Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1981 (88. évfolyam, 1-50. szám)
1981-12-13 / 47. szám
2. oldal lutolifela illagparok vasárnapja Catholic Hungarians Sunday KlAOdNTVATALIDITOtlAIOfTKl ». itwm«Mnroua Mnatas Published weekly except Easter & Christmas and 2 weeks in July by the Catholic Publishing Co., Inc., 1739 Maboning Aventm Youngstown, Ohio 44509. Telefoni (216) 799-2600. Alapította 1894 október 24-én Msgr. Böhm Károly pápai prelátus-pébános. Established October 24, 1894 by Rev. Msgr. Charles Böhm Papal Prelate-Pastor Managing Editor; Father NICHOLAS DENGL, O.F.M. THIS NEWSPAPER IS ENTIRELY FOR THE PURPOSE OF PROMOTING CATHOLIC WELFARE AND IS ________________A NON-PROFIT ORGANIZATION ELŐFIZETÉSI ÁRAK: SUBSCRIPTION RATES: Két évre ...................... $37.00 For two years .............. $37.00 Egy évre ...................... $20.00 For one year ................ $20.00 Fél évre ........................ $12 00 For six months ........... $12.00 Nyugdíjasoknak $15.00 egy évre A Szent István Ferences Kommisszáriátus megbízásából Felelős szerkesztő: P. DENGL MIKLÓS. O.F.M. Szerkesztő: Fr. DUNAI ÁKOS O.F.M. 1739 Mahoning Avenue, Youngstown, Ohio. 44509 _________________Telefon: (216) 799-2600.________________ ADVERTISEMENT RATESi $4.00 per column Inch 1—4 times; $3.50 per column inch 5—15 times; $3.00 per column inch more than 15 times; i page $125.00; I page $240.00; 1 full page $460.00. Second class postage paid at Youngstown, Ohio A lapban megjelent cikkek nem fejezik ki szükségszerűen a szerkesztőség véleményét. Az aláírt cikkekért minden esetben azok szerzői felelősek. A hajtogatógépre küldött adományokat 698. Korbács Lilla (Catskill, New York) Másodszor! 699. Zanathy Mária (New Brunswick, New Jersey) Másodszor! 700. Jablánczy Sándor (Vancouver, B. C.) Másodszor! 701. Surján János (Noble Park, Ausztrália) 702. Ivancsics Anzelma (Dearborn, Michigan) Harmadszor! 703. Móra Klára (Miami, Florida) Másodszor! 704. Panczél József (Rexdale, Ontario) 705. Gebe József (Calumet City, Illinois) Másodszor! 706. Nemes Ilona (Cortland, New York) Negyedszer! 707. Tóth Ferencné (Fieldsboro, New Jersey) Másodszor! 708. Fischer Ilona (Lakeland, Florida) Harmadszor! 709. Suhajda Magdolna (München, Németország) 710. Troják S. (Cambridge, Ontario) 711. Makri Sándor (Toledo, Ohio) Tizenkettedszer! 712. Crescentia nővér (Oconomonoc, Wisconsin) 713. Kolozsváry Lajos (Edison, New Jersey) Másodszor! (A május 31-i számban közölt csendőr-adományt Koncz Antal fizette be a Magyar Királyi Csendőrség fennállásának 100. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi vacsora védnöki díjának megváltása fejében.) 714. Böszörményi Sándor (Cleveland, Ohio) 715. Clevelandi Magyar Önképzőkör 716. Temesvári Márta (Westlake, Ohio) 717. Tóth Béla (New Providence, New Jersey) Harmadszor! 718. Hóra nővér (Burton, Ohio) 719. Lukovits János (King City, Ontario) Másodszor! 720. Lónyay Ferencné (Mountain View, Cal.) Harmadszor! 721. Tasnády Margit (South Pasadena, Calif.) Másodszor! 722. báró Végvári Neuman Ferenc (New York, New York) 723. Mokri Sándor (Toledo, Ohio) Tizenharmadszor! 