Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1979 (86. évfolyam, 1-50. szám)
1979-01-07 / 1. szám
1979. január 7.1 NYISZTOR ZOLTÁN: ROVÁS Giorgio De Chirico, korunk egyik legnagyobb és legeredetibb festője volt. Ezt világszerte elismerték, még szűkebb hazájában, Olaszországban is, ahol pedig a kiköpötten kommunista Guttosónak iparkodnak propagandát csinálni. Del Chirico nem győzte üldözni hamisított, s neve alatt forgalomba hozott vásznait, holott senkinek sem jutott eszébe Guttosót hamisítani. Ér-demes azt is feljegyezni, hogy hitvalló katoliku volt, aki magas kora ellenére sem mulasztotta el a vasárnapi miséket, s halálos ágyán ő maga hivatta a papot, hogy a szentségekben részesüljön.★ Egy francia tanítónő, hogy megbüntesse az a kölyköt, aki társát megharapta, egy táblát függesztett a nyakába, amelyen ez állott: „chier mechant” (harapós kutya). A francia tanítók ötletét alkalmazni kellene sok mai politikusra hogy megbélyegezzük őket, s felhívjuk az emberek figyelmét elkerülésükre! * Voltak diktátorok, akiket gyorsan elfeledett népük, de voltak olyan diktátorok is, akiket népük nem tud elfeledni. Ez utóbbiak közé tartozik Franco is. Halála tizedik évfordulójára óriási tömegek gyűltek össze Madrid legnagyobb terén, és kiáltásaikkal szinte életre akarták támasztani a halott diktátort. Aki politikailag nem elfogult, sokáig tűnődhet ezen!★ Köztudomású, hogy az olaszoknak nincs semmi nyersanyaguk sem a föld alatt (olaj), sem a hegyeikben (arany, ezüst, réz). Egyetlen értékük és kincsük az a rengeteg művészi és felbecsülhetetlen festmény, szobor, mely templomaikat és múzeumaikat díszíti, s azok a nagyrészt még a föld alatt szunnyadó görög, római, etruszk városok és sírok, amiket ők „patrimonio artifico” (művészi örökség) néven neveznek. Már régóta kongatják a vészharangot az illetékesek, hogy ez a nagy örökség veszendőben van, mert furfangos tolvajok - hol külföldi megrendelésre, hol a saját szakállukra - állandóan lopkodják ezeket a művészi értékeket. Most végre nyilatkozott erről a műemlékek bizottságának elnöke, s azt a meglepő vallomást tette, hogy annyi a tolvaj, s annyi az országban a szétszórt műemlék, hogy minden műemlék mellé egy zsandárt kellene állítani, de erre az egész olasz hadsereg sem volna elegendő! * ■ w . ... ........................... A drágalátos Svájc, a demokrácia példaképe, népszavazást rendezett egy felállítandó antiterrorista rendőrségről s az állatvédelemről. Az elsőt a svájci demokrata polgárok leszavazták, a másodikat elfogadták. A terrorizmus tehát nem érdekli őket, bár néhány kitörését a saját bőrükön tapasztalhatták. De ennél inkább érdekelte őket az állatvédelem, azaz kutyáiknak és macskáiknak a sorsa. A törvény életbe lépése után már nemcsak megölni nem szabad dédelgetett állataikat, hanem tilos a fülüket, farkukat levágni, megrövidíteni, a kutyaugatást mesterségesen elfojtani, avagy utcai illetlenkedésüket (üzekedés, fekálás) korlátozni. Egyszóval: ami nem szabad az embernek, az szabad a kutyának! ★ A bálványok ideig-óráig uralkodnak, s aztán ledőlnek. Ez a sors utolérte az utolsó évtizedek legnagyobb élő bálványát, Mao Cse-tungot is. Ha mások csodálkoznak a kínai mentalitásban beállott hirtelen változáson, mi nem csodálkozunk. Mi tudjuk