Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1980 (87. évfolyam, 1-50. szám)

1980-01-20 / 3. szám

* OJLC4.CIJL ■'U H ,n • Hl fF i&rok CATHOLIC HUNGARIANS’ SUNDAY A legrégibb katolikus magyar lap Észak-Amerikában rh* Oldest Hungarian Catholic Newspaper in the United States and Canada Published weekly except Easter & Christmas and 2 weeks in July by the Catholic Publishing Co., Inc., 1739 Mahoning Avenue, Youngstown, Ohio 44509. Telefon: (216) 799-2600. Alapította 1894 október 24-én Msgr. Böhm Károly pápai prelátus-pébános. Established October 24, 1894 by szer. Msgr. Charles Böhm Papal Prelate-Pastor Managing Editor: Father NICHOLAS DENGL, O.F.M. THIS NEWSPAPER IS ENTIRELY FOR THE PURPOSE OF PROMOTING CATHOLIC WELFARE AND IS __________ A NON-PROFIT ORGANIZATION________________ ELŐFIZETÉSI ARAK: SUBSCRIPTION RATES: Két évre ____________ $28.00 For two years ______ $28.00 Eqy évre ----------------- $15.00 For one year________$15.00 Fél évre------------------$ 8.00 For six months______$ 8.00 A Szent István Ferences Kommisszáriátus megbízásából Felelős szerkesztő: P. DENGL MIKLÓS, O.F.M. Szerkesztő: Fr. DUNAI ÁKOS O.F.M. 1739 Mahoning Avenue, Youngstown, Ohio. 44509 ________________Telefon: (216) 799-2600._____________ ADVERTISEMENT RATES: $4.00 per column inch 1—4 times; $3.50 per column inch 5—15 .times; $3.00 per column inch more than 15 times; 1 page $125.00; i page $240.00; 1 full page $460.00. Second class postage paid at Youngstown, Ohio A lapban megjelent cikkek nem fejezik ki szükségszerűen a­­szerkesztőség véleményét. Az aláírt cikkekért minden esetben azok szerzői felelősek. A Magyar Piarista Diákszövetség­­ kongresszusa ,d . • A diákszövetség 28. kongresszusát az elmúlt év de­­..Lecember 2-án tartotta meg a New York-i Szent István Egyházközség Fehér termében. A kongresszus világi ré­­­­szét szentmise előzte meg, melyet dr. Irányi László pro­­.*"Vinciális és Mustos István, a devoni iskola igazgatója ’­celebrált. Nagyszámú hivősereg hallgatta meg a provin­ciális gyönyörű szentbeszédét.­­ A kongresszuson sok öregdiák és pártfogó barát vett részt családjaikkal együtt. Az elnöki megnyitót dr. Pulvári Károly távollété­ben dr. Irányi László mondta el, ugyanis Pulvári egy amerikai világszervezet megbízásából Koreában tartóz­kodott, ahol immár közel 3 hónapja a The Korea Ad­vanced of Science keretében előadássorozatot és sze­mináriumot tartott. Dr. Szily László rangidős alelnök felolvasta P. Törnek Vince volt generális atya üzenetét Rómából. A diákszövetség évi működéséről dr. Wälder György főtitkár és VB elnök tett jelentést, jelezve, hogy a 27. Piarista bál rekorderedménnyel zárult. Közölte többek között, hogy Pulvári elnök visszatérte után a diákszö­vetségben előadást tart koreai tapasztalatairól. Az ünnepi beszédet dr. Riesz Lajos tartotta „A pia­rista iskolák hivatása Amerikában” címmel, amelyben párhuzamot vont nagybecskereki piarista emlékei és az amerikai piarista iskolák elé tornyosuló feladatok közt. Az amerikai piarista iskolák szép fejlődéséről dr. Irányi László és Mustos István tettek jelentést. A diák­u­­ Szövetségnek tisztújító kongresszusa volt, és a kong­resszus a választmány előterjesztését, az új tisztikart,­­választmányt és számvizsgáló bizottságot illetően egy­hangúlag elfogadta. A 28. bál megint a Plazában 1980. február 9-én, szombati napon lesz. A