Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1980 (87. évfolyam, 1-50. szám)
1980-02-03 / 5. szám
CSONKA EMIL: Szókimondó apácák „Ritkán szól, de akkor velősen beszél!” — ebbe a bizonyos személyekre alkalmazott közmondásszerű igazságba foglalható össze 650 apácafőnöknő római nyilatkozatának a jelentősége. A női szerzetesrendek ritkán szánják el magukat felhívásra, akcióra, politikai jellegű cselekedetre. Ha most mégis megtették, ennek súlyos oka van, és ha már elszánták magukat, akkor nem hímeznek-hámoznak, nem kertelnek, hanem nevén nevezik a gyermeket. Vagyis: kereken megmondják, hogy a vasfüggöny mögötti kommunista államokban vallásüldözés van, elnyomják az Egyházat, ezen belül kiemelik a szerzetesrendek sanyarú helyzetét, egyaránt utalva a női és férfi szerzetesrendekre. Nekünk, magyaroknak külön is figyelemreméltó, hogy a felsorolt országok között említik Magyarországot is, mint ahol korlátozzák, minimumra szorítják a szerzetesrendek működését, és akadályozzák fejlődését. Külön figyelemre méltó, hogy az apácafőnöknők nem maradtak a szavaknál, hanem tettekre határozták el magukat: nemcsak nyilatkozatot adtak ki, hanem levelet intéztek a Szovjetunió, Kelet- Németország, Csehszlovákia, Románia és Magyarország kormányához. Megállapították, hogy ezekben az országokban a vallásos rendek több ezer tagjától naponta megtagadják az emberi jogokat. A felsorolt országok római nagykövetségén átadott levél leszögezi, hogy e jogok megtagadása merő igazságtalanság, amely az egész világ számára megmutatja, hogy ezekben az országokban korlátozzák a vallásszabadságot. Rámutat az egyes kormányokhoz, tehát a budapesti kormányhoz is elküldött levél, hogy a szerzetesrendek jogainak a megsértése ellenkezik az ultó országok írottalkotmányával éppúgy, mint nemzetközi szerződésekkel, amelyeket ezek az országok is aláírtak. Így például az ENSZ Emberi jogok deklarációjával, valamint a helsinki konferencia záróokmányával. Papíron a kommunista államok alkotmánya is garantálja a vallásszabadságot, a valóság azonban ennek épp az ellenkezője. Megjegyzendő, hogy az apácák által kiadott nyilatkozatból tudatosan kihagyták Lengyelországot, mert ott a vallásszabadság nagyobb mértékben érvényesül; jóllehet az Egyház ott is naponta megharcol jogaiért, a lengyel kommunista rendszer egyházpolitikája nyilvánvalóan liberálisabb mint a keletnémet, csehszlovákiai, magyarországi vagy romániai rezsimek magatartása. A szerzetesrendek és szerzetesek jogainak megsértése egyben kifejezője annak, hogy ezek a rendszerek általában korlátozzák a vallásos tevékenységet. A nyilatkozat kiadását már régebben elhatározta a női szerzetesrendek konferenciája, és megbízta a nyolctagú végrehajtóbizottságot ú levelek megírásával. Az apácák nemzetközi szervezete kereken egymillió női szerzetest képvisel, súlya tehát rendkívül nagy, és az egymillió női szerzetes ezzel az aktussal tudomására akarta hozni a kommunista uralom alatt élő társainak, hogy gondol rájuk, szolidáris velük, felhívja ügyükre a világ figyelmét. Az akció jelentősége nagyobb, mint talán első pillanatra gondoljuk. Mégpedig azért, mert mind az aktus, mind pedig a hang, amelyet az apácák megütöttek, kifejezi azt az új szellemiséget, amely II. János Pál pápasága óta egyre jobban áthatja magát a Vatikánt. II. János Pál eddigi pápaságának legfőbb jellemzője az emberi jogokért történő maradéktalan síkraszállás. „Az emberi jogok pápája” — ma már általános ez a jelző, és nem vonható kétségbe, hogy a lengyel pápa majd minden nyilatkozatában aláhúzza az emberi jogok tiszteletének a követelményét. Jellemző még az apácák akciójára, hogy szinte stílusában is utánozza II. János Pál