Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1980 (87. évfolyam, 1-50. szám)

1980-01-13 / 2. szám

Rovatvezető: Bátori János A Honvéd az őszi első Az utolsó őszi forduló eredményei: HONVÉD—ZALAEGERSZEG 1—1; BÉKÉSCSABA—SZÉKESFEHÉRVÁR 5-1- DIÓSGYŐR—SALGÓTARJÁN 1—2; ÚJPESTI DÓZSA—PÉCSI MSC 3—2; PÉCSI VSK—VOLÁN 0—0; MTK-VM—VASAS 2—1; FERENCVÁROS—DEBRECEN 3—1; VIDEOTON—TATABÁNYA 2—1; DUNAÚJVÁROS—RÁBA ETO 3—0. A BAJNOKSÁG ŐSZI VÉGEREDMÉNYE: 1. Honvéd 179 5 3 29—20 23 2. Ferencváros 178 6 3 36—23 22 3. Vasas 178 5 4 38—27 21 4. Videoton 179 3 5 35—29 21 5. Zalaegerszeg 178 5 4 28—22 21 6. Újpesti Dózsa 178 3 6 38—35 19 7. Tatabánya 177 4 6 27 23 18 8. MTK-VM 176 6 5 28—26 18 9. Békéscsaba 176 6 5 28—27 18 10. Rába ETO 178 2 7­ 29—32 18 11. Debrecen 175 6 6 24—23 16 12. Pécsi MSC 175 5 7 27—22 15 13. Diósgyőr 177 1 9 21—22 15 14. Székesfehérvár 174 6 7 18—31 14 15. Dunaújváros 174 5 8 24—29 13 16. Volán 174 5 8 19—31 13 17. Salgótarján 172 8 7 18—26 12 18. Pécsi VSK 172 5 10 16—359 Magyar történelmi anekdoták Mátyás két szövetségese Amikor Mátyás király 1485-ben Bécset ostromolta, seregei nyugtalankodni kezdtek. — Sose búsuljatok! Van nekem a várban két hű szövetségesem, akik nemsokára kezünkre játsszák Bé­cset! — biztatta őket a király. Amikor tudni akarták, kik lennének azok, így foly­tatta: — Az egyiket Éhségnek, a másikat Lázadásnak hívják. Nem telt bele egy hét, s Bécs az övé volt. „Kis!” A cinkotai kántor, amidőn Mátyás egy ízben nem mint „Mátyás diák”, hanem mint diadalmas király ment ki Cinkotára, a templom előtt sorba állította az iskolás­gyerekeket, s ezt a máig fennmaradt verset énekeltette velük, amelyet az időben fújt utoljára lelkesen Pest- Buda népe, amikor királlyá választották Mátyást. Mátyást mostan választotta Mind ez ország királyságra, Mert ezt adta Isten nékünk Mennyországból oltalmunkra. .. Azért mi is választottunk, Mint Istennek ajándékát, Kiért isten dicsértessék És örökké mondjuk: Ámen! Az igazságos királynak igen megtetszett a nén sze­­retetének ez a megnyilvánulása, s ezért odaszólt a kán­tornak diákul: — Bis! — Mit tesz az, hogy: bis? — kérdezte a kántor. — Azt teszi, hogy: még egyszer .. A kántor erre a lurkókkal még egyszer elénekeltette a nótát, mire a király egy fényes aranyat nyomott a markába. A furfangos kántor azonban odatartotta a má­sik tenyerét is: ----Bis! A választható halálnem Mátyás király egyszer egy gonosztevőt ítélt halál­ra. Kegyelemből azonban megengedte, hogy halála ne­mét maga választhassa meg. A bűnös összetette a kezét: Kegyelmes fejedelem, ha már megengedted, hogy halálom nemét magam választhassam meg, engedd meg azt is, hogy végelgyengülésben haljak meg! A k­egcsepíténi Benedek Elek-könyv Odahaza és külföldön élő magyar könyvbarátok között egyaránt szenzációt keltett az a bejelentés, mi­szerint Budapesten — a háború óta először — kiadják Benedek Elek: Édes anyaföldem! című páratlan szép­ségű munkáját. A nagy székely nem tartozik a kommu­nizmus kegyeltjei közé, s eddig csupán gyermekeknek szóló meséskönyvei jelenhettek meg. A hír igaznak bizonyult. Az író halálának ötvenedik évfordulójára a Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásá­ban megjelent az Édes anyaföldem! DE CSAK AZ ELSŐ KÖTET! Mint teljes, önálló munka, amelynek sose volt folytatása. Pedig a második kötet a fontosabb, amely az első háború utáni állapotokat ábrázolja. A komunizmus művelődéspolitikájában cseppet sem szokatlan eljárást az előszóban így magyarázzák: „­­ a második kötetet sokkal erősebben átszövik az akkori időszerű országos politikai problémák és személyi vonat­kozások, semhogy új kiadása időszerű lenne.” Néhány sorral odább: „Az akkori soviniszta kormányzat megne­hezítette, sok helyütt lehetetlenné tette a magyar nyel­vű oktatást.” És most? Most minden rendben van? Most szabad­ság van Erdélyben? SZABÓ BALÁZS: A beat nemzedéke Magyarországon II. RÉSZ A beat második nemzedéke a hanyatlás kez­detekor, a nagy változások idejében jelent meg. Közönségévé vált egy zenének, amelyről csak gyalázást és legendákat hallott, legendákat a nagyobb gyermekektől a Beatles virágmintásra festett Rolls Royce-jéről, Presser Gábor „női­ről”, Szörényiékről és az Omega autóról. És gyalázást a szülőktől a hosszú haj, a farmer­­nadrág és az angolos stílus miatt. Bizonytalan információi után ahogy meghallotta a dalt, tudta, neki írták, neki szól, róla szól. Széles körű vita robbant ki akkoriban a Szép lányok, ne sírjatok című film­ körül. Mé­száros Márta rendező fiatalokról készített fil­met, akik beköltöznek egy üres, romos bér­házba, és ott barátnőikkel jól érzik magukat. Nagy szerepe van a filmben az Illés-együttes zenéjének. Sok kérdést már megoldottunk, nem volt soha ilyen jó dolgunk. Mégis, az ember néha érzi, bosszantó, hogy sehol egy kégli. Azt mondom — megértheted —, keresünk egy jó kis helyet. Ahol a szomszéd elvisel, s nem szól ránk a házmester. És ahogy ezt a nekünk nagyszerű filmet néz­tük, odasúgja az ismerős jegyszedő néni: vi­gyázzunk, mert sok rendőr van, figyelik, ho­gyan reagálunk. A filmet aztán a hivatalos kri­tika rendkívül levágta, nem is vetítik tovább, de még akkoriban fesztiváldíjat kapott Cannes­­ban. Mindenesetre ez már könnyebb időszak volt a beatet játszók és hallgatók számára. Az új gazdasági mechanizmussal járó szabadabb lég­kör kedvezett nekik, a tiltottból a megtűrt ka­tegóriába kerültek át, felismerték a lemezpiac, b­ül- és belföldi turnék bevételi lehetőségeit, és elhitték, hogy a beat nem rendszerellenes, csak javítani akar rajta. Éppen ekkor jött váratlanul a hír: felbomlott egy sor nagy együttes. Ahogy nyugaton feloszlott a Beatles, a Meddle of the Road, visszavonult Elvis Presley, Bob Dylan, úgy Magyarországon is éreztette a hatását a­­ diák- és hippimozgalmak csődje. Az egyetemi barikádokat elhagyták védőik, jó állásokat kap­tak, vagy belehaltak a kábítószeres mámorba. Magyarországon is hasonló játszódott le, habár a kezdeti időkben nehezen rajzolódott ki a jö­vő. A legendás Illés-együttesből a Tolcsvay-ze­­nekarral ötvöződve megalakult a Fonográf, a Hungáriából és a Metróból a Lokomotiv GT, és változások történtek egy éven belül csaknem minden zenekarnál. Felbomlott a beat, disco­­muzsikára, countryra, és akik körülbelül foly­tatták a beatlesi hagyományokat, azokat pop­zenészeknek hívták. Ekkor már nem volt szó lázongásról, nyugatmajmolásról. Olyan színvo­nalra került a magyar beatzene (hogy ne men­jünk bele a névháborúba), hogy kénytelen volt