Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1981 (88. évfolyam, 1-50. szám)

1981-12-13 / 47. szám

2. oldal lutolifela illagparok vasárnapja Catholic Hungarians Sunday KlAOdNTVATAL­­­IDITOtl­AI­OfTKl ». itwm«Mn­ro­ua Mnatas Published weekly except Easter & Christmas and 2 weeks in July by the Catholic Publishing Co., Inc., 1739 Maboning Aventm Youngstown, Ohio 44509. Telefoni (216) 799-2600. Alapította 1894 október 24-én Msgr. Böhm Károly pápai prelátus-pébános. Established October 24, 1894 by Rev. Msgr. Charles Böhm Papal Prelate-Pastor Managing Editor; Father NICHOLAS DENGL, O.F.M. THIS NEWSPAPER IS ENTIRELY FOR THE PURPOSE OF PROMOTING CATHOLIC WELFARE AND IS ________________A NON-PROFIT ORGANIZATION ELŐFIZETÉSI ÁRAK:­­ SUBSCRIPTION RATES: Két évre ...................... $37.00 For two years .............. $37.00 Egy évre ...................... $20.00 For one year ................ $20.00 Fél évre ........................ $12 00 For six months ........... $12.00 Nyugdíjasoknak $15.00 egy évre A Szent István Ferences Kommisszáriátus megbízásából Felelős szerkesztő: P. DENGL MIKLÓS. O.F.M. Szerkesztő: Fr. DUNAI ÁKOS O.F.M. 1739 Mahoning Avenue, Youngstown, Ohio. 44509 _________________Telefon: (216) 799-2600.________________ ADVERTISEMENT RATESi $4.00 per column Inch 1—4 times; $3.50 per column inch 5—15 times; $3.00 per column inch more than 15 times; i page $125.00; I page $240.00; 1 full page $460.00. Second class postage paid at Youngstown, Ohio A lapban megjelent cikkek nem fejezik ki szükségszerűen a szerkesztőség véleményét. Az aláírt cikkekért minden esetben azok szerzői felelősek. A hajtogatógépre küldött adományokat 698. Korbács Lilla (Catskill, New York) Másodszor! 699. Zanathy Mária (New Brunswick, New Jersey) Másodszor! 700. Jablánczy Sándor (Vancouver, B. C.) Másodszor! 701. Surján János (Noble Park, Ausztrália) 702. Ivancsics Anzelma (Dearborn, Michigan) Harmadszor! 703. Móra Klára (Miami, Florida) Másodszor! 704. Panczél József (Rexdale, Ontario) 705. Gebe József (Calumet City, Illinois) Másodszor! 706. Nemes Ilona (Cortland, New York) Negyedszer! 707. Tóth Ferencné (Fieldsboro, New Jersey) Másodszor! 708. Fischer Ilona (Lakeland, Florida) Harmadszor! 709. Suhajda Magdolna (München, Németország) 710. Troják S. (Cambridge, Ontario) 711. Makri Sándor (Toledo, Ohio) Tizenkettedszer! 712. Crescentia nővér (Oconomonoc, Wisconsin) 713. Kolozsváry Lajos (Edison, New Jersey) Másodszor! (A május 31-i számban közölt csendőr-adományt Koncz Antal fizette be a Magyar Királyi Csendőrség fennállásának 100. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi vacsora védnöki díjának megváltása fejében.) 714. Böszörményi Sándor (Cleveland, Ohio) 715. Clevelandi Magyar Önképzőkör 716. Temesvári Márta (Westlake, Ohio) 717. Tóth Béla (New Providence, New Jersey) Harmadszor! 718. Hóra nővér (Burton, Ohio) 719. Lukovits János (King City, Ontario) Másodszor! 720. Lónyay Ferencné (Mountain View, Cal.) Harmadszor! 721. Tasnády Margit (South Pasadena, Calif.) Másodszor! 722. báró Végvári Neuman Ferenc (New York, New York) 723. Mokri Sándor (Toledo, Ohio) Tizenharmadszor! 