pápát. Mint római tudósítónk helyesen jegyzi meg, ez a pápa szereti a konkrét cselekedeteket, az energikus fellépést, a problémák szinte militáns megközelítését. Az apácák nyilatkozata és levélakciója máris nagy visszhangot keltett a világban, a nagy lapok és sajtóügynökségek foglalkoznak az esettel. A UPI hírügynökség kiemeli a nyilatkozatnak azt a részét, amely kifogásolja a szerzetesek szabad mozgásának a korlátozását. A Reuter hírszolgálati iroda pedig megjegyzi: a Vatikán éveken át igyekszik javítani az állam és az Egyház viszonyát ezekben az országokban, így például helyreállt a teljes diplomáciai kapcsolat Jugoszláviával, és javult a viszony Lengyelországgal és Magyarországgal, de a lényeges problémák semmit sem javultak. 1980. — VOL. 87.ÉVF. Febr. 3. - VASÁRNAP - 5. sz. Amerika egyetlen katolikus Catholic Hungarians* Sunday Theonly Catholic Hungarian magyar hetilapja ■— Weekly Newspaper u. the U.S.A. Eqves szám ára: 35 cent KIADÓHIVATAL: EDITORIAL OFFICE: Price of one copy: 35 cents 1739 Mahoning Avenue, Youngstown, Ohio 44509 <—• Telefon: (216) 799—2600 és 799 3335. (USPS 291-640) A hontalanság évei - Janics Kálmán könyve a felvidéki magyarságról - Nem fordult még elő, hogy a Vasárnap első oldalon fönt, vezércikkben foglalkozott volna egy könyvvel. Most kivételt teszünk. Janics Kálmán: A hontalanság évei című kötete ugyanis Mindszenty bíboros emlékiratai után a legjelentősebb, külföldön megjelent magyar dokumentum. Cikkünk nem a könyvkritika szigorú szabályai szerint készült ismertetés, hanem egy lázas, olvasással töltött éjszaka első benyomásainak, megrázó élményeinek kivetítődése. Kicsoda Janics Kálmán? Felvidéki orvos, aki a mai napig is szülőföldjén, Felvidéken él. Orvosi hivatásával párhuzamosan szociológiai munkásságot fejt ki: a felvidéki magyarság múltját kutatja, jelenét átéli, jövőjében reménykedik. Lenyűgöző erejű könyvének kéziratát a csehszlovák hatóságok minden zaklatása ellenére külföldre juttatta, és a saját neve alatt kiadatta. Soha nem látott alapossággal, pontos, kérlelhetetlen adatok felsorakoztatásával tárja fel mindazokat a rémségeket, amiket a második háború utáni négy évben a kollektív bűnösséggel vádolt felvidéki magyar őslakosok ellen elkövettek. A könyvben nincs mellébeszélés, nincs romantika, nincs siránkozás, nincs, egyetlen bombasztikus frázis. Csak a puszta valóság van: a kitelepítések, a deportálások, az üldözések. Egymás után, logikus sorrendben, vérfagyasztó őszinteséggel és leplezetlenséggel, háromszáz oldalon keresztül. A könyvhöz — melynek szerzője, mint említettük, Felvidéken él — a magyar sorskérdésekkel foglalkozó legnagyobb jelenkori szellem, a mai Magyarországon élő írók legelsője, Illyés Gyula írt tizenötrt forktatott oldalra terjedő előszót. Méltó módon Janics Kálmán könyvéhez, Illyés Gyula olyan hangot üt meg, amire még a saját, hosszú évek óta a szomszédos államokban élő magyarokért vívott harca során sem volt példa. „Ez a könyv nem kíván előszót — írja Illyés Gyula. — Rögtön az első lapok mélyen megragadják az olvasót. Az író máris elevenébe vág; nemcsak tárgyainak, hanem népmilliók rejtett érzékenységének és kiáltó érdekének. Az én szavam itt voltaképpen hozzászólás, hozzátevés.” Majd így folytatja: „A nyugtalanító hírek, melyek a Romániában élő magyar anyanyelvű- ékről szóltak, sokáig háttérbe szorították a csehszlovákiai magyar anyanyelvűek helyzetéről szólókat. Az erdélyi magyarság helyzetének puszta ismertetése is tapintatos, szívós, kezdet-' től fogva kockázatos föladat volt. (...) Az anyanyelvűségük miatt másodrendűsen kezelt magyarok helyzete nemcsak őket magukat nyugtalanítja, immár egyre égetőbben. A világ minttegy