ugyanis, hogy a bálványimádás kizárja az Istent, s hogy a legnagyobb bűnök egyike. Ezért az Úristen nem tűri sokáig a földön a bálványok imádatát, hanem előbb-utóbbi megdönti és széttöri őket. ★ Egyedül a szélhámosok tudják kihasználni kortársaik hiszékenységét és tendenciáit. Ma például divat lett hinni abban, hogy fel lehet támadni testi mivoltunkban 100 vagy 200 év után is, s megláthatjuk, mivé lett a világ azóta. A német lapok híradása szerint már működésbe léptek az ügyes szélhámosok, és potom 100 márkáért reinkarnációt ígérnek. Atombaleset „Csehszlovákiában” A Charta 77 elnevezésű „csehszlovák” ellenállási szervezet a napokban újabb jelentést bocsátott a nyugati sajtótudósítók rendelkezésére. A híranyag — amelyben „csehszlovák” atomtudósokra hivatkoznak — beszámol arról, hogy 1976. január 5-én, valamint 1977. február 27-én balesetek történtek egy atomerőműben. A második baleset során két kutató életét vesztette, mivel nem tudta elhagyni az erősen légszennyezett helyiséget, amelyet — a sűrűn előforduló lopások elkerülése végett — kívülről bezártak. Ausztriában a közelmúltban bizonyos körök óriási propagandát fejtettek ki egy atomerel megindítása ellen, minek következtében azszágos szavazáson az erőmű üzembe helyezések terve megbukott. Az atomerőmű Zwentidorf nevű osztrák faluban kezdte volna meg a ködését. Az atomenergia ellenzőinek legfőbbje az volt, hogy egy esetleges komoly atom eset során Bécs városának lakosait is evakuá kellene, olyan erős lenne a szennyeződés. A „csehszlovák”—osztrák határ körülke annyira van Bécstől, mint Zwentendorf. Szil közvetlenül a határ mellett van a cseheknek e másik atomerőművük. S ha már két ízben fordulhatott baleset az egyik atomerőműbe miért ne történhetnék szerencsétlenség a másban is? Abban, amelyik a határ mellett van. A nemzetközi szerződések értelmében, ha a lahol atombaleset történik, az illetékes orsz köteles azt nemzetközi szinten bejelenteni, kommunista „Csehszlovákia” eltitkolta a baletteket... OLVASSA ÉS TERJESSZE A KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJÁT! KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA STIRLING GYÖRGY: WASHINGTONI POSTA Aranylapon zománcképek 1 1 A Washington Post múlt év december 3-i, va -sárnapi számában egy Budapestről keltezett ér -Idekes cikket olvashattunk a magyar Szent Ko -I rónáról „St. Stephen’s Crown is it the real thing?” címmel. Stephen H. Miller írta a cikket , s amit — az Associated Press hírügynökség közvetítésével — még sok már amerikai újság is átvett, legalábbis kivonatosan. Ezek a rövidített változatok különféle címek alatt jelentek meg , melyek közül egyet idézünk mutatóba: „Hungary I planning study to confirm authenticity of crowr I from U. S.” • SZÉTSZEDIK A KORONÁT A törekvés, hogy a koronát múzeumi tárggyal fokozzák le, és mint ilyet, vegyék tüzetes vizs- i gálat alá, most nemrégiben bukkan fel a haza I sajtóban. 