Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1983 (90. évfolyam, 1-50. szám)
1983-01-23 / 3. szám
6. oldal ERDÉLYI MAGYARSÁG KI TÖRODIK VELÜNK? Így tették fel a kérdést Erdélyben élő testvéreink a nyáron, amikor meglátogattam őket. Körülbelül hárommillióan vannak, mondják, de hivatalosan csak a felét írják. Felosztják őket magyarra, székelyre, csángóra, és vég nélküli a kényszerasszimiláltak száma. Az egyik tanítónő panaszkodott ezzel kapcsolatban: — Engem is hívatott az igazgató, és közölte velem, hogy románnak kell beírjon, különben leváltanak, és helyettem egy románt hoznak be az iskolába. Sokan vannak így vállalatoknál, azokon a területeken, melyeket ma Romániának hívnak. Romániát három geo- és etnográfiai egységből tákolták össze: Vlachiából (a Kárpátok és a Duna közötti terület, Havasalföld); az itteni őslakók valamikor Szicíliából indultak el, Albánián keresztül, Szerbián át C Rigómező) juhaikat terelgetve egész a Kárpátokig felszívódtak, és a cirill írásmódot és néhány szláv szót magukévá tettek. Moldvából, a Kárpátokon túli terület, amit annak idején a római birodalom Szibériának nevezett. Ide száműzték azokat a bűnösöket, akiket nem akartak kivégezni. Ezt bizonyítja mind a két csoportnak a latin nyelve, amit, kétségtelen, még ma is beszélnek. Joan Cuza 1859-ben egyesíti ezt a két vajdaságot és a német Károly Hohenzollern-Sigmaringen a berlini kongresszuson 1878-ban önállósítja, és 1881-ben királysággá is hirdeti Románia név alatt. Erdélyből (a római birodalomban Dácia provinciának ismert), amit az első világháború után sikerült Hohenzollern Károly unokájának, Ferdinánd királynak a győztesektől még kialkudnia, vagyis ez azt jelenti, hogy Magyarország területének több mint a felét a román királyságnak kiszolgáltatták. Ezzel a gyalázatos kiszolgáltatással (Trianon, 1920. június 4) kb. hárommillió magyar került a románokhoz kisebbségi helyzetbe. A mai napig szenvednek és tűrnek a magyarok Erdélyben, emiatt a természetellenes, igazságtalan politikai manipuláció miatt. Ma a románosítás annál intenzívebb, minél közelebb érünk a magyar határhoz. Vlachiából és Moldovából a román származású „szomszédok” csak a 13. században szivárogtak pásztorként (csobánok), vagy kisebb csoportokat alkotva bekéredzkedtek, és jöttek a Kárpátokon át Erdélybe. Ezeknek a népeknek az Erdély területén valamikori ott élő dákokhoz semmi közük. De ha már az ősök kutatásánál tartunk, meg kell jegyeznem, hogy a vörös román nacionalisták többre mennének, ha besenyőket vagy kunokat emlegetnének ősökként, mert azokból bizonyára maradt a mai Moldovában és Vlahhiában még valaki. Ebben az ezeréves ősmagyar Erdélyben a román vörös nacionalizmus megtiltja a magyar szót, meghamisítja a történelmi emlékeket és elrabolja nemzeti kincseinket. Íme, néhány példa: I. MAGYARTALANÍTÁS. 1. Csak elemi és középiskolákban lehet magyarul tanulni. Egyetemre már egy magyar iskolát végző diák nem kerülhet be, így lesz már előre a magyar gyermek román nyelvű iskolába kényszerítve. Így pl. egy 31 létszámmal bíró osztályból 27 a magyar és csak 4 a román tanuló, az oktatás mégis román nyelven folyik. 2. Magyar nyelvű feliratok a magyarlakta területeken nincsenek (üzletfelirat, étlap stb.). 3. Hogy a románok mennyire becstelen magyargyűlölök, látszik a következő esetből is: A románok megvettek egy magyar Ikarus autóbuszt, és szétszedték, majd a magyar szabadalomvédelem ellenére elkezdték gyártani. Csoda, hogy a magyar kommunista kormány hangot mert emelni a szocialista román szomszéd ellen, és 70 000 Dacia személykocsit kért kártérítésül, amit a nemzetközi bíróság meg is ítélt. 