Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1980 (87. évfolyam, 1-50. szám)
1980-12-28 / 50. szám
ennek a kis karácsonyfának. Pedig te nem tehetsz róla, kis fenyő, hogy így pusztul, veszi az én népem. Valamikor nemzet voltunk, más néptöredékké szaggat bennünket a rajtunk zsarnokoskodó, faló, habzsoló idegen étvágy és akarat. Lám, az ököl fölmutatott indulatát is megtanultam tőlük. De az én öklöm nem népen arcára zúdulna, nem kisdedeket kalapácsol szé az anyaölben, de önvédő, nemzetvédő akaratta szeretne szétütni az angyalcsinálók között. Még ezen a szent éjszakán is. Pedig a békémet keresem melletted, kicsi karácsonyfa! Egyszerre furcsa bágyadtság kerítette hatalmába. Szeme lecsukódott. És de furcsa, mégis látott! A tanterem megtelt fénnyel, a kicsi karácsonyfa a mennyezetig nőtt. Az üres padol pedig megteltek tanulóval. Fiúk, lányok vegyesen. Csupa csillogó szem biztatta, hogy kezdje el, szóljon valamit! Rádöbbent, hogy lámpalázat kapott. A sor ismeretlen diákarc zavarba hozta. Röstellette nagyon, hogy vénségére ilyen ügyefogyottá vált Persze zavarának igazi oka a rendkívüli látomás volt. Logikus esze nem hihette, hogy a földön van. Végre kirobbant belőle a kérdés — A csudába... Kik vagytok? Egyszerre harsogták: — A tanítványai!... — Ne bolondozzatok velem ezen a szent éjszakán! Az első padból kipattant egy kis mokány fiú: — Tanár úr, kérem, csak azért jöttünk, hogy kegyelemteljes és áldott karácsonyt kívánjunk és kicsit mi is ünnepelhessünk itt. — Köszönöm a jókívánságot. De ha olyan biztosak vagytok magatokban, hát bizonyítsátok be, hogy az én tanítványaim vagytok! Na, hogy hívnak engem? Együtt kiáltották: — Győre Miklós tanár úrnak. — Hát jó. Ezt tudjátok. De hogy lehet, nem emlékszem rátok. A kis mokány fiú után, a bal oldali padsor közepén fölugrott egy copfos kislány. — Ne szomorítsuk a tanár urat! Van elég baja úgyis e zöld, de néha reménytelennek látszó bolygón. Magától úgysem találja ki, hogy kik vagyunk... — Hát kik? Azonnal mondjátok meg, mert megbolondulok! — kapott fejéhez Győre Miklós. Ekkor kilépett a padok közül az osztály első tanulója. Azonnal látszott, hogy kiválik a többi közül. Szemében különös, kutató lány lobogott. — Tanár úr, kérem, tessék megnyugodni! Amit most hall, hihetetlennek látszik: mi a meg nem születettek osztálya vagyunk... — Micsoda? — hördült föl a tanár. — Ez csak álom lehet... — Annak is nevezheti, tanár úr — folytatta az osztályelső diák —, de ezen a szent éjszakán minden lehetséges. ■ — Akkor mégsem vagytok igazán. — Hát tessék ide figyelni, tanár úr! De először hunyja be a szemét! Na jó. Most tessék kinyitni! Győre Miklós csak bámult. Az előbbi diákok már a padok tetején ültek, hogy kényelmesebben elhelyezkedhessenek. De már mint felnőttek. A megnőtt karácsonyfa még ott állt a helyén. Az osztályelsőt azonnal fölismerte sugárzó homlokáról. — Hát ez meg mi?... Az előbb még gyerekcipőben láttam magukat... — Csak tessék továbbra is tegezni bennünket, tanár úr! Hiszen diákjai lehettünk volna. Nem igaz? — mosolygott az osztályelső. — Na, most megfogtalak benneteket! — csapott le rájuk Győre Miklós. — Mégis csak kap-s rázat, képsorozat az egész. Film, amit képzeletem perget. ! — Higgye el, tanár úr, nem az. A feltételes mód ez esetben megengedett nálunk. Mi is élet- nek születtünk volna, mint ön. Ön végigjárhatja is az evilági útját, mert szeretet várta születését. Mi ezt nem tehettük, mert bennünket nem akartak a szüleink. Nem stréberkedünk rájuk, még a nevüket sem mondjuk ki. De bennünk . is élt az életvágy, áhítozás a szeretet után. Akkor még nem volt teljes öntudatunk, de máranyánk ölében, a szíve alatt az élet minden föltétele, felnövekvő akarata bennünk volt.