Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1979 (86. évfolyam, 1-50. szám)

1979-01-07 / 1. szám

1979. január 7.1 NYISZTOR ZOLTÁN: ROVÁS Giorgio De Chirico, korunk egyik legnagyobb és legeredetibb festője volt. Ezt világszerte el­ismerték, még szűkebb hazájában, Olaszország­ban is, ahol pedig a kiköpötten kommunista Gut­­tosónak iparkodnak propagandát csinálni. Del Chirico nem győzte üldözni hamisított, s neve alatt forgalomba hozott vásznait, holott senki­nek sem jutott eszébe Guttosót hamisítani. Ér-­­demes azt is feljegyezni, hogy hitvalló katoliku volt, aki magas kora ellenére sem mulasztotta el a vasárnapi miséket, s halálos ágyán ő maga hivatta a papot, hogy a szentségekben része­süljön.★ Egy francia tanítónő, hogy megbüntesse az a kölyköt, aki társát megharapta, egy táblát füg­gesztett a nyakába, amelyen ez állott: „chier mechant” (harapós kutya). A francia tanítók ötletét alkalmazni kellene sok mai politikusra hogy megbélyegezzük őket, s felhívjuk az embe­rek figyelmét elkerülésükre! * Voltak diktátorok, akiket gyorsan elfeledett népük, de voltak olyan diktátorok is, akiket né­pük nem tud elfeledni. Ez utóbbiak közé tarto­zik Franco is. Halála tizedik évfordulójára óriási tömegek gyűltek össze Madrid legnagyobb terén, és kiáltásaikkal szinte életre akarták támasztani a halott diktátort. Aki politikailag nem elfogult, sokáig tűnődhet ezen!★ Köztudomású, hogy az olaszoknak nincs sem­mi nyersanyaguk sem a föld alatt (olaj), sem a hegyeikben (arany, ezüst, réz). Egyetlen érté­kük és kincsük az a rengeteg művészi és felbe­csülhetetlen festmény, szobor, mely templomai­kat és múzeumaikat díszíti, s azok a nagyrészt még a föld alatt szunnyadó görög, római, et­ruszk városok és sírok, amiket ők „patrimonio artifico” (művészi örökség) néven neveznek. Már régóta kongatják a vészharangot az ille­tékesek, hogy ez a nagy örökség veszendőben van, mert furfangos tolvajok - hol külföldi meg­rendelésre, hol a saját szakállukra - állandóan lopkodják ezeket a művészi értékeket. Most vég­re nyilatkozott erről a műemlékek bizottságának elnöke, s azt a meglepő vallomást tette, hogy annyi a tolvaj, s annyi az országban a szétszórt műemlék, hogy minden műemlék mellé egy zsan­­dárt kellene állítani, de erre az egész olasz had­sereg sem volna elegendő! * ■ w . ... ........................... A drágalátos Svájc, a demokrácia példaképe, népszavazást rendezett egy felállítandó antiter­­rorista rendőrségről s az állatvédelemről. Az el­sőt a svájci demokrata polgárok leszavazták, a másodikat elfogadták. A terrorizmus tehát nem érdekli őket, bár néhány kitörését a saját bőrü­kön tapasztalhatták. De ennél inkább érdekelte őket az állatvédelem, azaz kutyáiknak és macs­káiknak a sorsa. A törvény életbe lépése után már nemcsak megölni nem szabad dédelgetett állataikat, hanem tilos a fülüket, farkukat le­vágni, megrövidíteni, a kutyaugatást mestersé­gesen elfojtani, avagy utcai illetlenkedésüke­t (üzekedés, fekálás) korlátozni. Egyszóval: ami nem szabad az embernek, az szabad a kutyának! ★ A bálványok ideig-óráig uralkodnak, s aztán ledőlnek. Ez a sors utolérte az utolsó évtizedek legnagyobb élő bálványát, Mao Cse-tungot is. Ha mások csodálkoznak a kínai mentalitásban beállott hirtelen változáson, mi nem csodálko­­­­zunk. Mi tudjuk