724. dr. Kontz Zoltán (Sarasota, Florida) 725. N. N. (Akron, Ohio) Köszönjük szépen! DR. WENINGER ENDRE Adventi rádióelőadássorozata: November 30-án: Az élet adventje December 7-én: A kétezer éves távlat December 14-én: Krisztus nyomában December 25-én: Betlehem glóriája Az előadások minden hétfőn 5 és 6 óra között, december 25-én, karácsony napján pedig 6 és 7 óra között hallhatók a KOSSÁNYI RÁDIÓN (National Broadcasting Network). Az Amerikai Magyar Katolikus Liga közli: Msgr. Szabó János, a Katolikus Liga elnöke a magyar szabadságharc kitörésének 25. évfordulóján kérést intézett az amerikai megyés püspökökhöz, kérve, hogy az egyházmegyék papjait kérjék meg: emlékezzenek meg mementóikban, imáikban a szabadságharc elesett hőseiről és a szenvedő magyarokról. A püspöki kar tagjai megértéssel fogadták a kérést, amit válaszaik, melyeket msgr. Szabó Jánoshoz intéztek, bizonyítanak leginkább. Msgr. Szabó továbbá leveleket intézett az Egyesült Államok több szenátorához, képviselőjéhez és a bevándorlási hatóságokhoz. Leveleiben rámutatott, hogy a szabadságharcosoknak tragikus körülmények között kellett elhagyni hazájukat, de ugyanakkor értékes polgáraivá váltak az Egyesült Államoknak. Menekült magyar asszonyt két gyermekével leütöttek és kiraboltak fényes nappal New York utcáján. R. Judit az elmúlt pénteken érkezett az egyik ausztriai táborból két gyermekével, akit férje még ide érkezése előtt elhagyott. Vasárnap délután gyermekeivel elindult a város közepén karácsonyi kirakatokat nézni. A 34. utcában sétáltak, amikor a járda mellett megállt egy autó, és egy színes fiatalember kiugrott abból. Karjáról táskáját akarta lerántani, de harcolni próbált érte, és nem akarta átadni. A színes leütötte és elvette táskáját az útlevelével és kis pénzével, és 12 éves gyermeke karjáról levette óráját. A járókelők nem voltak segítségére, és a rendőrség sajnálkozva állapította meg a tényeket. A menekült asszony Chicagóban nyert elhelyezést, és az ottani csoport elnöke, Bocskay József és társai lesznek segítségére. A Katolikus Liga 1982. évi jótékonysági bálja New Yorkban, a Hotel Pierre-ben 1982. január 30-án lesz megtartva. Swanstrom püspök vállalta ismét a fővédnökséget. Eddig négy bíboros és huszonhét amerikai püspök fogadta el a díszvédnökséget. A jótékonysági bál a hagyományos díszes keretek között lesz megtartva. Elsőbálos leányok jelentkezését a Katolikus Liga központi irodája fogadja el (30 East 30 Street, New York, N. Y. 10016). KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA NEGYED ÉVSZÁZAD (111. folytatás) A „Nemes klán” — úgy hívtuk őket — már három napja a Camp Kilmerben volt, és még mindig nem engedték ki őket. Az egyik kicsi fiú megbetegedett, belázasodott. Hiába sürgettük az amerikai adminisztrációt, éppen megint feltorlódott a munka, nem voltak hajlandók megbontani a sorrendet. Beteg a gyerek? Vigyék akkor a tábor kórházába. Erről meg az anya nem akart hallani, ismét új környezet csak rontotta volna a gyerek állapotát. Viszont akkor hogyan vigye, hozza a beteg gyereket a túlfűtött barakkból ki a decemberi hideg utcákon át be az étkezőbe? Szegény barátnőm már végleg elkeseredett. Aggódott a kicsi fiúért, aki sápadtan, lázasan pihegett a barakk ágyában. — Persze, hogy kapott orvosságot, persze, hogy törődtek vele, de vékony csontú, gyenge kisgyerek volt, a nagy út, körülötte az izgalmak, a repülőgép, az átszállások, a szállítás gyengítették a szervezetét, és nehezebben lábalt ki, mint tette volna rendes körülmények között. Azzal mentem be naponta: „Hogy áll a kicsi