meghívók január első napjaiban lesznek kiküldve, és nagy örömünkre szolgálna, ha ba­rátaink részéről is kaphatnánk útmutatást ez irányban. Mindig meg vagyunk tisztelve, ha új védnökökre tehe­tünk szert, nem beszélve a fiatal debutáns hölgyekről, akiket mindig tárt karokkal várunk, ha csak lehet úgy, hogy ők vagy a szülők gondoskodnak kísérőről. A piarista bál ma már az idény egyik kimagasló társadalmi eseménye. Külföldiek jelentős számmal van­­­­nak a bálokon képviselve, és így alkalom nyílik a ma­­­­gyar vendégek nemzetközi kapcsolatainak ápolására is. Akik vacsorára jönnek, koktéloket fogyaszthatnak va­csora előtt. A Plaza konyhája elismerten legjobb a New­ York-i hotelek között és a legmagasabb igényeket szol­gáló elsőrendű New York-i vendéglőkkel is vetekszik minőségben. A vacsoravendégek asztalaiktól felvonul­­­­nak a nagy bálterembe, ahol szintén­­lefoglalt asztalok várják őket. Két remek zenekar játszik a bálon, az egyik cigányzenét is szolgáltat. Minden évben gyönyörű népi táncjelenetekre is sor kerül a bál folyamán. Ezt köve­­­tően történik értékes nyeremények sorsolása. A bál azért egyedülálló, mert minden évben a hajnali órákig eltart a legkitűnőbb hangulatban. A bált illetően és egyéb tekintetben is rendelke­zésre állunk irodánkban: 213 E. 82nd St. N. Y. C. 10028. ^reMon: (212) 744—8594. Elérhetők vagyunk 12—4­1 óra között a délutáni órákban, hétköznaponként, szerda I .kivételével. Tudjuk, hogy szép számmal vannak öregdiáktár­saink, akik nem állnak szövetségünkkel kapcsolatban ?’pL azért, mert lakóhelyük, illetve címük változott. Akár­ki­képpen is, mindenkit kérünk, vegye fel a kapcsolatot­­velünk, közölve címét és telefonszámát, vagy közölje címváltozását, mert ezt megállapítani innen, New York­ból mindig nagy nehézségekbe ütközik. A Himnusz eléneklése után bensőséges hangulat­iban és nagyszámú vendégsereg részvételével került sor disznótoros és fánkos ebédre és a baráti kapcsolatok f­élénk ápolására. _________________dr. Wälder György főtitkár___ Olvassa és terjessze a Katolikus Magyarok Vasárnapját! Két évre vagy két címre 28.00 dollár. "­négy évre 15.00 — félévre 8.00 dollár Véget ért a balekkorszak? (Folytatás az 1. oldalról) újságíró, hogy Carter „sajátosan értékeli” az afganisztáni eseményeket, amikor holmi ag­resszióról beszél... Mert, ugye, Afganisztán­ban nem agresszió történt, hanem a szovjet kormány csupán önzetlen segítséget nyújtott az afgán kormánynak — annak kifejezett ké­résére. (Mint 1956. november 4-én Magyaror­szágon Kádár kérésére tette ugyanezt a szí­vességet ...) És itt érdemes szó szerint idézni azt a hiva­talos jelentést, melyet — a TASZSZ-iroda nyo­mán — december 29-én pénteken reggel kö­zöltek a budapesti lapok. Ez volt az első hír­adás, melyből a magyar közvélemény tudomást szerezhetett az afganisztáni eseményekről, s éppen azért már annak címe is figyelemremél­tó: „Leonyid Brezsnyev távirata Babrak Kar­maihoz.” Az átlagos újságolvasó nyilván soha­sem hallotta Babrak Karmai nevét, így átsik­lott a megtévesztően semmitmondóra szerkesz­tett címmel kiadott jelentés fölött. Pedig érde­mes azt elolvasni tüzetesen: ennyi hazugságot művészet egyetlen hírbe belesűríteni. De a kom­munistáknak sikerült! • Mit mondott a kabuli rádió? „A kabuli rádió pénteken bejelentette, hogy megdöntötték Hafizullah Amin és társai ha­talmát. Hafizullah Amint egy forradalmi