ugyanis, hogy a bálványimádás­­ kizárja az Istent, s hogy a legnagyobb bűnök egyike. Ezért az Úristen nem tűri sokáig a föl­­­­dön a bálványok imádatát, hanem előbb-utóbbi megdönti és széttöri őket. ★ Egyedül a szélhámosok tudják kihasználni kortársaik hiszékenységét és tendenciáit. Ma pél­dául divat lett hinni abban, hogy fel lehet tá­madni testi mivoltunkban 100 vagy 200 év után­­ is, s megláthatjuk, mivé lett a világ azóta. A német lapok híradása szerint már működésbe léptek az ügyes szélhámosok, és potom 100 már­káért reinkarnációt ígérnek. Atombaleset „Csehszlovákiában” A Charta 77 elnevezésű „csehszlovák” ellen­állási szervezet a napokban újabb jelentést bo­csátott a nyugati sajtótudósítók rendelkezésére. A híranyag — amelyben „csehszlovák” atom­tudósokra hivatkoznak — beszámol arról, hogy 1976. január 5-én, valamint 1977. február 27-én balesetek történtek egy atomerőműben. A má­sodik baleset során két kutató életét vesztette, mivel nem tudta elhagyni az erősen légszennye­zett helyiséget, amelyet — a sűrűn előforduló lopások elkerülése végett — kívülről bezártak. Ausztriában a közelmúltban bizonyos körök óriási propagandát fejtettek ki egy atomerel megindítása ellen, minek következtében az­szágos szavazáson az erőmű üzembe helyezé­sek terve megbukott. Az atomerőmű Zwenti­dorf nevű osztrák faluban kezdte volna meg a ködését. Az atomenergia ellenzőinek legfőbb­je az volt, hogy egy esetleges komoly atom­ eset során Bécs városának lakosait is evakuá kellene, olyan erős lenne a szennyeződés. A „csehszlovák”—osztrák határ körülke annyira van Bécstől, mint Zwentendorf. Szil közvetlenül a határ mellett van a cseheknek e másik atomerőművük. S ha már két ízben­­ fordulhatott baleset az egyik atomerőműbe miért ne történhetnék szerencsétlenség a más­ban is? Abban, amelyik a határ mellett van. A nemzetközi szerződések értelmében, ha a lahol atombaleset történik, az illetékes orsz köteles azt nemzetközi szinten bejelenteni, kommunista „Csehszlovákia” eltitkolta a balet­teket... OLVASSA ÉS TERJESSZE A KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJÁT! KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA STIRLING GYÖRGY: WASHINGTONI POSTA Aranylapon zománcképek 1 1 A Washington Post múlt év december 3-i, va -­­sárnapi számában egy Budapestről keltezett ér -Idekes cikket olvashattunk a magyar Szent Ko -I rónáról „St. Stephen’s Crown­­ is it the rea­­l thing?” címmel. Stephen H. Miller írta a cikket , s amit — az Associated Press hírügynökség köz­­vetítésével — még sok már amerikai újság i­­s átvett, legalábbis kivonatosan. Ezek a rövidítet­t változatok különféle címek alatt jelentek meg , melyek közül egyet idézünk mutatóba: „Hungary I planning study to confirm authenticity of crowr I from U. S.” • SZÉTSZEDIK A KORONÁT A törekvés, hogy a koronát múzeumi tárggya­l fokozzák le, és mint ilyet, vegyék tüzetes vizs- i gálat alá, most nemrégiben bukkan fel a haza­ I sajtóban. 