láza?” A család barátja orvos volt: „Hozzák ki, és állítom, két nap alatt kigyógyítjuk!” Hozzák ki! — könnyű azt mondani. Természetesen őrség volt a kapunál az érdeklődő kíváncsi tömegek ellen, valamint bent tartani a túl merész, kalandos természetű menekültet, aki iratok, állás, angol nyelvtudás nélkül szándékozott nekivágni Amerikának. — Mi is, állandó munkások, pecsétes cédulát kaptunk kabátunkra,autónkra, és csak azzal járhattunk ki s be a kapukon. Elhatároztuk, hogy a kicsi fiút kilopjuk a Camp Kilmer - ből. Este hazamenet a kocsiból — kabátom alatt a kisfiúval — csak beintettünk a melegedőben ülő őrnek, aki ipár jól ismert, s azzal mentünk. Perceken belül barátom házánál voltunk, és 10 perc múlva ott volt dr. Görög, akkori orvosunk. Bizony, akkor még volt orvos, aki „házhoz jött”, különösen ilyen esetben. A kisfiú kapta a mézes tejet, az orvosságot, ledörzsölték forró kis testét, borogatásba tették. A láz rohamosan ment le, mert az ételt valósággal a szájába rakták, nem változott körülötte a jó egyforma klíma, és az ablakon nem fújt be jeges szél a huzatos utcáról. A kis Nemes három nap múlva láztalan volt, s pont úgy, ahogy kihoztuk, vissza is csempésztük a gyereket. Másnap reggel a nyolctagú család kimehetett. Olyan jó boldog emberek között lenni. .. A Camp Kilmer lakói nem voltak boldogok. Az elhagyott haza, az elmúlt események, az idegen világ, a bizonytalan jövő — mitől is lettek volna boldogok? Hiába tárta ki feléjük a szívét az egész ország, megfogták a feléjük nyúló segítő kezeket, de szíve mélyén mindegyik fájó sebet hordott, és fájó emléket. És sokan fogadalmat tettek, hogy azért, mert a veszély miatt elhagyták hazájukat, annak itt, idegenben is, hűséges gyermekei maradnak. Még hívta őket a rónák, a hegyek emléke, vajon meddig? New Brunswickon a Rutgers egyetem is kinyitotta kapuit. Hathetes kurzust hirdettek azoknak a magyar intellektueleknek a részére, akik nem tudnak angolul. A jelentkezők behozhatják családjukat, csak kisgyermekeket nem vállalhatnak, mert a diákszállások nincsenek reájuk berendezkedve. Különben külön szobát kapnak, teljes ellátást, és családonként tíz dollárt a kurzus idejére. Egy nap a jelentkező iroda ajtajában szomorú férfi állt. Se be, se ki mozdulattal, mereven. Látszott, hogy csak a teste van ott, lelke valahol problémákkal harcol, vagy talán elvesztett szeretteire gondol — itt a küszöbön? Megszólítottuk, unszolásunkra elmondta problémáját. — Tanár volt, ő is szívesen kapcsolódott volna be a Rutgers kurzusba, de mivel a kislánya csak 19 hónapos, nem vehették be. Érthető, hogy egy komoly egyetem folyosóin, termeiben, szobáiban nem szaladgálhatott kisgyerek ott, ahol ezrek tanulnak. Ez a férfi állt az ajtóban, töprengő arcán a gondok barázdáival. Megint csak Paulnak telefonáltunk, kell-e egy ügyes magyar segítség néhány hétre? Egy kisgyerekkel. Paulék két napra rá érte jöttek, a feleséget és a kisgyereket elvitték magukhoz, és az édesapát felvették az egyetemi kurzusra. A Camp Kilmer élete ment tovább, és gyönyörű eredményeket ért el. Az érkezők már sokszor csak pár napig voltak a táborban. Néha este, munka után, ha bementünk az ebédlőbe, egy-egy kis csoport halk beszélgetését hallottuk. Az este lecsendesült perceiben a múlt árnyéka erősödött, s elhagyott családok, elhagyott otthonok emlékei jártak körülöttünk. Csak