bí­róság bűnösnek találta az afganisztáni nép elleni bűntettekben, és halálra ítélte. Az íté­letet végrehajtották. A kabuli rádió hangoz­tatja, hogy új szakaszba lépett az áprilisi forradalom, az országban most létrejött a valódi (?) népi hatalom, amely harcolni fog a nemzeti, demokratikus, antifeudális, anti­­imperialista forradalom végső győzelméért, a szabad, független Afganisztán megterem­téséért. A közlemény bejelentette, hogy Bab­rak Karmait választották meg az Afganisz­táni Népi Demokratikus Párt (ez az afgán kommunista párt fedőneve. —: A szerk.) Köz­ponti Bizottsága főtitkárává és a forradalmi tanács elnökévé. A forradalmi tanács elnök­­helyettese Aszadollah Szarvari lett. A kabuli rádió pénteki jelentése szerint megalakult az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság új kormánya, amelynek élén Babrak Karmai miniszterelnök áll. A rádió bejelentette azt is, hogy Babrak Karmait nevezték ki a fegy­veres erők főparancsnokává.” (A kabuli rádió azt nem árulja el, hogy kik „nevezték ki” Babrak Karmai elvtársat ezen újabb tisztségre, de olvasóink megpróbálhatják kitalálni...) Azonban most jön még csak a java, a cím­adó Brezsnyev-távirat sztorija, illetve annak előzményei, amikor a TASZSZ-iroda közlemé­nye alapján tájékoztat a Magyar Nemzet: „Az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság kormánya — figyelembe véve Afganisztán külső ellenségeinek fokozódó beavatkozását és provokációit — az áprilisi forradalom vív­mányainak, az ország területi épségének, nemzeti függetlenségének megvédelmezésére, valamint a béke és a biztonság fenntartása érdekében, az 1978. december 5-én aláírt barátsági, jószomszédsági és együttműködé­si szerződés alapján azzal az állhatatos (?) kéréssel fordult a Szovjetunióhoz, hogy sür­gősen nyújtson politikai, erkölcsi és gazda­sági segítséget, beleértve a katonai segítséget is, amelyet az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság kormánya korábban már több ízben kért a Szovjetunió kormányától. A Szovjetunió kormánya eleget tett az afgán fél kérésének.” • A képmutatás magasiskolája Ezek szerint már a megdöntött Amin-kor­­mány is „több ízben kérte” a szovjet segítséget? Akkor miért kellett Amint, aki maga is kom­munista volt, és a forradalomnak nevezett áp­rilisi puccsal került hatalomra, kivégeztetni és rendszerét megdönteni? Nos, a Kremlnek igen fontos érdekei fűződnek Afganisztánhoz: az or­szág ékként fúródik az iszlám világ közepébe, egyik oldalon Pakisztánnal határos, a másikon Iránt öleli harapófogóba. Az ék csúcsa pedig a hagyományos orosz törekvések irányába, a Perzsa-öböli meleg tengeri kijáratra, a közel­­keleti olajvidék központja felé mutat. Amin rendszere is kiszolgálta a szovjet érdekeket, és az ország tele volt orosz­­tanácsadókkal , de a kormánnyal elégedetlen törzsek felkelése már-már megdöntéssel fenyegette a központi hatalmat. És Moszkva nem akarta kockáztatni afganisztáni támaszpontjai elvesztését. Amin — úgy látszik — elfogadta ugyan a szovjet támogatást, de addig nem volt hajlandó el­menni, hogy nyílt katonai beavatkozáshoz se­gédkezet nyújtson. Ezért kellett pusztulnia: he­lyébe Moszkva a tartalékban levő bábot, az eddig ismeretlen Babrak Karmait ültette, aki feltétel nélkül hajlandó kiszolgálni a szovjet érdekeket. Erre mutat az a bizonyos címadó Brezsnyev­­távirat is, melyet a szovjet