Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1982 (89. évfolyam, 1-50. szám)

1982-01-10 / 1. szám

katolikus Ülagparok Vasárnapja 89. évfolyam 1. szám A magyarság legnagyobb katolikus hetilapja Egyes szám ára: 45 cent 1982. január 10. Volume 89. No. 1 January 10,1982 Catholic Hungarians’ Sunday KIADÓHIVATAL: — EDITORI AL OFFICE: P.0. Box 2464 Youngstown, Ohio 44509 Tel.: (216) 799-2600 és 799-3335 (USPS 891-640) The world's largest Catholic Hungarian weekly Price of one copy: 45 cents DR. HALMOS MILÁN: Újévi gondolatok A rég letűnt antik római vi­lág nagyszámú istenségeinek sorában foglalt helyet a híres Janus is; jellemző tulajdonsá­ga az volt, hogy egy fején két arcot viselt. Egyikkel a múlt­ba, másikkal a jövőbe tekin­tett. Amidőn tehát január el­sejét, újév napját üljük, illik, hogy reá is emlékezzünk, hi­szen ez a nap is egyik felével az elmúlt évre pillant vissza, másik felével meg az ismeret­len jövőt kémleli. Valószínű­leg életük folyamán sokan óhajtották azt, hogy — ha csak egy röpke pillanatra is — Ja­nus jövőbe pillantó arcával rendelkeznének. De jó is vol­na kilesni, mit hoz a jövő! — Amint azonban tapasztalata­ink szaporodtak, fiatalos meg­gondolatlanságunk higgadni kezdett — szóval öregedtünk —, rájöttünk, hogy ennél os­tobább kívánság emberi agy­ban nem sok születhetett! El­tekintve attól, hogy lehetetlen, még inkább hálásak kell le­gyünk a sorsnak, amiért e bal­ga kívánságunkat nem telje­síti. Mi lenne életünkből, ha jó előre tudnánk, mit rejt a jövőnk? Ha előre láthatnánk azt a rosszat, amit elkerül­nünk úgyis lehetetlen? Ha jó előre láthatnánk eljövendő örömeinket, amelyek valóra válásuk idején már nem je­lentenének többé örömöt!? Mi értelme lenne az ember életé­nek? A Janus-fejű ember szá­mára nem léteznék múlt és jövő; megszűnnék minden mozgás, ami az élet oly lénye­ges jellemzője; minden össze­folyna valami érthetetlen és értelmetlen jelenbe. A jó, szép, eszményi mind értelmüket ve­szítenék, de éppen úgy azok ellentétei: a rossz, a csúnya, az alávaló is. Azért hát ne keressük, ne kutassuk se újév napján, se máskor a jótékony fátyol mögé rejtett jövőt; nemcsak azért, mert fölösleges fáradozás, ha­nem azért is, mert számunkra egyenesen jó és üdvös, hogy most még fátyol takarja mind­azt, amit úgyis meg fogunk tudni idejében. Hiszen meg­változtathatatlan jövőnk isme­retében minden elhatározá­sunk, akarásunk, munkánk ér­telmetlenné válnék. Rosszab­bul járnánk a fatalista ember­nél, mert az legalább nem tud­ja mi lesz az a valami, amibe már jó előre belenyugodott. Ezért kár is olvasnunk az új­ságok jövendőt jósoló rovatait, bármily híres asszonyság szüli is meg azokat. E bölcs jöven­dőmondókra is áll a mondás, hogy néha a vak tyúk is talál szemet. Akkor hát milyen szemmel tekintsünk újév hajnalán az elkövetkezendő esztendőre? — Ezt megszabja egyrészt a mi, világra hozott magyar termé­szetünk, másrészt a minket fel­nevelő görög-latin kultúra, me­lyet Krisztusnak a megbocsátó Atyáról és a felebaráti szere­tetről szóló tanítása terméke­nyített meg. Ez a kétezer esz­tendős szellem irányított, ne­velt minket és atyáinkat nem­zedékeken át, egészen 1945-ig. Ettől kezdve folyamatosan erő­södő munka folyik e szellem­nek a magyar lélekből való ki­pusztítása érdekében. A mi nemzetünk alaptermé­szete bölcsen belenyugva még akkor is, ha oly nagyon szere­tünk­­morogni és elégedetlen­kedni. Egy kis kedvesség, rész­vét mások gyöngesége iránt, előbb-utóbb a legmorgósabb magyart is le tudja venni a lábáról. Egyetlen, amibe né­pünk sose tudott belenyugodni, a szolgaság. Bizonyíték reá Dózsa, Bocskay, Rákóczi, 1848, 1956. Az persze megint igaz, hogy a Habsburg-uralommal torkig jóllakott magyarságot egyből levette a lábáról a szép Mária Terézia, midőn köny­­nyekkel a szemében, két kis­gyermekkel a karján a segít­ségünket kérte. Sok történelmi példa bizonyítja, hogy az elé­gedetlen magyart aránylag könnyen meg lehet békíteni. Ha pedig ez így áll, nemzeti adottságaink folytán nyugod­tan tekintsünk