gondolkozni nem szabad, sem megállni, a múltba nézni: bűn. Mert oly nehéz előre menni fáradtan, keserűn. A város nekünk már otthon, nekik még kaszárnya, bizonytalan átmenet egy új élet felé. Az asszonyok ágyában vizes a párna, s kezükben gyűrögetik a haza írt levelet. Nehéz a kezdet itt idegenben. Hiába áll a sarokban a pompás karácsonyfa, hiába áll hegyben az ajándék, árnyát veti rá egy otthoni karácsony. Az ismert utcák, a szokott házak, másképp ragyognak a csillagok. Az ebédlő asztalán a morzsát nézik, és belül a múltat élik át. „Az első karácsony idegenben — magyarázkodnak. — Majd jövőre, talán már a saját otthonunkban lesz.” Bólogatok, mosolygok, s nem mondom meg nekik, lehet, hogy az ünnep itt a sajátjukban lesz, lehet, hogy szép lesz, gazdagabb lesz, de soha többé nem lesz olyan, mint odahaza volt. A karácsony eltelt, ritkultak az érkezők, ürült a tábor, szétszóródtak lakói, és valahol új életet kezdtek. A Rutgers egyetem kurzusa megkezdődött, az érkezők közül sok értelmiségit vettek fel átképzésre, nyelvoktatásra, segítésre. A legkitűnőbb egyetemek tanárai jöttek le pár hétre, hogy a magyar menekültek eme csoportjával foglalkozzanak. A férjem esténként itt tolmácsolt, útjára nem egyszer elkísértem, s a terem hátsó padjában drukkoltam az öregdiákoknak, hogy hetek alatt megértsék azt az anyagot, melyre másoknak évekre van szükségük. Bámulatosan haladtak. Volt olyan mérnök, aki egy hónap múlva már angolul tette fel a kérdést; volt olyan, aki a feladott kérdésekre írt válaszait lassú, de jól érthető angolsággal mondta el, holott a választ tőle egyelőre magyarul várták. Nem egyszer láttam, hallottam a tanárok döbbent meglepetését, nem egyszer hangos dicséretét. Ugyanezt hallottuk a Manhattenville leánykollégiumba, a Princetoni egyetemre és más nagy egyetemekre felvett diákoktól is. Komoly tanulással néhány héten belül az egész tiszta magyar társaság itt is, egyebütt is, már elég szépen átvette az angol nyelvet. Jó föld az a magyar föld, tehetségeket termel, nem egyszer zseniket. Csak sajnos az a jó föld rossz helyen van, mindig idegen hordák tapossák, széjjelszóródunk a világ minden tájára, s tehetségeink idegen földnek kelti ki a magot, idegen nemzetek tudósaivá, kutatóivá válnak, és elvesznek a magyarság számára. A Rutgers kurzusok is azt bizonyították, hogy a magyar faj nagyon tehetséges. Teltek a hetek, a szél is enyhült, a hideg is alábbhagyott. Tavaszodott. A kurzust egy szép kirándulással zárta le a vezetőség, két hatalmas autóbusszal elvitte a csoportot Philadelphiába, megnézni Munkácsy két képét: Krisztus Pilátus előtt és a Golgotát. Ezeket a Vananakerék minden év húsvétján a hatalmas áruház csarnokában kiállították. Mi is hallottunk róla már régebben, de valahogy soha nem volt kedvünk Krisztus képét a rövidárupolcok között megnézni. Férjem ingyenes tolmácsi munkája jutalmául vendégként hívtak meg minket is a kirándulásra, és így elmentünk. A Vanamaker-áruház hatalmas, mint minden amerikai áruház. — Pezsgő élet folyt a sportáruk, játékok, női fehérneműk, művirágok, színes tojások és cukorkák között. A középen hatalmas terembe értünk, ahol kb. három emeletnyi magasságig vörös bársonyfüggönyök takarták a falakat. Egy emeletnyi magasságban volt kiállítva Krisztus Pilátus előtt, az innenső falon, szemben a másikkal, a Golgotával. Mindkettő reflektorral