Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1980 (87. évfolyam, 1-50. szám)
1980-01-13 / 2. szám
JUHÁSZ GYULA: Mámoros-Sziget Kis Tisza mentén Mármaros-Szigetnek Piros tetői ködből integetnek. Magyar Kelet bazárja volt e város. Fajok tanyája, ódon és kies. Közel az éghez és a magyar határhoz S a vándorló költőhöz is szíves. Kegyes atyáknál öreg iskolában Magyart, latint oktattam itten én, Párizs felé szállt akkor ifjú vágyam, Fiatalságom ódon szigetén. Párizst kerestem és könyvekbe bújtam, Mik az idő szállt — , én drága múltam Örökre meddőn és mulasztva múlt. Egy fiatal lány szeme átvilágol Felém e fényből, mint a másvilágból, És vissza, vissza nem visz oda út. es Daytimms AC Transylvanian Hungarians Mint a KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA melléklete Szerkesztő: ZOLCSÁK ISTVÁN Magyarország nyugati határai és az erdélyi Kárpátok, Magyarország ezeréves határai között — a románhoz viszonyítva — túlnyomó magyar népi többség él! Az erdélyi magyarság — a többség feldarabolásával, a népek önrendelkezési jogának megcsúfolásával — a magyar nép megkérdezése nélkül lett kisebbségi sorba taszítva.” ZOLCSÁK ISTVÁN: Erdély elvesztésének igazi okai Péter Pastor, az amerikai Montclaire State College történelemprofesszora, az 1972-ben, tudományos kutatások céljára betekintésre engedélyezett kül- és hadügy-minisztériumi okmányokra és levelekre támaszkodva, a közvélemény előtt eddig titkolt olyan megállapításokra jutott, amelyek új fényt vetnek Erdély elvesztésének okaira. Erdély elvesztésének igazi okait a „gyalázatos összeesküvés’ mondatban lehet egyedül lesűríteni. Románia megalakítására visszamenve tudvalevő, hogy ez az ország a multéniai és olténiai vlach (oláh) hercegségekből alakult egy német Sigmaringen Hohenzollern herceg uralkodása alatt. Románia így inkább egy német hercegségi család vállalkozásának eredményeképpen jött létre, és nem mint történelmi szükségszerűség. A Sigmaringen család egyik tagjának szüksége volt egy koronára — és a császári rokonok, a koronát Románia néven fedezték fel a hercegnek. Ez az oka annak, hogy az első világháborúig Románia természetes és hű szövetségese volt Németországnak és az Osztrák— Magyar Monarchiának. Ebben a viszonyban akkor állt be döntő fordulat, amikor az I. világháború kitörése után a szövetségesek Oroszország bevetésével — a román politikusok sovinizmusát kihasználva — rávették Romániát, hogy egy titkos szerződést kössön velük, amely titkos szerződésben Erdély egyes részeit ígérték Romániának, ha megtámadja szövetségeseit, és a cári Oroszország támogatásával egy, a szövetségesek ellen intézett meglepetésszerű támadással biztosítani tudja a Kárpátok bevételét, mely ezer éven át Magyarország természetes határát képezte. Románia várt a kedvező alkalomra, és akkor, amikor az oroszok átmeneti győzelmet arattak az osztrák—magyar hadsereg felett a Kárpátok keleti részein, hadüzenet nélkül megtámadták Magyarországot, és meglepetésszerűen elfoglaltak pár erdélyi határszéli várost. Ezt a közös orosz—román támadást a németek, magyarok és bolgárok rövid időn belül visszaverték, Romániát megszállták, aminek következtében Románia különbékét kötöt Németországgal, Bulgáriával és Magyarországgal, átengedve pár fontos kárpáti hágó ellenőrzését Magyarországnak. Németország átengedte Romániának a tegnapi román szövetséges Oroszország egyik területét, Beszarábiát akkor, amikor az orosz hadsereg nem tudott védekezni a német és a román megszállás ellen, tekintettel a forradalmi állapotokra, mely állapot legyengítette és átmenetileg