724. dr. Kontz Zoltán (Sarasota, Florida) 725. N. N. (Akron, Ohio) Köszönjük szépen! DR. WENINGER ENDRE Adventi rádióelőadássorozata: November 30-án: Az élet advent­je December 7-én: A kétezer éves távlat December 14-én: Krisztus nyomában December 25-én: Betlehem glóriája Az előadások minden hétfőn 5 és 6 óra között, december 25-én, karácsony napján pedig 6 és 7 óra között hallhatók a KOSSÁNYI RÁDIÓN (National Broadcasting Network). Az Amerikai Magyar Katolikus Liga közli: Msgr. Szabó János, a Katolikus Liga elnöke a magyar sza­badságharc kitörésének 25. évfordulóján kérést intézett az ame­rikai megyés püspökökhöz, kérve, hogy az egyházmegyék pap­jait kérjék meg: emlékezzenek meg mementóikban, imáikban a szabadságharc elesett hőseiről és a szenvedő magyarokról. A püspöki kar tagjai megértéssel fogadták a kérést, amit vá­laszaik, melyeket msgr. Szabó Jánoshoz intéztek, bizonyítanak leginkább. Msgr. Szabó továbbá leveleket intézett az Egyesült Államok több szenátorához, képviselőjéhez és a bevándorlási hatóságokhoz. Leveleiben rámutatott, hogy a szabadsághar­cosoknak tragikus körülmények között kellett elhagyni hazá­jukat, de ugyanakkor értékes polgáraivá váltak az Egyesült Államoknak. Menekült magyar asszonyt két gyermekével leütöttek és kiraboltak fényes nappal New York utcáján. R. Judit az elmúlt pénteken érkezett az egyik ausztriai táborból két gyermekével, akit férje még ide érkezése előtt elhagyott. Vasárnap délután gyermekeivel elindult a város közepén karácsonyi kirakatokat nézni. A 34. utcában sétáltak, amikor a járda mellett megállt egy autó, és egy színes fiatalember kiugrott abból. Karjáról táskáját akarta lerántani, de harcolni próbált érte, és nem akarta átadni. A színes leütötte és elvette táskáját az útlevelé­vel és kis pénzével, és 12 éves gyermeke karjáról levette óráját. A járókelők nem voltak segítségére, és a rendőrség sajnálkozva állapította meg a tényeket. A menekült asszony Chicagóban nyert elhelyezést, és az ottani csoport elnöke, Bocskay József és társai lesznek segítségére. A Katolikus Liga 1982. évi jótékonysági bálja New York­ban, a Hotel Pierre-ben 1982. január 30-án lesz megtartva.­­ Swanstrom püspök vállalta ismét a fővédnökséget. Eddig négy bíboros és huszonhét amerikai püspök fogadta el a díszvédnök­séget. A jótékonysági bál a hagyományos díszes keretek között lesz megtartva. Elsőbálos leányok jelentkezését a Katolikus Liga központi irodája fogadja el (30 East 30 Street, New York, N. Y. 10016). KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA NEGYED ÉVSZÁZAD (111. folytatás) A „Nemes klán” — úgy hív­tuk őket — már három napja a Camp Kilmerben volt, és még mindig nem engedték ki őket. Az egyik kicsi fiú meg­betegedett, belázasodott. Hiá­ba sürgettük az amerikai ad­minisztrációt, éppen megint feltorlódott a munka, nem vol­tak hajlandók megbontani a sorrendet. Beteg a gyerek? Vi­gyék akkor a tábor kórházába. Erről meg az anya nem akart hallani, ismét új környezet csak rontotta volna a gyerek állapotát. Viszont akkor ho­gyan vigye, hozza a beteg gye­reket a túlfűtött barakkból ki a decemberi hideg utcákon át be az étkezőbe? Szegény ba­rátnőm már végleg elkesere­dett. Aggódott a kicsi fiúért, aki sápadtan, lázasan pihegett a barakk ágyában. — Persze, hogy kapott orvosságot, persze, hogy törődtek vele, de vékony csontú, gyenge kisgyerek volt, a nagy út, körülötte az izgal­mak, a repülőgép, az átszállá­sok, a szállítás gyengítették a szervezetét, és nehezebben lá­balt ki, mint tette volna ren­des körülmények között. Azzal mentem be naponta: „Hogy áll a kicsi láza?” A család ba­rátja orvos