Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1983 (90. évfolyam, 1-50. szám)

1983-01-23 / 3. szám

6. oldal ERDÉLYI MAGYARSÁG KI TÖRODIK VELÜNK? Így tették fel a kérdést Erdélyben élő testvéreink a nyá­ron, amikor meglátogattam őket. Körülbelül hárommillióan vannak, mondják, de hivatalosan csak a felét írják. Felosztják őket magyarra, székelyre, csángóra, és vég nélküli a kényszer­asszimiláltak száma. Az egyik tanítónő panaszkodott ezzel kapcsolatban: — Engem is hívatott az igazgató, és közölte velem, hogy románnak kell beírjon, különben leváltanak, és helyettem egy románt hoznak be az iskolába. Sokan vannak így­ vállalatoknál, azokon a területeken, melyeket ma Romániának hívnak. Romániát három geo- és etnográfiai egységből tákolták össze: Vlachiából (a Kárpátok és a Duna közötti terület, Ha­vasalföld); az itteni őslakók valamikor Szicíliából indultak el, Albánián keresztül, Szerbián át C Rigómező) juhaikat terel­getve egész a Kárpátokig felszívódtak, és a cirill írásmódot és néhány szláv szót magukévá tettek. Moldvából, a Kárpátokon túli terület, amit annak idején a római birodalom Szibériának nevezett. Ide száműzték azo­kat a bűnösöket, akiket nem akartak kivégezni. Ezt bizonyítja mind a két csoportnak a latin nyelve, amit, kétségtelen, még ma is beszélnek. Joan Cuza 1859-ben egyesíti ezt a két vaj­daságot és a német Károly Hohenzollern-Sigmaringen a ber­lini kongresszuson 1878-ban önállósítja, és 1881-ben király­sággá is hirdeti Románia név alatt. Erdélyből (a római birodalomban Dácia provinciának is­mert), amit az első világháború után sikerült Hohenzollern Károly unokájának, Ferdinánd királynak a győztesektől még kialkudnia, vagyis ez azt jelenti, hogy Magyarország területé­nek több mint a felét a román királyságnak kiszolgáltatták. Ezzel a gyalázatos kiszolgáltatással (Trianon, 1920. június 4) kb. hárommillió magyar került a románokhoz kisebbségi hely­zetbe. A mai napig szenvednek és tűrnek a magyarok Er­délyben, emiatt a természetellenes, igazságtalan politikai ma­nipuláció miatt. Ma a románosítás annál intenzívebb, minél közelebb érünk a magyar határhoz. Vlachiából és Moldovából a román származású „szomszé­dok” csak a 13. században szivárogtak pásztorként (csobá­­nok), vagy kisebb csoportokat alkotva bekéredzkedtek, és jöttek a Kárpátokon át Erdélybe. Ezeknek a népeknek az Er­dély területén valamikori ott élő dákokhoz semmi közük. De ha már az ősök kutatásánál tartunk, meg kell jegyeznem, hogy a vörös román nacionalisták többre mennének, ha besenyőket vagy kunokat emlegetnének ősökként, mert azokból bizonyára maradt a mai Moldovában és Vlahhiában még valaki. Ebben az ezeréves ősmagyar Erdélyben a román vörös nacionalizmus megtiltja a magyar szót, meghamisítja a tör­ténelmi emlékeket és elrabolja nemzeti kincseinket. Íme, né­hány példa: I. MAGYARTALANÍTÁS. 1. Csak elemi és középiskolákban lehet magyarul tanulni. Egyetemre már egy magyar iskolát végző diák nem kerülhet be, így lesz már előre a magyar gyermek román nyelvű iskolába kényszerítve. Így pl. egy 31 létszámmal bíró osztály­ból 27 a magyar és csak 4 a román tanuló, az oktatás mégis román nyelven folyik. 2. Magyar nyelvű feliratok a magyarlakta területeken nincsenek (üzletfelirat, étlap stb.). 3. Hogy a románok mennyire becstelen magyargyűlölök, látszik a következő esetből is: A románok megvettek egy ma­gyar Ikarus autóbuszt, és szétszedték, majd a magyar szaba­dalomvédelem ellenére elkezdték gyártani. Csoda, hogy a ma­gyar kommunista kormány hangot mert emelni a szocialista román szomszéd ellen, és 70 000 Dacia személykocsit kért kártérítésül, amit a nemzetközi bíróság meg is ítélt. 