szétrombolta az orosz hadsereget. Néhány hónappal azután, hogy az oroszok különbékét kötöttek a központi hatalmakkal, és a románok aláírták a központi hatalmakkal a békét, ezek fegyverszünetet kértek a szövetséges hatalmaktól. Más szóval: elvesztették a háborút. Románia, mint Franciaország, Anglia és Amerika tegnapi szövetségese — aki ugyan különbékét kötött a németekkel és a magyarokkal — azonnal jelentkezett a győztesek asztalánál, és a győzelem gyümölcseinek élvezőjeként bejelentette igényét Magyarország keleti részére — Erdélyre. A franciák nem méltányolták Románia kétszínű magatartását, és nem támogatták a román terveket egészen addig, amíg az Oroszor-szágba bevetett francia intervencionista had- s sereg veszélybe nem került. Az 1972-ben közzétett korabeli francia külügyminisztériumi és hadügyminisztériumi iratok új fényt vetettek Erdélynek Magyarországtól való elrablására. Erre vonatkozólag a legfontosabb kutatásokat Pástor Péter professzor végezte, aki az üggyel kapcsolatos tanulmányában többek között megállapítja, hogy Magyarország első demokratikus kormányának a bukását is a szövetségesek azon intézkedése váltotta ki, hogy kötelezték Magyarországot az úgynevezett Vix ultimátummal arra, hogy Erdélyt és a csatolt területeket a románoknak átadja. A Ferdinand Vix ezredes által a magyar kormánynak átadott memorandumról Tasker H. Bliss amerikai és Jan Smuts dél-afrikai generálisoknak az a véleményük, hogy Erdély odaajándékozása a románoknak, a szövetséges hadsereg főparancsnokának, a francia Foch tábornok terve és ötlete volt. Foch tábornok, aki a szövetségesek Szovjetunió elleni intervencióját szervezte, ugyanis arra a megállapításra jutott, hogy a szovjetellenes intervenció sikeréhez feltétlenül szükséges Románia részvétele és támogatása. Ezt a támogatást Foch azzal akarta megnyerni, hogy Romániának juttatta a magyar Erdélyt. A francia külügyminisztérium korabeli leveleinek és okmányainak az 1972. nyarán nyilvánosságra hozott adatai alapján Pástor professzor megállapította, hogy Clemenceau francia miniszterelnök azért változtatta meg előbbi álláspontját a románokkal szemben, mert a fiatal Szovjetunió ellen harcoló francia és szövetséges csapatok Oroszországban vereséget szenvedtek. . r ,—j*. ----Clemenceau-nak azért, hogy a szomszédos Romániától gyors segítséget kapjanak, fizetnie kellett a románoknak, és az ár Erdély volt. A francia hadvezetőség Romániát támogatta azon egyszerű oknál fogva, mert Románia, a Szovjetunió szomszédja volt, és Románia területét fel lehet használni a szovjetellenes harchoz. A francia hadvezetőség megkísérelte Clemenceau francia miniszterelnök hozzájárulását megszerezni a Magyarország elleni terv támogatásához, de a francia miniszterelnök előbbi válasza az volt, hogy Románia békeszerződést kötött Németországgal, így megsemmisítette a szövetségesekkel kötött titkos megegyezést, sőt, megszállta a szövetséges hatalmak egyikének a területét, az orosz Beszarábiát. 1919. március 1-én a szovjetellenes intervenciót vezető francia tábornok értesítette a francia elnököt és Foch marsallt, hogy a 9. vörös hadsereg csapatai P. Jegorov ezredes vezetése alatt széles fronton előrenyomultak, és vereséget mértek az intervencionista hadseregre. A francia kémszolgálat azt is jelentette, hogy az első szovjet hadsereg 20 000 emberrel és tüzérséggel fogja támogatni Jegorov ezredes kifejlődő hadműveletét. Tehát az történt, hogy mialatt Foch tábornok a román beavatkozást tervezte Dél-Oroszországba, a vörös hadsereg Románia közvetlen közelébe került, és vissza