• Azért ne mondja senki, hogy nem gyilkos, aki magzatot öl. Anyánk, ha nem is volt édes ne- zkünk, mégis anyánk volt. Mi nem szórunk rácjuk átkot. Mi angyali engedéllyel jöttünk vissza a látogatóba. Érettségi találkozóra. Éppen Önhöz, tanár úr, mert az Ön osztályában csak jót tanult hat a diák. Hát fogadja szívesen fiait, lányait! — Megadom magam! — sóhajtott a tanár. — Angyali erőkkel szemben nem küzdök. Magas, vékony fiatalember emelkedett szólásra: — Tanár urat szeretik a mennyei világban. Megköszönjük, hogy annyira szívén viselik minden élet védelmét. Sajnos az angyalcsinálás még mindig tart. Az én szüleim kicsi helyett 5 kocsit akartak először. Arra gyűjtöttek. Az orvos vetélő kése, mikor engem kivágott az anyám öléből, örök meddőséget okozott nála. A kocsi után hiába erőlködtek, még egy gyerekük sem lehetett. És nézzen körül! Mi itt mind megszűrt lethettünk volna hazánk és szüleink örömére. . Nem hoztunk volna szégyent senkire. : Megint az osztályelső szólt. Bemutatta a találkozó többi tagját. Azok egyenként fölálltak. . Barátságosan körülvették a tanárt. — Istenem, mennyi szív, értelem, mennyi erő ment kárba! — búslakodott Győre Miklós. — Mennyi hasznot, dicsőséget hozhattatok volna ,z árva hazánknak. — Hát ez igaz! — helyeselt az egyik hölgy. — Tanár úr láthatja, keményen tanultunk volna. Csupa hasznos és fölemelő hivatás várt ránk. Amikor hazánk lerázza zsarnokait, hiányozni fogunk az igazi újjáépítésben. Különösen ö! — mutatott az osztályelsőre. — A rák még ma is megoldatlan probléma. A mi osztályelsőnk nevét áldva emlegetné az utókor, ha megszületett volna. Ugyanis olyan szérumot talált volna föl, ami milliók életét mentené meg. Aztán itt van ő — mutatott egy másik fiatalemberre —, nálam is kisebb növésű. Ugye ki sem nézi belőle? Pedig Kodály és Bartók után az ő lángelméje adta volna vissza a huszadik században elrontott zene becsületét. Győre Miklós csak a fejét csóválta. — De hát mit akartok tőlem, gyerekek? Én nem tehetek róla, hogy nem születtetek meg. — Nem is okozzuk! — vigasztalták körül az öreget. — Akkor jó! — hajtotta le ősz fejét a tanár. Amikor fölnézett, megint diákokká változtak vissza az angyali küldöttek. Győre Miklós már nem csóválta a fejét. — Jól van, gyerekek! Már semmin sem csodálkozom. Szövetségeseim lettetek. Nagy megtiszteltetés, hogy gondoltatok rám, és velem töltitek ezt a szentséges éjszakát. Ahonnan ti jöttetek, nagy fényességes szeretet van. A betlehemi Gyermeket is onnan küldték. Az a jászol ma is ide világít. Hát kérjük meg kicsi lakóját, hogy segítsen kopogtatni az édesanyák szívén, hogy minél több életet fogadjanak be. Segítsetek, mert az én hangom kevés. Énekeljünk! Rákezdték: Minden kisded csillag már, a legszebb jászolba száll, , Jézus istállójában minden szív nyugtot talál. Legyen áldás, békesség, búbánatra reménység, anyák méhe nyíljék