4. Vezető pozícióba a magyarlakta területeken csak ro­mánokat neveznek ki anélkül, hogy azoknak meglenne a meg­felelő képzettségük. Így adódik aztán az a helyzet, hogy az ilyen újonnansült „vezetők” nyugati kölcsönökkel modern gé­peket vásárolnak, gondolván, hogy majd lesznek nyugati meg­rendelők, ők majd csak termelnek, és a jövedelmet zsebre teszik. A valóság viszont az, hogy a nyugati megrendelések elmaradnak, a gépek állnak és nem termelnek, a kölcsönöket és kamatokat pedig fizetni kell. A gazdaság csődöt mondott, és kenyéren kívül alig lehet valamit a boltokban kapni. A hentesüzletekben néha van marhafej és marhalábszár köröm­mel. Hogy a marha többi része hová lesz, nem lehet tudni. A W. C.-papír is luxuscikknek számít, és sehol sem kapható. Nem csoda, ha még a kolera is elterjedt augusztusban Cons­­tanca városában. Az emberek sorbaállnak mosóporért és más cikkekért, ha van, néha órákhosszat várnak a szállítmány megérkezésére. A boltokban se zöldség, se gyümölcs nem volt kapható. II. MŰEMLÉKEK. 1. Az aradi 13 vértanú emlékművénél futballpálya és libalegelő van. Hiányzik egy védőlánc vagy kerítés. Mivel az emlékmű magaslaton áll, mérkőzések alkalmával a közönség letiporja a síremléket. Ha magyar testvéreink a feliratokat a síremléken megtisztítják, éjjel „valaki” piszkos olajjal leönti. 2. Szatmáron az eredeti múzeumi emléktáblát leszerelték és bedobták egy kertbe, a gaz és fű növi be. E szép emlék­tábla helyett románul van a múzeum jelentősége felírva és kiszögelve. 3. Kézdivásárhelyről Gábor Áron ágyúját (az eredetit) elvitték, és Bukarestben van egy múzeumban kiállítva. 4. Nagyszalontán, az Arany János Múzeumban Toldi Mik­lós őslakost románnak nyilvánítják. Üvegbúra alatt láthatók az ősi bejegyzések, ahol Nicolai Tholdiként szerepel. Az 1600- as években készült földbirtokosok listájának eredeti példányát mutogatják, holott az 1600-as években még nem volt vonalas papír 1 5. Világoson, ahol 1849-ben Görgey­ék a Bohus-kastély­­ban aláírták a fegyverletételt, a kastélyt múzeummá alakítot­ták át. Museum Memorial Ioan Slavici, és a 48-as szabad­ságharcról egyetlen szó sem található a múzeumban. III. ROMÁNOSÍTÁS. Erdély erőszakos románosítása úgy folyik, hogy a ma­gyar Pista bácsi házát lerombolják, és ahelyett építenek egy több emeletes házat. Pista bácsi kap ugyan ott egy lakást, de a többi öt-hat lakást már románok kapják, akiket a Regát­­ból telepítenek át. Pista bácsit így elszakítják magyar szomszé­daitól, akik rettegve tekintgetnek ki házuk ablakaiból, hogy mikor kerül rájuk a sor, mikor bontják le az ő házukat, és viszik őket románlakta bérházakba? Így tűnik el a magyar település vagy magyar falu. A románok piszkosak, az új bér­házakban a W. C.-csészéket teletömik szeméttel, körülötte viszont elvégzik a „dolgukat”, így a bűz és járvány nem rit­kaság, amiről különben az itteni újságok augusztusi számaiban olvashattunk bőven. Ezt az erőszakos román gazdasági és politikai tehetet­lenséget nemcsak a tejben-vajban fürdő Nyugat tűri, hanem a páncélosokkal és felinista-marxista elmélettel felszerelt Kelet is, köztük csonka hazánk bábkormánya is. A mostani magyar kormány Budapesten lendített ugyan valamit Magyarország gazdasági helyzetén, de a határokon túl a kisebbségben élő magyarságért nem tett egyetlen lépést sem, így például: hz nem törődik azzal, hogy a határokon túl élő magyarok Erdélyben, Felvidéken, Délvidéken, hogyan jutnak magyar új­sághoz, könyvhöz, rádió- és tv-adáshoz. Egyes területeken a meglevő tv-adáshoz szükséges adó-vevő tornyok hiányoznak, hogy az Erdélyben lakó magyarság se nem hallhatja, se nem nézheti a budapesti műsort. Bezzeg