Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1981 (88. évfolyam, 1-50. szám)

1981-12-27 / 49-50. szám

D­R. HALMOS MILÁN: Karácsony az atomkorszakban H­a valamikor egyáltalán, akkor most, a karácsonyt meg­előző várakozás idején szeret­nék még egyszer kisgyermek lenni! A várakozás boldog iz­galma önmagában is öröm. — Hogy is számolgattuk annak idején, mennyi nap van még hátra karácsony estéjéig!? Va­jon mit hoz a Jézuska? Min­den leesett hópehelynek örül­tünk, nem csupán azért, mert az volt a téli örömök hírnöke, de azért is, mert a karácsonyt annyival is közelebbnek tud­tuk. Szinte már az előkészü­let, a várakozás közel akkora örömöt okozott, mint a betel­jesülés maga. Ez a várakozás az advent. A latin „advenii” (megérkezik). Igen, megérke­zik Valaki, akit oly sokan és oly nagyon várnak. Talán mi, felnőttek is éppen ezért sze­retnénk advent idején gyer­mekek lenni, hiszen akinek a megérkezésére várunk, azt mondotta, hogy semmiképpen se mehetünk be a mennyek országába, ha csak nem le­szünk olyanok, mint a gyer­mekek. N­em különös, hogy advent és karácsony sok hitetlen, ilyesmire nem sokat adó em­berre se téveszti el hatását? Még az érzéketlen emberen is erőt vesz bizonyos fokú gyön­gédség a másik ember iránt; eszükbe jutnak saját gyerek­kori karácsonyaik, melyek em­lékéből csak a szép és a ked­ves maradt. Kevés elkesere­dett, kérges szívű emberrel ta­lálkoztam életemben, akit a karácsony valami formában meg ne érintett volna. A család, a gyermek fogal­ma a karácsonytól elválaszt­hatatlan. Akit várunk, az a mi kedvünkért gyermek kép­mását öltő Isten; mi pedig, akik a földi teher viselésében elfáradtan várunk, erre az al­kalomra magunk is gyermek­ké leszünk. Tudjuk, hogy ő, aki most a karácsonyi jászolban fekszik, a gyermekeket felnőtt korában is mennyire szerette. Úgy látszik, gyermekké levés nélkül nem lehet közeledni se hozzá, se az Atyához! 1981 karácsonyán, a keresz­ténység második évezrede vé­gén az atomkor, az űrhajózás korszakát éljük E kor bálvá­nya az érzelem és gátlás nél­küli szex, szépségideálja a rock- és a discozene. Ilyen légkörben miért is lenne szük­sége az embernek holmi szen­timentális ellágyulásra? — kérdik. Ott a kábítószer, az majd — ha ideiglenesen is, de — kitölti az űrt, ami az isten­hit és erkölcs hiánya folytán keletkezett! Minek ide a ka­rácsonyi Kisded szívlágyító gyermekmeséje? Arra minden­esetre jó, hogy fellendítse az ünnepi „szezon” üzletforgal­mát, ennek haszna viszont ja­varészt olyanok zsebébe ván­dorol, akik a karácsonyi já­szolban fekvő Kisdedtől fény­évnyi távolságra vannak. Jó lenne tudni, vajon az atom­bomba, rakéták, a felelőtlen szex, a rock- és discozene, a kábítószer, a remek „szezonüz­let” mennyivel tette boldo­gabbá, megelégedettebbé, ki­egyensúlyozottabbá az em­bert? Hátha a karácsony éj­jelén, magas hóban gyalog, lámpással a kézben templom­ba igyekvő, a Csendes éjt, a Mennyből az angyalt éneklő, bár technikában visszamaradt ember sokkal kiegyensúlyo­zottabb, elégedettebb volt? — A saját maga tökéletesedésére oly büszke ember úgy járt, mint Goethe bűvészinasa: vi­zet fakasztott, de nem volt ké­pes többé a rohanó vízárt meg­állítani. Az emberi tudomány csupán a leggyilkolóbb fegy­verek feltalálása után eszmélt arra, hogy ezek birtokában nemcsak egymást, de még ezt a nyomorult sárgolyót is köny­­nyen elpusztíthatja. Ennek megakadályozása céljából kí­sérletet tett a józan emberi észhez fellebbezni, de