tizenötmillió magyarját élő és élénk rokoni kapcsolatok, szoros történelmi és műveltségi szálak kötik egybe. A szenvedők száma tehát mérhetetlenül fölülmúlja az idegen álamok statisztikájának mégoly hiteles számoszlopait. Az emberi test rezzen meg bármily kis tű szúrására úgy, ahogy az egészséges nemzeti corpusok, ha megaláztatást kell szenvedniök összetartó bürökjük — bőrük — mégoly kicsiny felületén. (.) A szlovákiai magyarság helyzete nem egy tekintetben aggasztóbb a romániainál.Nem egy tömbben él; szellemi központja saját területén nincs; anyanyelvi tudata s védekezése így megtörőben. (...) Városok sorában, melyek valaha a magyar műveltség röptető fészkei voltak, maga a magyar köznyelv, az egyszerű tömegek eszmecserélő eszköze (.. ) zugokba szorult.. . ) E sorok íróját azonban nemcsak a■ lírai húr vonzza.. •Pendített hangot már a zsarnokság tüneteiről. A zsarnokság, egyetlen formáját sem tartja pusztítóbbnak s egyben nevetségesebbnek, mint azt az albérletben űzött zsarnokságot, azt a mini-királykodást, mely a fedezék alatti hősködés.Díj „Óriási munka betetőzése Janics Kálmán műve. S ugyanakkor saját szellemi életünkben útitáltűető vállalkozás, Hegy a rivagyap ■ apyanyelvüség minden területéről hasonló, helyzetfölismerést kapjon a világ lelkiismerete” — fejezi be megrendítő előszavát Illyés Gyula. Janics Kálmán: A hontalanság évei című kötete— Illyés Gyula előszavával — az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem (Bern) kiadásában jelent meg. Hamarosan világnyelveken kerül az idegen anyanyelvű olvasók elé. A magyar nyelvű alapkiadás kapható (22 dollárért + 60 cent porta) a Katolikus Magyarok Vasárnapja könyvosztályán: 1739 Mahoning Avenue, Youngstown, Ohio 44509. DR. NÁNAY ENDRE: Világegykéz erőszakkal Ma a szovjet terjeszkedés afgán kilométerkövénél, Litvánia, Lettország, Észtország, Magyarország, Kelet-Németország, Lengyelország, Csehszlovákia, Románia, Bulgária (Albánia, Jugoszlávia?), Angola, Dél-Jemen, Etiópia, Mozambik (részben Vietnam és Kambodzsa) befejezett és legalább 12 egyéb ország folyamatban levő leigázása, illetve „felszabadítása” után idegesen vitatják az illetékesek: erőszakkal lehet-e uralkodni az egész glóbuszon és 4 milliárd lakosán, 177 országon, vagy az álcázottan célratörő szervezkedés lassú munkája hozhatja csak meg a világegykéz eredményét? A világegykéz történelmi múltja nem ismeretlen. Dzsingisz kán, a perzsák, hunok, tatárok, rómaiak, törökök, angolok, spanyolok próbálták már a hatalmi egyhéz valamilyen formájának a megvalósítását, de az csak olyan messze jutott el, és csak annyi ideig tartott, illetve élt, ameddig és amennyi ideig fegyvereik ereje élt és elért. Az utabbi időben Hitler is híve volt az effélének, egy germán hegemóniának. Trockij küldetése is egy nemzetközi marxi világrend megvalósítása lett volna. Ám Sztálin orosz-szovjet címletű világuralmat akart, s leölette az ideális marxista világrend hirdetőjét, Trockijt. Amerika, illetve az egyes amerikai nagyságok és körök által felépített és segélyezett szovjet rendben fellelhető volt az innen táplált hajtás, mely a kommunista biblia fedőneve alatti világ-egyeduralom létrehozásán fáradozott. Ez a féltitokzatos lehetőség még a hidegháború bekövetkezésével sem vált reményt vesztetté, s a kormányok felett állónak vélt efféle illetékeseket Moszkvában még sokáig vörös szőnyegen fogadták. Amerika gazdasági és politikai felépítése magában hordja a világpiac uralásának hegemonikus lázát. Ez a láz olyan elemeket is az élre segített, akiket ma már az unokák sem tekintenek emberi nagyságnak, de akik kitermeltek egy gazdasági szuprematív légkört. Az első, vagy inkább a második világháború