volt: „Hozzák ki, és állítom, két nap alatt ki­gyógyítjuk!” Hozzák ki! — könnyű azt mondani. Természetesen őrség volt a kapunál az érdeklődő kíváncsi tömegek ellen, vala­mint bent tartani a túl merész, kalandos természetű menekül­tet, aki iratok, állás, angol nyelvtudás nélkül szándéko­zott nekivágni Amerikának. — Mi is, állandó munkások, pe­csétes cédulát kaptunk kabá­tunkra,­­autónkra, és csak azzal járhattunk ki s be a kapukon. Elhatároztuk, hogy a kicsi fiút kilopjuk a Camp Kilmer - ből. Este hazamenet a kocsi­ból — kabátom alatt a kisfiú­val — csak beintettünk a me­legedőben ülő őrnek, aki ipár jól ismert, s azzal mentünk. Perceken belül barátom házá­nál voltunk, és 10 perc múlva ott volt dr. Görög, akkori or­vosunk. Bizony, akkor még volt orvos, aki „házhoz jött”, különösen ilyen esetben. A kis­fiú kapta a mézes tejet, az or­vosságot, ledörzsölték forró kis testét, borogatásba tették. A láz rohamosan ment le, mert az ételt valósággal a szájába rakták, nem változott körülöt­te a jó egyforma klíma, és az ablakon nem fújt be jeges szél a huzatos utcáról. A kis Ne­mes három nap múlva lázta­­lan volt, s pont úgy, ahogy ki­hoztuk, vissza is csempésztük a gyereket. Másnap reggel a nyolctagú család kimehetett. Olyan jó boldog emberek kö­zött lenni. .. A Camp Kilmer lakói nem voltak boldogok. Az elhagyott haza, az elmúlt események, az idegen világ, a bizonytalan jö­vő — mitől is lettek volna bol­dogok? Hiába tárta ki feléjük a szívét az egész ország, meg­fogták a feléjük nyúló segítő kezeket, de szíve mélyén mind­egyik fájó sebet hordott, és fájó emléket. És sokan foga­dalmat tettek, hogy azért, mert a veszély miatt elhagyták ha­zájukat, annak itt, idegenben is, hűséges gyermekei marad­nak. Még hívta őket a rónák, a hegyek emléke, vajon med­dig? New Brunswickon a Rutgers egyetem is kinyitotta kapuit. Hathetes kurzust hirdettek azoknak a magyar intellektu­­eleknek a részére, akik nem tudnak angolul. A jelentkezők behozhatják családjukat, csak kisgyermekeket nem vállalhat­nak, mert a diákszállások nin­csenek reájuk berendezkedve. Különben külön szobát kap­nak, teljes ellátást, és csalá­donként tíz dollárt a kurzus idejére. Egy nap a jelentkező iroda ajtajában szomorú férfi állt. Se be, se ki mozdulattal, me­reven. Látszott, hogy csak a teste van ott, lelke valahol problémákkal harcol, vagy ta­lán elvesztett szeretteire gon­dol — itt a küszöbön? Meg­szólítottuk, unszolásunkra el­mondta problémáját. — Tanár volt, ő is szívesen kapcsoló­dott volna be a Rutgers kur­zusba, de mivel a­­ kislánya csak 19 hónapos, nem vehet­ték be. Érthető, hogy egy ko­moly egyetem folyosóin, ter­meiben, szobáiban nem szalad­gálhatott kisgyerek ott, ahol ezrek tanulnak. Ez a férfi állt az ajtóban, töprengő arcán a gondok barázdáival. Megint csak Paulnak telefonáltunk, kell-e egy ügyes magyar se­gítség néhány hétre? Egy kis­gyerekkel. Paulék két napra rá érte jöttek, a feleséget és a kisgyereket elvitték maguk­hoz, és az édesapát felvették az egyetemi kurzusra. A Camp Kilmer élete ment tovább, és gyönyörű eredmé­nyeket ért el. Az érkezők már sokszor csak pár napig voltak a táborban. Néha este, munka után, ha bementünk az ebéd­lőbe, egy-egy kis csoport halk beszélgetését hallottuk. Az es­te lecsendesült perceiben a múlt árnyéka erősödött, s el­hagyott családok, elhagyott otthonok emlékei jártak körü­löttünk. Csak gondolkozni nem