1978. augusztus 19-én jelent meg egy I e tárgyú cikk az Esti Hírlapban „Aranylapon zo­ | máncképek” címmel, mely cím már önmagában | is sokat elárul. Elárulja a tendenciát, mely azt­­akarja szuggerálni, hogy a korona voltaképpen | nem más mint egy tárgy. Olyan mint a többi ha­­­­sonló múzeumi darab: aranylapok s azokon zo­­| máncképek. Minden más mítosz, középkori ba­­­­bona, azt egyik-másik hazai újságcikk már le is­­ írta. S hogy ezeket eloszlassák s végre marxista tárgyilagossággal megállapítsák: a korona sem más mint anyag, fém, vizsgálat alá veszik a ko­ronát. Erről szól Stephen H. Miller cikke a Wash­ington Postban, de ezt harangozta már be az előbb hivatkozott Esti Hírlap-riport is, mely vol­taképp egy interjú volt a Nemzeti Múzeum fő­igazgatójával, dr. Fülep Ferenccel. A pesti új­ságíró kérdéseire a múzeumigazgató elmondta, hogy a vizsgálatok során szét fogják szedni a koronát annak eldöntésére, hogy milyen korból való az alsó, ún. görög, és milyen korból az ún. latin korona. Az összeillesztés idejét is meg akar­ják állapítani, amiből majd sok mindenre lehet következtetni — mondja a Nemzeti Múzeum fő­igazgatója. Megtudjuk még az Esti Hírlap cikkéből, hogy a korona körüli vizsgálatok lebonyolítására ti­zenegy tagú koronabizottság alakult, melynek elnöke Köpeczi Béla. „A jövő év elejére terve­zett vizsgálatokat a Magyar Tudományos Aka­démia intézeteiben végzik majd el” — mondja végül Fülep Ferenc, aki maga is tagja a korona­bizottságnak. „ A VIZSGÁLAT IDŐZÍTÉSE S most a Washington Post cikkéből újabb rész­leteket hallunk a vizsgálat felöl. Elsősorban per­sze azt hangsúlyozza az amerikai újságíró által meginterjúvolt dr. Solt-Lovag Zsuzsa (a különös név mögött nyilván dr. Lovag Zsuzsa ez eléggé ismert hazai műtörténész rejtőzik, de hogy mi a csuda az a „Solt”, az Mr. Miller titka, aki biz­­tosan félreértett valamit a bemutatkozáskor), a magyarok sohasem tudtak megegyezni abban, hogy a korona története visszanyúlik-e István királyig . Ez már önmagában kimeríti a tör­ténelemhamisítás fogalmát, mert lehet ugyan, hogy minden korban akadt egy-két szkeptikus okoskodó, aki kételkedett a Szent Korona erede­tében, de a magyarok — azaz a magyar nép — mindig első szent királyunk hagyatékaként tisz­telte az ereklyét. Ez a furcsa nevű szakértő hölgy azután el­mondja, hogy januárra tervezik a vizsgálat meg­kezdését, ami azt jelenti, hogy kb. két hónapig nem lehet majd látni a Nemzeti Múzeumban a koronát. Beleesik tehát ebbe az időbe a korona hazaszállításának első évfordulója is. És ez fel­tétlenül elgondolkoztató: vajon nem volt-e szán­dékos a vizsgálat időzítése, hogy elvonják a nyil­vánosság elől a koronát? Thomas Mann, a nagy emigráns m­a egyhelyütt, hogy minden diktatúra mérhetetlenül gyáva és gyanakvó. Felmerül a kérdés: nem tartott-e Kádár attól, hogy az év­forduló talán alkalmat ad valamiféle tüntetésre a korona kiállítási helyén? .. Ez annál inkább elképzelhető, mert tudjuk: a hazai hivatalosakat meglepte és zavarba hoz­­ta az érdeklődés, amellyel a magyar nép a ko­­■ona felé fordult, és hosszú sorokban zarándo­­kok­ megtekintésére. Az elmúlt egy év tapaszta--­ latai alapján elmondhatjuk: a rendszer, ame - presztizsokokból harcolt történelmi ereklyénkét - törököt fogott... Apró elvtársék nem számolt,­­ azzal, hogy még három évtizedes agymosás utá , is él a magyar nép szívében a korona tisztelet - és ezt ki is fogja mutatni. Ami kétségkívül az­o­kat látszik igazolni, akik most egy éve a koroi­a hazaküldése mellett törtek lándzsát. 