Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1982 (89. évfolyam, 1-50. szám)

1982-08-08 / 29. szám

8. oldal KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA A szovjet gyárak viszonyai Egy-egy hálóteremben kétszer­­annyi ember van elhelyezve, mint lehetséges volna, egy-egy kitört ablakot csak ideiglene­sen tudnak bedeszkázni. A kö­zös konyhán olyan gyenge az áramszolgáltatás, hogy egy kis fazék vizet két óráig is mele­gíteni kell, amíg végre felforr. A szálláshelytől az üzemig hat kilométer hosszú az út, de a szállítóeszköz elégtelen. Fél órával a műszakváltás előtt már százak várnak az autó­buszra, de az nem jön, aztán egyszerre három is érkezik, de még mindig az a helyzet, hogy a három busz telezsúfolódása után sokan lemaradnak. Ezek aztán várnak, várnak, amíg jól összefagynak, aztán végül is elindulnak gyalog a mun­kába. Csakhogy dolgozni sem le­het mindig, mert hiányzik ez vagy az az anyag. És amíg a munkás arra vár, hogy az anyag megérkezik, addig nem kap bért, a várakozási időt nem fizetik meg, így aztán néha tülekedés folyik azért, ki juthat munkához. Ha például híre jár, hogy reggel 8 óra­kor beton érkezik, akkor már reggel hatkor százával ácso­­rognak a munkások, reggeli nélkül, hogy elsőnek kapjanak munkát. Néha előfordul, hogy a beton megérkezik, csakhogy a teherautó sofőrje egy má­sik munkacsoporthoz i­gyekszik vele; ilyenkor az egyik mun­kacsoport elbarikádozza a te­herautó útját, hogy náluk rak­ja le az anyagot. Sok tekintetben elégtelen a munkásvédelem, például ce­mentportól sűrű munkahelyen nincs megfelelő mosdóhely, nincs tusolási lehetőség sem. Más szovjet városokban és gyárakban is hasonló a hely­zet. A szibériai Novokuznyeck­­ben például a munkások éjje­lenként betörnek az anyag­raktárba, hogy megszerezzék a szerszámot, amivel aztán dol­gozni tudnak. Csakhogy ezek az ellopott szerszámok másnap hiányoznak azoknak a munká­soknak, akiknek ezekkel kellett volna dolgozniuk, s így aztán nem tudnak munkába menni, s komoly bérveszteséggel kell számolniuk. Egy klubházban rendezett tánc alkalmával a fiatalok megverték azokat az ifjakat, akik az ő barátnőjükkel lejtet­­tek egy-egy táncot. Ez nem valami Isten háta mögötti fa­luban történt, hanem a Volga­­menti Kalinyin városban melynek félmillió lakosa van Az ügy oly nagy port vert fel hogy egy szovjet újság leküld­te riporterét, tudja meg, mi okozta a verekedést? Ez az új­ságíró, Antonov, megállapítot­ta, hogy az összecsapás nem csupán a lányok miatt történt, hanem mélyebben fekvő okai vannak, nevezetesen a rossz munkaviszonyok, illetve az eb­ből származó általános elége­detlenség. A verekedés lélektani oka az volt, hogy a fiatalokat át­hatotta a vágy: végre már csi­náljunk valamit. És azért kell „csinálni valamit”, mert kü­lönben az élet elviselhetetlen. A szovjet gyárakban olyan vi­szonyok uralkodnak, amilyet a Nyugaton csak a korai kapi­talizmus idején lehetett látni a múlt század vége felé, így például a kalinyini atomerőmű 2300 építőmunkása négy tö­megszálláson van elhelyezve Ezeken a szállásokon nem mű­ködik a lift, pedig egy-egy épület kilencemeletes. A lép­csőház reménytelenül piszkos. SÓ BERNÁT: Halló, még beszélnek?... Közvetlen azután, mikor a telefont felta­lálták, és amikor még teljesen új volt, minden valószínűség szerint valaki valahol így kiáltott fel: — Zseniális! Ezentúl, ha az embernek majd valami fontos közölni valójuk van egy­mással, egyszerűen csak felemelik a telefon­­kagylót és. .. Higgadtan nézzünk szembe a tényekkel: rabszolgái lettünk a telefonnak. 