alatt és után ez a kör még kevésbé kívánatos új egységekkel gyarapodott. Főleg ezeknek az elemeknek a bevetésével egyes titkos és féltitkos szervezetek valamiféle misztikus világ feletti mindenhatóság elérését szorgalmazták. Ez a lázálom vagy rémkép vígan élt a naiv ■ amerikai (és egyéb) szervezkedőkben, s semmilyen szovjet akció nem keserítette el őket. 16 ország szovjet megszállása, a szocialista egység nyílt meghirdetése sem vette el az amerikai székhelyű nemzetközi reménykedők életkedvét. A kis 20 milliós, nyomorult Afganisztán szovjet megszállása azonban villámcsapásként, sőt, földindulásként félbeszakította a cirádás álmokat. Nagy Péter cár végrendeletét a késői szovjet cárok most végrehajtották. Ez pedig egy világuralom gyakorlati megvalósítását jelenti, közelkeleti maggal és kiindulással. Ezzel a kérdéssel a semlegesség apostola, R. S. Rajaratnam, Szingapúr tudós miniszterelnöke külön tanulmányban foglalkozik. A semlegesség válságos időkben való fenntartásának kérdését analizálva jut el a világ egykéz problémáig. A 20. század számtalan háborújától sokat szenvedett milliók hogy msrt viszonylanak a világra titokzatosan rátelepülő vagy azt esetleg csak a háttérből uralni szándékozó egységekhez? — vizsgálja Rajaratnam. Van-e ma ilyen? Van-e bankársággal fedezett színterei : szagtalan, országok, pártok, diktátorok felel lebegő misztikus erő? Ha nincs, tegnap volt és holnap lesz-e? Tegnap volt — állítja a tudó miniszterelnök —, ma már kevés jelentőség van az ilyen nemzetközi vörös szőnyegnek, egyre ritkábban terítik ki. A tegnapi egysége képviselő szervezett alanyok önmagukkal ! (Folytatás az 5. oldalon) WASS ALBERT: A sokoldalúság hiánya Erdély dolgában Az ausztráliai Magyar Élet 1979. szeptember 13 i számában — amit mi ideát a vízen csak karácsony táján kaptunk kézhez — Erdély tiszteletreméltó nagy tudósa, dr. Gallus Sándor, arról panaszkodik, hogy a dákoromán származáselmélet megcáfolásával foglalkozó művét nem sikerült kiadni. Olyan vád ez a magyar emigráció felé, melynek kivizsgálásával érdemes foglalkozni. Az Amerikai Magyar Szépmíves Czéh kimondottan abból a célból létesült 1963-ban, hogy a „magyar mondanivaló” kürtjévé váljon, tehát kiadója legyen minden olyan érdemes magyar kéziratnak, melynek megjelentetése magyar nemzeti szempontból fontos, viszont szerzője nem képes kiadót találni mondanivalója számára. Bár a szabad földön élő magyarságnak csupán alig egy ezreléke ismerte föl ennek a célnak fontosságát és az ebben rejlő nemzetpolitikai lehetőségeket, és ebből kifolyólag a Szépmíves Czéh anyagi alapjait soha sem sikerült megszilárdítani, az elmúlt esztendők során 28 könyvet adtunk ki angol nyelven, melyeknek mindegyike, kivétel nélkül, a magyar létezésnek valamelyik olyan problémáját ismertette, mely problémának az ismertetésével az angol nyelvvilág mindeddig csupán magyarellenes forrásmunkák alapján találkozott. Az utóbbi években, az Erdélyi Világszövetségbe tömörült magyarok áldozatkészségére támaszkodva sikerült több, Erdéllyel és az erdélyi magyarság sorsával foglalkozó munkát is belefecskendezni az angol nyelvvilág politikai és tudományos vérkeringésébe. Ha vannak, akik úgy vélekednek, hogy ezeknek a munkáknak nem mindegyike ütötte meg a kívánt mértéket, amiatt ne a kiadót vádolják, hanem azokat a szakembereket, akik elmulasztották az ezeknél magasabb színvonalú művek elkészítését. A fentiekből világosan kitűnik, hogy amennyiben dr. Gallus Sándornak odaát Ausztráliában lett volna egy kész munkája a dákoromán elmélet cáfolására, és kitüntetett volna bennünket a kéziratával, ma már könyvalakjában lenne az asztalon. És itt érkeztünk el a baj lényegéhez. Úgy