Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1980 (87. évfolyam, 1-50. szám)
1980-01-13 / 2. szám
LOUIS SZATMARY 2218 M LINCOLN AVE CHICAGO ILL 60614 Amerika egyetlen katolikus Catholic Hungarians’ Sunday , The only Catholic Hungarian magyar hetilapja ------Weekly Newspaper in the U.S.A. Eqyes szám ára: 35 cent KIADÓHIVATAL: — EDITORIAL OFFICE: Price of one copy: 35 cents 1739 Mahoning Avenue, Youngstown, Ohio 44509 — Telefon: (216) 799—2600 és 799—3335. (USPS 291-640) CSEHSZLOVÁKIÁBÓL ÉRKEZETT: A 600000 szlovákiai magyar jogaiért! A Csehszlovákiai Magyar Nemzetiség Jogvédő Bizottságának dokumentuma Szlovákiai magyar demokraták 1978 elején megalakították a Csehszlovákiai Magyar Nemzzetiség Jogvédő Bizottságát, és egy éven belül három dokumentumot készítettek, amelyekben tiltakoznak a Szlovákiában élő magyarság el nyomása, a szlovák kommunista vezetés intézkedései és beolvasztó tervei ellen, és megfogalmazzák kívánságaikat. Az 1979 májusában kelt harmadik dokumentumukat eljuttatták a Charta 77 szóvivőjéhez, azokhoz, akik ma Csehszlovákiában a legbátrabb és legkövetkezetesebb védelmezői az emberi jogoknak. Szlovákiában közel 600 000 magyar él. Az a dokumentum, melyet az alábbiakban nyilvánosságra hozunk, és a Charta 77-hez intézett kísérőlevél szinte száraz szakszerűséggel mutatja meg: a magyar kisebbség helyzete súlyos, amúgy is minimális állampolgári és nemzetiségi jogai fokkozódó veszélyben vannak, és ugyanilyen alapossággal sorolja fel a magyarok követeléseit. Tekintettel a címzettekre, a dokumentumok szlovák nyelven készültek — lapunk a fordításukat közli. A Csehszlovákiai Magyar Nemzetiség Jogvédő Bizottságának dokumentuma egyben sajnálatosan igazolja azt is, hogy a jelenlegi magyar rendszer — akárcsak az erdélyi magyarság esetében — nem teljesíti alapvető kötelességét a szlovákiai magyarság védelmében sem. Erre annál kevésbé van mentség, mivel a Hasakrendszer — Ceausescu Romániájával ellentéteben — teljességgel Moszkvától függ, s így a Moszkvához hű magyar vezetésnek sokkal könynnyebb volna szovjet közbenjárást elérnie.......... A CHARTA 77 SZÓVIVŐIHEZ Tisztelt Barátaim! Megismertetjük Önöket a Csehszlovákiai Magyar Nemzetiség Jogvédő Bizottságának Emlékiratával, mely sorrendben a bizottság harmadik dokumentuma. A bizottság 1978 elején jött létre a csehszlovákiai magyar kisebbség létfontosságú érdekeinek és jogainak védelmére. Ekkor jutott tudomásunkra a szlovák állami és pártvezetők azon szándéka, hogy fokozatosan fölszámolják a magyar iskolákat; első lépésben a magyar tannyelvű alapiskolák ötödik évfolyamától kezdve akarták megszüntetni a magyar nyelvű oktatást. Ezen alapvető fontosságú intézmény megmentésére tiltakozó kampányt szerveztünk a magyar nemzetiségű lakosság körében. A külföldi közvéleményt is tájékoztattuk a sajtó útján, így sikerült a magyar iskolák ellen irányuló támadást egy időre megállítanunk. Néhány hónappal később a Szlovák Szocialista Köztársaság Oktatásügyi Minisztériuma a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága ideológiai titkárának támogatásával egy újabb, az előzővel szinte azonos tervet terjesztett elő. Ez indította a bizottságot 1979 januárjában második tiltakozó dokumentumának kiadására; ezt a dokumentumot valamennyi magas rangú szlovák és szövetségi párt- és államvezetőhöz eljuttattuk. Megbízható forásból tudjuk, hogy tiltakozásunk tartalmáról — tőlünk függetlenül — néhány állam csehszlovákiai követségét is tájékoztatták. A tiltakozó akció eredményeként ismét