1923. május 29-én délben fél egykor va­lahol megcsörrent a telefon, és egy izgatott hang kérdezte: — Halló! Te vagy' az, Kálmán? Képzeld, fiú! így születtem meg. „Rózsabokorban jöttem a világra ...” — Megmosolyogni való népdalocska. Ami azt illeti, nem tartom teljesen kizártnak. Sőt, mintha már olvastam volna valahol . .. Na, de nézzük csak meg közelebbről, mit jelent az, hogy „egyszerűen” felemelem a telefonkagylót. Nézzük például a nyilvános telefonfülké­ket. A pontos és egyszerű utasítás minden ilyen fülke falán megtalálható az ARCHIE LOVES JUDY felirat alatt, mellett vagy fölött. Azt mondja az utasítás: Emeljük le a kagylót a horogról, és várjuk meg az egyen­letes búgó hangot. (Hogy mi a teendő, ha az egyenletes búgó hang másfél óra múlva sem érkezik meg, arra nézve egyetlen nyilvános fülke tájékoztatója sem intézkedik.) Tárcsázzuk az OKETTŐT, illetve a NUL­­LAKETTŐT. A jelentkező kisasszonynak mond­juk be a kívánt számot, távolsági beszélgetés esetén a készülék tetején levő vájatba helyez­zük bele a kisasszony által kívánt összeget, DE NE NYOMJUNK MEG, KÉREM SEMMIT, várjunk a bip ... bip ... jelzésre. Ha az ellen­állomás jelentkezett, akkor nyomjuk be az A gombot, és azért az A gombot, mert van egy B pótgomb is, sőt egy C kallantyú is. Esős napokon ugyanez fordítva. Lám, milyen egyszerű az egész. Van azonban a mi utcánk végében egy telefonfülke, amit én automatának neveztem el. Ez minden pénzbedobás nélkül azonnal be­szélni kezd. — Don’t be silly, honey — mondja egy hang. — Én helyedben meghívnám MacDo­­naldékat. Jack fogja be a pofáját, neki semmi köze hozzá. Bamba képpel tartom a kagylót, és azon gondolkodom, vajon mi lehet az, amihez sze­gény Jacknek semmi köze nincs? Máskor bevezetés nélkül kérdéssel esnek nekem: — Halld Father O’Leary? Mielőtt tisztázhatnám a Father és köztem levő különbséget, örvendezni kezdenek nekem: — Beszéljen egy kicsit hangosabban, Fa­ther, nem értek egy szót sem! Kétségtelen, a telefon sok újat hozott életünkbe. Többek között létrehozta a telefo­nos­ kisasszonyt. Látni soha nem láttam őket, de hangjukat jól ismerem. Bár a társalgás kö­zöttünk meglehetősen „egy kaptafára megy”. ÉN: Kérem szépen, szeretném felhívni Londonban a kilenc-öt-kettő­... Ö: (félbeszakít színtelen, kissé gúnyos, vállveregető hangon, amivel érezteti velem: régen feladta már a küzdelmet, hogy az egész világot megtanítsa telefonálni) Mi az ÖN szá­ma, kérem? ÉN: (érzem, a szégyen pírja égeti a dró­tot, alázatosan válaszolok) Huszonnégy-nyolc­­van-negyvenkettő. .: (kicsit megenyhülve, olyan na, ugye fog ez menni hangsúllyal) És most melyik számot hívja? Két hét múlva