Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1980 (87. évfolyam, 1-50. szám)

1980-11-16 / 44. szám

DR. SZENTMIKLÓSY ÉLES GÉZA: Reagan győzelme Amikor az Egyesült Államok tizenegyeze, szavazóhelyiségében 1980. november 4-én a ké­ső esti órákban Ronald Reagan haladó konzer­vatizmusa döntő vereséget mért elsöprő győ­zelmével a gazdasági háttérbe szorítottság köz­segélyes és a társutasok nemzedékét kitermelt roosevelti liberalizmusra; ez egyben új korszak kezdetét is jelentette. A 19. századbeli klasszikus liberalizmus ezer fattyúhajtásának nem az volt a hibája, hogy a faji, vallási és nemzetiségi előítéletek meg­szüntetésére törekedett, hanem az, hogy a ku­ruzsló tüneti kezelését alkalmazva, közsegélyei nyújtásával kívánta gyógyítani a kisebbségei társadalmi előítéletekben gyökerező problémáit kitermelve az ország többségének a nyakán élő közsegélyes nemzedéket, mely gazdasági háttér­be szorítottsága miatt kényszerült erre a sors­ra. Azonfelül, hogy botorul ugyanezt a libera­lizmust, mint a külpolitika egyetlen járható útját a kommunizmussal szemben is használta, futószalagon gyártva a társutasok hangoskodó csoportját, így az állami bábáskodáshoz szokott tömegek, sokszor indokolatlan, de ennek ellenére egyre növekvő igényeinek, szavazatuk biztosítása mi­att történt kielégítése sokszorosára emelte az állami kiadásokat. Ez viszont elkerülhetetlenné tette az adóemelést, mely végül is nagymértékű inflációt okozott, lelassítva a termelés ütemét. Az így előállott gazdasági pangás egyik követ­kezménye lett a hadikiadások csökkentése, és egyúttal Amerika katonai hatalmának hanyat­lása, mely a farkasétvágyú Szovjetuniót újabb terjeszkedésre ösztönözte. Amerika katonai hatalmának gyengülése le­hetetlenné tette egy céltudatos külpolitika foly­tatását, mely nemcsak nemzetközi tekintélyün­ket és külkereskedelmi mérlegünket, de ipari termelésünket is károsan befolyásolta. Ennek az egymásba kapcsolódó és csak ne­hezen szétválasztható bonyolult problémakör­nek a megoldása leleményességen kívül politi­kai népszerűséget kockára tevő, önfeláldozó bátorságot is követel. Az amerikai nép ennek a hálátlan feladatnak az elvégzésével bízta meg Ronald Reagant, aki győzelmi beszédében kije­lentette, hogy nem fél a jövőtől, mert bízik az amerikai nép támogatásában. A választások eredménye a következőképpen alakult: Reagan kapott 42 millió szavazatot, Carter 34 milliót, ami a leadott szavazatok 51,­­ illetve 41 százaléka. Reagannek 483 elektor ju­­­tott, Carternek 45. Az elnökség elnyeréséhez­­ 270 elektor szükséges. A republikánusok több­,­­­ségbe kerültek a szenátusban, és harminccal­­ több mandátumot kaptak a képviselőházban.­­ Reagan a korszellemet fogta be hajtóerőül , politikai elgondolásainak megvalósítása érde­kében, de az is lehet, hogy Reagan tudatosan­­ vagy öntudatlanul engedelmeskedik a korszel­­­­lem parancsának, amikor Amerika tekintélyé­­­nek és nagyságának visszaszerzését tűzte ki cél­­­jául hosszú évek megaláztatása után.