látha­tólag minden siker nélkül. — Ezért fanyalogva bár, de még­is kénytelen az általa lenézett, romantikus, szentimentális em­beri érzéshez, szívhez, szere­­tethez fordulni. Ez bizony meg­alázkodás arra az emberi tu­dományra nézve, amely képes ugyan belenyúlni az atomok világába, de képtelen arra, hogy az ily módon felidézett ré­met hideg emberi ésszel és erővel a saját hatalma alatt, láncon tartsa! Elő kell venni a már-már lomtárba dobott, semmibe vett emberi ideálo­ kat, istenhitet, felebaráti sze­­retetet. Hiszen amúgy is csak ezeknek köszönhető, hogy a világtörténelem legalább nem vadállatok egymást marcan­­golásának a leírásával, hanem csupán az esendő ember bű­neivel és tragédiájával foglal­kozik! Egymagába véve már ez is óriási eredmény! — Ha egyáltalán van remény arra, hogy az ember ne pusztítsa el önmagát a saját eszével alko­tott fegyvereikől, akkor arra csak egy megoldás van: az ön­magát mindennél és minden­kinél okosabbnak tartó és még­is oly tökéletlen ember aláz­­kodjék meg, és karácsonyt vá­ró kisgyermek módjára köze­ledjék a jászolban fekvő Kis­dedhez. Egyedül csak ő képes arra, hogy az annyi természeti erőt legyőző, de saját énje le­győzésére képtelen embert ma­gához ölelje, de csak akkor, ha az újra gyermekké lesz! 1981, karácsony______ S­ ZENTMIKLÓSY ÉLES GÉZA: Jalta szelleme újra kísért Ismételten lecsapott a kom­munizmus vasökle a lengyel nép szabadságmozgalmára, terroruralmuk napról napra fokozódik. A Szolidaritás szak­­szervezet vezetőit, több mint háromezret, börtönbe vetették, így annak tagjai irányítás és utasítás hiányában nem tud­nak egységesen fellépni a Moszkvában hónapokkal ez­előtt kifundált tervek végre­hajtóival szemben. A jövő a lengyel nép kitartásától, ka­rakter erejétől és a Nyugat le­leményességétől, tettre kész­ségétől függ. D­e lássuk az előzményeket, mielőtt a következményeket mérlegelnénk! E­z év szeptemberében a Szo­lidaritás, belső feszítő erejétől hajtva, forradalmi követelése­ket támaszt a közelmúltban háromszor is átalakított kom­munista kormánnyal szemben, amit a TASZSZ antiszocialista és antiszovjet orgiának minő­sít. O­któberben a kommunista kormány az egyre terjedő sztrájkok hatására tárgyaláso­kat kezd a Szolidaritással, és megígéri az élelmiszerárak be­fagyasztását. N­ovemberben Lech Walesa figyelmezteti a kormányt, hogy a munkásság és a kormány szemben állása összeütközésre vezethet. A kormány a sztráj­kok betiltásával fenyegetőzik. D­ecemberben a Szolidaritás elrendeli országos tüntetések tartását, majd szavazást ja­vasol Lengyelország politikai jövőjének eldöntésére, és ki­jelenti, hogy a szovjet érde­kek megvédésére a lengyel kommunista pártra nincs to­vábbi szükség. A TASZSZ el­ítéli a Szolida­rtás gdanszki gyűlését, a hatalomátvétel vádjával illetve azt. Rá követ­kező napon, december 13-án a rendőrség megszállja a Szo­lidaritás varsói főhadiszállá­sát, és a vezetőket letartóztat­ja. Jaruzelski párttitkár és mi­niszterelnök rádión bejelenti a hadiállapotot és a hatalom­­átvételt, a „nemzeti megváltás tanácsa” nevében. A hadiállapot elrendelésével a kormány a következő kor­látozásokat vezette be: orszá­gon belüli közlekedési, váro­son belüli mozgási és gyüle­kezési tilalmat; felfüggesztette az alkotmányos jogokat; meg­szüntette a sajtószabadságot; evezette az erőszak alkalma­zását; a cenzúrát; az interná­lást; az üzemanyag-tilalmat; elrendelte a robbanóanyag- és fegyverbeszolgáltatást és a ha­tárzárat; felújította