ismét telefonálok, de most már okosabb vagyok. ÉN: (mint aki mindenre emlékszik) Ké­rem, az én számom huszonnégy-nyolcvan­... Ö: (félbeszakít olyan hangon, amivel tu­domásomra kívánja hozni: jegyezd meg ma­gadnak, ha megpukkadsz is ott a drót másik végén, akkor sem leszek ideges, bár ma már a nyolcvanhetedik ilyen ökörrel beszélek) Me­lyik számot hívja, kérem???!!! Ezt a két lehetőséget ötletszerűen szok­tam cserélgetni minden hívásnál, mint rulett­­játékos a pirosat és feketét. Sajnos, nagyon ritkán sikerül eltalálnom. Persze ez nemcsak hivatásosokkal van így. Civileknek sem könnyű telefonálni. Miért van az, hogy akit hívnak, az leg­többször ideges és türelmetlen? Ki ne ismerné az alábbi beszélgetést: — Halló, itt dr. Kul. . . — I... HU .. . E . . . Kicsoda . ..? — Itt dr. Kul... — Ki...??? — Itt dr. Kul. . . — Kivel beszélek, kérem? Most nézzük meg az egyik legjellegzete­sebb telefonbeszélgetést! — Pista? — Igen. — Csak azért hívtalak fel, szóval akkor jöttök? A telefon ugyanis többek között arra való, hogy ha valamit szóban már háromszor meg­beszéltünk, azt telefonon még egyszer meg le­hessen erősíteni. — Hogyne, kérlek — hangzik a válasz. — Ahogy megbeszéltük. DE ADDIG MÉG KÜ­LÖNBEN IS FELHÍVLAK . . . Ez a másik fontos szabály. Telefonban végleges döntés soha nincs. Azért van a visz­­szahívás. Honnan tudja azt a Schulzné, hogy pénteken végez-e hátra a fodrásznál vagy sem? Azért kell a Schulznét visszahívni, drá­gám ... A telefon aztán új szavakat is termelt. A tortúrát például már sokféleképpen fejezték ki az emberek a történelem folyamán. Ke­rékbe törtek — mondták —, vasba vertek, gúzsba kötöttek, megbéklyóztak. Ma azt mondjuk: SZÉTKAPCSOLTAK! Amikor a legizgalmasabb a beszélgetés. Amikor arról értesítenek, hogy a három hó­napja keresett állás ügyében kedden reggel kilenckor. . . akkor megcsörren a telefon. — Nem kívül, a kagyló, belül. A dobhártyám úgy érzem beszakad ... Brrr . . . Brrr .. . Krakk ... Krakk ... Aztán néma csönd lesz ... Figye­lek ... Nem igaz ... vízcsorgást hallok. Mintha valahol nyitva hagytak volna egy vízcsapot. Bizonytalanul egyszer-kétszer HALLÓT mon­dok, de ez, érzem, csak annyit ér, mint ha­lottnak a dicséret. Aztán a kagyló időnként olyan hangot ad, mint a Slot Machine Las Ve­gasban. Csak pénz nem jön belőle. Később a csend érdekessé válik. Távolról, nagyon-na­­gyon messziről, hangokat hallok. Mintha nem is erről a csillagzatról jönne. Egyszerre beszélgetésfoszlányokat lehet kivenni: . .. halló ... na, hát most képzeld, a Do­rothy, és ráadásul azzal a kopasz Johnnal... na ne mondja ... halló .. . Lavorművek?... a Pislákovics bent van? .. . mennyi?... négy az egyhez?... nem, ilyet az ÉN férjem soha nem mond... nem, sajnos ma semmi szín alatt nem tudok, tegye át holnap hatra... már egy órája várok arra a­... kocsira... nem érti?... M mint Mick,­­ mint June__ És ilyenkor — amikor már kezdek jól szórakozni ezzel a messziről jött hangzavar­ral — váratlanul és meglepetésszerűen meg­szólal a telefon. Ijedtemben majdnem elejtem a kagylót. Rendszerint egy kérdést adnak fel, amire eddig