Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1980 (87. évfolyam, 1-50. szám)

1980-09-21 / 36. szám

Mit mondtak a lengyel püspökök? A lengyel püspökök augusztus 28-i nyilatko­zata higgadt, és ugyanakkor határozottan meg­fontolt, de teljesen félreérthetetlen állásfogla­lás a sztrájkoló munkásság mellett. Mindjárt az elején leszögezi, hogy a püspö­köket mély aggodalom tölti el a nemzet és az állam jólétéért, ugyanígy aggódik minden pol­gárért, s ezért megvizsgálta a gazdasági, társa­dalmi és politikai feszültségeket, amelyek je­lenleg Lengyelországban uralkodnak. Ennek a feszültségnek bonyolult okai vannak. A feszült­ség az évek óta növekvő elégedetlenség kifeje­ződése, az elégedetlenség forrása pedig az el­követett hibák összessége. Ezt a feszültséget csakis a belső rend és nyugalom atmoszférájá­ban lehet hatásosan levezetni. Figyelemreméltó, hogy a püspöki kar elis­merését fejezi ki a sztrájkoló munkásoknak, azok bizottságainak és vezetőinek, elismerését azért, hogy a közrend zavarását nem engedték meg. Ez fejlett polgárerényekről és politikai érettségről tanúskodik. A sztrájkolók eddig tanúsított magatartása — folytatódik a püspöki nyilatkozat — reményt ad arra, hogy minden vitás problémát meg le­het oldani, mégpedig a sztrájkbizottságok és a kormánybizottság vezetői közötti párbeszéddel. Ez az egész nemzetnek érdekel. A problémák gyors megoldása az óra parancsa. Ezért olyan megoldást kell találni, amely mindkét fél számára elfogadható. A lengyeleknek meg kell mutatniuk, hogy saját hazájukban, saját maguk oldják meg problémáikat. A kötendő megegye­zéseket biztosítékokkal kell ellátni, és az ilyen garantált megegyezéseknek kell befejezniük a sztrájkot, hogy helyreálljon a gazdasági élet normális funkcionálása és a társadalmi élet békéje. A megállapodásokat mindkét félnek meg kell tartania, az ősi elv alapján: pacta sunt servanda. A lengyel püspökök nyilatkozata az egész társadalmat felhívja az evangéliumi szellem, a társadalmi igazságosság gyakorlására. Ennek szellemében kell gondoskodni a rendről, nyu­galomról. A püspökök nyomatékosan kijelentik hogy a belső béke feltétele a nemzet elidegenít­hetetlen jogainak a tiszteletben tartása. És ez után következik e jogok felsorolása. Az Istenben való hit joga, a polgári szabad­ságok, a vallásszabadság, az Egyház szabad ténykedése, az emberek meggyőződésének nem­csak kinyilvánított, hanem tényleges tisztelet­­­­ben tartása, a tolerancia. Minden családnak­­ joga van olyan közoktatásra, amely megfelel a meggyőződésének. A polgároknak joguk van az igazságra, vagyis olyan tájékoztatásra, amely­­ nem hamis. A polgároknak jogukban áll a nem­­­zeti történelem és kultúra megismerése, jogo­­­­san megkövetelik, hogy az igazság birtoklásá­ban és kifejezésre juttatásában ne háborgassák őket. Vagyis: jogos a véleményszabadság köve­telése. További jogok, melyekre a lengyel püs­pökök nyilatkozata rámutat: a kenyérhez való jog. Erre minden polgárnak joga van a maga­­ szükéglete szerint. A magántulajdon joga, és szabad rendelkezés az egyéni mezőgazdasági birtokok és üzemek felett; ehhez a joghoz meg­­ kell adni a megfelelő gazdasági feltételeket is,­­ amelyek a paraszti magánbirtokot erősítik. Az ilyen paraszti magánbirtok erősíti a csa­ládot, a népet hozzáköti az édes anyaföldhöz.