a hatna­pos munkahetet; betiltotta az alkohol vásárlását, a bankbe­tétek kivételét. Úgy a belföldi, mint a külföldi hírszolgálat megszűnt. E­lvette a munkások sztrájk­jogát, és a sztrájkot kétévi szabadságvesztéssel, súlyosabb esetekben halálbüntetéssel to­rolta meg. A lengyel munká­sok jórésze ennek ellenére ott­hon maradt, akik pedig be­mentek dolgozni, ülősztrájkba kezdtek, így 7000 varsói acél­munkás. J­ellemző a Lengyelország­ban uralkodó állapotokra, hogy a kormány nemcsak a lengyel hadsereget használja fel a nép ellen, de a határokat lengyel katonai egyenruhába öltözte­tett orosz katonaság szállta meg. A varsói acélmunkásokon kívül máshol is sztrájkolnak. Egy Berlinben bemutatott fénykép egy szczecini gyár­épületet ábrázol, talán sztrájk-F­oly­tatás a 3. oldalon . MJG 1-S2 lMVÍ OUIS SSft _QLÍ1 AVS .213 K Ui‘ t lL L bűül* á^atolíkuő Jflagparok^aöárttapja uw‘ 88 éfoiyam 49 - 50. szám A magyarság legnagyobb katolikus hetilapja Kettős szám ára 90 cent 1981. december 27. Volume 88, No. 49-50 The world’s largest Catholic Hungarian weekly December 27,1981 Catholic Hungarians' Sunday KIADÓHIVATAL: — EDITORIAL OFFICE: P.0. Box 2464 Youngstown, Ohio 44509 Tel.: (216) 799-2600 és 799-3335 (USPS Í91-Ó40) Price of double issue 90 cents Az élő Isten Fia K­inek tartja a modern világ Jézust? Ki és mi­­ nekünk? M­iért kondulnak meg a kará­csonyi harangok? J­ézus Krisztus — kétségte­lenül — páratlan egyéniség. A világtörténelemben feltűnő megjelenés, igazi Epifánia: az Úr bevonulása örökségébe. De a szemtanúkon kívül nincs bi­zonyság róla saját kora világi hagyományaiból. Az esszénu­­sok barlangjainak papírteker­csei nem említik nevét. Még körülírva sem! Az indiai írott emlékek semmit sem tudnak róla. A ninivei és ar-kaldeai ékírásos táblákon még utalás sincs róla. Hogyan is lehetett volna neki helye a félistenek sokasága között, hiszen ő nem a fantázia szüleménye, mint Gilgames. Jézus, a férfi, min­dig Názáretben élt. Életének szemtanúi: édesanyja, Mária, a názáreti rokonság. Szerintük Jézus harmincéves koráig Ná­záretben dolgozott. Harminc­éves korában lett nyilvánva­lóvá, hogy kicsoda ő. Hallga­tói, rokonsága felismerték ben­ne a Messiást, és Péter apos­tol egyszer kérdésére ezt vá­laszolta: Te vagy az élő Isten Fia! M­odern korunkban még mindig milliók nem merik ezt a választ adni Jézus kérdésé­re. A modern államok kormá­nyai vagy elhallgatják, vagy tagadják Jézus isteni küldeté­sét. A modern történészek és filozófusok csak dadognak, mi­kor tonnaszámra röpködnek körülöttük a tetszetős frázisok: Jézus mitológiai alak, Jézus a görög .Szókratész utóda, Jézus egy a próféták közül. Jézus forradalmár. És Jézus a sze­gények barátja ... Már­pedig modern korunkban a péteri válasz dönti el azt, hogy ke­resztények vagyunk-e még? — Hogy az Egyház valóban be­teljesítheti-e misszióját itt a földön, az elkövetkezendő év­ezredekben. Hogy papjai meg­találják-e a cölibátus értel­mét? Hogy a keresztény ember felfedezi-e az önzetlenség, a szegénység, a hősiesség érté­két? Ú­jra és újra felhangzik Jé­zus kérdése. Már csak azért is, mert korunkban minden­ ről dialogizálnak, csak éppen Jézusról nem. Felhangzik hoz­zám: Te, József, akit József atyának hívnak, te Vörös Bé­la, kinek tartasz te engem? Ha az oltárhoz megy és mon­dod: Ez az én testem, ez az én vérem, mit gondolsz te ró­lam? Ki és mi vagyok én ne­ked? Ma és itt! Nemrég Ró­mában voltál, és láttad Mózes szobrát. Vajon