1 © A KORONAKÉRDÉS­­ ELEMZÉSE S talán most itt az ideje, hogy szembenézzük önmagunkkal, és feltegyük a kérdést: az egy ! tapasztalatai után még mindig helyesnek tar­t­juk-e, hogy annak idején elleneztük a korona­k adását vagy sem? Ennek részletes elemzése ki­lön cikket igényel, ami vitaindítóul is szolgá­lat majd, de addig is annyit meg kell jegye­zünk: a dolog nyitja nem ott van, hogy hánya voltak kíváncsiak az ereklyére, hanem ott, hog kinek használ inkább a korona otthonléte: a ma­gyar népnek vagy a rendszernek? Mert nemcsak a külföld szemében kelti a ko­rona hazaszállítása a rendszer erkölcsi elismeré­sének hamis látszatát, de még az otthon élő női kommunistákból is bizonyos önkéntelen elisme­résfélét váltott ki. Hogy lám, ha Kádár még ez is elérte az amerikaiaknál, akkor mégiscsak va valami abban a suttogó propagandában, hogy a haza bölcse... És lehet-e célja egy politika emigránsnak ezt a propagandát támogatni? Hogy ez így van — hogy ilyen is van —, éis kézből tudom: otthon jártak elbeszéléséből. Aki maguk is sort álltak a Nemzeti Múzeumnál, s megilletődötten lépkedtek a Szent Koronát rejt üvegszekrény előtt. S az mond-e valamit, hog­y állítólag — tíz hónap alatt közel millió láto­gatója volt a koronának? Nagyon profán legyek Pesten mindennek akad nézője! A pesti embe kíváncsi, és mindent megnéz, amit megnézhet Már csak divatból is — pláne, ha az ingyen vár A látogatók száma mit sem jelent. Ahhoz, hogy le tudjuk mérni az élmény hatását, a lelkekb kellene belelátnunk. S arra nincs mód. Azt csal az elkövetkezendő évek, egy esetleges történelm fordulat, 56-hoz hasonló katarzis mutathatja vagy mutathatná meg. Addig csak a felszínt,­­ külsőségeket ismerhetjük, amit a rendszer jó­voltából láthatunk és láthat a magyar nép. Azon­ban a történelmi múlt ügyes beépítése a rend­szer politikájába és annak javára való kamatoz­tatása nem a magyar kommunisták találmánya talán soha olyan Nagy Péter-kultusz nem vol Oroszországban, mint a szovjet éra alatt. Mer jól tudják, hogy a népet csak úgy s akkor lehe bizonyos (imperialista) célokért mozgósítani csak úgy lehet a szívét is megnyerni, ha nem­zeti érzésére hatnak, nemzeti öntudatát erősítik S ez gyakran hatásosabb eszköz még a kancsu­kánál is... Y ELVEK ÉS PRAGMATIZMUS Ezért nem hiszek én abban a manapság emig­ráns körökben oly divatos ,,slogan”-ban: „nép­ben, nemzetben kell gondolkoznunk! Igaz, hogy a nép, a nemzet kell túlélje, és túl is fogja élni a kommunizmust, de ma a rendszer fölözi le min­den diplomáciai sikernek, eredménynek a hasz­nát. S ez áll a Szent Korona hazaadásával elő­állott helyzetre is. Vajon elválasztható-e éles ha­tárral a ren­dszer és a nép, illetve­ azok érdekei elkülöníthetők-e egymástól mindenkor? Ismét Thomas Mannra hivatkozom. Tegyük fel, hogy az első világháború után Nagy Károly koroná­ja amerikai kézbe került volna, s mondjuk éppen a Fort Knoxba. Vajon elképzelhető-e józan ész­­szel a harmincas évek végén, amikor a nagy humanista író már régen elhagyta szülőhazáját, a hitleri Németországot, és Amerikában élt, hogy ő támogatta volna a Hitler-rezsimnek olyan tö­rekvését, hogy „Charlemagne” koronáját — ami kétségkívül a német nép tulajdona — visszasze­rezze az Egyesült Államoktól? Mert az a nép függetlenségét és alkotmányosság iránti vágyát, szabadság utáni törekvését erősíti? Mert nemzet­ben kell gondolkozni?... Thomas Mann aligha ette volna meg ezt a maszlagot, és