­­ Ez az, ami a lengyel állam érdekét szolgálja. Biztosítani kell a munkához való jogot, és ezt a jogot a dolgozó emberek méltóságával és sza­badságával összhangban kell érvényesíteni. Az elvégzett munkáért becsületes bér jár. Figyelemreméltó a püspökök által felsorolt jogok között ez: biztosítani kell a polgárok szer­vezkedési szabadságát, a munkásképviseletek önállóságát és önigazgatását. Ebben a vonatko­zásban a II. Vatikáni Zsinat is hallatta hangját, amikor leszögezte szabad szakszervezetek ala­pításának, igazi munkás érdekképviseletek lét­rehozásának a szükségességét; ilyen érdekkép­viseleteknek minden munkás a tagja lehet anél­kül, hogy ezért félnie kellene bármiféle meg­torlástól. Befejezésül a lengyel püspökkari nyilatko­zat kimondja a következőket: a lengyel nemzet­nek valóságos erkölcsi s társadalmi megújulásra van szüksége, hogy újra megtalálja az önma­gába vetett hitet, hogy bízhasson a jövőben, hogy felébredjenek erkölcsi energiái és a tár­sadalmi áldozatkészség. A püspöki kar imára hívja fel az egész or­szágot: imádkozzanak a jelenlegi feszültség sze­rencsés levezetése érdekében, imádkozzanak a nehézségek megoldásáért.­­, —--------- * Új könyvesemény! Megjelent! Kapható! CSONKA EMIL A forradalom oknyolcozó története 1945-1956 A szerző az 1981-ben esedékes 25. évfor­dulóra írta e nagyszabású munkát, de már most elkészült, a 24. évfordulóra, a 25. év­forduló nyitányára. A könyv alaptétele: a forradalom 1956. október 23-án robbant ki, de jóval korábban kezdődött, valójában akkor, amikor az első szovjet katona átlépte a Kárpátok gerincét, és nyomában megjelent az első moszkovita agitátor. Ennek az alaptételnek megfelelően a könyv feldolgozza a megelőző 12 év forra­dalmat felidéző történéseit. 1945-ben egy sza­bad választáson a magyar nép 83 százaléka nem szavazott a kommunistákra, mégis, a 17 százalékos kisebbség erőszakosan magához ra­gadta a hatalmat. Ennek az erőszaknak a történetét írja meg ez a könyv: a pártok lik­vidálását, a különféle pereket és a társada­lom szétmorzsolását. Az összeesküvési per, a Mindszenty-per és a Rajk-per részletes tör­ténetével szolgál, leírja a parasztság kálvá­riáját, a munkásság kizsigerelését, az értel­miség deportálását, a vallásüldözést, a kultu­rális élet elsekélyesítését, a rendőrállam mód­szereit, a szovjet kizsákmányolást. A politikai rémdrámák s a diktatúra rémuralma jól do­kumentált, adatokban gazdag fejezetekben ke­rül elénk, automatikusan meggyőz arról, hogy a forradalom elkerülhetetlen volt. Az 1953-as új szakasz, a Petőfi Kör ténykedése, Rákosi bukása és a forradalom nyitánya után el­mondja a világtörténelmi esemény lefolyását: napról napra, szinte óráról órára haladva, világos tagolással, alaposan és tömören áb­rázolja a harc hősiességét, a győzelem má­morát, a leverés perfidségét. A szerző megvizsgálja a nemzetközi össze­függéseket, s izgató kérdésekre keresi a vá­laszt. Hogy alakult volna a belső magyar élet, ha a forradalmat nem nyomják el? Milyen eredményt hozott volna egy szabad válasz­tás? Mi lett volna Mindszenty és Nagy Imre szerepe? Mi váltotta ki a második szovjet in­tervenciót? Világháború lett volna-e abból, ha Amerika megsegíti a magyar forradalmat? Csonka Emil könyve hiteles történészi mű, izgalmas olvasmány, hézagpótló munka, a forradalom kézikönyve, a 20. századi magyar történelem 12 évének drámai megelevenítése. A könyv ára: 39,80 DM, vagy 19,80 USA dollár, plusz portó. Fizethető csekkel, money orderrel, postautalvánnyal. Megrendelhető a szerző címén: dr. Emil Csonka, Elektrastr. 