mindenki belátni demokratizmusát, zenei és tartalmi mondanivalóját, elkötelezett jövőfor­máló hatását. Pedig a legjobb dalok alig ju­tottak el a közönséghez. Koncz Zsuzsa öt nagy lemezét a boltokba kerülés után hamarosan bevonták. Utána rögtön megjelent a 6. nagy­lemez, de erről (bár egyébként egyezett az elő­zővel) hiányzott néhány dal. Pl. a Dal egy fia­tal költő emlékére: Gondold el, ha most is élne, hányan követnék a szellemét. Gondold el, ha most is élne, hányan támadnának haraggal reá. Jelkép lett a név, de forró fejét ködbe vésve láthatod sok íróasztalon. Gondold el, ha most is élne, milyen csendben hallgatnánk a verseit. Olyan fiataloknak volt ez a tisztelgése 1848 hősei előtt, akiket 1973-ban és 1974-ben a pesti Petőfi-szobornál vertek a rendőrök, akiket spic­likkel, drótkerítéssel és géppisztollyal tartanak fogva. S a nemzedék válasza a következő dal is: Ha én kapu volnék mindig nyitva állnék, akárhonnan jönne, bárkit beengednék. Nem kérdezném tőle, hát téged ki küldött.? Akkor lennék boldog, ha mindenki eljött. Ha én ablak volnék, akkora nagy lennék, hogy az egész világ láthatóvá váljék. Megértő szemekkel átnéznének rajtam, akkor lennék boldog, ha mindent megmutattam. Ha én utca volnék, mindig tiszta lennék, minden áldott este fényben megfürödnék. És ha engem egyszer lánckerék taposna, alattam a föld is sírva beomolna. Ha én zászló volnék sohasem lobognék, mindenféle szélnek ellensége volnék. Akkor lennék boldog, ha kifeszítenének, s nem lennék játéka mindenféle szélnek. Ez volt hát a válasz a gumibotokra, a KISZ- re, a kommunista szombatokra, 56 elfeledteté­­sére, különböző testvéri kötelékünkre, a nyu­gati levélcenzúrára és sok-sok olyan „apróság­ra”, amit röviden a kommunista Magyaror­szágnak nevezhetünk. „Az első beatzenész már negyven éves” — énekli Sztevanovits Dusán (akinek bátyja, Zo­rán volt talán az első beatzenész), és tényleg, 15 év telt el azóta az emlékezetes kisstadioni koncert óta. Újabb nemzedék nőtt fel, újabb legendákkal, de talán kevesebb céllal. Meg­kapták amit meg lehet kapni az ismert határo­kon belül, hordhatnak hosszú halat, farmer­nadrágot, zsilettpengét pank divat szerint, van Coca Cola és rágógumi, külföldi utak is mód­jával, kevesebb zaklatás a hatóságoktól, nagy szabadság az irodalomban, művészetben. Hozzá még a lakásvásárlási kedvezmény, jobb fizetés mint az öreg melósnak, ifjúsági törvény, köz­művelődési törvény, így könnyen érezheti ma­gát egy fiatal, csak bólogatni kell és már a te­nyerükön hordozzák. Korrumpálódott a fiatal­ság? Igen, úgy néz ki, ez történt. Fonográfok szólógitárosa így énekel: Én már látom, a sok mesét elhitted, és úgy kérlek, hogy egyszer majd hallgass meg. Mikor útnak indulsz, minden még oly szép, hidd el, másként érzel, hogyha már véget ért. VÉGE Borús gondolatok 1080 küszöbén (Folytatás az 1. oldalról) esetleneknek. Akkor meg kiderül, hogy a 49 túszból hét hiányzik. Ezt hívják idegeken való zongorázásnak, amely módszerrel a mi veze­tőinknél edzettebb legényeket is ki lehet készí­teni. A legszomorúbb az, hogy Amerika, a világ első hatalma végképp kiengedett a kezéből min­den kezdeményezést; politikusai félve lesik, hogy mi lesz a következő iráni lépés. Hál itt a történelmi nagyság? Mit