még sohasem tudtam válaszolni. A val­lásom tiltja... — HALLÓ! MÉG BESZÉLNEK? . .. Az új király politikai tevékenysége Az arab világban egyre na­gyobb jelentőségre tesz szert Fahd, Szaúd-Arábia királya, aki nemrég lépett trónra fél­testvére, Khalid király halála után. Az új uralkodó széles körű külpolitikai tevékenység­be kezdett, és fáradozásait si­ker koronázta. Fahd beavatkozott a libano­ni kérdésbe, tárgyalásokat kez­dett Amerikával, a palesztinok­kal és különböző arab kormá­nyokkal. Egyfajta stratégiai partnerséget hozott létre a mérsékelt arab országokkal, mintegy összekovácsolta eze­ket az arab államokat. Békét kötött Mubarak egyiptomi ál­lamfővel, és igyekszik megte­remteni az iráni iszlám funda­mentalistákkal szembeni arab egységfrontot. Fahd úgy látja, hogy Homeini fundamentaliz­musa minden másnál nagyobb veszély a Közel-Keleten. A szaúd-arábiai király hívő muzulmán, ájtatos ember, de úgy véli, hogy Homeini leg­főbb jellemzője a fanatizmus. Mindenesetre Fahd serény te­vékenysége nem eredményte­len, a királynál az utóbbi idő­ben egymásnak adták a kilin­cset az arab vezetők, így pél­dául sorban járt nála Husszein jordániai király, Szaddam Husszein, Irak elnöke, Bashir Gemayel, a libanoni keresztény milícia vezetője és egész sor arab külügyminiszter. OLVASSA ÉS TERJESSZE A KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJÁT! Turóc megye neve A megye a Vágba ömlő kis Turóc folyótól vette nevét, amint több más megye is folyónevet visel (Maros-Torda, Te­­mes, Krassó-Szörény, Brassó, Szilágy „szilfás”, ősi latinok előtti Zala folyónév stb.) Turóc folyó nevére legrégibb adat 1113-as: „in aqua Ture”, Kálmán király oklevelében. Újra Kiss Lajost idézzük (Földr. nevek etim. szótára): a „szlovák” Turiec régibb (föltett) Turici alakból való. Ebből szabályos a magyar Turci: Tűre egyfelől, s a Turic:Turuc másfelől. (Az 1113-as adat eszerint kései lemásolás és „modernesítés”!) — Tövében az ősszláv (föltett) túr rejlik, de talán már nem „őstulok”, hanem „ökör, szarvasmarha” jelentéssel. A Turóc folyótól Turóc vármegye, lásd 1339/1361. évből „comitibus de Turuch”, olv. Turóc; az -óc végződés a sok, többnyire szlávból került, helynév hatása.­­ Meglepő azonban, hogy a turóci prépostság 1251-i ala­pító levelében Turóc vára „Castrum Turul” nevet viseli! Lásd Mályusznál (Turóc megye kialakulása, 101), akinek e cikk sok adatot köszön, s aki a Turul szó alkalmazásában a megye magyarosodásának jelét látja. De ha észbe vesszük, hogy Árva alkalmasint „Sas-folyó”, s ez az értelme rég feledésbe ment az eltűnt kvád-markomann germánokkal úgy 600 után: akkor talán a Turul egy régi adat fölbukkanása; a török nyelvű avar, közvetlen a germánra lőve, fordíthatta le az Aar­ahwát (török tourul „sas”), s így a felső Vág, az Árva és Turóc, melyek egy helyen folynak össze, mind „sas-folyó” volt kü­lönböző jelzővel (vö. Sebes-, Fehér-, Fekete-Körös). A föl­tett Turul-szu „sas-víz” Turulszu: Tururcu szláv-magyar vál­tozatokon át népetimológiával és egyszerejtéssel (ur-ur!) lett Turcu, Ture, egyrészt, ill. Turulcu, Turolc, Turóc másrészt,­ így a hosszú a szabályosabb. A megye a zólyomi erdőispánságból szakadt ki, késő Ár­pád-kori alapítás, mikor az igazában csak gyér medence-pe­remi szláv lakosság egyre nagyobb magyar és egyéb nyelvű telepessel felnőtt, megyerangot érdemelt. Csak ízelítő a hu­szita időkig színmagyar névvel ékeskedő helynevekből (záró­jelben, ahogy már 1450 után szerepelnek): Barcfalva, Bene­­falva (Benice, a benefalvi Beniczkyek fészke!), Betlenős, Bo­­don, Bodorfalva, Diákfalva (telepítő a Literátus Pál deák!), Draskfalva (1480-tól Draskovec, Draskóc), Gyoma, Gyula­falva (1489: Gyulic), Jordánfölde (a magyar Ivánkáéké), Ká­rolyfalva (Karlovec), Kevefalva (Revice, Reviczky család), Lászlófalva (Eördögh-Ábrányi, Velics stb. család), Majos (Mos­­sovec, Mossóc), Mezőháza, Nádasér, Szent-Márton (Turóc-Sz. M., ez soká megmaradt magyar néven és magyar lakossággal, úgy látszik csak az 1700-as évek hozták át a tótságra), Ton­­kaháza (Tomcsin), Újfalu (latinjából Villa Novából: szt. Ila­­nova), Udvard (Dvorec, a Kossuthok ős széke, lásd alább), Vendég (1470-től lefordítva: Hosten), Vahotfalva (a török eredetű Vahot családé), Vidafölde (Vidóc), Zorkfalva (Zor­­kovei, Zorkóc)... Magyarok e telepítők, akik persze nem nagyurak (az 1700-as birtokállományok stílusában!), hanem földművesek, a saját házuk népével erdőirtó első „pionír” te­lepesek, nem pedig „elnyomott szlávok” nyakára települtek! — nos, ily nevekkel ékesek: „Andreas vulgo Temérdek” (sem az ő és környezete anyanyelve felől nem hág­' kétséget! Kü­lönben Jeszenszky­ ős), a „Felsew Ruttkai” Pál fia Tamás vulgo Fejes (Ruttkay ős), a neepáli Gyula, Kemény és Aracsk („kis arab bátya”, Pusth ősök), Eördögh (Ábrányi ős), Mát fia Kosuth (apja Mátéka, magyarul, fia Kosut „őzbak” szlávul­), Pósa fia Kocs („kos”) stb. keverednek szláv telepessel is: Vo­­jan fia Voszlaw, Rádun fiai Madách, Tóbiás és Mike, Tóbiás fia Bittóval a mi Madáchunk ősei (csak Rádun szláv, Madács, Madocsa, Mados és Madár személynév becézői!) Németek te­lepítik Stubnyát (Stubnyafürdő, Alt-Stuben „szobák”) és a későbbi megyehatártól délre került Szklenót („üveges”), mely Glaserhau volt, és szlávra fordította a nevét. 1400 előttről Mályusz műve 70 községet vesz térképre, ebből 30 magyar nevű, s nyilván magyar lakosságú (43 százalék), 40 szláv (57 százalék). Az utolsó évszázad aztán befejezte a megye teljes elszlá­­vosodását. „Magyar elnyomás alatt” lett Turóc megye a tót elszakadási harc fellegvárává, mely a turócszentmártoni gyű­lésen (a tótság kisebb töredéke nevében!) kikiáltotta a „füg­getlen” Szlovákiát... (KML) KÉTSZÍNŰ játék A Szovjetunió kétszínű já­tékot folytat a béke kérdése körül. A lényeg, hogy a saját, hazai társadalma előtt való­ságos békekampányt indított, a béke őrzőjének szerepében lép fel, de ugyanakkor gon­dosan vigyáz arra, hogy a bé­ke és a leszerelés komoly, szakszerű és tárgyszerű meg­vitatása ne váljék lehetővé a szovjet társadalom körében.