pártfőtitkár inté­zett Babrak Karmai „miniszterelnökhöz”: „Szívélyesen üdvözlöm Önt főtitkárrá és a legmagasabb állami tisztségekbe történt meg­választása alkalmából. A szovjet vezetés és a magam nevében kívánom, hogy a baráti afgán nép érdekében kifejtett sokoldalú te­vékenységében nagy sikereket érjen el. Meg­győződésem, hogy az afgán nép a jelenlegi körülmények között képes megvédelmezni az áprilisi forradalom vívmányait, az új Afga­nisztán szuverenitását, függetlenségét és nem­zeti méltóságát.” Ha volna e téren verseny, ez a távirat, vagy az azt megelőző TASZSZ-jelentés nyerné el a képmutatás nagydíját. Félő azonban, hogy akik ennyire orcátlanok, azoknak nem lesz elég fi­gyelmeztetés a búzaembargó: az ilyenek csak a bunkó nyelvén értenek... A felhígított Nyugat azaz mexikóivá alakítják át Amerika legmegfe­lelőbb klímájú államait. Ezt a törvénytelen em­­berözönt politikusaink nem állítják le, holott alaposan meg lehetne kurtítani, ha a munka­­vállalásnál megkövetelnék azt, hogy a munka­adó köteles a munkát keresőtől megfelelő emig­­rációs igazolványt kérni. Ez azonban az olcsó munkaerő erkölcstelen politikáját szüntetné meg, azt, amelyen egyes munkaadók keresnek, s mely évszázadokig Amerika félhivatalos ál­szent gazdasági pillére volt. Ennek jegyében a politikusok mellébeszélnek, a jogosan itt élők­nek kevesebb munkaalkalom jut, a segélyezési teher nő, a bűnözés soha nem látott mérete lehetetlenné teszi a mindennapi életet. A vietnami kudarcot követő amerikai poli­tika valamiféle bűntudatot érez az amerikai erők mellett harcoló vagy azt segítő vietna­miak iránt. Ennek be nem vallott következ­ményeképpen a „hajó-embereket” tízezrével fo­gadja be. Nem is említve a koreai és fülöp-szi­­geteki emberáradatot, akik — hasonlóan a töb­bi újabb betelepülő státusához — átlagban leg­alább hat gyermekkel lépnek amerikai terület­re, s legalább ugyanennyit visszahagytak ame­rikai betelepülési joggal volt hazájukban. Ezt a törvényesnek mondott tömeget növeli a havi 5000 orosz „legális” zsidó emigráns. Az új ér­kezők legnagyobb része azonnal a jó, meleg klímájú államokat keresi, ahol máris munka­­nélküliség van. Az alacsony kezdő jövedelem ellenében — különösen a sokgyermekes szá­mára — kedvezőbb a munkanélküli segély, na meg kényelmesebb is. Politikusaink szavazatszedő politikája nem kívánja bolygatni a kérdést, mert a barna, szí­nes (már polgár) szavazatok elmaradnak, így alakítja az amerikai emigrációs politika Ameri­kát jogi és gazdasági őserdővé. Az angol ugyan­is legalább törvényileg próbál rendet teremteni, de az amerikai még a politikai vitáig sem megy el, különösen nem választás előtt és Mexikóval szemben, ahonnan valami kevés olaj is folyik errefelé. A szabadság ma már az új beözönlék speciá­lis jelszava, mert csak jogot jelent, kötelezett­ség nélkül. Ennek az álszabadságnak a jegyé­ben politikusaink még olyan intézkedéseket sem vesznek fontolóra, hogy az újonc korban le­vőkre katonakötelezettséget állapítanának meg, vagy legalábbis átmeneti időre bizonyos álla­mok munkahiányos területeit jelölnék ki az egyszerre ezrével érkezők letelepedésére, s a jóléti intézményeknek szigorú előfeltételeket ál­lítanának fel. Sőt: bíróságaink az alkotmányoséi nevében még azt is megtiltották az állami el­látást adminisztrálóknak, hogy a segélyért je­lentkezőtől bármilyen igazolást kívánjanak, így azután