megvilágítva. — Lent az asztalokon Munkácsy-életrajz tömkelege, könyvek, másolatok és egy Munkácsy-mellszobor állt. Decens hölgyek adták az információt, és ebbe a környezetbe léptünk be a csodálkozástól elnémulva mindannyian. Pont tizenkettő volt, amikor áhitatos csendben a képeket néztük, a csodás elrendezést, mely a tömött áruház közepét elegáns múzeummá változtatta. Ebben a percben valahol a függönyök mögötti orgonából halkan, fájóan futottak elő a magyar himnusz bevezető akkordjai ... Még a szívverésünk is megállt. Álltunk a csendben, a felnőttek arcán könny folyt, s az arra járók — kik mindennapi vásárlásra kerültek oda — megérezhették a szent pillanat csodáját, mert odáig ugyan eljöttek, de közben megmerevedtek, s megigézve, némán állva, akaratlanul is tanúivá, részeseivé váltak a számunkra megrázó pillanatnak. Ott álltunk, maroknyi magyar — sírva. Körülöttünk művirágok, képek, játékhegyek, selyemrongyok, gazdagság, ékszerek, prémek. Rajtunk kopott ruhák, bennünk eltűnt álmok, és egy elvesztett haza távolodó kontúrjai. — Fenn a magasban Krisztus a keresztfán, töviskoronával a fején, sebekkel testén. Igen, ő volt az egyetlen abban a teremben, ebben a világban, aki nálunk, magyaroknál is többet szenvedett , hogy feltámadjon! Thiery H. Ilona 1981. dec. 13. Egy helytartóhoz 25 év után — Mottó A fátyol borult, az asztal terült ADY Haynaunak indultál. Ez rég volt, mondják. Megszelídültél. Naftalinba tetted a kötelet, s előkerült a kolbász. Azt hallom, hogy szeretnek. Trézsi anyánk! Jó öreg Ferenc Jóska! Tisza István, esze mint a borotva! Bölcs vezetőnk, Rákosi! Ha az ember meg nem szökik, megszokja. Szabad utazni, csendesen morogni s lopni — várunk-e helytartóktól többet? Olbrich, Bierut, Gottwald, Ulbricht, Novotni: mind elmarad mögötted. Okos vagy, megfontolt, provinciális s ravasz. Opportunizmusod csigája hány szovjet elvtárs nadrágján mászott fel! Rendszerint nem hiába. Erős vagy. Néked a hatalom minden, más nem számít. Ezért, hogy alkirályi székedből még legjobb barátaid sem tudnak kiintrikálni. Egy népet segítettél megalázni az orosznak. Függetlensége álmán tipródsz fölényes közönnyel, mint Pálffy, Bach Sándor, Tisza Kálmán. A szabadság csodaszarvasát űztük négyszáz éve. De ki fut most utána? Te tetted ezt. Szívós vagy. Egy országot toltál át Ázsiába. Tied a jelen. Agyoncenzúrázott múltaddal mint vagy? Olykor, esti csendben hallod-e újra, hogy■ Rajk barátod nyakcsigolyája reccsen? Ha altatóval sem tudsz már aludni, Tóth Ilonka sóhaja utolér-e, s Losonczy hörgése, kinek kását öntettél tüdejébe? Mint vizalatti, elmerült harangok, hintáznak-e hajnal felé ágyadnál a tizenhat esztendős iskolások, kiket felakasztattál? És a jövő? Aki még el nem gárgyult, az ismeri a kilövőpályákat, miket a ruszkik szerte a Dunántúl gyér erdeibe vágtak. Ha háború jön, rajtunk kezdik. A föld olajfestéke hámlik. Izzó szőre leperzselődik. A Balaton fölforr, gázfelhő lesz belőle, a városok rizsporrá kenődnek szét, halálsugarak csapnak fel az égre, és nem marad se sír, se rom, sem emlék. Más nem lehet a vége. Mit bánod ezt? Amíg élsz zsíros torkok csámcsognak körül, és ha meghalsz, tested díszsírba kerül. És hol vannak ők már, akik utat kerestek, hogy nagyhatalmak öngyilkos viszálya közt magunkat békésnek és szabadnak tudjuk egyszer? Nagy Imre így kívánta, őt is felakasztatta. Faludy György