tett hasonló esetekben Róma, amihez sok merész ember hasonlítja az Egyesült Államokat? Pedig Jugurtha és Mithri­­dates voltak akkora fenegyerekek, mint Ho­­meini! Persze, a római szenátusban nem Teddy Kennedy és társai ültek, a kormányrudat meg nem Jimmy Carter méretű férfiak tartották kéz­ben. Tragikus, hogy ezt a jobb sorsra érdemes országot, történelmének egyik legválságosabb szakában dilettánsok, történelmi analfabéták vezetik, akik soraiban — a napi sajtó tanulsá­ga szerint — olyan férfiak is ülnek, akikre a megvesztegethetetlen Robespierre kabátját ba­josan lehetne ráadni. Az 1980-as év ebben az államvezetésben aligha fog lényeges változást hozni! Közben a Szovjetunió kárörömmel várja, lesi az alkalmat, hogy az Egyesült Államokat meg­alázó Irán háta mögött mikor sütheti meg a saját, olajban főtt­ pecsenyéjét.A"Ferzáá"-öböl blokádjától túl sokat várni nem lehet; ez Ira­­kot is elzárná, amiből nem sok jó származnék. Fontosabb az, hogy a Szovjetunió nem engedné ki a kezéből ezt a váratlanul jött, remek alkal­mat, hogy Irán segítségével minden nagyobb megerőltetés nélkül sakkban tarthatja Ameri­kát; nem is fogja Irán kiéheztetését elnézni, ha kell, saját népeinek éheztetése árán is fog Irán­nak é­lmiszert adni, minden valószínűség sze­rint abból a gabonába’, amit az Egyesült Álla­moktól hozamra vásárolt. Ilyen tehetséges politikai vezetés mellett — bármily nevetségesen hangozzék is — a vélet­lennek döntő szerep juthat. Az a bizonyos ba­nánhéj a térképre csöppent tintafolt stb. Az ún „buták szerencséje” akárhányszor volt már történelemalakító tényező. Az Úr igencsak ked­velheti a részegeket és butákat; egyrészt igen sokat teremtett belőlük, másrészt átsegíti őket olyan bajokon, amikben az átlagember nyakát szegi. Gondoljuk el, hogy Hormini valami mó­don meghal, és utódja egy gyenge fickó; per­sze, ennek az ellenkezője is lehetséges. Vagy: a kurdok nekünk szívességet tesznek, fellázad­nak, és megdöntik Homeini uralmát. Amíg mi­lyenekre­­várunk, a Szovjetunió erősen kiépíti afganisztáni haderejét. Elvégre itt is történhet csoda — egy orosz „Vietnam”. Végtére is a hinduk állítják, hogy „a kobra mérgétől és az afgánok bosszújától rettegni kell”. Sajnos, Af­ganisztán messze van innen, bár ha közel len­ne, Amerika akkor se tenne érte semmit. Az embernek önkéntelenül is Budapest, 1956 jut az eszébe. A vitéz afgán népet az orosz túlerő előbb-utóbb leveri, mert ezt az orosz „vietnami” háborút nem McNamarák fogják vezetni, s Kennedy meg Jane Fonda sem fogja aláaknáz­ni; ezt a háborút képzett katonák fogják irányí­tani, mégpedig kíméletlenül; szóval: nem lesz belőle Vietnam. Az bizonyos, hogy az afganisz­táni győzelem és a rá következő szokásos tisz­togatás semmiképpen sem fogja emelni a Szov­jetunió népszerűségét az iszlám világában, be­leértve azt a kb. 52 millió muzulmánt is, akik szovjet alattvalók. E körülményt egy talpraesett amerikai külpolitika a saját hasznára aknáz­hatná ki, de hol van ez az ügyes külpolitika? Ha még ehhez hozzájárulna Izrael támogatásá­nak csökkentése, az egyetemes muzulmán ro­­konszenv nagyobb mértékben fordulna Ameri­ka felé. Ilyesmiről, persze, szó sem lehet; előbb megy az USA tönkre, minthogy ilyesmit csele­kedjék. Pedig az idő