1978. augusztus 19-én jelent meg egy I e tárgyú cikk az Esti Hírlapban „Aranylapon zo | máncképek” címmel, mely cím már önmagában | is sokat elárul. Elárulja a tendenciát, mely aztakarja szuggerálni, hogy a korona voltaképpen | nem más mint egy tárgy. Olyan mint a többi hasonló múzeumi darab: aranylapok s azokon zo| máncképek. Minden más mítosz, középkori babona, azt egyik-másik hazai újságcikk már le is írta. S hogy ezeket eloszlassák s végre marxista tárgyilagossággal megállapítsák: a korona sem más mint anyag, fém, vizsgálat alá veszik a koronát. Erről szól Stephen H. Miller cikke a Washington Postban, de ezt harangozta már be az előbb hivatkozott Esti Hírlap-riport is, mely voltaképp egy interjú volt a Nemzeti Múzeum főigazgatójával, dr. Fülep Ferenccel. A pesti újságíró kérdéseire a múzeumigazgató elmondta, hogy a vizsgálatok során szét fogják szedni a koronát annak eldöntésére, hogy milyen korból való az alsó, ún. görög, és milyen korból az ún. latin korona. Az összeillesztés idejét is meg akarják állapítani, amiből majd sok mindenre lehet következtetni — mondja a Nemzeti Múzeum főigazgatója. Megtudjuk még az Esti Hírlap cikkéből, hogy a korona körüli vizsgálatok lebonyolítására tizenegy tagú koronabizottság alakult, melynek elnöke Köpeczi Béla. „A jövő év elejére tervezett vizsgálatokat a Magyar Tudományos Akadémia intézeteiben végzik majd el” — mondja végül Fülep Ferenc, aki maga is tagja a koronabizottságnak. „ A VIZSGÁLAT IDŐZÍTÉSE S most a Washington Post cikkéből újabb részleteket hallunk a vizsgálat felöl. Elsősorban persze azt hangsúlyozza az amerikai újságíró által meginterjúvolt dr. Solt-Lovag Zsuzsa (a különös név mögött nyilván dr. Lovag Zsuzsa ez eléggé ismert hazai műtörténész rejtőzik, de hogy mi a csuda az a „Solt”, az Mr. Miller titka, aki biztosan félreértett valamit a bemutatkozáskor), a magyarok sohasem tudtak megegyezni abban, hogy a korona története visszanyúlik-e István királyig . Ez már önmagában kimeríti a történelemhamisítás fogalmát, mert lehet ugyan, hogy minden korban akadt egy-két szkeptikus okoskodó, aki kételkedett a Szent Korona eredetében, de a magyarok — azaz a magyar nép — mindig első szent királyunk hagyatékaként tisztelte az ereklyét. Ez a furcsa nevű szakértő hölgy azután elmondja, hogy januárra tervezik a vizsgálat megkezdését, ami azt jelenti, hogy kb. két hónapig nem lehet majd látni a Nemzeti Múzeumban a koronát. Beleesik tehát ebbe az időbe a korona hazaszállításának első évfordulója is. És ez feltétlenül elgondolkoztató: vajon nem volt-e szándékos a vizsgálat időzítése, hogy elvonják a nyilvánosság elől a koronát? Thomas Mann, a nagy emigráns ma egyhelyütt, hogy minden diktatúra mérhetetlenül gyáva és gyanakvó. Felmerül a kérdés: nem tartott-e Kádár attól, hogy az évforduló talán alkalmat ad valamiféle tüntetésre a korona kiállítási helyén? .. Ez annál inkább elképzelhető, mert tudjuk: a hazai hivatalosakat meglepte és zavarba hozta az érdeklődés, amellyel a magyar nép a ko■ona felé fordult, és hosszú sorokban zarándokok megtekintésére. Az elmúlt egy év tapaszta-- latai alapján elmondhatjuk: a rendszer, ame - presztizsokokból harcolt történelmi ereklyénkét - törököt fogott... Apró elvtársék nem számolt, azzal, hogy még három évtizedes agymosás utá , is él a magyar nép szívében a korona tisztelet - és ezt ki is fogja mutatni. Ami kétségkívül azokat látszik igazolni, akik most egy éve a koroia hazaküldése mellett törtek lándzsát. 