leállították a magyar iskolák elleni hadjáratot. Azóta azonban megbizonyosodhattunk afelől, hogy a szlovák vezető személyiségek nem mondtak le álmukról, a magyar nemzetiség beolvasztásáról, csak más utat keresnek céljaik elérésére. Főleg a politikai és a lelki nyomás eszközével igyekeznek érvénytelenné tenni azokat a minimális jogokat is, amelyeket az alkotmány biztosít a magyar kisebbségnek. Emlékiratunkat abból a célból adjuk közre, hogy rámutassunk a nemzetiségek helyzetében mutatkozó alapvető hiányosságokra, és figyelmeztessük az állam vezetőit, valamint polgártársainkat az alkotmányos jogok továbbfejlesztésének szükségességére. A nemzetiségek elnyomását az alapvető, emberi jogok megsértésének tekintjük, sőt, esetünkben az alkotmány által biztosított állampolgári jogokat is megsértik. Reméljük, hogy a mellékelt dokumentum alapul szolgálhat a kapcsolat felvételére a Charta 77 és a Csehszlovákiai Magyar Nemzetiség Jogvédő Bizottsága között. Válaszukat kérjük levelünk kézbesítésének útján, vagy más, Önök által választott úton eljuttatni hozzánk. 1979. május Üdvözlettel: a Bizottság A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR NEMZETISÉG JOGVÉDŐ BIZOTTSÁGÁNAK HARMADIK DOKUMENTUMA Tíz éve lépett életbe a Csehszlovák Szocialista Köztársaság módosított alkotmánya, a 100/ 1960 Tt. sz. alkotmánytörvény, valamint a csehszlovák államszövetségről szóló 143/1968 Tt. sz. alkotmánytörvény és a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban élő nemzetiségek helyzetét meghatározó 144/1968 Tt. sz. nemzetiségi alkotmánytörvény. A 144/1968 Tt. alkotmánytörvény végrehajtása azonban nem elégítette ki a nemzetiségek várakozásait, mert 1. nem biztosította a nemzetiségek társadalmi, gazdasági és kulturális fejlődését, annak a lemaradásnak a behozását, amely 1945 óta a cseh és szlovák nemzethez képest kialakult; 2. nem biztosította a nemzetiségi iskolák arányos fejlődését az oktatási rendszer különböző szintjein; 3. nem biztosította a nemzetiségek kollektív részvételét az állam politikai életében; 4. nem szüntette meg a nemzetiségek erőszakos beolvasztásának folyamatát. Az elmúlt években sem a Szövetségi Nemzetgyűlés, sem a Szlovák Nemzeti Tanács nem alkotott olyan végrehajtási jogszabályokat, amelyek biztosítanák az alkotmánytörvényben lefektetett általános elvek megvalósulását. (Folytatás a 2. és 3. oldalon) DR. HALMOS MILÁN: Borús gondolatok 1980 küszöbén Új esztendő táján sokan kísértésbe esünk, hogy Nostradamust vagy legalább Jean Dixont játsszunk. Ennek megelőzése céljából tanácsos lesz arra a bölcs, régi magyar mondásra emlékeznünk, amely szerint a régi próféták meghaltak, az újak pedig okosabban teszik, ha hallgatnak. Elégedjünk meg annyival, hogy megkíséreljük az új esztendő várható eseményeinek elemzését holmi kezdetleges valószínűségszámítással. 1979 sok és terhes örökséget hagy maga után, amely a következő év politikai vezetése számára felér egy közepes gutaütéssel. Miként birkózzunk meg az új esztendő új bajaival, amikor még a tavalyiakkal se tudtunk elbánni? Vegyük sóra őket: a levegőben lógó iráni probléma s az ettől távolról sem független és ma is megoldatlan közel-keleti kérdés; az olaj, energia, infláció, munkanélküliség rémei; a háttérben kajánul vigyorgó egykori fegyvertárs, a Szovjetunió, akit Amerika mentett meg a pusztulástól, akit Amerika épített fel naggyá, és aki ezt az Amerikát ott és akkor „ejti át”, ahol és amikor az érdeke éppen úgy kívánja. A sokfajú állam „sui generis” problémáiról ne is beszéljünk. Ha