4. Vezető pozícióba a magyarlakta területeken csak románokat neveznek ki anélkül, hogy azoknak meglenne a megfelelő képzettségük. Így adódik aztán az a helyzet, hogy az ilyen újonnansült „vezetők” nyugati kölcsönökkel modern gépeket vásárolnak, gondolván, hogy majd lesznek nyugati megrendelők, ők majd csak termelnek, és a jövedelmet zsebre teszik. A valóság viszont az, hogy a nyugati megrendelések elmaradnak, a gépek állnak és nem termelnek, a kölcsönöket és kamatokat pedig fizetni kell. A gazdaság csődöt mondott, és kenyéren kívül alig lehet valamit a boltokban kapni. A hentesüzletekben néha van marhafej és marhalábszár körömmel. Hogy a marha többi része hová lesz, nem lehet tudni. A W. C.-papír is luxuscikknek számít, és sehol sem kapható. Nem csoda, ha még a kolera is elterjedt augusztusban Constanca városában. Az emberek sorbaállnak mosóporért és más cikkekért, ha van, néha órákhosszat várnak a szállítmány megérkezésére. A boltokban se zöldség, se gyümölcs nem volt kapható. II. MŰEMLÉKEK. 1. Az aradi 13 vértanú emlékművénél futballpálya és libalegelő van. Hiányzik egy védőlánc vagy kerítés. Mivel az emlékmű magaslaton áll, mérkőzések alkalmával a közönség letiporja a síremléket. Ha magyar testvéreink a feliratokat a síremléken megtisztítják, éjjel „valaki” piszkos olajjal leönti. 2. Szatmáron az eredeti múzeumi emléktáblát leszerelték és bedobták egy kertbe, a gaz és fű növi be. E szép emléktábla helyett románul van a múzeum jelentősége felírva és kiszögelve. 3. Kézdivásárhelyről Gábor Áron ágyúját (az eredetit) elvitték, és Bukarestben van egy múzeumban kiállítva. 4. Nagyszalontán, az Arany János Múzeumban Toldi Miklós őslakost románnak nyilvánítják. Üvegbúra alatt láthatók az ősi bejegyzések, ahol Nicolai Tholdiként szerepel. Az 1600- as években készült földbirtokosok listájának eredeti példányát mutogatják, holott az 1600-as években még nem volt vonalas papír 1 5. Világoson, ahol 1849-ben Görgeyék a Bohus-kastélyban aláírták a fegyverletételt, a kastélyt múzeummá alakították át. Museum Memorial Ioan Slavici, és a 48-as szabadságharcról egyetlen szó sem található a múzeumban. III. ROMÁNOSÍTÁS. Erdély erőszakos románosítása úgy folyik, hogy a magyar Pista bácsi házát lerombolják, és ahelyett építenek egy több emeletes házat. Pista bácsi kap ugyan ott egy lakást, de a többi öt-hat lakást már románok kapják, akiket a Regátból telepítenek át. Pista bácsit így elszakítják magyar szomszédaitól, akik rettegve tekintgetnek ki házuk ablakaiból, hogy mikor kerül rájuk a sor, mikor bontják le az ő házukat, és viszik őket románlakta bérházakba? Így tűnik el a magyar település vagy magyar falu. A románok piszkosak, az új bérházakban a W. C.-csészéket teletömik szeméttel, körülötte viszont elvégzik a „dolgukat”, így a bűz és járvány nem ritkaság, amiről különben az itteni újságok augusztusi számaiban olvashattunk bőven. Ezt az erőszakos román gazdasági és politikai tehetetlenséget nemcsak a tejben-vajban fürdő Nyugat tűri, hanem a páncélosokkal és felinista-marxista elmélettel felszerelt Kelet is, köztük csonka hazánk bábkormánya is. A mostani magyar kormány Budapesten lendített ugyan valamit Magyarország gazdasági helyzetén, de a határokon túl a kisebbségben élő magyarságért nem tett egyetlen lépést sem, így például: hz nem törődik azzal, hogy a határokon túl élő magyarok Erdélyben, Felvidéken, Délvidéken, hogyan jutnak magyar újsághoz, könyvhöz, rádió- és tv-adáshoz. Egyes területeken a meglevő tv-adáshoz szükséges adó-vevő tornyok hiányoznak, hogy az Erdélyben lakó magyarság se nem hallhatja, se nem nézheti a budapesti műsort. Bezzeg törődik azzal, hogy a Nyugaton élő emigrációban megbontsa