meg, ne legyen bú, meddőség! Kisded Jézus, ne sírjál! Te vagy igazán király. Gáspár, Menyhért, Boldizsár melletted csak kiskirály! Te hoztad az életet, égből angyaléneket. Pásztorok, pásztorok, hát menjetek, ne féljetek! Győre Miklós még mindig énekelt, pedig már eltűnt a látomás igézete, eltűntek a meg nem születettek is. Kint elállt a hó. Hirtelen kitisztult. A kócos felhőbárányok lehajtották busa fejüket az ég kárpitjára. Minden csillag közül mégis Győre Miklós a megváltó Kisded csillagát látta. Mindig közelebbről, aztán már egészen benne fénylett a lelke mélyén. Azt a csillagot hagyták ott emlékül a szent éjszaka angyali hírnökei. TAX ET BONUM!” Minden barátjának és ismerősének, valamint minden magyar testvérének kegyelemteljes karácsonyt és áldásos új esztendőt kíván. Goda Ferenc és családja ünnepeket Blessed Sacrament Church 6340 Roberta St. Burton, Mi. Ft. Matthew J. Kiss OFM Ft. Philip Schweda OFM KÖNNYŰ LÁSZLÓ: Könyvekről Nyírő József: Kopjafák. Elbeszélések. Katolikus Magyarok Vasárnapja Youngstown, 196 oldal. Aki hisz a feltámadásban és az örök isteni igazságban, az nagy örömmel forgathatja ezt a szép kiállítású elbeszélésgyűjteményt, amellyel a nagy erdélyi író ajándékozta meg a magyar irodalmat. „Nem igaz, hogy négy szál deszkával vége van mindennek. A sorsok nem múlnak el. Minden holttest letett ruha, melyben a gyermek öltözik... Nincsen halál, csak átváltozás az élet végtelen körfolyamatában.” Huszonkét novella, huszonkét élet és halál története drámai ábrázolásban, csodás nyelvezeten, melyben aranyként csengenek az ízes népi szavak, és meg-megcsillan a székely nép derűje. Itt van mindjárt Alózi története, aki felcsapott meddő pásztornak, hogy elvehesse szíve szerelmét, Csóré Jozefát. De a lány megbetegedett, és nem volt pénz az orvosra. Alózi az út mentén kivágott egy nagy fát, hogy elzárja a forgalmat. Az egyik autós hajlandó volt pénzt adni neki, ha elgörgeti a fatörzset. Meg is tette, de valami megszakadt benne. Mikor már elvehette volna a leányt, ő maga betegedett meg. Akkor határozta el, hogy gyógyulásért elzarándokol a Somlyói Máriához. Ajándékot is akart vinni. Selyem ostort Kis Jézusnak, Szűz Máriának pedig kifaragta a Kis Jézus szobrát. El is indult, de útközben összeesett. Ostorával rákötötte magát a Szilaj szarvaira, s az okos tehén hazavitte a haldokló legényt. Megható történet az öreg kántoré is. Hogy szegény családjának megtakarítsa a temetési költségeket, elbujdosott az erdőbe, és ismeretlen helyen halt meg. Hiába kereste az egész falu. Mégis, hogy emlék nélkül ne maradjon, a temetőbe felállítottak neki egy kopjafát ezzel a felirattal: „Itt nyugodnék Márton Áron kántoram, ha itt nyugodnék.” A harmadik történet igazi erdélyi ballada. Meghalt a drága hitves, Péter Borbála, és Ughy Lőrinc erdőcsősz utána kívánkozott. Előbb még elment a Burukolóba levágni a szénát, aztán elballagott a faluba italért, hogy a virrasztókat megkínálhassa. De azok nem jelentkeztek, így egyedül megiszogatta a bort, és elénekelgetett is tisztességgel. Ezután a párja mellé feküdt, és a többit elvégezte a fegyver. Ika Bálind vándorasztalos volt, akinek a lova éppen a falu közepén múlt ki. A férfiak gúnyolódtak rajta, de egy fiatal lány pártját fogta, és házukba vezette. Az asztalos ezt a lányt