törődik azzal, hogy a Nyugaton élő emigrációban megbontsa az egységet, és hogy adásai, propaganda üzenetei eljussanak azokhoz, akik esetleg devizával hazalátogatnak;­­ nem törődik azzal, hogy a határokon kívül élő ma­gyarok a megszállt területeken nyelvüket beszélhessék, hagyo­mányukat ápolhassák, magyar kultúréletet élhessenek,­­ nem törődik az emberi jogok betartásával a kisebbsé­gekkel szemben. Az idei nyári hónapokban rendeztek Magyarországon Ma­gyar Nyelvi Kongresszust, de csak a Nyugaton élő magyarok részére (akik valutával fizetnek). Külföldön élő magyar gyer­mekek részére balatoni üdülőtáborokat létesítenek, ahol ma­gyar nyelvüket, kultúrájukat megismerhetik és gyakorolhat­ják. A leszakított területeken élő magyarok számára miért nem küldenek meghívót? Hogy őket ebből is kizárják, semmi esetre sem szolgálja a magyar nép javát! Éppen úgy nem, mint Hegyeshalomnál a fák mögül kiugráló rendőrök, vagy a 24 órás kötelező bejelentkezés, vagy az eztelen abortuszos népgyilkolás. A mostani magyar kormány nem a magyar nép érdekeit, hanem egy idegen hatalom, és inkább a szomszéd nép érde­keit képviseli. Még külügyminisztere sem magyar, hanem ro­mán származású: Puja Frigyes! Mi magyarok ezer éven át udvaroltunk minden szomszéd népnek. De mit kaptunk érte? Fejfájást, fojtogatást vagy tört a hátunkba! Ennek egyszer véget kell vetni, ha nem akarunk kipusztulni! A kérdés: Miképpen? Vagy a kerekasztalnál, ami csakis valamelyik nagyhata­lom nyomására történhet, mert arra nem várhatunk, hogy valamelyik szomszéd állam önként lemond a neki adott „jó falatról”. Vagy kaparintsa vissza a turulmadár egy adott pillanat­ban kölykét, melyet „beteg állapotában” elraboltak tőle. A mi sebünk nem fáj senkinek. A fájdalmat csak mi érez­zük igazán, ha az elnyomott testvéreinkre gondolunk Erdély­ben, a Felvidéken vagy a Délvidéken. Ha nem saját magunk rendezzük dolgainkat, joggal teszik fel erdélyi testvéreink a kérdést: Ki törődik velünk? A nyugati bankárok a román gazdasági válságról A New York Times bukaresti tudósítója, R. W. Apple Jr. részletes beszámolót közöl a jelen román állapotokról, s a gazdaságiakat vegyíti a politikaiakkal. A cikkben — sok min­den között — a következők olvashatók: Ceausescu kormány- és pártembereket a’irtott fé’vr, sőt 'gzrsrV't­­'ir’év’ ézre is adott. A lebukás sokféle indoka közül Apple kiemeli az el­távolítottak részvételét a Transcendental Meditation Move­­mentben. Ez a vallásmeditációs szekta új utakat keresett Ro­mánia számára, így többek között foglalkozott Románia kilé­pésével a varsói paktumból, a szovjet katonai kötelékből. A nagyságok szanálása nagyon nehéz feladat volt Ceausescu számára, mert rokonsága, főleg feleségének, Elenának atya­­fisága volt a leépítendők között. Ezt közvetlen követte a Fran­ciaországba emigrált és Ceausescut támadó írók félreállí­­tására vonatkozó parancsa, és a sajtóban megszellőztetett ku­darc, nevezetesen a gyilkossággal megbízott román titkos­rendőr disszidálása. A lap szerint Ceausescut már nem veszi komolyan a többi szocialista ország. A magyar kommunista párt hivatalos lapja — írja a New York Times — sarlatánnak nevezi, aki gúnyos mosollyal fogadja azokat, akik a román életstandardról, az élelmezésről akarnak vele beszélni. A román termés exportra megy, valuta kell érte, a néppel mit sem törődik a román vezetőség. A nyugatnémet gazdasági kutató­­intézet szerint a román közgazdaság csődben van. Ceausescu nem a mezőgazdasági termeléssel foglalkozik, hanem még ma is a British Aircraft Corporation által szállított alkatrészek­ből repülőgépeket akar gyártani; nemcsak a Renault-Daciával, de újabban a Citroen