biztos vagyok benne: körömszakadtáig ellenezte volna a német­ség történelmi kincsének kiszolgáltatását a dik­tatúra kezeihez. Ellenezte volna, mert akkoriban Hitler jelen­tette Németországot, mint ahogy ma a párt je­lenti Magyarországot, de elsősorban is azért, mert ez mindenekfölött elvi, erkölcsi kérdés. — Amerikai vonatkozásaiban különösképpen az. Amit fel lehet „pragmatikusan” is fogni, és lehet magyarázni, indokolni, de ez mind sántít. Mint most a legutóbbi tajvani döntés. Ki vitatja, hogy Amerikának inkább érdeke a nagy kommunista Kína barátsága, mint a kis szigetországé. És ta­lán a tajvaniaknak is okosabb lenne Peking felé orientálódni, mint önállósdit játszani. Mindez le­het. De hát ma már csak „gyakorlatiasan” sza­bad gondolkozni, erkölcsösen nem szabad? És következetesen kitartani bizonyos elvek mellett, az manapság korszerűtlen?... Mindezek ellenére szeretnénk remélni, hogy ha már a Szent Korona Magyarországon van,­ otthon is fog maradni, és a vizsgálat ürügyén­­ nem csempészik ki Moszkvába, hogy az eredeti helyett csak egy másolatot tegyenek majd köz­szemlére. Vagy egyszerűen „megfeledkezzenek” a koronáról és további kiállításáról. Mert együk sem lehetetlen... A FÁKLYA KIALUDT? „A halál nem távollét, csupán a jelenlétnek egy új formája.” Ezt a mottót olvastuk dr. Werner Alajos, neves egyházzenész és buzgó lelkipásztor gyászjelentésén. Az ő halálára emlékezünk e néhány sorban. Buzgó élete 1905-ben indult útjára. A szombathelyi egyházmegye papjaként a Pázmány Péter Tudomány­­egyetemen szerzett doktorátust, de igazi élete a zene volt. Ezért ment Rómába zenei tanulmányokat folytatni. A második világháború előtt Budapesten a Liszt Fe­renc Zeneakadémián volt tanár, az egyházzenei tanszé­ken. De kórust is szervezett a Damjanich utcai Regnum Marianum fiataljaiból. Ez az iskola még akkor is hallatta hangját, és szerepelt különböző templomokban, amikor az új rendszer eltávolította Weiner Lajost a katedrájáról, amikor államosították az egyházi iskolákat, feloszlatták az egyesületeket, és az ifjúsággal való foglalkozás min­den formáját üldözték. Esztétikai elveivel ellenkezett, hogy egy dal külön­böző versszakait ugyanarra a dallamra énekeljék, hiszen a dallamot nemcsak a szöveg kíséretének tartotta, ha­nem egyenértékű kifejező eszköznek, amely a mondani­valót új szemszögből világítja meg. Ez jellemzi kórus­műveit, mint pl. a Szent Márton tiszteletére írt művét, vagy a II. vatikáni zsinat liturgikus reformja szellemé­ben írt miséjét. A művész azonban nem hallgattatta el benne a lelki­­pásztort, és ezért nemcsak pártolta az egyházi népének mozgalmát, hanem maga dolgozta át és bővítette ki a Harmath Artúr és Sík Sándor által szerkesztett, és 1931- ben megjelent Szent Vagy, Uram egyházi énekeskönyvet. A nagy egyházpolitikai harcok, és Mindszenty bíboros bebörtönzésének évében, 1948-ban adta ki a Hozsanna című ima- és énekeskönyvet, a magyar népdalkincs és a gregorián zene gyöngyszemeivel bővítve ki a Szent Vagy, Uram énekeskönyv anyagát. Figyelemreméltó tett volt ez nemcsak lelkipásztori szempontból, hanem az új po­litikai rendszerrel kapcsolatos felfogás szemszögéből is. Ő tudta, amit nekünk is tudni kell, hogy addig is, amíg a harcoló vagy tárgyaló felek végül is közös nevezőre jutnak, vagy egyik legyűri a