58, D-8000 München 81, BRD, West Germany. A vándorzászló európai útja A Volt Magyar Politikai Foglyok Szövetsége­­ chicagói szervezetének kezdeményezésére léte- s­sített Emigrációs Vándorzászló 1980-ban Euró- s­­ában hirdeti az emigráció összefogásának szük­­­ségességét és a magyar menekültek segítésének­­ fontosságát. A vándorzászlót ékesítő Kossuth Lajost és H. Rákóczi Ferencet ábrázoló festményeket volt politikai fogoly­művészek készítették a rab há­zában, és csempészték ki nyugatra. A vándorzászlót a boldogult díszelnökünk, Mindszenty József bíboros hercegprímás 1974. június 22-én megszentelte, és a következő üze­nettel elindította világkörüli útjára: „A magyar emigrációs vándorzászlót 1974. június 22-én, chicagói látogatásom alkalmából azzal a szán­dékkal megszenteltem, hogy ébresztője és fi­­i­gyelmeztetője legyen , minden otthontól elsza­kadt magyarnak: cselekvéssel mutassa meg hű­ségét hitéhez és népéhez, hogy megmaradjon annak, aminek Isten teremtette.” A zászló útját rendező nagybizottság a ma­gyar egyházak és egyesületek vezetőinek be­kapcsolásával megalakult. A vándorzászló nem­csak a politikai foglyok és a katolikusok zász­laja. Azt a többi felekezet vezetői is megáldot­ták György Árpád c. református püspök és Brachk­a Gábor evangélikus esperes vezetésé­vel. A vándorzázló európai útját Filippi István frankfurti magyar újságíró intézi. A zászló 1979. október 19-én érkezett Európába, ahol azt né­pes küldöttség fogadta Csaszkóczy Emil, a VMPFSZ európai elnöke vezetésével. A zászlót először Svédország magyarjai kö­szöntötték a m­almői októberi ünnepségek so­rán. Majd a zászló Németországban folytatta útját, először a magyar ifjúság fellegvárában, Burg Kastlban, ahol dr. Endrédy Csanád és Kecskési Tollas Tibor fogadták ünnepélyes ke­­­retek között. 1980 januárjában F­ilippi István 200 személy élén vitte a vándorzászlót Bonnba, a szovjet követség elé, Afganisztán megszállása miatt a Szovjetunió elleni tüntetésen. Majd a VMPFSZ európai közgyűlésén Münchenben Csaszkóczy Emil mutatta be a zászlót a megjelenteknek. A Gruppe de Europe nevű emigráns szer­vezet áprilisban tartotta nagygyűlését Frank­furtban, ahol a franciaországi magyar küldött­séget vezető Sujánszky Jenő rabtárs köszön­etté a vándorzászlót, amelyet a díszemelvényre­­ helyezett. A főasztalnál helyet foglaltak Filippi István, Vlagyimir Bukovszkij orosz ellenálló és Heinz Fallak, a német olimpiai bizottság veze­­tője. A mintegy 500 résztvevő egyhangúlag megszavazta a moszkvai oliim­pia bojkottálását. Dr. Habsburg Ottó a Páneurópa kongresszu­­sán, Passauban ismerte meg a vándorzászlót. Itt a VMPFSZ és a Német-Magyar Társaság közös megbeszélést tartott dr. Habsburg Ottóval és József­ Árpád főherceggel a vándorzászló további­urópai útja kérdésében. A Német-Magyar Társaság fennállásának 10. évfordulóján Filippi István több mint 500 főnyi tömeg jelenlétében kibontotta a vándorzászlót, és ismertette a zászló jelentőségét II. Rákóczi Ferenc és Kossuth Lajos történelmi szerepén keresztül. Az ünnepség kulturális programját a stuttgarti magyar népi tánccsoport és a viet­nami menekültek színpompás csoportja szolgál­tatta. Augusztus 22-én Frankfurtban a nagy válasz­­­­tási közgyűlésen 25 000 főnyi tömeg előtt Filip­pi István nyitotta ki a vándorzászlót, és Szent István­­Magyarországának jelentőségét méltatta.­­ Majd Franz Josef Strauss, a CDU párt kancel­lárjelöltje tartott beszédet. Noha a magyaror­szági Magyar Nemzet című lap tudósítója is jelen volt, a magyarországi sajtóban mégsem reméljük vándorzászlónk útjának méltatását. Soraink zártakor a vándorzászlót elindítot­ták angliai útjára, melynek során dr. Ispánki Béla rabtárs fogja bemutatni a zászlót Mészáros Lázár sírjának leleplezése alkalmából Titley­­ben. Majd a zászló Franciaországba kerül az októberi ünnepélyekre Sujánszky Jenő rabtárs gondozásában. A vándorzászló európai útjának fénypontja a pápai áldás lesz, amelyet dr. Habsburg Ottó készít elő a Szent­atya németországi útja alkal­mából. Ezt a zászló madridi útja fogja követni. Amíg a vándorzászló európai magyar telepü­léseken van, az amerikai magyarság továbbra is segíti a magyar menekülteket, és a chicagói