1 © A KORONAKÉRDÉS ELEMZÉSE S talán most itt az ideje, hogy szembenézzük önmagunkkal, és feltegyük a kérdést: az egy ! tapasztalatai után még mindig helyesnek tartjuk-e, hogy annak idején elleneztük a koronak adását vagy sem? Ennek részletes elemzése kilön cikket igényel, ami vitaindítóul is szolgálat majd, de addig is annyit meg kell jegyezünk: a dolog nyitja nem ott van, hogy hánya voltak kíváncsiak az ereklyére, hanem ott, hog kinek használ inkább a korona otthonléte: a magyar népnek vagy a rendszernek? Mert nemcsak a külföld szemében kelti a korona hazaszállítása a rendszer erkölcsi elismerésének hamis látszatát, de még az otthon élő női kommunistákból is bizonyos önkéntelen elismerésfélét váltott ki. Hogy lám, ha Kádár még ez is elérte az amerikaiaknál, akkor mégiscsak va valami abban a suttogó propagandában, hogy a haza bölcse... És lehet-e célja egy politika emigránsnak ezt a propagandát támogatni? Hogy ez így van — hogy ilyen is van —, éis kézből tudom: otthon jártak elbeszéléséből. Aki maguk is sort álltak a Nemzeti Múzeumnál, s megilletődötten lépkedtek a Szent Koronát rejt üvegszekrény előtt. S az mond-e valamit, hogy állítólag — tíz hónap alatt közel millió látogatója volt a koronának? Nagyon profán legyek Pesten mindennek akad nézője! A pesti embe kíváncsi, és mindent megnéz, amit megnézhet Már csak divatból is — pláne, ha az ingyen vár A látogatók száma mit sem jelent. Ahhoz, hogy le tudjuk mérni az élmény hatását, a lelkekb kellene belelátnunk. S arra nincs mód. Azt csal az elkövetkezendő évek, egy esetleges történelm fordulat, 56-hoz hasonló katarzis mutathatja vagy mutathatná meg. Addig csak a felszínt, külsőségeket ismerhetjük, amit a rendszer jóvoltából láthatunk és láthat a magyar nép. Azonban a történelmi múlt ügyes beépítése a rendszer politikájába és annak javára való kamatoztatása nem a magyar kommunisták találmánya talán soha olyan Nagy Péter-kultusz nem vol Oroszországban, mint a szovjet éra alatt. Mer jól tudják, hogy a népet csak úgy s akkor lehe bizonyos (imperialista) célokért mozgósítani csak úgy lehet a szívét is megnyerni, ha nemzeti érzésére hatnak, nemzeti öntudatát erősítik S ez gyakran hatásosabb eszköz még a kancsukánál is... Y ELVEK ÉS PRAGMATIZMUS Ezért nem hiszek én abban a manapság emigráns körökben oly divatos ,,slogan”-ban: „népben, nemzetben kell gondolkoznunk! Igaz, hogy a nép, a nemzet kell túlélje, és túl is fogja élni a kommunizmust, de ma a rendszer fölözi le minden diplomáciai sikernek, eredménynek a hasznát. S ez áll a Szent Korona hazaadásával előállott helyzetre is. Vajon elválasztható-e éles határral a rendszer és a nép, illetve azok érdekei elkülöníthetők-e egymástól mindenkor? Ismét Thomas Mannra hivatkozom. Tegyük fel, hogy az első világháború után Nagy Károly koronája amerikai kézbe került volna, s mondjuk éppen a Fort Knoxba. Vajon elképzelhető-e józan észszel a harmincas évek végén, amikor a nagy humanista író már régen elhagyta szülőhazáját, a hitleri Németországot, és Amerikában élt, hogy ő támogatta volna a Hitler-rezsimnek olyan törekvését, hogy „Charlemagne” koronáját — ami kétségkívül a német nép tulajdona — visszaszerezze az Egyesült Államoktól? Mert az a nép függetlenségét és alkotmányosság iránti vágyát, szabadság utáni törekvését erősíti? Mert nemzetben kell gondolkozni?... Thomas Mann aligha ette volna meg ezt a maszlagot, és biztos vagyok