ezek után akadna még jámbor senki, akinek ennyi nem elég, anak jusson eszébe a négy évenként bekövetkező elnökválasztás. E nemes, demokratikus szabadságjog — amely mellesleg szólva 35 év alatt még egyetlen komoly problémát meg nem oldott— hovatovább egyiptomi csapásként hull a rengeteg gonddal, adóval amúgy is túlterhelt amerikai polgár fejére. Mindezek tetejébe a választás csillagászati méretű, költségeit - közvetve bár - ugyancsak neki kell viselni. A régi egyiptomi csapásoknak legalább megvolt az a vitathatatlan előnyük, hogy csak minden hét évben jelentkeztek. No, persze, az elnökválasztást biztonsági szerepnek is tekinthetjük, amely az elégedetlenség által hevített kazánból kiengedi a fölös gőzt, hogy helyet csináljon a következő négy év alatt majd felgyülemlő újabb gőznek. Ha majd aztán egyszer nem lesz elég idő és eléggé nyitott szelep a feszültség levezetésére, akkor nem tudni, hogy mi fog történni, de jobb reá nem is gondolni, alighanem olyasmi, amit az amerikai köznyelv „too bad” megjelöléssel illet. Egyelőre még a derék, hivő nép úgy véli, hogy az elnököt ő választja. Az a csekélység, hogy rendszerint csak kettő között válogathat, sőt egyáltalán nem zavarja. Az is kevés választónak jut eszébe, hogy az elnökjelöltnek futni pénz, hatalom, támogatás nélkül képtelenség. A választókat politikai joguk gyakorlása fölött érzett örömük úgy elragadja, hogy a sahról, Homeiniről, Brezsnyevről is — de Beginről nem — elfelejtkeznek. Szentül hiszik, hogy ország-világ és a saját sorsukról éppen most, és ők döntenek. Ingyen se vélik, hogy az igazi döntők az ún. „kingmakerek”, akik a két jelöltet kiküldik, és akik soha sem veszítenek, hiszen, mindkét jelölt az ő zsebükben és markukban van. Az elnökválasztás éve különben arról is nevezetes, hogy Amerika ellenségeinek 4 évenként visszatérő alkalmat szolgáltat a meglepetés stratégiai kihasználására. Ezek után okosabb, ha az elnökválasztás taglalását nyugodtan átengedjük oly előkelő lapoknak, mint a New York Times; mi magyarok pedig a múlt kellemetlen tapasztalatain okulva bölcsebben tesszük, ha egyik oldalra se kötelezzük el magunkat. Csöppet se izguljunk az elnökválasztás kimenetele miatt, hiszen a régi pesti, kávéházi polgárok már régen megmondották, hogy ritkán jön valami jobb utána! Vegyük inkább szemügyre a többi bajt — van belőlük elég! Immáron régi ismerősünk, Homeini úgy játszik velünk, mint macska az egérrel. Ma fenyeget, hogy a túszokat törvényszék elé állítja, így hét múlva külügyminisztere ígéri, hogy az ünnepekre több túszt hazaengednek. Pár nap múlva jön a cáfolat: szó sem lehet ilyesmiről. Ezek után meghívják az amerikai lelkészeket, s hogy karácsonyra vigaszt nyújtsanak a szeren-j (Folytatás a 6. oldalon) | HELCZ TIBOR: Dr. Ludwig Sándor kiszabadult a kubai börtönből A Volt Magyar Politikai Foglyok Szövetsége központi feladatának tekintette 1979-ben dr. Ludwig Sándor kiszabadítását, és most örömmel jelenti, hogy a havannai magyar kolónia vezetője 13 évi kegyetlen rabság után szabadlábra került, és december 21-én Amerikába érkezett. Ennél szebb karácsonyi ajándékot nem kaphatott volna a Ludwig család és a magyar száműzöttek, akik kiszabadításáért küzdöttek. Ludwig Sándort a szalézi rend küldte tanulmányútra Kubába 1939-ben. Amikor arról értesült a háború után, hogy rendjét Magyarországon feloszlatták, új pályát választott. Elvégezte az orvosi egyetemet, és keresztényi világnézetétől áthatva a szegények orvosa lett. 1956-ban mint a havannai magyar kolónia