szabad, sem megállni, a múlt­ba nézni: bűn. Mert oly nehéz előre menni fáradtan, keserűn. A város nekünk már otthon, nekik még kaszárnya, bizony­talan átmenet egy új élet felé. Az asszonyok ágyában vizes a párna, s kezükben gyűrögetik a haza írt levelet. Nehéz a kezdet itt idegen­ben. Hiába áll a sarokban a pompás karácsonyfa, hiába áll hegyben az ajándék, árnyát veti rá egy otthoni karácsony. Az ismert utcák, a szokott há­zak, másképp ragyognak a csillagok. Az ebédlő asztalán a morzsát nézik, és belül a múltat élik át. „Az első karácsony idegen­ben — magyarázkodnak. — Majd jövőre, talán már a sa­ját otthonunkban lesz.” Bólo­gatok, mosolygok, s nem m­­on­­dom meg nekik, lehet,­ hogy az ünnep itt a sajátjukban lesz, lehet, hogy szép lesz, gazda­gabb lesz, de soha többé nem lesz olyan, mint odahaza volt. A karácsony eltelt, ritkul­tak az érkezők, ürült a tábor, szétszóródtak lakói, és valahol új életet kezdtek. A Rutgers egyetem kurzusa megkezdődött, az érkezők kö­zül sok értelmiségit vettek fel átképzésre, nyelvoktatásra, se­gítésre. A legkitűnőbb egyete­mek tanárai jöttek le pár hét­re, hogy a magyar menekül­tek eme csoportjával foglal­kozzanak. A férjem esténként itt tolmácsolt, útjára nem egy­szer elkísértem, s a terem hát­só padjában drukkoltam az öregdiákoknak, hogy hetek alatt megértsék azt az anya­got, melyre másoknak évekre van szükségük. Bámulatosan haladtak. Volt olyan mérnök, aki egy hónap múlva már an­golul tette fel a kérdést; volt olyan, aki a feladott kérdések­re írt válaszait lassú, de jól érthető angolsággal mondta el, holott a választ tőle egyelőre magyarul várták. Nem egyszer láttam, hallottam a tanárok döbbent meglepetését, nem egyszer hangos dicséretét. Ugyanezt hallottuk a Man­­hattenville leánykollégiumba, a Princetoni egyetemre és más nagy egyetemekre felvett diá­koktól is. Komoly tanulással néhány héten belül az egész tiszta magyar társaság itt is, egyebütt is, már elég szépen átvette az angol nyelvet. Jó föld az a magyar föld, tehet­ségeket termel, nem egyszer zseniket. Csak sajnos az a jó föld rossz helyen van, mindig idegen hordák tapossák, széj­jelszóródunk a világ minden tájára, s tehetségeink idegen földnek kelti ki a magot, ide­gen nemzetek tudósaivá, ku­tatóivá válnak, és elvesznek a magyarság számára. A Rut­gers kurzusok is azt bizonyí­tották, hogy a magyar faj na­gyon tehetséges. Teltek a hetek, a szél is eny­hült, a hideg is alábbhagyott. Tavaszodott.­­ A kurzust egy szép kirándulással zárta le a vezetőség, két hatalmas autó­busszal elvitte a csoportot Phi­ladelphiába, megnézni Munká­csy két képét: Krisztus Pilátus előtt és a Golgotát. Ezeket a Vananakerék minden év hús­­vétján a hatalmas áruház csar­nokában kiállították. Mi is hallottunk róla már régebben, de valahogy soha nem volt kedvünk Krisztus ké­pét a rövidárupolcok között megnézni. Férjem ingyenes tolmácsi munkája jutalmául vendégként hívtak meg min­ket is a kirándulásra, és így elmentünk. A Vanamaker-áruház hatal­mas, mint minden amerikai áruház. — Pezsgő élet folyt a sportáruk, játékok, női fehér­neműk, művirágok, színes to­jások és cukorkák között. A középen hatalmas terembe ér­tünk, ahol kb. három emelet­nyi magasságig vörös bársony­függönyök takarták a falakat. Egy emeletnyi magasságban volt kiállítva Krisztus Pilátus előtt, az innenső falon, szem­ben a másikkal, a Golgotával. Mindkettő reflektorral