akarta foglalni Beszszarábiát. A szovjet hadsereg győzelme alkalmat adott a románoknak arra, hogy megzsarolják a franciákat oly értelemben, hogy a Szovjetunió ellen ígért segítségért engedményeket kérjenek a magyarok kárára. A párizsi békekonferenciára kiküldött román bizottság memorandumban bizonyította a szövetségeseknek, hogy Románia közvetlen bolsevik támadásnak van kitéve. A románok azt állították: a román kémszolgálatnak biztos tudomása van arról, hogy a magyarok megegyezést kötöttek a fiatal Szovjetunióval, és közös támadást akarnak intézni Románia ellen. Ez a román jelentés minden alapot nélkülözött, a szövetségesek mégis arra a megállapodásra jutottak, hogy mivel Romániát az oroszok és a magyarok körülvették,az, mint utolsó bástya a bolsevizmus ellen, a szövetségesek támogatását kell, hogy élvezze. A románok sürgős katonai intézkedéseket kértek a magyarok ellen, és a francia hadvezetés azt javasolta a francia miniszterelnöknek, hogy az erdélyi kérdésben Franciaország állítsa megtörtént események elé a szövetségeseket, és biztosítsa Erdélynek a románok útján történő megszállását, és francia segítséggel a Magyar Tanácsköztársaság szétzúzását. Ugyanebben az időben a bukaresti amerikai katonai attasé, Yates ezredes jelentette a francia főparancsnokságnak, hogy az Erdély megszállásán felháborodott magyarok harcolni fognak a románok ellen, és nem fogják elfogadni a franciák határozatait. Yates ezredes kifejezte azt a véleményét, hogy egy magyar—román összetűzésben a magyarok fognak felülkerekedni. Az amerikai katonai attasé arra akarta rávenni a francia hadvezetőséget, hogy függessze fel a békekonferencia Erdélyre vonatkozó utasítását addig, míg a románok nem lesznek elég erősek ahhoz, hogy a magyarok részéről várható ellenállást a szövetségesek segítségével legyőzzék. A Károlyi-kormánynak más elképzelései voltakaz erdélyi kérdésmegoldására — folytatta Pástor professzor tanulmányában —, mert ekkor megvalósulás előtt állt egy megállapodás arra vonatkozólag, hogy Magyarország szövetséget kössön az erősödő vörös hadsereggel abból a célból, hogy a magyar demokratikus köztársaság ellen folyó román és cseh rablóhadjáratot megakadályozza. A magyar vezetők az Oroszországgal kötendő szerződéstől várták Magyarország integritásának a megvédését még erőszak árán is, ha erre szükség mutatkozna. Március 21-én délután Forradalmi Kormánytanács létesült, amelynek elnöke Garbai Sándor volt, de amelyben az igazi hatalom a külföldi ügyek megbízottja, Kun Béla kezében volt, aki hivatottnak látszott arra, hogy a bolsevista segítséget megszerezze az újonan alakult Magyar Tanácsköztársaság számára. Pástor professzor megállapítja, hogy Magyarország Erdély megtartását annak a fegyveres erőnek a segítségével látta biztosítottnak, amelyet a franciák a románok segítségével akartak legyőzni. A francia ultimátum Romániának juttatta Erdélyt a románok által megígért szovjetellenes segítség fejében azért, hogy megmentsék a Dél-Oroszországban legyőzött francia intervencionista csapatokat. Sajnos azonban a vörös hadsereg elég erős volt, hogy megvédje Ukrajnát, illetve Oroszországot, de nem volt elég erős ahhoz, hogy segítséget nyújtson a Magyar Tanácsköztársaságnak a magyar területek megvédésére. Az ügyben az egyedüli nyertes fél Románia volt, aki a trianoni szerződés szerint megtartotta Erdélyt, és a francia hadsereg segítségével büntető hadjáratot indított a Magyar Tanácsköztársaság ellen, teljesen kirabolva a védtelen Magyarországot. Magyarország a legenyhébb eset A svájci Zeitbild egyik nemrég megjelent