vezetője, a rádióban és a televízióban köszöntötte a magyar szabadságharcot. Fidel Castro hatalomátvétele után antikommunista magatartásáért üldözték és meghurcolták. Amikor a helyzet tarthatatlanná vált, elhatározta, hogy áttelepszik Amerikába. Terve nem sikerült. A kubai kommunista rendőrség letartóztatta, s 15 hónapi embertelen kínzás után a hadbíróság államellenes összeesküvés címén 20 évi börtönre ítélte őt 1967 decemberében. Azóta eltelt 12 év. Az ígéretek, per-újrafelvételi kérelmek és beadványok nem segítettek sorsán. Végül egy kicsempészett levélben a szabad magyarokat kérte kiszabadítására. Ez a levél eljutott a Volt Magyar Politikai Foglyok Szövetségéhez, amelynek egyik célja a bebörtönzött magyar politikai foglyok helyzetének javítása és kiszabadítása. A VMPFSZ azonnal intézkedett, és levélben kereste fel a dániai Szaharov Bizottságot, mely annak idején a hírhedt chilei kommunistával, Corvalannal cserélte ki a Szovjetunióban raboskodó Bukovszkijt. Andersen, a bizottság elnöke örömmel felajánlotta dr. Ludwig kicserélésének előmozdítását, ha a magyarság talál valakit, akit Castrónak cserébe lehet adni érte. A magyar sajtóban segítséget kértünk erre a magyar emigrációtól. Sőt, az Amnesty Internationalt és az amerikai külügyminisztériumot is kértük közbenjárásra. Mindkettő elzárkózott a fogolycsere gondolatától. Közben Castro 100 politikai foglyot szabadon engedett, és ez bátorító hír volt. Mivel a kubai politikai foglyok Amerikába érkeztek, így a VMPFSZ levélben kérte Vance amerikai kül(Folytatás a 3. oldalon) HALANDZSA A népi demokráciákban a szocializmus fejlődése imigyen fest: „Ami nem megy, azt ne erőltessük!” — mondta Lenin. „De meg lehet próbálni...” — ráncolta össze a homlokát Sztálin. „Meg is kell próbálni!” — mutatta szigorát Hruscsov. „Aki meg sem próbálja, az parazita. A parazitáknak pedig a munkatáborban a helyük!” — adta meg a szocializmus kikristályosodott tételét Vlagyimir Iljics Brezsnyev, ama bizonyos szuronyos világbirodalom roskatag ura. Bár a megvalósult szocializmus országában, a béketábor vezető államában 63 év óta mindig rossz idő van, ami nem kedvez a gabonatermésnek, azért akad egy s más, amit a vasfüggöny mögötti népek a nagy és testvéri Szovjetuniónak köszönhetnek. Ezek közé tartozik például az a néhány valóban öntudatos és jó kommunista, akik még a saját butaságukat is az imperialisták aknamunkájának tulajdonítják, valamint — hogy mást ne mondjak — az újságírás terén bevezetett egyszólamú kánon speciális intézménye. Hogy mi az egyszólamú kánon? Olyasmi, mint a négyszögletes kör vagy a halva született nagymama. Tessék csak megnézni a magyarországi újságokat: a Népszabadságtól A Kutyáig, a Fürge Ujjaktól a Népszaváig, a Kertészet és Szőlészettől a Dörmögő Dömötörig, a Postagalambsporttól a Dolgozók Lapjáig valamennyien más-más hangszínnel, különböző beállításban, ám ugyanazzal a céllal egyetlen nagy kórusba tömörülve egyforma nótát fújnak teli tüdővel és gombócra dagadt arccal a moszkvai karmester vezetésével. Ezek a lapok mind páratlanok — ahol önmagukban vannak —, de mégis messze kimagaslik közülük a Hazai Tudósítások című kőnyomatos, amire előfizetnék, ha a hazai kormány nem küldené ingyen. De küldi, mégpedig légipostával, és így a minap lehetőséget nyújtott arra, hogy az egyik legfrissebb számban Tóth Dezső, a magyar kulturális miniszterhelyettes nyilatkozatában gyönyörködhessem. Ez pedig nem csekély élvezet volt. A magyar művelődés második számú hivatalos felelőse és irányítója gyertyát