a szabadsággal itt valóban csak „élni” lehet, mert dolgozni felesleges. Az esetleges munkával keresett pénzt „haza” lehet küldeni (pl. Mexikóba). Egyes illegális alanyok ezen szabadságjogokkal élve több bevételt biztosíta­nak, mint a legális amerikai munkás átlagmunk­­kával. (Pl. a család legalább három tagja al­kalmi munkából naponta 100 dollárt hozhat haza, s a jóléti segély összes kedvezményeivel ingyen élnek, sőt, esetleg pedikürt és takarító, ápoló személyzetet is utalnak ki számukra.) A volt gyarmattartó országokat megtisztelték gyarmataik lakosai, úgyis mint Commonwealth sugárok. Amerika azonban maga is gyarmat volt, éspedig fehér alapítású, fekete rabszolgá­ja Most politikusaink gerinctelensége miatt más színű lesz. Lassan bújkálni kell a fehér embernek, pár év múlva a feketének is. (Folytatás az 1. oldalról) le, azokban az államokban, amelyek az 1848- as amerikai—mexikói békével lettek az Egye­sült Államok zavartalan felségterületei. Kali­fornia, Arizona, Új-Mexikó (és részben Dél-Te­­xas) egyes térségeiben alig hallani már angol szót; az új jövevények nem akarnak megtanul­ni angolul. Egyesek nyíltan azt hirdetik, hogy amit a „békeszerződés” miatt nem tudtak meg­szerezni vagy megtartani, azt most ezeknek a területeknek az elözönlésével korrigálni fogják. Jó pop holtáig - jó elnök újraválasztásáig tanul (Folytatás az 1. oldalról) fizetni. Akkor hát bizonyosan utánérccel fizet, ez viszont oly remek tréfa lenne, hogy Johnny Carson is lehozná a műsorán. De hát akkor végtére is mivel fizet — kiáltana fel az ameri­kai adófizető, ha ilyen gondolat egyáltalán eszé­be jutna. Ezt még — tudtommal — eddig senki meg nem magyarázta. Pedig leközölnek itt mi­­nálunk mindent: melyik hadosztályt mekkora létszámmal vitték annak idején Vietnamba, hány repülőgép-anyahajó, hány jettel a fedél­zetén, mikor futott ki az Arab-tengerre, meny­nyit költünk hadikiadásokra a jövő évben stb. Eldugott, nyúlfarknyi hírek néha még azt is kiírják, hogy bizonyos államok ez évben hány billióval többet fognak kapni tőlünk. Bizonyos dolgok azonban örök homályban maradnak az amerikai adófizető előtt, pl. az, hogy milyen bűvös tranzakcióval fizet nekünk a Szovjetunió, amikor még a II. világháborús adósságát sem térítette meg. De — tételezzük fel — hogy arannyal, gyémánttal, olajjal fizet, megéri Amerikának, hogy vérére szomjazó el­lenségének, aki őt, saját bevallása szerint el akarja temetni, iparcikket és élelmiszert szál­lítson? Itt meg kell álljon a józan ész! A magunkfajta öreg polgár, aki az élettől nem vár sokat, székében hátradőlve nyugodt szemlélődéssel figyeli az eseményeket, melyek­re befolyása nincs. Ilyenkor önkéntelenül is úgy fordul a történelemhez, mint dédapáink fordultak Tacitushoz, Horatiushoz — a méhes­ben olvasgatván azokat. Képzeljük el, hogy a pún háborúk közti szünetben Karthágó hozam­ra búzát szállít az éhes római népnek, s egy­idejűleg Hannibál harci elefántokat ad el a rómaiaknak, ugyancsak hitelbe. Vagy: béke idején a rómaiak catapultákat adnak el a lime­seket megostromolni szándékozó germánoknak. Attila a catalanaumi csatára való felvonulás előtt kölcsön adja Aetiusnak saját fegyverko­vácsait, hogy tanítsák meg amazokat a remek hun nyílhegyek készítésére. Szaladin szultán vizet ad el a szomjazó kereszteshadaknak; Sán­dor cár nem gyújtatja fel Moszkvát, hanem inkább élelmiszert és