­­! Nekünk magyaroknak reményünk lehet arra,­­ hogy ügyünket előbbre tudjuk vinni, ha egy kedvező nemzetközi helyzetben velünk együtt­érző ember ül az elnöki székben, és ha törté­nelmi igazságunkat megfelelő módon érvénye­síteni tudjuk. Befejezésül meg kell említenünk a liberális hírközlő szerveknek a választási becslésekkel való manipulációit. Az utolsó pillanatig döntet­lennek nyilvánították a választást, kivéve az NBC televíziót, mely többször háromszázötven elektort jósolt Reaggannek. Így akarták befo­lyásolni a kiskorúnak hitt közvéleményt, de csődöt mondtak, mert a választók nem hall­gattak hazugságaikra vagy hivatásbeli tudat­lanságukra, hanem a saját eszük után mentek. GHYMESI DÁNIEL: A nyelv a ti menedéktek A magyar iskolák sorsa Szlovákiában (E beszámoló szerzője otthon él, és tevéke­nyen részt vett a szlovákiai iskolatörvény-ter­­vezet ellen vívott küzdelemben.) Amióta Janics Kálmán a Hontalanság évei című nagyszerű könyvében a szabad világ elé tárta a Szlovákiába kényszerített magyarság szörnyű kálváriájának háború utáni éveit, tud­juk, hogy az 1950-es évek elején ismét polgár­jogot nyertek a magyar tanítási nyelvű iskolák, amikor is iskoláink ajtajai a szlovákiai iskola­­reform keretében nyíltak meg. Az iskolareform a következő típusú iskolákat rendszeresítette: 8 éves alapfokú iskolák, amelyeknek első 4 éves tanfolyama megfelel a régi 4 osztályos elemi is­kolának, és a második 4 év nagyjából a régi kö­zépiskolák alsó négy osztályának a tananyagát nyújtja. Négyéves középfokú iskolák, amelyek a régi gimnáziumok négy felső osztályának a tananyagát tanítják. Felső fokon pedig ez egye­temek és főiskolák végzik a kiképzést. Magyar nyelvű tanuítás csak az alap- és kö­zépfokú iskolákra terjed ki. Felső fokon csak a Nyitrán működő tanítóképzőnek volt magyar nyelvű fakultása, amelyen az alapiskolákban való tanításra képesített magyar tanerőket ké­pezték ki. Középiskolai tanárnak már a szlovák nyelvű egyetemen kellett és kell a szakképzett­séget elsajátítani, akkor is, ha magyar nyelven, magyar iskolában szándékozik tanítani. A fejlődés — bár magyar szempontból nem érte el a kívánatos szintet, de mégis csak fej­lődés volt — lényegében 1968-ig tartott. Dub­­cek rövid életű „emberarcú” szocializmusának­­ megbuktatása új fordulópontot teremtett. A vis­­­­­szaállított klasszikus, sztálinista szovjet rend-­ szer újfent tág teret nyitott a szlovák soviniz­mus, immár „hideg úton” való magyarságsor­vasztó manipulációjának. A parancsolt, látszat demokráciában bármilyen érdekvédelem lehe­tőségének a gyökeres kiirtása, a Szovjetünk oroszosítási „jó példája” (éppen a szomszédos Kárpátalján) és a Dubcekkel együtt bizonyos tekintélyt is vesztett szlovák öntudat „helyre­állításának” a vágya: ez a kompozíció adta a politikai hátteret a szlovák soviniszták céltuda­tos, majdnem egy évtizedre széthúzott hadjára­tához, amely a magyar iskolák fokozatos fel­számolására irányult és irányul. Általános érvényű intézkedésekkel, mint pl. a gimnáziumok és egyéb középiskolák arányá­nak valami címen indokolható megváltoztatása, vagy gazdasági szempontból indokolható iskola­összevonások céltudatos végrehajtásával (ugyan­azon helységben külön működő magyar és szlo­vák nyelvű iskolák egyetlen, magyar és szlovák tagozatú iskolába való összevonása, természe­tesen szlovák igazgató vezetésével) hol itt, hol ott, néha azonnal nem is ellenőrizhetően, de nagyon következetesen csökkentették a magyar osztályok, sőt, iskolák számát, valamint a ma­gyar nyelvű oktatás értékét. Mert az összevo­nások következtében pl. lehetővé tették a tan­erők gazdaságosabb kihasználását. Igen ám, de amíg a szlovák osztályban is tanító magyar tanár ott szlovákul tanít, mert, ha egyszer tud szlovákul, az logikus, addig a magyar osztályok­ban is tanító szlovák szaktanár szlovákul tanít, mert, ha