vette el feleségül. Szép családot alapított, és nem ijedt meg a saját árnyékától, szeretett viccelődni, és magát a „halállal tréfálkozó Ika Bálindnak” nevezte. Mikor azonban legény fia meghalt, megzavarodott. Megsértette a falu népét, és azok elmaradtak a torról. Fiai szégyenükben elbujdostak a faluból, amiért lka Bálind kitagadta őket. A szerencsétlen ember inni kezdett, és lassanként elkótyálta a vagyonát. Végül is a temetői földet árulta a város piacán. Érzelmes novella a kis cigánygyerek története is. Az apa saját magát vádolja a kis purdé halála miatt, mert nem muzsikált neki, amikor az kérte. Az író azzal vigasztalja az apát, hogy klarinétozzék a halottnak, mert a lelke még hallja a muzsikát. Endes Klárika haldoklik, és a szomszédasszony azt javasolja, hogy — ha piros kendővel takarják be — meggyógyul. Persze piros kendő nem volt a háznál, és a boltos csak akkor volt hajlandó adni, ha Endes Mihály learatja a gabonát. Sajnos, a kendő nem gyógyította meg a beteget. Az anyja kendőjében kivitte Klárikát az apjához, és ott halt meg a forró búzaföldön. Fejér Julis története is igaz ballada. Férjét, Szőcs Gór Istvánt elhajtották a muszkák. Attól kezdve Fejér Julis kijárt a víz partjához, és virágot szórt bele, mert a folyó elviszi kedveséhez, akit mindig visszavár. — Az író édesapjának méhészet volt a kedvtelése. Mikor télen megbetegedett, a méhek kirepülésétől várta a gyógyulását. Már-már elérkezett a nagy nap, mikor a méhek kirepültek volna. Akkor hirtelen leszakadt a hó. Az ölte meg az öreg méhészt. A falusi ember beviszi szívbeteg feleségét Kolozsvárra a híres professzorhoz. Azonban hiába injekciózza már, nincs mentség. Az asszony magához tér, és azt kívánja, hogy otthon temessék el. Az embernek nincs pénze a hullaszállítóra. Felöltözteti a halottat, és kiballag vele a vasúthoz. Megveszi a jegyet, és a sarokba ülteti a feleségét. Az utasok látják a halottat, de senki sem árulja el a kalauznak, hogyan szállította haza feleségét a szegény ember. Folytathatnánk a történeteket a vérhányó száraz beteggel, aki az eke szarva mellett dermedt meg. Vagy az öreg Gyerkó Antival, aki halálba táncolta magát, de minek? Egyik szebb, drámaibb, mint a másik. Mind a szegény nép élete, szerelme, küszködése, halálának története. Szívet zsibbasztó fájdalommal és elcsukló énekkel. Helyesen tette a Vasárnap, hogy ezt a könyvet is kiadta, és végére Nyírő József azon utolsó írását helyezte, melyben az író elmondja küzdelmeit a halállal. Nem lehet meghatottság nélkül olvasni, ahogy Nyírő az olvasók pártfogásába ajánlja feleségét, Donna Helénát: „Ha azonban mégis úgy fordulna, hogy elesem a harcban, kérlek téged, népem, hogy ne feledkezz el szegény, öreg, árva, elhagyott Donna Helénáról, aki infinitusban beszéli a spanyol nyelvet, és utánam is küldjétek egy kurta, futó Miatyánkot!” A szép kiállítású, ragyogó tartalmú erdélyi novelláskönyv ára 4,50 dollár, plusz 60 cent portó. Megrendelhető a Vasárnap könyvesboltjában 1739 Mahoning Ave., Youngstown, Ohio, 44509. HA GYÁSZ ÉRI A CSALÁDOT, HÍVJA MAGYAR EMEKEZÉSI INTÉZETÉT Okleveles balzsamozók és temetés rendezők. Kegyeletteljes és figyelmes kiszolgálás. Betegszállítás minden időben. 3929 Lorain Avenue, Cleveland, Ohio 44113 631-3075 Telefon éjjel és nappal. Bodnár Lajos és Fia