benne: körömszakadtáig ellenezte volna a németség történelmi kincsének kiszolgáltatását a diktatúra kezeihez. Ellenezte volna, mert akkoriban Hitler jelentette Németországot, mint ahogy ma a párt jelenti Magyarországot, de elsősorban is azért, mert ez mindenekfölött elvi, erkölcsi kérdés. — Amerikai vonatkozásaiban különösképpen az. Amit fel lehet „pragmatikusan” is fogni, és lehet magyarázni, indokolni, de ez mind sántít. Mint most a legutóbbi tajvani döntés. Ki vitatja, hogy Amerikának inkább érdeke a nagy kommunista Kína barátsága, mint a kis szigetországé. És talán a tajvaniaknak is okosabb lenne Peking felé orientálódni, mint önállósdit játszani. Mindez lehet. De hát ma már csak „gyakorlatiasan” szabad gondolkozni, erkölcsösen nem szabad? És következetesen kitartani bizonyos elvek mellett, az manapság korszerűtlen?... Mindezek ellenére szeretnénk remélni, hogy ha már a Szent Korona Magyarországon van, otthon is fog maradni, és a vizsgálat ürügyén nem csempészik ki Moszkvába, hogy az eredeti helyett csak egy másolatot tegyenek majd közszemlére. Vagy egyszerűen „megfeledkezzenek” a koronáról és további kiállításáról. Mert együk sem lehetetlen... A FÁKLYA KIALUDT? „A halál nem távollét, csupán a jelenlétnek egy új formája.” Ezt a mottót olvastuk dr. Werner Alajos, neves egyházzenész és buzgó lelkipásztor gyászjelentésén. Az ő halálára emlékezünk e néhány sorban. Buzgó élete 1905-ben indult útjára. A szombathelyi egyházmegye papjaként a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett doktorátust, de igazi élete a zene volt. Ezért ment Rómába zenei tanulmányokat folytatni. A második világháború előtt Budapesten a Liszt Ferenc Zeneakadémián volt tanár, az egyházzenei tanszéken. De kórust is szervezett a Damjanich utcai Regnum Marianum fiataljaiból. Ez az iskola még akkor is hallatta hangját, és szerepelt különböző templomokban, amikor az új rendszer eltávolította Weiner Lajost a katedrájáról, amikor államosították az egyházi iskolákat, feloszlatták az egyesületeket, és az ifjúsággal való foglalkozás minden formáját üldözték. Esztétikai elveivel ellenkezett, hogy egy dal különböző versszakait ugyanarra a dallamra énekeljék, hiszen a dallamot nemcsak a szöveg kíséretének tartotta, hanem egyenértékű kifejező eszköznek, amely a mondanivalót új szemszögből világítja meg. Ez jellemzi kórusműveit, mint pl. a Szent Márton tiszteletére írt művét, vagy a II. vatikáni zsinat liturgikus reformja szellemében írt miséjét. A művész azonban nem hallgattatta el benne a lelkipásztort, és ezért nemcsak pártolta az egyházi népének mozgalmát, hanem maga dolgozta át és bővítette ki a Harmath Artúr és Sík Sándor által szerkesztett, és 1931- ben megjelent Szent Vagy, Uram egyházi énekeskönyvet. A nagy egyházpolitikai harcok, és Mindszenty bíboros bebörtönzésének évében, 1948-ban adta ki a Hozsanna című ima- és énekeskönyvet, a magyar népdalkincs és a gregorián zene gyöngyszemeivel bővítve ki a Szent Vagy, Uram énekeskönyv anyagát. Figyelemreméltó tett volt ez nemcsak lelkipásztori szempontból, hanem az új politikai rendszerrel kapcsolatos felfogás szemszögéből is. Ő tudta, amit nekünk is tudni kell, hogy addig is, amíg a harcoló vagy tárgyaló felek végül is közös nevezőre jutnak, vagy egyik