nem tud magyarul, mit tehet mást? Az álszent indokolás így hangzik: végre is a magyar diák érdekeit szolgálja, mert segíti őt elsajátítani a szlovák nyelvet, amely az egye­temen vagy munkahelyen „létszükséglet”. A gazdaságosság szempontjából „logikus” az az intézkedés is, hogy csak egyféle szaktanár (pl. kémia szakost) képezzenek, aki egyarán képesített tanítani az alapiskola felső osztályai­ban és a középfokú iskolákban is. Minthogy pe­­­dig a középfokú iskolai képesítéshez egyetem, ’ oklevél kell — az egyetem pedig csak szlovák nyelvű —, „feleslegessé válik a nyitrai magyar tanítóképző fenntartása, amely csak az alap­iskolákban való tanításra nyújt képesítést. A szlovák kormány nemzetiségi tanácsának titkár­sága 1978. évi bizalmas (közzé nem tett) kimu­tatása szerint a nyitrai tanítóképző magyar ta­gozatán így alakultak a felvételek: 1964—71: 118 — 88 fő; 1974: 75 fő; 1977: 41 fő; 1979: 18 fő. Meg kell jegyezni, hogy ezek ún. keret­számok, s az utóbbi években még ezeket sem töltötték be különféle adminisztratív „hibákra” hivatkozva, amelyekért a főiskola rutén igaz­gatója és a minisztérium „ebből baja senkinek nem lehet” alapon, egymásra hárították a fele­lősséget. 1980-ban, a formálisan meg nem szün­­­­tetett nyitrai magyar tanítóképző de facto meg­szűnt, illetve csak az alapiskolák alsó osztályai­­­­ban tanító tanerők képzésével foglalkozhat, ál­landóan csökkentett felvételi számban. Ugyanakkor a magyar iskolákban nincs ele­gendő szaktanár. A szlovák iskolaügyi minisz­térium 1977. évi kimutatása szerint még a gim­náziumokban is pl. a számtant tanító tanárok 39 százaléka képesítés nélküli. Kevés a honis­­­­meret, szlovák nyelv, zene, ének, kémia és egyéb szakos magyar nyelvű tanár is. Ha nincs elég képesített tanerő, akkor nyilván romlani fog a (Folytatás a 8. oldalon) 1980. — VOL. 87.ÉVF. Nov. 16. — VASÁRNAP — 44. sz. űrnapja Amerika egyetlen katolikus Catholic Hungarians9 Sunday The only Catholic Hungarian magyar hetilapja ■ -■ -' ...................... - Weekly Newspaper in the U.S.A. Eqryes szám ára: 35 cent KIADÓHIVATAL: — EDITORIAL OFFICE: Price of one coov: 35 cents 1739 Mahoning Avenue, Youngstown, Ohio 44509 — Telefon: (216) 799—2600 és 799—3335. (USPS 291-640) Ronald Reagan rövid életrajza Ronald Wilson Reagan 1911. február 6-án szü­letett, Tampicóban (Illinois). Édesapja — első­­generációs ír származású — cipőárusítással fog­lalkozott. Édesanyjától, Nelle Wilson Reagan­tól örökölte keresztény hitét, mely beszélgeté­seiből, beszédeiből, cselekedeteiből kitűnik. Elemi és középiskolai tanulmányait Illinois­­ban, állami iskolában végezte, majd 1932-ben az Eureka kollégiumban érettségizett gazdaság­tanból és szociológiából. Az egyetemen őt vá­lasztották a diákok elnökévé, ő volt az úszó­csapat vezetője és kitüntetett futballistája há­rom évig. Rövid ideig sport rádióleadó és szer­kesztő, majd Kaliforniába költözött, ahol mozgó­filmekkel dolgozott. Ezt a vállalkozását azonban félbeszakította a II. világháborúban teljesített katonai szolgálata. Három év múlva szerelt le kitüntetéssel mint kapitány. A mozinál való pályafutása során hatszor választották meg a színészek társulata elnöké­vé, kétszer a mozgófilmipar tanácsának elnö­kévé.­­ A mozivállalattól a televízióhoz ment, ahol a képek előállításánál főellenőr, majd a „General Electric Theatre” műsorvezetője lett.