bizottság eddig 402 menekültet helyezett el a környékbeli magyar egyházak, egyesületek és üzletemberek segítségével. A Volt Magyar Politikai Foglyok Szövetsége és a Vándorzászló Nagybizottság fáradság nél­kül végzi önzetlen feladatát, a magyar politikai menekültek megsegítését. Hiszen az új mene­kültekből kell kiválasztani az emigrációs után­pótlást, akik majd átvehetik a zászlót, és to­vább folytathatják a harcot Magyarország füg­getlenségének és szabadságának visszaszerzé­­­­séért. Politikai fogoly tudósító ■7^—a». J.'r. lUIJULB J vTlMTOaMgiaK—ESSBBgyt NÉGYESY IRÉN: Nem szabadulhatsz... Tűzbe szórva arcodba csapna lángja, folyóba dobva egy rönkön megállna kiabálva, a földbe ásva mélyre, mélyre tavaszi csíra hátán törne napfényre, feldobva a zord felhőkbe visszahullna levegőként tüdődbe, ha szerelmesed szívébe súgnád titoknak álmában belezokogná éjszakádba. Minden hiába: fogcsikorgatás, átok, feszülő ököl — nem szabadulhatsz; a felszínre tör és émelyít, fojtogat, éget a tudat, hogy eladtak Hozástól — mint a barmokat. Moszkva urainak ígéretei A Szovjetunió 1977. évi október 7-i alkotmá­nyának 29. paragrafusa így szól: A Szovjetuniónak a többi államhoz való vi­szonya a következő elveken alapul: az államok szuverén egyenjogúsága; kölcsönös ígéret, hogy se fegyveres beavat­kozással, se fenyegetéssel nem fognak egymás ellen fellépni; idegen országok területének meg nem sértése; más államok ügyeibe való be nem avatkozás, az emberi jogok tiszteletben tartása; a nemzetek egyenjogúsága, és ezeknek arra vonatkozó joga, hogy életviszonyaikat saját ma­guk határozzák meg; az államok együttműködése és a nemzetközi jog elismert szabályainak, valamint a Szovjet­unió által aláírt szerződések lelkiismeretes be­tartása. Ugyanezen alkotmány 50. paragrafusa pedig így szól: A Szovjetunió polgárai részére a szólássza­badság, az összejövetelek, az utcai felvonulá­sok és nézetnyilvánítások szabadsága garantál­va vannak. Valóban csodálatos, hogy egy ország élén, mely ilyen remek alkotmányjogi ígéreteket tett a külvilágnak és saját lakosainak, egy kormány áll, mely éppen az ellenkezőjét cselekszi annak, mint amit megígért. Ha Moszkva urai végre valahára hajlandók volnának saját alkotmányuk fent idézett elő­írásait betartani és az általuk, valamint hiva-10. Újpesti Dózsa- tali elődeik által elkövetett bűnöket — idegen11. Pécs7­­ országok megszállását — jóvátenni, csak akkor12. Debrecen7 volna lehetséges, hogy általános és leszerelt13. Honvéd- béke uralkodjék világszerte, és hogy valameny­ 14. Csepel7­nyi ország kivétel nélkül barátságban éljen egy­ 15. MTK-VM7 mással. Nem sok képzelőtehetség kell ahhoz,16. Zalaegerszeg, hogy ennek áldásait mindenki elismerje. Hevesy Pál A „barátság olimpiája" !' címmel írt vezércikket a moszkvai versenyek befejezé- *­­* sekor a Magyar Nemzetben Zsolt Róbert, az ismert ma- . gyar sportújságíró. A cikk hemzseg a felsőfokú dicsé- * ›" retektől, a szovjet sport és rendezés magasztalásától. " De ugyanakkor természetesen jut egy-két lapos oldal­­a vágás a moszkvai játékokat bojkottáló amerikaiaknak is. 1. Az Egyesült Államok sportolóinak részvételét hiányolva I. Zsolt a következő mondatot írja le: „Azok szegények, nem tehettek róla, hogy tönkretették sportolói pálya-­­­futásukat, és játékszereivé váltak egy ízléstelen politi­­k­­kai manővernek.” Zsolték Robikája elfelejti, hogy az első „ízléstelenséget” Brezsnyevék követték el, amikor a az olimpiai béke jegyében megtámadták Afganisztánt. A cikkben egyébként óvatos elismerés szól a ma­gyar csapat teljesítményének — „úgy látszik, újra fel­felé menő ágba került a magyar sport” —, de arról egy hang sincs, hogy mi volt az oka a nem