gyújtott a sötétben, hogy lássa: ég-e a lámpa, s aztán nekiveselkedett. — A magyar művészeti kultúrák nemzeti szempontú kölcsönhatásának elmélyítése ennyiben — azaz lényegében — az érintett szocialista országok internacionalista készségének kölcsönös felelősségen és erőfeszítéseken alapuló továbbfejlesztésén — így a „saját” nacionalizmus-maradványok kölcsönös leküzdésén is — múlik. A szomszédos szocialista országokkal való kapcsolatainknak - akárcsak kulturális kapcsolatainknak - a centrumába a magyar nemzetiségekkel való kulturális művészeti kapcsolatokat — éppen azok továbbfejlesztése érdekében — nem tesszük. De törekszünk e kapcsolatokat a Duna-völgyi szocialista országok internacionalista kapcsolatainak egyik erősítő tényezőjévé, „hídjává” építeni. — Annak is tudatában kell lenni, hogy magyar művészetekről van szó, ahol is a többes szám ezeknek egymáshoz és a magyarországi művészetekhez viszonyított, az adott országok társadalmi-kulturális feltételeitől modulált, eltérő sajátosságú és erősödő autonómiáját fejezi ki. E művészetek bármelyikükhöz viszonyított „integrálása” merő illúzió. E kapcsolatok távoli és ideális jövőjét a közös hagyományokon, az azoktól mélyen meghatározott közös művészi „anyanyelveken” alapuló testvéri viszonynak a kialakulásában látom, amely sokoldalúsága arányában (szükségképpeni inhomogenitása árán) végső soron egy elvont nemzeti szellemiség konkrét gazdagodásához, illetve világot gazdagító szerepének terebélyesedéséhez vezet. Mikor másodszori olvasás után sem értettem, hogy a miniszter elvtárs mit akar mondani, különböző titkosírások rejtjelkulcsait hívtam segítségül: csak minden második szót olvastam el. Aztán minden második sort. Aztán hátulról visszafelé. Aztán az idegen szavak kéziszótárával. Aztán a magyar nyelv értelmező szótárával. Minden hiába. S most csak azt kérdem: ki az, aki érti ezt a zagyva mondókát, ezt az erőltetett halandzsát? Mert én nem tudok megbirkózni vele! Miről beszél a népi demokrácia miniszterhelyettese, az őzikék tulajdonságairól? A nefelejcs csokorba kötéséről? A tüzes vasaló okozta égési sebek természetéről? A Hilton szállók berendezéséről? Az angol „joy” szó jelentésárnyalatairól? Miről? Ki érti? A „művészi halandzsa” szülőatyja Karinthy Frigyes. Rezzenéstelen arccal tett fel értelmetlen kérdéseket barátainak, vagy azok érdeklődésére badar feleletet adott. (Például: „Halló! Rendőrség! Itt szekéberedetesz. Kérem, azonnal küldjenek ide két csendőrt, mert a drogbedészeti föcsévész gyereplés alatt idehivatást”) Az illetők néhányszor megismételtették szavait, mert azt hitték, rosszul hallanak, de amikor a sokadszori ismétléskor is ugyanazt a számukra értelmetlen feleletet kapták, azt hitték, megőrültek, s fejüket tapogatva ijedten távoztak. Vajon ez a célja a budapesti kormány művelődési miniszterhelyettesének is? Valakitől kaptam karácsonyra egy óriási játékmackót, akinek a Puszika nevet adtam. A mackó most állandóan mellettem ül a kocsiban, mindenhová cipelem. Nos, állítom, hogy ha kicsit megfontolná a mondanivalóját, összeszedné gondolatait, Puszika értelmesebb nyilatkozatot tudna adni, mint Tóth Dezső művelődésügyi miniszterhelyettes. Dunai Ákos OLVASÓINK FIGYELMÉBE! Tisztelettel közöljük kedves Olvasóinkkal, hogy ezt a számot — elháríthatatlan technikai akadályok miatt — a szokásos szombati nap helyett csak két napi késéssel, hétfőn tudtuk kinyomni. Szíves elnézésüket és megértésüket kérjük! Következő számunkat a megszokott időben nyomjuk és postázzuk. A VASÁRNAP