­­ 1952-ben feleségül vette Nancy Davist. Két felnőtt gyermekük van: Patricia Anna és Ronald I Prescott. Az egész család Pacific Palisadesben­­ (California) lakik.­­ Ronald Reagan nyilvános szereplése 1966 - ban kezdődött, amikor körülbelül egymillió­­ szavazattal megválasztották Kalifornia állam­­ kormányzójává. 1969-ben a republikánus kor­­­­mányzók társasága elnöke lett, majd 1970-ben mint kormányzót újraválasztották. 1975. november 20-án bejelentette, hogy je­lölteti magát az 1976-os elnökválasztásra. Mi­után kevés szavazattal elveszítette, 25 államban erőteljesen szervezkedett a republikánus párt­program érdekében. 1977-ben Reagan a tanácskozó testület igaz­gatói karának tagja lett. Mely azért jött létre, hogy a nemzetet és a kongresszust figyelmez­tesse az amerikai haderő gyors gyengülésére és a fenyegető szovjet veszedelem növekedé­sére. Az 1978-as választásokon 86 jelölt nevé­ben szervezkedett. P. DENGL MIKLÓS OFM: ÜZENET AZ OLVASÓNAK! Az erdélyi ferencesek Amerikában élő tagjai még a második világháború elején, mielőtt Amerika belépett volna a háborúba, vették át a Katolikus Magyarok Va­sárnapját. Talán már akkor érezték a veszélyt, mely Er­délyt fenyegette, és lapot vettek, hogy szószólói lehes­senek drága szülőföldjüknek, és ne ismétlődjék meg, ami az első világháború után történt: Erdélyből újból román tartományt alkossanak. A Katolikus Magyarok Vasárnapja átvétele után P. Bíró Benedek, már akkor is a magyaroknak elismert vezéralakja, járta Amerikát, hogy támogatókat és elő­fizetőket szerezzen a lapnak. P. Kukla Tarzíciusz és P. Kiss Szaléz pedig szerkesztették a lapot Clevelandben, a magyarok gócpontjában. Nem tudom, hogy a ferences habitus, a lap katolikus-keresztény és nemzeti iránya, vagy a vallási és nemzeti közömbösség okozták-e a ne­hézségeket akkor, amikor még olvastak magyarul írt lapokat az itteni magyarok. Tény és valóság, hogy nem sikerült annyi magyart összetoborozniuk, akiknek elég erős lett volna a hangjuk, hogy Erdélyt megmentsék. Míg más nemzetiségi lapok nagy példányszámban je­lentek meg, és védték nemzeti érdekeiket, addig az Katolikus Magyarok Vasárnapja csak pusztába kiáltó hang maradt. És más, magyar nyelven szerkesztett lapok voltak a hangadók, illetve hallgattak a magyar tragé­diáról és Erdélyről. A háború után az itt élő erdélyi ferenceseknek az volt a törekvésük, hogy a külföldön rekedt több erdélyi ferencest áthozzák az Egyesült Államokba, hogy újabb munkásokkal folytassák az akkor már szinte reményte­lennek látszó küzdelmet Erdélyért. így került rövid időn belül az összes, a háború miatt kirekedt erdélyi feren­ces az Egyesült Államokba, ahol egyesek pap létükre nyomdászinasokként kezdték amerikai életüket. P. Kukla Tarzíciusz még a bevándorlások közben, 1948. május 18-án, amikor magyar paphiány miatt a youngstowni Magyarok Nagyasszonya plébániát is ő vezette, az újon­nan jöttekre hagyta munkáját, mert az Úr a munkával túlterhelt papját hazaszólította. P. Bíró Benedek annál szívósabban dolgozott mind fairfieldi plébánosként, mind a száműzetésben élő ma­gyarok szólójaként, és elérte, hogy a magyar, száműzöt­­tek is bevándorolhattak az Egyesült Államokba, amikor már nagyon sokan közülük Dél-Amerikába vették út­jukat, és ennek következtében szétszóródtak az egész földtekén. 