számában fenti címmel cikk jelent meg Révész László tollából. A szerző sorozatban tárgyalja a közép- és kelet-európai zsidóság helyzetét az első világháború utáni időktől kezdve. A tanulmány fő megállapítása az, hogy „a zsidóság helyzete Magyarországon volt a legenyhébb”. Helyszűke miatt csupán mondatokat ragadunk ki a Zeitbild cikkéből: „A második világháború előtti időkben a zsidóság helyzete közép- és kelet-európai viszonylatban Magyarországon volt a legkedvezőbb... A zsidók 1848-ban, a szabadságharc idején elnyerték teljes állampolgári egyenjogúságukat, sőt, 1867 után már — arányszámukat jóval meghaladó arányban — az ország szellemi elitjéhez tartoztak...” „Maga a Horthy-rendszer nem volt antiszemita, sőt: a zsidó szellemi vezetők száma és hatása a harmincas évek végéig még növekedett. 1930-ban — népszámlálási adatok szerint — Magyarország lakosságának 5,1 százaléka volt zsidó származású. Ezzel szemben az ügyvédi kamara 49,2 százaléka, az újságírók és orvosok 54,5 százaléka volt zsidó származású. Német nyomásra 1938-ban, majd 1939-ben jelentek meg az úgynevezett „zsidótörvények”. Úgy Horthy, mint az egyházak, a társadalmi egyesületek és főleg az egyesek mindent megtettek a zsidótörvények végrehajtásának enyhítésére. A deportálás nem is mehetett végbe ezért 1944 tavaszáig, amikor a németek megszállták az országot. Csak Budapesten sikerült Horthynak és a magyar kormánynak megakadályoznia a zsidóság deportálását Németországba.” A zsidóság elnyomása Romániában Közismert tény, hogy Ceausescu román államelnök már évek óta Izrael kedvében igyekszik járni, hogy ezzel is elnyerje a világ zsidóságának rokonszenvét, különösen Amerikában, ahol a zsidóság a hírszolgálati szerveknél erős befolyással rendelkezik. Ceausescu magatartása vajon azt jelentené, hogy a románok tradicionális antiszemitizmusát egyszerre zsidóbarátság váltotta fel? Avagy talán a bűntudatnak és jól ismert román rugalmasságnak a keveréke idézte elő ezt az őszintének aligha nevezhető változást a románok magatartásában a zsidóság felé? Múlt idők tanúját idézzük a következőkben, mely híven tükrözi a zsidóság sorsát a két világháború közötti Romániában. Illetékesebb szervet erre nem igen találhatnánk, mint a Zsidó Világkongresszus kebelében alakult Institute of Jewish Affairs (Zsidó Ügyek Intézete). Ez a szervezet a második világháborút követő évtizedben, 1952 februárjában egy jelentést tett közzé „Rumanian Jewry in the Postwar Period” címen. Ebből idézzük a következőket: „Zsidóellenes diszkrimináció Romániában régóta bevett politika volt. Ennek a politikának példájaképpen megemlíthető az 1924-es állampolgársági törvény, mely ... zsidó családok ezreit tette államon kívülivé; a Bratianu által hozott rendeletek a kiskereskedelemről, a magán iskolák megrendszabályozása és a középiskolai vizsgáztatásokról szóló törvény, melyek mindegyike megfosztotta a zsidókat és gyermekeiket a mindennapi kenyértől, illetőleg nevelési lehetőségektől. *. . Egyetemi diákok által rendezett zavargások és pog- ,'' romok 1926-ban előfutárai voltak az 1940 után bekövetkezett véres tömegmészárlásoknak éppen úgy, mint az 1934-ben hozott törvény a nemzeti munka védelméről prototípusként szolgált a későbbi náci rendszabályoknak a zsidók eltávolítására gazdasági pozícióikból. A Goga-féle állampolgársági törvényrevízió 1938. január 21-én, mely minden zsidótól megkövetelte, hogy okmányokkal bizonyítsa jogát a román állampolgárságtra, egész nyilvánvalóan arra irányult, hogy a zsidólakosságot kisemmizzék jogaiból. Jóllehet Goga csak hat hétig volt