a jövő esztendő elé. Rosszabb már nehezen jö­het azoknál, amik eddig reánk köszöntöttek — mégis megva­gyunk! Lássuk, mire tanít az őse­inkbe és mibelénk nevelt gö­rög-latin kereszténységtől meg­termékenyített kultúra? Köny­­nyű volt öregapáinknak, akik odakünn a méhesben Horati­­ust, Tacitust, Senecát olvasgat­ták, s öreganyáinkra hagyták a gondot, hogy családdal, ház­tartással törődjenek! Ők egész bizonyosan keleti nyugalom­­mal — no meg nem kis adag keletről hozott kényelemmel -, de ugyanakkor klasszikus szto­­icizmussal, s szívük mélyén mégis csak keresztény hittel tekintettek az új esztendő elé, bátorságukat egy-egy pohár borral megerősítvén! Rosszabb már úgyse jöhet — gondolták. Úgy látszik, a magyarok Iste­ne mégis csak kegyes volt hoz­zájuk, mert annyi balszerencse közt, oly sok viszály után meg­tartott bennünket mind a mai napig! Mi, mai magyarok, hajlunk arra, hogy mostani súlyos nemzeti megpróbáltatásunk idején már-már eltemessük a fajtánkat. Alighanem így érez­hetett a 17. század magyarja, amikor a török hódoltság után nemzetünk létszáma egymillió­ra esett, s a töröknél rosszabb, császári önkény szakadt reánk. De balsorsunk, saját bűneink dacára ezt is kihevertük. Ezért hiszek abban, hogy a „ma” félre nevelt, elnemzetietlení­­tett ifjúságát egy jobb kor hi­vatott nevelői vissza tudják téríteni a nemes értelemben vett nemzeti, keresztény, szo­ciális világnézet útjára! Mi, magyarok, csak saját magun­kat tudjuk megsemmisíteni; idegen erőszaknak eddig min­dig beletörött a bicskája ilyen kísérletekbe! Ha tehát az Úr­isten türelmével vissza nem élünk, nem mindent csak tőle várunk, de mindegyikünk el­végzi a maga kötelességét, ak­kor nincs okunk aggodalomra az új esztendő hajnalán. Ilyen gondolatokkal kívánok boldog új esztendőt­­ minden magyar testvéremnek! 1982. január 1. SZENTMIKLÓSY ÉLES GÉZA: Politikai tájékoztató ♦ A sztálinizmus reneszánsza Lengyelország amerikai kö­vete, Romuald Spasowski, po­litikai menedékjogot kért és kapott, mert a követ szavai szerint: „.. . a Lengyelország­ra kényszerített hadiállapot idején nem maradhatok né­mán, és nem tarthatok fenn semmiféle kapcsolatot azok­kal, akik számtalan emberte­lenség és kegyetlenkedés el­követéséért felelősek.” Spasowski követ — felesé­gével az oldalán — kijelentet­te a külügyminisztériumban megjelent újságírók előtt, hogy Lengyelországban a titkos­­rendőrség és különleges kato­nai alakulatok példa nélkül ál­ló rémuralmat teremtettek, de ennek ellenére a lengyel nép sohasem adja fel a szabadsá­gért folytatott küzdelmét. A varsói rádió bejelentette a követ lemondását, hozzátéve azt, hogy Spasowski időnként depresszióban szenved, és fel­szólították a Lengyelországba való visszatérésre. Jóllehet Afganisztán ENSZ- hez kinevezett követe az 1979- es szovjet megszállást követő­en lemondott, emberemlékezet óta nem fordult elő, hogy egy Washingtonba delegált követ disszidált, ami beszédesen mu­tatja azt a mély hasadást, mely a Szovjetunió varsói bábkor­mánya és a lengyel nép között tátong. Spasowski követ a lengyel diplomáciai testület rangidős tagja, aki öt alkalommal látta el a követi megbízatást, kétszer itt, 1955—61-ig, és 1978-tól mostanáig. A követ azt is kö­zölte, hogy Lech Walesát le­tartóztatták, és az iránta érzett szolidaritása kifejezéseképpen mondott le. A 61 éves Spasowski, fia egy baloldali, intellektuális szem­léletű politikusnak, aki maga is lelkes támogatója volt a len­gyel kommunista pártnak. A kormány — távollétében — bűnvádi eljárást indított ellene államellenes bűncselekménye­kért. Lech Walesa egyébként nem élt a menekülés lehetősé­gével annak ellenére, hogy órákkal előbb figyelmeztették letartóztatásáról. Helyén ma­radt, és amikor érte jöttek, fel­kötötte a nyakkendőjét, s nyu­godtan követte a rendőröket. A rémuralom, melyre a kö­vet lemondásakor hivatkozott, napról napra rosszabbodik, mert a lengyel nép ellenállá­sa fokozódik. Több mint 75 000 lengyel hazafi fagyoskodik rög­tönzött internálótáborokban. A sztrájkoló munkások 