román változatával is próbálkozik, holott mindegyik külföldi piacképtelen, otthon pedig a benzinhiány és az életstandard nem szükségeli a kocsigyártást. A Nemzet­közi Pénzalap is idegesen figyeli a román kormány kapko­dását, és a 11 billiós nyugati kölcsön behajtását szorgalmazza, melyre Ceausescunak semmilyen fedezete nincs. AZ ECONOMIST LONDONI LAP ERDÉLYRŐL Az angolok közgazdasági és politikai havilapja — amely nagy példányszámban szerte a világon ismert — másfél hasá­bos cikket közöl Erdélyről no­vemberi számában. Tárgyila­gosan leírja Erdély történel­mét összefoglaló adagolásban. Kitér Ion Lancranjan köny­vének gyalázkodásaira, vala­mint Száraz György félhiva­talos magyarországi válaszára. A cikk végén a következők ol­vashatók: „A legtöbb magyar mélyen aggódik Erdélyért, hol soknak rokona él. A Ceauses­cu-rezsim nagyon népszerűt­len.” Mi az oka a két ország kö­zötti vita újabb fellángolásá­nak? — kérdezi a cikkíró. A románok meg akarják tartani Romániának Erdélyt, ezért Ceausescu a magyarokat re­­vizionizmussal (mármint a tri­anoni békeparancs felülvizs­gálatának kiprovokálásával) vádolja, és el akarja terelni a román nép figyelmét a nyo­morról, melyet uralma produ­kált. (N. E.) Székelyföldi hideg napok — Az erdélyi magyarság és a román demokrácia erői — Az Élet és Irodalom 1982. augusztus 27-i számában Po­­mogáts Béla a következő is­mertetést közli: Beke György: A Haynal ház kapuja (Albatrosz, Bukarest, 253 oldal). Beke György írói tehetség­gel készült riportjait, doku­­mentarista hűséggel írott re­gényeit jól ismeri a hazai ol­vasó. Azt is tudja, hogy ezek­ben az irodalmi riportokban és köznapi valóságot festő re­gényekben ugyanaz az írói morál és alkotó szenvedély ér­vényesül: a kolozsvári riportel­beszélő a romániai magyarság mai életének alakulásáról, a magyar-román együttélés köz­napi dolgairól ad képet, egya­ránt megvilágítva a küzdelmes munkában elért eredményeket s a megoldásra váró gondokat. Ezt az írói morált és alkotó szenvedélyt biztos történelmi tudat vezérli; ennek a történel­mi tudatnak a személyes forrás­­vidékét mutatja be Beke György új regénye, A Haynal ház kapuja. Ez a regény is dokumen­­tarista eszközökkel készült, a történet diákhősében nem ne­héz felfedeznünk az írót, az epi­kai anyagnak ilyen módon személyes és vallomásos jellege van. Beke György 1945 január­ját és februárját idézi fel, midőn ő maga a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium nö­vendéke volt, s Erdélyben, egész Romániában még ádáz küzdelem folyt a hatalomért a román reakció és a Petru Groza által vezetett baloldali arcvonal között. Nagy volt ennek a küz­delemnek a tétje, és éppen az erdélyi magyarság számára, melynek szellemi vezetőit és dolgozó tömegeit ijesztő törté­nelmi tapasztalatok állították szembe a román nacionalizmus erőivel. Ezek voltak azok a ke­gyetlen hónapok, midőn a Szé­kelyföld falvait a Maniu-gárda különítményei járták, gyilkos sortüzekkel tizedelve meg az ártatlan lakosságot, baltával fejezve le az embereket. Kacsó Sándor, a dél-erdélyi magyar kisebbség egyik szellemi veze­tője még a Tirgu Jiu-i interná­lótáborban senyvedett, a Brassó közelében levő Föld­váron pedig valóságos haláltá­bor működött, ahol ezrével pusztultak az Észak-Erdélyben összefogdosott emberek. Ezek az események szab­ták meg egy egész fiatal erdélyi magyar nemzedék sorsát és tájékozódását közvetlenül az 1944 őszi erdélyi hatalom­vál­tozás után. Beke György, mi­ként regénybeli hőse, e súlyos tapasztalatok hatására lépett fel a közéletben, és kötelezte el magát a demokratizmus, a nemzeti egyenjogúság esz­ményeinek. E nemzedék ter­mészetes módon találta