legyűri a másikat, a népnek, a léleknek addig is élni kell. Ő ezt az utat választotta: a mindennapos (lelki) kenyérről gondoskodni... Lojzi bácsi — csak így hívták barátai — 1958-ban Lourdes-ban járt a Mária évi zarándoklaton. Az onnan hozott szép Mária-szobornak Budapesten, a máriaremetei kegyhelyen szén szabadtéri barlangot építtetett. Maga is aktív részt vállalt abban a munkában, hogy ezt a zarándokhelyet „magyar Lourdes”-ként említik. Aktivitását a hazai hatóságok nem jó szemmel nézték, és végül is bebörtönözték. A rabok életmódja az ő aszkéta életmódjához képest inkább csak kikapcsolódást jelentett. Amikor egyik rabtársa a prices keménységéről panaszkodott, ő csak elnézően mosolygott. Hiszen akkor már több mint húsz éve a földön aludt, egyetlen pokróccal takarózva. Ennek a szigorú aszkéta életnek a titkából egyik írásában el is árul valamit: „Az Úr Jézus a legnagyobb egyszerűségben és szegénységben lépett e világba. Tudta, hogy hol vannak a márványpaloták, de lemondott róluk. Tudta, hogy hol pihen a hegyek gyomrában az arany és gyémánt, látta, hogy hol vannak elrejtve a tenger mélyén a kagylók gyöngyei, de lemondott róluk, bölcsőjét nem rakatta ki velük, hanem megelégedett egyszerű jászollal... Egy dolgot azonban nem akart nélkülözni, egy földi élvezetről nem mondott le: a muzsikáról, a szép énekről.” Börtönből való szabadulása után papi munkát nem végezhetett. A hivatalos zenei életből is kiszorították. Jól jellemzi háttérbe szorított helyzetét, hogy a magyar kiadású zenei lexikonban, amelynek szerkesztői között számos tanítványa is volt, említés sem történik róla, aki zeneszerzői és zenepedagógusi munkássága révén ugyancsak lefizette a maga adóját a magyar zene kincsestára számára. Ez a háttérbe szorítás azonban korántsem jelentett tétlen életet a számára. Egy távolabbi rokona írta róla halála alkalmával: „Mindig buzgott, sietett, s ahogyan áttam, utolsó éveiben loholt is..” A máriaremetei zarátnokhelyen minden csütörtökön és vasárnap százak hallgatták orgonajátékát. Később a gyóntatószékben sokak elkivezetője lett. Egész éjszakai szentségimádásokat szervezett, és ezek lángoló lelkű szónoka volt. Ő sikeresebben egyesítette magában a művészt a lelkipásztorral, mint papmuzsikus elődje, Antonio Vivaldi. Az örökkévalóságba 1978. november 8-án költözött, 73 éves korában, 51 éves papi és zenei munkásság után. Valaki azt írta róla, hogy halála nagy veszteség volt a nusica sacra számára. Gondoljunk azonban arra, hogy jó hívek ezrei, szerte a világon imádságos lélekkel veszik kezükbe az általa szerkesztett imakönyvet, ha azok, akiknek prefektusa volt, az ő szellemében beszélnek becsültről, ha azok, akiket a musica sacra mélységeibe kalpuolt, az ő lelkesedésével és hozzáértésével tanítják dadlni a felnövekvő nemzedéket, akkor nem mondhatuk, hogy a fáklya kialudt. Csak másutt ég tovább. Haláláról valóságban mint nyereségről kell beszéljünk, hiszen most már rendőri akadékoskodások nélkülzolgálhatja a magyar egyházzene ügyét, amelynek éleét szentelte. Nincs távol, csak jelenlétének más módját ■álasztotta... R. M. oldal „THE HOUSE OF INSURANCE” LEZAK INSURANCE AGENCY SHAKER HEIGHTS, OHIO 44122 3645 WARRENSVILLE CTR. ROAD AUTO Phone: 283-8100 Established 1925 HOMEOWNERS — BUSINESS LIFE