tüzelőfát ad el Napóleon éhező, fagyoskodó seregének, ugyancsak hitel­be. Csak még egyet: mi lett volna, ha Amerika 1915-ben tankokat ad el annak a Németország­nak, amely ellen egy év múltán háborúba fog lépni? Ezt így folytathatnánk a végtelenségig. Me­gint csak oda lyukadunk ki, hogy a józan ész — ha még van valahol ilyesmi — az most meg­áll. Hát mégis igaza volna Leninnek, hogy a kapzsi kapitalisták, midőn akasztani viszik őket, egymás között versenytárgyalást fognak tartani, ki adja el jobb áron a kötelet? Vagy talán az egész világot behálózó Rothschild-Rockefeller világbank rángatja a zsinórt Washingtonban és Moszkvában egyaránt? Vagy az egész csak egy ostoba lázálom, a történelem paródiája, fe­jezet az emberi butaság történetében? Paranoia és szkizofrénia között hánykolódik az emberi­ség? Mindenki tudja, hogy a hírközlés felsőbb utasításra csak azt adja az istenadta népnek amit jónak lát! Ki tudna minderre válaszolni? Bizonyos, hogy Jimmy Carter — ha lassan is, de — tanul, és minden naivsága mellett is becsületes. Pl. eddig Amerika népe szentül meg volt győződve, hogy az ún. palesztínaiak meg­rögzött, közönséges gyilkos gerillák, akiket dú­­vad módjára kell kiirtani, az átlag­polgár azt se tudta, hogy ezek a fenevadak honnan szaba­dultak el. Nos, a mi Carter elnökünk hivatalá­nak első évében elmondta nekünk, hogy ezek­ből a gyilkos palesztin gerillákból van vagy két és fél millió, asszony, gyerek s más efféle, akiket kitelepítettek onnan, ahol már 1800 éve laknak, s most kénytelenek sátorban, tömegta­nyákon élni; e feletti elkeseredésükben a leg­újabb kor történetében eddig ismeretlen (??) módszerrel akarják a világ figyelmét magukra irányítani. Annyit sikerült nekik elérni, hogy az USA elnöke elismerte: igenis van Paleszti­nai menekültkérdés, amit eddig legtöbben nem is tudtak. No, persze, lett erre olyan ria­dalom, hogy szegény Carter elnököt csaknem keresztben nyelték le. Másik példa: szelíd, józan közeledés a Szov­jetunióhoz; végtére a bolseviki is csak ember, nem igaz? A tárgyalások, egyezmények hosszú sorát Carter és Brezsnyev személyes találkozója zárta le, melynek végeztével a két derék fér­fiú megcsókolta egymást. Gondolom sok hívő, aki idehaza a csókolózást a televízióban látta, még el is sírta magát; ugyanezt a szovjet pol­gárokról nem merném határozottsággal állíta­ni. Mi lett a vége? Az afgán invázió után Carter kijelentette, hogy Brezsnyev elvtárs hazudott neki. A választékos modoráról immáron köz­ismert, emberséges Hruscsov elvtárs óta nem hallottunk ilyen egyenes beszédet politikusok szájából! Felháborodott elnökünk még valami olyasfélét is mondott, hogy egyre jobban kezdi megismerni a Szovjetuniót. Éppen ideje, mond­juk mi, hiszen jó az elnökválasztás. Ha így halad tovább, előbb-utóbb még rájön, hogy a Szovjetunió blöfföl. Ők éppen úgy fél­nek a harmadik világháborútól, mint az USA; a különbség mindössze annyi, hogy a Kreml nem vallja be, az USA meg igen. Ezért feszíti Moszkva a húrt, ameddig csak lehet, s elér amit akar; ha pedig egyszer valamelyik amerikai elnök véletlenül rájön erre, s bátran visszavág, a dicsőséges Szovjetunió alighanem azonnal meghátrál, s még ő fogja hangoztatni, hogy mint igazi békeszerető ország, ő mentette meg a világbékét. Azt természetesen senki nem tud­ja, hogy ez a kedvező állapot meddig fog tar­tani, de örökké nem, az biztos.

Next