meg helyét a baloldali mozgalmak­ban, szövetségeseit a román demokrácia képviselőiben és harcosaiban. Ezt az eszmei orientációt és szövetséget tes­tesítette meg az erdélyi Magyar Népi Szövetség, amely a Groza vezette baloldali arcvonal szá­mottevő politikai erejeként dolgozott. Beke György regénye sze­mélyes hitelességgel idézi fel a történelemmel való találkozás nehéz hónapjait, a székely város diákjainak útkeresését, a korszak elvadult politikai küz­delmeit. Regényének igen nagy információs értéke van, hiszen a Székelyföld „hideg napjairól” vajmi keveset tud a hazai olva­só. Mégsem pusztán ez az in­formációs érték jelöli meg re­gényének helyét. A Haynal ház kapuja igazi írói eszközökkel megírt, jól szerkesztett regény, emlékezetes emberi alakokat kelt életre, és fordulatos cselek­ményt sző a korszak politikai harcai köré. Akad néhány fi­gyelemre méltó részlete, mint például a földvári internálótá­bor leírása, a kollégiumi élet­rajza, vagy az ifjúmunkások és a baloldali diákok közös tün­tetésének ábrázolása. Izgalmas, egyszersmind nagy reményeket tápláló kor­szakra emlékezett Vissza Beke György, ennek ma már törté­nelmi tanulsága van. A tanul­ság értelmében az erdélyi ma­gyarságnak a román demok­rácia erőivel szövetségben kell keresnie a maga jövőjét. A román progressziónak pedig ügyelnie kell arra, hogy a nem­zetiségi egyenjogúság szép el­vei következetesen megvaló­suljanak.★ A szerkesztő megjegyzése: Sem Beke György, sem az Erdélyi Magyar Népi Szövet­ség, sem azok a baloldali erdélyi magyarok, akik Grozában, a román demokrácia képviselőjé­ben és harcosaiban kerestek szövetségest a magyarokat le­fejező Maniu gárdisták, a Groza által fenntartott és a magyarok legjobbjait legyilkoló rendszer ellen, a földvári és a sok száz haláltábor ellen,­­ nem gondol­hattak arra, hogy a román de­mokrácia csődöt mond, nem lé­tezhet, ha magyarokról van szó. A román népet már két év­százada mételye­zik a Bratia­­nuk, a Maniuk, a Grozák, a Ceausescuk a világ legnácibb fajelméletével, a dákoromán elmélettel. A román demokrá­cia, a román kommunizmus csődöt mondott emiatt a náci fajelmélet miatt. 5. szám A Francia Távirati Iroda jelentése alapján közölte a Le Monde című legnagyobb francia esti lap az alábbi cikket 1982. ok­tóber 29-i számában: Felújult Budapest és Bukarest között az erdélyi magyar kisebbség körüli vita Az Erdélyben élő magyar kisebbség sorsa állandó vita tárgyát képezi a Versailles környéki békeszerződések óta Ma­gyarország és Románia között. A második világháború után e kérdést háttérbe szorították és álcázták ugyan, de a 70-es évek óta a probléma ismét felszínre került, s jelenleg éles fordulatot vett. A helyzetet legújabban az is elmérgesítette, hogy áprilisban Bukarestben megjelent egy mű, amely az első világháború végén Romániához csatolt mintegy 2 millió főnyi magyar kisebbséggel foglalkozik. A Valóság című magyar kulturális folyóirat legutolsó szá­ma kiemeli, hogy a szóban forgó könyv „nyílt és burkolt tá­madásokat intéz Magyarország ellen, eltorzított nézeteket vall a magyar történelemmel és a nemzetiségi kérdéssel kapcso­latosan, főleg azonban ki­tekert idézeteket tartalmaz Kádár János magyar pártvezetőtől”. A budapesti rádió egyik adását e kérdésnek szentelte sokatmondó cím alatt: Pszichománia veszélye a Kárpátokon. Ez a szóhasználat a pszichiátria szótárából származik, és szemmel láthatóan Ceausescura céloz, kinek markáns személyi­ségét Budapesten egyre nyíltabban teszik nevetségessé. Az MTI magyar hírügynökség kedden, október 26-án hét teljes lapon számolt be a két ország közti feszültség kiélesedéséről. (Francia Távirati Iroda, A. F. P.)

Next