másikat, a népnek, a lélek­nek addig is élni kell. Ő ezt az utat választotta: a min­dennapos (lelki) kenyérről gondoskodni... Lojzi bácsi — csak így hívták barátai — 1958-ban Lourdes-ban járt a Mária évi zarándoklaton. Az onnan hozott szép Mária-szobornak Budapesten, a máriareme­­tei kegyhelyen szén szabadtéri barlangot építtetett. Maga is aktív részt vállalt abban a munkában, hogy ezt a za­rándokhelyet „magyar Lourdes”-ként említik. Aktivitását a hazai hatóságok nem jó szemmel néz­ték, és végül is bebörtönözték. A rabok életmódja az ő aszkéta életmódjához képest inkább csak kikapcsolódást jelentett. Amikor egyik rabtársa a prices keménységéről panaszkodott, ő csak elnézően mosolygott. Hiszen akkor már több mint húsz éve a földön aludt, egyetlen pokróc­cal takarózva. Ennek a szigorú aszkéta életnek a titká­ból egyik írásában el is árul valamit: „Az Úr Jézus a legnagyobb egyszerűségben és szegénységben lépett e világba. Tudta, hogy hol vannak a márványpaloták, de lemondott róluk. Tudta, hogy hol pihen a hegyek gyom­rában az arany és gyémánt, látta, hogy hol vannak el­rejtve a tenger mélyén a kagylók gyöngyei, de lemon­dott róluk, bölcsőjét nem rakatta ki velük, hanem meg­elégedett egyszerű jászollal... Egy dolgot azonban nem akart nélkülözni, egy földi élvezetről nem mondott le: a muzsikáról, a szép énekről.” Börtönből való szabadulása után papi munkát nem végezhetett. A hivatalos zenei életből is kiszorították. Jól jellemzi háttérbe szorított helyzetét, hogy a magyar ki­adású zenei lexikonban, amelynek szerkesztői között szá­mos tanítványa is volt, említés sem történik róla, aki zeneszerzői és zenepedagógusi munkássága révén ugyan­csak lefizette a maga adóját a magyar zene kincsestára számára. Ez a háttérbe szorítás azonban korántsem jelentett tétlen életet a számára. Egy távolabbi rokona írta róla halála alkalmával: „Mindig buzgott, sietett, s ahogyan áttam, utolsó éveiben loholt is..” A máriaremetei zarát­­nokhelyen minden csütörtökön és vasárnap százak hall­gatták orgonajátékát. Később a gyóntatószékben sokak elkivezetője lett. Egész éjszakai szentségimádásokat szervezett, és ezek lángoló lelkű szónoka volt. Ő sikere­sebben egyesítette magában a művészt a lelkipásztorral, mint papmuzsikus elődje, Antonio Vivaldi. Az örökkévalóságba 1978. november 8-án költözött, 7­3 éves korában, 51 éves papi és zenei munkásság után. Valaki azt írta róla, hogy halála nagy veszteség volt a nusica sacra számára. Gondoljunk azonban arra, hogy jó hívek ezrei, szerte a világon imádságos lélekkel veszik kezükbe az általa szerkesztett imakönyvet, ha azok, akik­­nek prefektusa volt, az ő szellemében beszélnek becsü­­ltről, ha azok, akiket a musica sacra mélységeibe kalpu­­­olt, az ő lelkesedésével és hozzáértésével tanítják da­­dlni a felnövekvő nemzedéket,­­ akkor nem mondhat­­uk, hogy a fáklya kialudt. Csak másutt ég tovább. Haláláról valóságban mint nyereségről kell beszél­­jünk, hiszen most már rendőri akadékoskodások nélkül­zolgálhatja a magyar egyházzene ügyét, amelynek éle­­ét szentelte. Nincs távol, csak jelenlétének más módját ■álasztotta... R. M. oldal „THE HOUSE OF INSURANCE” LEZAK INSURANCE AGENCY SHAKER HEIGHTS, OHIO 44122 3645 WARRENSVILLE CTR. ROAD AUTO Phone: 283-8100 Established 1925 HOMEOWNERS — BUSINESS LIFE

Next