200 halá­los áldozattal fizettek ellenál­lásukért, a sebesültek száma ezrekre megy. Egy katowicei vasgyárban elbarikádozott munkások készek a kohókat felrobbantani, ha a rendőrség megtámadja őket. A ziemoviti bánya egyik bejáratát az ott elbarikádozott 1300 munkás már felrobbantotta, és azzal fe­nyegetőznek, ha Jaruzelski szovjet katonákkal elárasztott csapatai megtámadják őket, akkor a másik bejáratot is fel­robbantják. Az Egyház üldözé­se is folyamatban van. A­pa­(Folytatás az 5. oldalon) LEMKE GYULA: Bort, búzát, békességet! Ismét ránk köszöntött az új esztendő. Kire a huszadik, kire az ötvenedik, kire a nagyon sokadik. — Szilveszter éjfélén összeütöttük poharainkat, kor­­tyintottunk vagy alaposat nyel­tünk a szerencsére. Bálokon s templomoknál lelkesen ráztuk egymás kezét, gondosan elke­rülve persze azokat, akiket nem kedvelünk. Kicsit talán el is hittük, hogy valami cso­dás fordulat következik. Az élet száguldásában azon­ban nincsenek állomások. A képzeletbeli mezsgyekőre ép­pen csak odapillantottunk, s már el is tűnt a bal kanyar­ban. Csekkeinken még párszor elhibázzuk az évszámot, aztán megszokottá válik a megéljen­­zett új esztendő. Gondjaink maradnak a régiek, fényes ter­veink csakúgy kerékbe törnek, mint azelőtt. Szigorú diétád dacára meg­­méretel és nehéznek találtá­tól; doktorod előtt továbbra is letagadsz két pakli cigarettát. Könnyelmű erős fogadásokkal áltatod magad, de asszonyod nem értékeli a gyerekes szem­­bekötősdit. Arra is aszpirint vehetünk, hogy az orvostudomány újabb tilalomfákkal keseríti sivárrá ijesztgetett életünket. A sta­tisztikai következtetések alap­ján meg régen be kellett vol­na mondanunk az unalmast Embertársaink sem változ­nak egy fikarcnyit. Fortuná­­tusz továbbra is azért jár ma­gyar összejövetelekre, hogy márkás autóját megcsodáljuk. Szervác piros szőnyeget terít a saját lába elé, Bonifác olyan fennkölt marad, mintha ten­­maga emlékműve lenne. Künn a nagyvilágban elcup­­pannak a júdáscsókok, és több­ször elárultatik az Embernek Fia. Meredeken törnek magasba az olajárak, orosz­honban is­mét katasztrofális lesz a ter­més, Trudeau kanadai minisz­terelnök vörös rózsát tűz a gomblyukába. Washington fel­oldja a gabonazárlatot, Moszk­va rasianfiút (Russian-fiú) és hokicsapatokat küld cserébe. Szovjetek golyóval tömik az éhező színeseket, a gazdag or­szágok szegényei támogatják a szegény országok gazdagjait. Pártatlan marad az igazság­szolgáltatás a vasfüggöny mind a két oldalán. Nyugaton a bí­róságok eldöntik, hogy kinek van jobb ügyvédje. Keleten a bíróságoknak semmit sem kell eldönteniük, mert készen kap­ják az ítéletet. A rab emberi jogain sem esik csorba. Odaát szibériai üdülésre küldik, nálunk előbb kijön a börtönből, mint a kár­vallott a kórházból. Kanadai postánk népszerű­sége — jelentések szerint — az esketési szövegekbe is be­lekerül: „Küldd, Uram, áldá­sodat a fiatal párra, de ne ka­nadai postával, mert mikorára ideér, ezek már szétváltak.” (Folytatás az 5. oldalon) LOUIS SZATLVÁRY 2218 N LINCOLN AVE CHICAGO ILL 60614 121 amerikai képviselő az erdélyi magyarság jogaiért Robert J. Lagomarsino képviselő felkérésére a képviselő­ház 120 tagja írta alá az alanti levelet Alexander M. Haig kül­ügyminiszterhez. A levél Erdély magyar történelmére való hivatkozással éles szavakkal ítéli el az erdélyi magyarság emberi és önrendelkezési jogának lábbal tiprását a román kor­mány által. Kéri továbbá a külügyminisztert, hogy mind Ro­mániával, mind az 1947-es békeszerződés garantálóival (Szov­jetunió, Nagy-Britannia, Franciaország) tárgyaljon az erdélyi magyarság önrendelkezési jogának megvalósítása érdekében. A 121 képviselő Amerika 31 államát képviseli, közöttük 19 a képviselőhöz külügyi bizottságának tagja (a bizottság össz­­létszáma 38). Közöttük szerepel Dante Frascell, a helsinki ko­­misszió elnöke és másik két tagja: Millicent Fenwick és Don Ritter. Ez az első eset, hogy ilyen nagyszámú képviselő írt alá levelet az erdélyi magyarság védelmében, és érdeklődéssel várjuk a külügyminisztérium válaszát. A levelet Lagomarsino képviselő dr. Szász Zoltán felké­résére és közdemüködésével írta, aki nála az Erdélyi Világszö­vetség és a National Confederation of American Ethnic Groups nevében járt el, és intézte utána a többi aláírás megszerzését is. Munkájában tevékenyen részt vett Boisenninné Máté Ilona, az EVSZ washingtoni megbízottja. Congresiá of tíje fSJntteb á£>tateá Jjousít of &tpregentntil>e£ S&Utiington. 