­­ Még az Egyházat és a vallást is bekapcsolják a békepropa­gandába, nem egyszer a Bib­liára hivatkoznak, és Pimen pátriárkát elküldik az ENSZ közgyűlésére, hogy ott a Kreml propagandáját támogassa. A valóságban azonban a követ­kező a helyzet: A Szovjetunióban csak a hi­vatalosan szervezett békebi­zottság hallathatja hangját. Ez arra hivatkozik, hogy 80 millió tagja van. Persze, a 80 millió között alig akad valaki, aki­nek egyáltalán fogalma lenne a nukleáris fegyverekről, vagy arról, hogy hol, mennyi rakéta áll. Ez a bizottság nagyon sű­rűn beszél arról, hogy Ame­rika Pershing-rakétákat, nagy hatótávolságú szárazföldi és tengeri manőverező robotre­pülőgépeket akar állomásoz­­tatni Európában, de egyetlen szót sem szól arról, hogy Eu­rópában máris 690 SS—20-as szovjet rakéta van felállítva, s hogy ezek a nyugat-európai fővárosokat fenyegetik. A hivatalos békebizottság mellett egyes orosz polgárok alapítottak egy olyan békecso­portot, mely alaposabban meg akarja vizsgálni a fegyverke­zési helyzetet, és mindkét ol­dal álláspontját figyelembe ve­szi. Ez a csoport június 4-én alakult, de a szovjet hatóságok a szervezőket azonnal házi őri­zet alá helyezték, a csoport tagjait pedig figyelmeztették, hogy baj lehet az állásukkal, ha nem lépnek ki a szervezet­ből. Bizonyos dokumentumok ta­núsága szerint a Szovjetunió vegyi fegyvereket használt ko­rábban Vietnamban, később pedig Afganisztánban. Akad­tak amerikai tudósok, akik ezt kétségbe vonták, és azt magyarázták, hogy a szóban forgó ún. sárga eső, amiről Vietnammal kapcsolatban be­széltek, valójában lehetett egy­fajta természetes járvány. Újabban azonban komolyabb tudományos kutatások és vizs­gálatok megerősítették az elő­zetes állítást, hogy tudniillik mégis csak szovjet eredetű vegyi fegyverekről van szó.­­ Nemcsak a vizsgálatok, hanem a kihallgatott áldozatok, vagyis a tanúk is bizonyítják ezt. Egyre több bizonyíték van arra, hogy a szovjet haderő mit művelt, valamint arra is, hogy a szovjet tudósok bi­­zonygatása ebben a kérdés­ben tarthatatlan. A szovjet tá­bornokok felelősségre vonha­tók azért, hogy ilyen fegyve­rek alkalmazásával megsértet­ték a nemzetközi megállapodá­sokat, és szembe kerültek az alapvető emberi tisztességgel. Saját magának és barátainak szerezzen örömöt WASS ALBERT műveivel. Amerikai ismerőseinek, közkönyvtáraknak pedig ajándékozzon angol nyelvű Wass Albert-köteteket.­­ A Katolikus Magyarok Vasárnapja könyvosztályán (P. O. Box 2464; Youngstown, Ohio 44509) a következő kiadványok rendelhetők meg: A funtineli boszorkány I—II. (A harmadik kötet nyomás alatt) ............... $ 20,00 A kastély árnyékában............................................. $ 12,00 Csaba ......................................................................... $ 12,00 Ember az országút szélén ..................................... $ 10,00 Halálos köd Holtember partján............................ $ 5,00 Erdők könyve ......................................................... $ 8,00 Tavak könyve ........................................................ .$ 3,95 Magyar népmesék ................................................. $ 10,00 Magyar örökségünk................................................. $ 2,00 11082. augusztus 8.

Next