sürget. Jelek mutatnak arra, hogy az iráni példa Szaúd-Arábiában könnyen megismétlődhet. Akkor pedig Ameri­ka lehúzhatja a redőnyt: megkísérelheti az olaj­források megszállását, e lépés következményei azonban kiszámíthatatlanul veszé­lesek! Bár nem lehet kizárni, mégis, Irán orosz meg­szállásának a fényűzését a Szovjetunió nehezen engedhetné meg magának. Eléggé kellemetlen lesz neki az afgán kérdés felszámolása és kima­­gyarázása a muzulmán világ előtt. Az iráni pisz­kos munka elvégzését alighanem a Szovjetunió­ban kiképzett iráni kommunistákra fogja bízni. No és mit csinál ezalatt Amerika? Erre ne­héz felelni. Legutóbbi megnyugtató újsághírek­­szerint izraeli küldöttség jön ide: célja, hogy a szokásos évi, több billiós tartásdíjat ne csök­kentsék, inkább emeljék. Természetesen Ame­rika továbbra is támogatni fogja azt a néhány arab államfőt, akiknek lassan kitelik az eszten­dejük saját hazájukban. Sok már úgyse maradt belőlük, majd idejönnek szanatóriumi kezelésre. Elvégre is mi előkelők vagyunk, sahhal, kirá­lyokkal parolázunk — mezítlábas népeik meg­nyerését pedig átengedjük a Szovjetuniónak. A hiba ott volt, hogy eme uralkodók fenntartás nélkül kiszolgálták az USA politikáját, míg né­peik megnyeréséhez Amerika közel-keleti po­litikájának 180 fokos irányváltoztatására lett vol­na szükség, ettől pedig Allah óvjon minden amerikai elnököt és jámbor szenátort! Pedig talán még most sem lenne késő!? Carter választási propagandaszólamai között annak idején sűrűn szerepelt a „lack of leader­ship”, magyarán a vezetésre termett politiku­sok teljes hiánya, ami a valóságnak meg is fe­lelt. Ez a helyzet ma is változatlanul fennál, mindössze csak a személyeket cserélték ki. Szegény elnökünk és a vezetői rátermettség oly messze estek egymástól, mint Makó attól a bi­zonyos közel-keleti várostól. Szelíd baptista el­vekkel ily viharban hajót kormányozni nem lehet — de még Moszkvával társasjátékot ját­szani sem! Ide most legalábbis Julius Cézár erős keze, Talleyrand és Metternich politikai rafinériájával párosulva lenne kívánatos. Har­mincöt év teljesen elrontott politikája most hozza meg a gyümölcsét. 1980 nem a legjobb előjelek között indul, optimizmusra kevés okunk van, hacsak a „deus ex machina” nem segít! OLVASSA ÉS TERJESSZE A KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJÁT! KÉSZÜLŐBEN VAN II. János Pál pápa magyar nyelvű életrajza a VASÁRNAP kiadásában Mihályi Gilbert és Dunai Ákos szerkesztésében AZ AMERIKAI MAGYAR KATOLIKUS EGYLET biztosítja életét. Születésének napjától 60 éves koráig válthat ki életbiztosítási kötvényeket. Életbiztosítási terveivel keresse fel az AMERIKAI MAGYAR KATOLIKUS EGYLET-et. A legnagyobb magyar és katolikus testvérsegítő biztosító, amelyet 1894-ben éppen azért alapítottak amerikai magyar katolikusok, hogy egymást biztosítva és segítve harcoljanak a bizonytalanság veszélyei ellen. Biztosítsa a maga és szerettei életét az AMERIKAI MAGYAR KATOLIKUS EGYLET-nél. Látogassa meg irodánkat és beszélje meg velünk biztosítási problémáit. Vagy érdeklődjék levélben. Irodájának címe: AMERICAN HUNGARIAN CATHOLIC SOCIETY 11800 Shaker Boulevard, Cleveland, Ohio 44120. Telefonon is szívesen adunk tájékoztatást. Telefonszámunk­ (216) 491-8550.

Next