várt kudarcok­nak? Igaz ugyan, hogy a Szovjetunió, Kelet-Németor­­­­szág és Bulgária után a nemzetek nem hivatalos pont­­­­­­versenyében — az első három helyezés alapján — Ma­­­­­gyarország negyedikként végzett a XXII. olimpiának 1. nevezett spartakiádon, de a magyar sportolók olyan ha­­­­gyományosan „magyar” versenyszámokban maradtak le, '­­ melyekben még eddig jóformán minden olimpián szerez­ ' ' tek érmeket. Egyetlen magyar nem kapott helyezést például ví­­­vásban, nagyon lem­aradtak az öttusában, eredményte­­­lenek voltak a vízilabdában és a labdarúgásban, de­­ csődöt mondtak az atlétikában és az úszásban, meg a ■­­ kajak-kenu számokban sem produkálták, amit vártak ■­ tőlük. És mindezt olyan mezőnyben, ahonnét hiányoz­tak az amerikai, a nyugatnémet és a japán versenyzők! Hol itt a „felfelé menő ág”, a fejlődés? ! Érdekes jelenség volt egyébként a sajtóban, hogy­­ noha a lapok mindennap oldalakat szenteltek az olim­piai eseményeknek, és beszámoltak az eredményekről, az eddigi szokásjog, eltérően sem közben, sem a végén nem adtak táblázatszerű összesítést az egyes verseny­­­­számokban elért érmekről, és nem mutatták a nemzetek közti nem hivatalos pontverseny állását. Pedig ez az­előtt mindig megszökött volt, és az átlagolvasó elsőnek rendszerint ezt a táblázatot kereste a napilapok sport­rovatában. Most megfosztották ettől. Vajon miért? Ta­lán, hogy ne tudja oly könnyen figyelemmel kísérni,­­ milyen sportágakban esett vissza a magyar csapat, vagy hogy ne tűnjön föl számára a táblázatból: az olimpia­i csonka volt, ahol a szovjet és a keletnémet versenyzők­­ azért arattak az érmek közt, mert alig akadt komoly , ellenfél: az atlétikai és úszómezőny például amerikaiak nélkül alig ér többet színvonalban egy olyan edzőtábor- * nál, amelybe csak a szocialista országok küldtek spor­tolókat. (FMH) 1 s' I f ^ ' j ' Ez igaz. A propagandagépezet most is jól működött. Azt hozták az olvasók tudomására, amit akartak. Az FMH-cikk egy mondatjával azonban nem értünk egyet. Egyetlen magyar nem kapott helyezést például ví­­t vásban, nagyon lemaradtak az öttusában, eredményte­­­­lenek voltak a vízilabdában és a labdarúgásban, de­­­­ csődöt mondtak az atlétikában és az úszásban, még a kajak-kenu számokban sem produkálták, amit vártak ■­ tőlük. Vívásban volt két második (Maros, Kolczonay) és három harmadik hely (Gedővári, a kardcsapat és a­­ női tőrcsapat). — Öttusában Szombathelyi Tamás és a csapat is a második h helyen végzett. — Úszásban Wladár Sándor első helye mellett Vermes Albán második, Ver- F­rasztó Zoltán pedig kétszer harmadik lett. — Kajak­kenuban a Foltán, Vaskúti kettős első, a Szabó, Joós pá­ros második lett. Szó ami szó Wichmann „leégett”. — Atlétikában valóban gyenge volt a termés. Különösen feltűnő volt a két gerelyvető és a magasugró Mátay Andrea sikertelensége. — A vízilabdásoktól bajnoksá­got vártak, de csak harmadikok lettek. — A magyar labdarúgók ott sem voltak Moszkvában. LABDARÚGÁS A hetedik forduló eredményei: VASAS—FERENCVÁROS 0—1; MTK-VM—ÚJPESTI DÓZSA 1—1; VOLÁN—RÁBA ETO 2—0; BÉKÉSCSABA—NYÍREGYHÁZA 0—2 (!); DEBRECEN—DIÓSGYŐR 0—0; KAPOSVÁR—DUNAÚJVÁROS 3—1; ZALAEGERSZEG—CSEPEL 2—0; PÉCS—VIDEOTON 1—1; HONVÉD—TATABÁNYA elmaradt. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Ferencváros7 4 2 1 20— 6 10 2. Nyíregyháza7 4 2 1 8— 3 10­­ 3. Vasas7 3 3 1 15—109 4. Videoton7 4 1 2 11— 99 : 5. Kaposvár7 3 2 2 11—11 8 ; Békéscsaba7 3 2 2 11—118 7. Rába ETO7 2 3 2 9— 7­7­­8. Volán5 3 1 1 8— 57 9. Tatabánya6 2 3 1 6— 4­7 ’ 2 3 2 12—127 2 3 2 9— 97 * 2 3 2 8— 8­7 1 2 1 1­6— 35 2 1 4 11— 95 1 3 3 7—11­5­­ 1 2 4 8—154 17. Dunaújváros6 1 — 5 7—20 2­­ 18. Diósgyőr6 — 1 5 3—13 1 X

Next