kormányon, az általa hozott törvény gyakorlatban maradt olyannyira, hogy a második világháború kezdetéig már 270 000 zsidó vesztette el állampol- gárságát és vele együtt a megélhetéshez való lehető-ségét.Teljes erővel akkor kezdődött az üldözés, amikor Románia hűséget fogadott a tengelyhatalmak külpoli- ... tikájának, 1940 júliusában. Egy hónappal később egy széles körű, faji megkülönböztetést megtestesítő zsidó statútumot hoztak törvénybe, melynek eredményeképpen a zsidó lakosság kilenctized részét száműzték a foglalkozási ágak legtöbbjétől. Antonescu hatalomra lépésével 1940. szeptember 5-én egymásutánban következtek a zsidóellenes rendelkezések; a foglalkozásokból ,,z való kiűzéssel egyidejűleg terroruralmat gyakoroltak a ma zsidó népesség felett. Nagyszabású pogromok söpörtek végig az egész országon 1940 decemberében és 1941. januárjában. A meggyilkolt zsidók számát 6000/10 000- re becsülték. Az orosz—német háború kitörésével 1941. júliusban, melyben Románia a németek oldalán vett részt, visszafoglalva Besszarábiát és Bukovinát az oroszoktól, kezdetét vette a román zsidóság üldözésének legvéresebb fejezete. A Jassiban és Kisinyevben véghezvitt pogromok nyomában megkezdődött a fent említett területeken az egész zsidóság gettókba tömörítése Kisinyevben és Csernovicben, majd pedig ezt követőleg példátlan brutalitással véghezvitt deportálásuk Transistriába, Ukraj ,nának a románok által igazgatott részébe. Ennek ered- - . , ményeképpen abból a 330 000 zsidóból, akik ezeken a területeken éltek, csupán 16 000 maradt 1942 augusz -mátusában, s abból is csupán 99 (!) az egykor virágzó nagy zsidó központban, Kisinyevben...” r. Az eredeti angol szöveget lásd a 8. oldalon! -te -t I -VIII.Ti Zsidók és magyarok egyaránt ellenség romái szemben -ro m* ( A román sovinizmus magyarellenességét dokumen- ' tálni sajnos felesleges, és a románok antiszemitizmusé- ' , / hoz sem fér kétség. A kérdés csak az, melyiket gyűlölik át jobban: a magyarokat vagy a zsidókat? Zathureczky Gyula, Erdélyből származó közíró bővebben foglalkozott ezzel a kérdéssel „Erdély, mióta másképp hívják”, még 1939-ben Budapesten megjelent könyvében, melyben megállapította, hogy a román soviniszták „első és legnagyobb ellenségnek a zsidóságot tekintették”. Rámutatott arra, hogy Romániában már azokban az időkben, amikor Európa a filoszemita liberalizmus érájában élt, antiszemita mozgalmak születtek. •*•'».!.?’ ' Románia csak a berlini kongresszus nyomására adta ■ ; ’ meg a zsidóknak a polgári jogokat. *m Arra, hogy a magyarellenes propaganda a magyarokat és zsidókat egy kalap alá vette már a múlt században is, érdekes történelmi jegyzeteket tartalmaz Etienne Pascu-nak a Revue de Transylvanie-ban, 1938- ban közölt írása (367. old.). Mint ismeretes, Ferenc ". ' Ferdinánd főherceg magyarellenes, egyúttal románba- V Wuhrát volt, s elgondolásai között szerepelt Erdélynek Romániához való csatolása. A millennium évében, mintegy ünneprontásként, a trónörökös egyik legbizalmasabb embere, Lueger bécsi polgármester, jövendő miniszterelnök- vagy külügyminiszter-jelölt, 1896. június 9-én a bécsi Svoboda-teremben a nemzetiségek, s így a románok részvételével is, gyűlést hívott össze. A gyűlés célja állásfoglalás volt’ Magyarország állítólagos ezer éve ellen. Ugyanakkor a gyűlés elismerését és együttérzését fejezte ki Magyarország és Erdély valamennyi nem magyar nemzetiségének, a „zsidó—magyar elnyomással szemben”. Buzdította őket, hogy tartsanak ki a küzdelemben, mert ügyük igazságos, és biztosan eljut céljához. Az eredményt tudjuk. A