3B.C. 20515 December 8, 1981 The Honorable Alexander M. Haig, Jr. Secretary of State Department of Stale •Washington, D.C. 20520 Dear Secretary llaig. We, the undersigned, members of the United States House ol Representatives, would like to call your attention to the continued deprivation of human and self-determination rights of the national minorities in Transylvania, particularly those Hungarians assigned to Romania in the 1947 Paris Peace Treaty. The-e 2.5 million Hungarians of Transylvania, a province that had constituted part of the Hungarian Kingdom for a millennium, was assigned originally to Romania in the 1920 Trianon Peace Treaty —which the United States had never ratified. The fate of the Transylvanian Hungarians was systematic dena­tionalization and discrimination under the royal Romanian regime as well as under Antonescu's Fascists ;iud the Communist rule of Gheorghiu-Dej and Ceaúcoscu. In the 1947 Peace Treaty, where the United States had yielded to extreme Soviet pressure to allow the renttachment of Northern Transylvania io Romania, the four great powers compelled Romania to guarantee the liuma- rights of its citizens, a promise re­peatedly broken since 1947. For more than two decades, Romanian pressures against the Hun­garians of Transylvania assumed charactersttes of ethnueide Including complete suppression of the social and youth activilies and the internal independence of the Hungarian churches: destruction <xf the llungnrlnn-1angungc schools still in existence in 1958 arid their replacement with a steadily declining number of llungnrian-1nngnagO "sections" in the Romanian schools; the syste­matic destruction of the documents of the Hungarian past of the province and finally a conscious dispersal of the Hungarian in­telligentsia and liie settlement of ln**ge number of Romanians amidst the Hungarian regions of the province. Under these circumstances may we ask v>u to discuss the above grave violations of human rights and national sell'-delerminarion, guaranteed in the Declaration of the Conference on Security and Cooperation in Europe of August 1 , 1975 and in the International Covenant on Civic and Political Rights i:i bilateral negotiations with the government of the Socialist Kepv'.Mc of Romania and in talks with Liie other guarantors of the 194/ Peace Treaty --the United Kingdom, France and the U.S.S.R. The issue concerns both human right?: and liie self-determination rights *»f the Hungarians in Romania, living mostly In Trnnsylvnnin. To do so would-be in harmony with our 205-year «»id ideals of liberty, sei f-detcriii inat i on and human rights so elo«|iieni ly expressed in the Declaration of Indopndonce and steadily pursued by many Administrations. 0 With best regards. Olvasóink figyelmébe! Nyolcvankilencedik évfolyamunk első számával a jó Isten bőséges áldását kérjük minden kedves olvasónknak, és BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK! Örömmel értesítjük kedves olvasóinkat, hogy megjelent a Katolikus Magyarok Vasárnapja 1982-es évkönyve. Az emigrá­cióban élő kiváló magyar íróink műveiből Dunai Ákos szer­kesztőnk összegyűjtött egy csokornyit, s az 56-os szabadság­­harc 25. évfordulója alkalmából Magyarországért életüket fel­áldozó hőseink emlékére ajánlja. A képekkel gazdagított, 256 oldalas évkönyv címe: HAJNALVÁROK, melyet a közeli na­pokban postázzuk minden kedves előfizetőnknek. Az évkönyv ára 6 dollár! Kérjük, fogadják olyan szeretettel, mint amilyen szeretettel a könyv készült, és indítja útnak a VASÁRNAP.

Next