megvi­lágítva. — Lent az asztalokon Munkácsy-életrajz tömkelege, könyvek, másolatok és egy Munkácsy-mellszobor állt. De­­cens hölgyek adták az infor­mációt, és ebbe a környezet­be léptünk be a csodálkozástól elnémulva mindannyian. Pont tizenkettő volt, amikor áhita­­tos csendben a képeket néz­tük, a csodás elrendezést, mely a tömött áruház közepét ele­gáns múzeummá változtatta. Ebben a percben valahol a függönyök mögötti orgonából halkan, fájóan futottak elő a magyar himnusz bevezető ak­kordjai ... Még a szívverésünk is meg­állt. Álltunk a csendben, a fel­nőttek arcán könny folyt, s az arra járók — kik mindennapi vásárlásra kerültek oda — megérezhették a szent pillanat csodáját, mert odáig ugyan el­jöttek, de közben megmere­vedtek, s megigézve, némán állva, akaratlanul is tanúivá, részeseivé váltak a számunk­ra megrázó pillanatnak. Ott álltunk, maroknyi magyar — sírva. Körülöttünk művirágok, képek, játékhegyek, selyem­rongyok, gazdagság, ékszerek, prémek. Rajtunk kopott ruhák, bennünk eltűnt álmok, és egy elvesztett haza távolodó kon­túrjai. — Fenn a magasban Krisztus a keresztfán, tövisko­ronával a fején, sebekkel tes­tén. Igen, ő volt az egyetlen abban a teremben, ebben a világban, aki nálunk, magya­roknál is többet szenvedett , hogy feltámadjon! Thiery H. Ilona 1981. dec. 13. ­ Egy hely­tartóhoz 25 év után — Mottó A fátyol borult, az asztal terült ADY Haynaunak indultál. Ez rég volt, mondják. Megszelídültél. Naftalinba tetted a kötelet, s előkerült a kolbász. Azt hallom, hogy szeretnek. Trézsi anyánk! Jó öreg Ferenc Jóska! Tisza István, esze mint a borotva! Bölcs vezetőnk, Rákosi! Ha az ember meg nem szökik, megszokja. Szabad utazni, csendesen morogni s lopni — várunk-e helytartóktól többet? Olbrich, Bierut, Gottwald, Ulbricht, Novotni: mind elmarad mögötted. Okos vagy, megfontolt, provinciális s ravasz. Opportunizmusod csigája hány szovjet elvtárs nadrágján mászott fel! Rendszerint nem hiába. Erős vagy. Néked a hatalom minden, más nem számít. Ezért, hogy alkirályi székedből még legjobb barátaid sem tudnak kiintrikálni. Egy népet segítettél megalázni az orosznak. Függetlensége álmán tipródsz fölényes közönnyel, mint Pálffy, Bach Sándor, Tisza Kálmán. A szabadság csodaszarvasát űztük négyszáz éve. De ki fut most utána? Te tetted ezt. Szívós vagy. Egy országot toltál át Ázsiába. Tied a jelen. Agyoncenzúrázott múltaddal mint vagy? Olykor, esti csendben hallod-e újra, hogy■ Rajk barátod nyakcsigolyája reccsen? Ha altatóval sem tudsz már aludni, Tóth Ilonka sóhaja utolér-e, s Losonczy hörgése, kinek kását öntettél tüdejébe? Mint vizalatti, elmerült harangok, hintáznak-e hajnal felé ágyadnál a tizenhat esztendős iskolások, kiket felakasztattál? És a jövő? Aki még el nem gárgyult, az ismeri a kilövőpályákat, miket a ruszkik szerte a Dunántúl gyér erdeibe vágtak. Ha háború jön, rajtunk kezdik. A föld olajfestéke hámlik. Izzó szőre leperzselődik. A Balaton fölforr, gázfelhő lesz belőle, a városok rizsporrá kenődnek szét, halálsugarak csapnak fel az égre, és nem marad se sír, se rom, sem emlék. Más nem lehet a vége. Mit bánod ezt? Amíg élsz zsíros torkok csámcsognak körül, és ha meghalsz, tested díszsírba kerül. És hol vannak ők már, akik utat kerestek, hogy nagyhatalmak öngyilkos viszálya közt magunkat békésnek és szabadnak tudjuk egyszer? Nagy Imre így kívánta, őt is felakasztatta. Faludy György

Next