tűnik, vannak, akik több azonos témakörrel foglalkozó munkának a kibocsátását szétforgácsolódásnak tekintik, ahelyett, hogy annak vennék ami valójában lenne: a magyar szellemi élet sokoldalú megnyilvánulásának. Semmi akadálya nincs annak, hogy amikor mi itt, az Egyesült Államokban kiadunk egy könyvet képviselőink, szenátoraink és egyetemeink számára, mely könyv ismerteti Erdély múltját, kultúráját és Erdély magyar őslakosságának mai helyzetét, ugyanakkor Ausztráliában is és Európában is kiadjanak egyet-egyet ugyanebben a témakörben, más szerzők szemszögéből. Nem egymással versengenénk, hanem egymást támogatnánk ezzel, és a helyes ismereteket terjesztő és ma annyiraszegényes magyar irodalmat gazdagítanánk. Aki pedig azzal kívánná elhárítani az ezzel járó felelősséget, hogy a szabad földön élő magyarságnak nincs pénze ahhoz, hogy több könyvet is ki lehessen adni nemzetünk jövendőjének védelmében, az valójában becsületsértést követ el mindannyiunk ellen. Amennyiben tehát dr. Gallus Sándor honfitársunknak van egy kiadásra kész kézirata, és amennyiben az ausztráliai magyarság túlságosan szegény vagy túlságosan tunya lenne ahhoz, hogy ezt a kéziratot könyvvé változtatva odategye a világ elé, az Amerikai Magyar Szépmíves Czéh vállalja annak kiadását bármikor. Sok szónak is egy a vége: ideje, hogy panaszkodásaink, kifogásaink, szőrszálhasogatásaink tetté változzanak át, mert csak tettek vihetik előre nemzetünk ügyét. * Az iowai „caucus" Az elnökválasztás felé vezető út első állomása az „iowai caucus”. Kicsiny állomás, csak bakterháza van, de mégis fontos, mert ez az első nem hivatalos fokmérője az elkövetkezendő mérkőzésnek. Azért nem hivatalos, mert még csak nem is előválasztás, csak próbaválasztás, melynek eredménye nem számít. Iowa, Ohiótól nyugatra a harmadik állam. Közvetlen mellettünk van Indiana, amellett Illinois, melynek legnagyobb városa Chicago, és utána Iowa, mely indiánul annyit jelent, hogy álmos nép; fővárosa pedig Des Moines, aminek francia jelentése remete, szerzetes. Caucus pártbizottságot jelent, eredeti görög jelentése ivócsésze; úgy látszik már a görögök is ittak mikor politizáltak. Iowa rangsorban a huszonötödik állam, lakossága két és háromnegyed millió, negyede Ohiónak, de területe 56 000 négyzetmérföld, 15 000-rel nagyobb mint Ohio. Carter 1976-ban itt tett országos hírnévre szert azzal, hogy megnyerte a pártbizottsági választást 29 százalékkal. Tulajdonképpen nem ő nyerte meg, hanem a 45 százalékot kitevő elkötelezetlen szavazók. Ilyen bakugrásokkal tarkított az amerikai választási rendszer, de itt legalább lehet választani, nem úgy mint otthon, ahol csak szavazni lehet. Egy másik gyengesége az „iowai caucus”-nak, hogy a választóknak csak 10 százaléka ment el szavazni, kb. 50 000 demokrata és 45 000 republikánus, az állam területén szétszórt 2500 iskolában, tűzoltóállomáson, egyházban és magánházban elhelyezett szavazóhelyiségben. Carter elnök 100 százalékkal több szavazatot kapott, mint ellenfele, Kennedy szenátor, a republikánus oldalon pedig George Bush győzött Reagannal szemben. Carter győzelme várható volt, de megközelítőleg sem ilyen arányban; Bush győzelme pedig minden számítást feldöntött. De hát a politika nem matematika, nem mindig természettudomány, hanem igen sokszor társadalomtudományi elemek is döntő szerepet kapnak benne. Nemcsak tudomány, hanem művészet is; nemcsak észszerűség, hanem az érzelmek is befolyásolják a politikát. Jelen esetben például a republikánus választási eredményt nem annyira Bush győzelme jellemzi, mint Reagan veresége. A választók nagy része nem annyira Bushra szavazott, mint inkább Reagan ellen. Miért? (Folytatás a második oldalon)