az egységet, és hogy adásai, propaganda üzenetei eljussanak azokhoz, akik esetleg devizával hazalátogatnak; nem törődik azzal, hogy a határokon kívül élő magyarok a megszállt területeken nyelvüket beszélhessék, hagyományukat ápolhassák, magyar kultúréletet élhessenek, nem törődik az emberi jogok betartásával a kisebbségekkel szemben. Az idei nyári hónapokban rendeztek Magyarországon Magyar Nyelvi Kongresszust, de csak a Nyugaton élő magyarok részére (akik valutával fizetnek). Külföldön élő magyar gyermekek részére balatoni üdülőtáborokat létesítenek, ahol magyar nyelvüket, kultúrájukat megismerhetik és gyakorolhatják. A leszakított területeken élő magyarok számára miért nem küldenek meghívót? Hogy őket ebből is kizárják, semmi esetre sem szolgálja a magyar nép javát! Éppen úgy nem, mint Hegyeshalomnál a fák mögül kiugráló rendőrök, vagy a 24 órás kötelező bejelentkezés, vagy az eztelen abortuszos népgyilkolás. A mostani magyar kormány nem a magyar nép érdekeit, hanem egy idegen hatalom, és inkább a szomszéd nép érdekeit képviseli. Még külügyminisztere sem magyar, hanem román származású: Puja Frigyes! Mi magyarok ezer éven át udvaroltunk minden szomszéd népnek. De mit kaptunk érte? Fejfájást, fojtogatást vagy tört a hátunkba! Ennek egyszer véget kell vetni, ha nem akarunk kipusztulni! A kérdés: Miképpen? Vagy a kerekasztalnál, ami csakis valamelyik nagyhatalom nyomására történhet, mert arra nem várhatunk, hogy valamelyik szomszéd állam önként lemond a neki adott „jó falatról”. Vagy kaparintsa vissza a turulmadár egy adott pillanatban kölykét, melyet „beteg állapotában” elraboltak tőle. A mi sebünk nem fáj senkinek. A fájdalmat csak mi érezzük igazán, ha az elnyomott testvéreinkre gondolunk Erdélyben, a Felvidéken vagy a Délvidéken. Ha nem saját magunk rendezzük dolgainkat, joggal teszik fel erdélyi testvéreink a kérdést: Ki törődik velünk? A nyugati bankárok a román gazdasági válságról A New York Times bukaresti tudósítója, R. W. Apple Jr. részletes beszámolót közöl a jelen román állapotokról, s a gazdaságiakat vegyíti a politikaiakkal. A cikkben — sok minden között — a következők olvashatók: Ceausescu kormány- és pártembereket a’irtott fé’vr, sőt 'gzrsrV't'ir’év’ ézre is adott. A lebukás sokféle indoka közül Apple kiemeli az eltávolítottak részvételét a Transcendental Meditation Movementben. Ez a vallásmeditációs szekta új utakat keresett Románia számára, így többek között foglalkozott Románia kilépésével a varsói paktumból, a szovjet katonai kötelékből. A nagyságok szanálása nagyon nehéz feladat volt Ceausescu számára, mert rokonsága, főleg feleségének, Elenának atyafisága volt a leépítendők között. Ezt közvetlen követte a Franciaországba emigrált és Ceausescut támadó írók félreállítására vonatkozó parancsa, és a sajtóban megszellőztetett kudarc, nevezetesen a gyilkossággal megbízott román titkosrendőr disszidálása. A lap szerint Ceausescut már nem veszi komolyan a többi szocialista ország. A magyar kommunista párt hivatalos lapja — írja a New York Times — sarlatánnak nevezi, aki gúnyos mosollyal fogadja azokat, akik a román életstandardról, az élelmezésről akarnak vele beszélni. A román termés exportra megy, valuta kell érte, a néppel mit sem törődik a román vezetőség. A nyugatnémet gazdasági kutatóintézet szerint a román közgazdaság csődben van. Ceausescu nem a mezőgazdasági termeléssel foglalkozik, hanem még ma is a British Aircraft Corporation által szállított alkatrészekből repülőgépeket akar gyártani; nemcsak a Renault-Daciával, de újabban a Citroen román változatával is próbálkozik, holott mindegyik külföldi piacképtelen, otthon pedig a benzinhiány és