ott egy sorba állítottál-e engem ővele? Va­jon imáid úgy intézed hozzám, mint azt Kis Szent Teréz előtt teszed? Vajon te is úgy hall­gatsz rólam, mint sokan azt papjaim közül teszik? Minden­ről beszélnek, csak rólam nem. Vitáznak az adományok eme­léséről, disputáinak az autó­fenntartásról, hogy az milyen drága! Csak rólam nem esik szó ajkukról. A ti nagyvárosai­tokban, az istentagadás fülledt légkörében Péter szavaival kell hitvallást tennetek rólam! — Szent Pál szerelmével kell fel­kiáltanotok: Nekem Krisztus az életem! Az ő szeretete hajt engem, hogy hirdessem evan­géliumát a szegényeknek. Igen, hitvallást kell tennünk az élő Krisztusról. Karácsony ünnepe nagy konfesszió. Az nem csupán emlékezés a kis­ded Jézusról. A karácsony élet Krisztussal és Krisztusban. — Szent István is átélte Krisz­tust, amikor 1000 karácsonyán megkoronáztatta magát, mint a magyarok első királya. Szent László, Szent Erzsébet, Szent Margit mind, valamennyien Krisztusból éltek. És megala­pították a keresztény Magyar­­országot. És kortársaik a ke­resztény Európát... övék volt Krisztus élete, szenvedése, ha­lála és feltámadása. Krisztus­ban nem a mítoszt látták, sem Keresztelő Jánost, hanem a Szentháromság megtestesült igéjét, aki öröktől fogva élt és él a halhatatlansággal, mint örök valóság, mint isteni sze­mély. Itt él köztünk. Velünk van! Ily értelemben kell ne­künk választ adnunk Jézus Krisztus kérdésére. Vallomá­sunkat nyilvánosan kell meg­tennünk. Jézus személy, ő va­laki! Ő nem élet nélküli hit­­igazság szellem. Sokan maga­tartásukkal csak az utóbbit vallják. M­indenesetre ez túl megy mindennapi problémánkon. - Persze, az egzisztencialista fi­lozófia nem tud mit kezdeni vele. A péteri válasz, a vér­tanúk krédója adja meg mind­annak értelmét, ami a keresz­ténység történetében lezajlott, ami az európai szellemkultúra lényege, ami ihlette a művé­szetet s megalkotta a keresz­ténység hitrendszerét és gya­korlatát. A szerzetesrendek is­koláiban, kórházaiban a hívő­nek mindig egy válasza volt: Jézus az élő Isten Fia! Jézus ad erőt a földi élet elkötelezett hivatása teljesítésében, a há­zastársak hűségében, az or­vos hivatásában, a tudós, az űrhajós idegölő munkájához. Joggal mondhatta magáról a történelmi Jézus: Én vagyok az út, az igazság, az élet! A betlehemi éjszakában ez az út nyílt meg az Isten országába, ez az igazság ragyogott fel a földön, és kivirágoztatta a szel­lemkultúrát, a technika fej­lődését, a halhatatlan lélek ér­tékelését, s ez az élet hozta az ember tudatára, hogy túl a természet világán, mely ugyan csodálatos himnuszt énekel minden hajnalon, és mégis mú­landó: van a léleknek folyta­tása, van transcendens világ, melynek dimenziója nem a szé­lesség, nem a magasság, nem a mélység, hanem a végtelen, ahová az öntudat vágyik, aho­vá a halhatatlan lélek el is jut. S így van értelme és szépsé­ge a világmindenségbe kicsen­­dülő angyali ének dallamának és tartalmának. Dicsőség a magasságban Istennek, és bé­kesség a földön a jóakaratú embernek. E­zekkel a gondolatokkal kí­vánok minden magyar testvé­remnek áldásos szent karácso­nyi ünnepeket és boldog új esztendőt. K­risztusban szeretettel dr. Jaszovszky József P7*QpTfi fqrjópeac Olvasóink figyelmébe! Mostani karácsonyi kettős számunk után legközelebb december 31-én nyomjuk a következő számot január 10-i keltezéssel. Minden kedves olvasónk­nak, barátunknak, támoga­tónknak áldott karácsonyi ünnepeket kívánunk! A VASÁRNAP

Next