1948 folyamán P. Bíró Benedek szinte elérte egyik célját, a Katolikus Magyarok Vasárnapja előfizetőinek lényeges megnövelését, amikor a Jó Pásztor című másik katolikus lap megvételét szóban elintézte. Még jól em­lékszem arra a reggelre, amikor a Katolikus Magyarok Vasárnapja nyomdájában fel és alá járva, várta a nem­rég elhunyt Laskó János ügyvédünket, hogy törvénye­­sen is átvegyék a Jó Pásztort. Azonban körülbelül két óra letelte után leverten visszajöttek a nyomdába azzal a hírrel, hogy a Jó Pásztor megvételét meghiúsította egy másik clevelandi lapszerkesztő, és így a lap nem keresztény kezekbe jutott. A Katolikus Magyarok Va­sárnapja olvasóinak tábora a régi maradt. Azt hiszem P. Bíró Benedeket haláláig bántotta ez a nem várt kudarc, és talán ez is hozzájárult, hogy még aránylag fiatalon ő is magunkra hagyott 1952. január 17-én. Még temetése napján az erdélyi ferencesek tanácsa P. Takács Gábort bízta meg a lap vezetésével. Utána nemsokára megindult a magyarok tömeges bevándor­lása az Egyesült Államokba, és P. Gábor felajánlotta mindenkinek, akinek a címét megtudta, a lap ingyenes küldését, míg körülményeik meg nem engedik, hogy előfizessenek. Nem tudom pontosan, hány új előfizetővel gyarapodott akkor a Katolikus Magyarok Vasárnapja. Előfizetőink közül sokan bizonyára akkor csatlakoztak hozzánk. P. Gábor az 1956-os szabadságharcot követő bevándorlás alkalmával ugyanazt a módszert alkalmazta új előfizetők szerzésére, most azonban már módszere­sebben. A Camp Kilmerből megkapta az összes magyar bevándorló névsorát, és megindult ismét a lap ingyenes küldése fél évig. Rövid ideig több mint hétezer címre küldték a Vasárnapot. De csak rövid ideig, mert az előfizetők igen gyéren jelentkeztek az ingyenes küldés lejárta után. Mennyi munka veszett kárba! A lap 75 éves jubileuma alkalmával elmentünk mindenhová, ahová hívtak, de most már sokkal nehe­zebb volt az előfizetők számának gyarapítása, mert a magyarok már vagy elfelejtettek magyarul, vagy ma­gyarul nem olvastak, különösen nem olyan lapot, mely az ezeréves magyar hagyományokat, a Szent István-i eszméket terjesztette, a vallást és a hazafiságot. Nem kellett nekik komoly, világnézeti lap, mely ellenezte a hazai rezsim támogatását külföldi valutával. Később megkezdtük az egyes magyar gócpontokról szóló kiadásainkat, nem sok sikerrel. Még legsikeresebb a fiatal szerkesztőnk, Dunai Ákos személyes megjele­nése, különösen, ahol a helybeliek előkészítik útját, és sajtóestéket vagy egyéb összejöveteleket rendeznek a lap javára. Ezeket a látogatásokat ezentúl is folytatjuk, különösen ha határozott műsorral várnak. Újabb köny­veinkből is mindig viszünk. Meg kell még említenünk egy kísérletünket nagyobb számú előfizető megszerzésére. Dr. Kótai Zoltán hirtelen halála után megkíséreltük a Magyar Újság előfizetőinek átvételét. Még temetése napján bejelentettük érdeklődé­sünket, amit azután telefon útján is megismételtünk. Ezelőtt pár héttel azután saját plébániámon, Barber­­tonban, egy röplapból értesültem, hogy másik lap vette át az előfizetőket, és megkérdezésem nélkül azt a lapot gyekeztek terjeszteni a barbertoni magyarok között. Reményünk ellenére sem sikerült tehát eddig egy­szerre nagyobb számú előfizetőt toborozni, mely lehe­tővé tette volna, hogy a lap árát meghagyjuk a négy évvel ezelőtt megszabott árban. Nemsokára át kell tér­nünk az úgynevezett ofszetnyomásra, ami lényegesen emeri a lap előállítási költségeit, viszont meg fogja en­gedni, hogy képeket közölhessünk. A lap szétküldése is mindig többe kerül. (Folytatás a második oldalon)

Next