az életstandard nem szükségeli a kocsigyártást. A Nemzetközi Pénzalap is idegesen figyeli a román kormány kapkodását, és a 11 billiós nyugati kölcsön behajtását szorgalmazza, melyre Ceausescunak semmilyen fedezete nincs. AZ ECONOMIST LONDONI LAP ERDÉLYRŐL Az angolok közgazdasági és politikai havilapja — amely nagy példányszámban szerte a világon ismert — másfél hasábos cikket közöl Erdélyről novemberi számában. Tárgyilagosan leírja Erdély történelmét összefoglaló adagolásban. Kitér Ion Lancranjan könyvének gyalázkodásaira, valamint Száraz György félhivatalos magyarországi válaszára. A cikk végén a következők olvashatók: „A legtöbb magyar mélyen aggódik Erdélyért, hol soknak rokona él. A Ceausescu-rezsim nagyon népszerűtlen.” Mi az oka a két ország közötti vita újabb fellángolásának? — kérdezi a cikkíró. A románok meg akarják tartani Romániának Erdélyt, ezért Ceausescu a magyarokat revizionizmussal (mármint a trianoni békeparancs felülvizsgálatának kiprovokálásával) vádolja, és el akarja terelni a román nép figyelmét a nyomorról, melyet uralma produkált. (N. E.) Székelyföldi hideg napok — Az erdélyi magyarság és a román demokrácia erői — Az Élet és Irodalom 1982. augusztus 27-i számában Pomogáts Béla a következő ismertetést közli: Beke György: A Haynal ház kapuja (Albatrosz, Bukarest, 253 oldal). Beke György írói tehetséggel készült riportjait, dokumentarista hűséggel írott regényeit jól ismeri a hazai olvasó. Azt is tudja, hogy ezekben az irodalmi riportokban és köznapi valóságot festő regényekben ugyanaz az írói morál és alkotó szenvedély érvényesül: a kolozsvári riportelbeszélő a romániai magyarság mai életének alakulásáról, a magyar-román együttélés köznapi dolgairól ad képet, egyaránt megvilágítva a küzdelmes munkában elért eredményeket s a megoldásra váró gondokat. Ezt az írói morált és alkotó szenvedélyt biztos történelmi tudat vezérli; ennek a történelmi tudatnak a személyes forrásvidékét mutatja be Beke György új regénye, A Haynal ház kapuja. Ez a regény is dokumentarista eszközökkel készült, a történet diákhősében nem nehéz felfedeznünk az írót, az epikai anyagnak ilyen módon személyes és vallomásos jellege van. Beke György 1945 januárját és februárját idézi fel, midőn ő maga a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium növendéke volt, s Erdélyben, egész Romániában még ádáz küzdelem folyt a hatalomért a román reakció és a Petru Groza által vezetett baloldali arcvonal között. Nagy volt ennek a küzdelemnek a tétje, és éppen az erdélyi magyarság számára, melynek szellemi vezetőit és dolgozó tömegeit ijesztő történelmi tapasztalatok állították szembe a román nacionalizmus erőivel. Ezek voltak azok a kegyetlen hónapok, midőn a Székelyföld falvait a Maniu-gárda különítményei járták, gyilkos sortüzekkel tizedelve meg az ártatlan lakosságot, baltával fejezve le az embereket. Kacsó Sándor, a dél-erdélyi magyar kisebbség egyik szellemi vezetője még a Tirgu Jiu-i internálótáborban senyvedett, a Brassó közelében levő Földváron pedig valóságos haláltábor működött, ahol ezrével pusztultak az Észak-Erdélyben összefogdosott emberek. Ezek az események szabták meg egy egész fiatal erdélyi magyar nemzedék sorsát és tájékozódását közvetlenül az 1944 őszi erdélyi hatalomváltozás után. Beke György, miként regénybeli hőse, e súlyos tapasztalatok hatására lépett fel a közéletben, és kötelezte el magát a demokratizmus, a nemzeti egyenjogúság eszményeinek. E nemzedék természetes módon találta meg helyét a baloldali mozgalmakban, szövetségeseit a román demokrácia képviselőiben és harcosaiban. Ezt az eszmei orientációt és szövetséget testesítette meg az erdélyi Magyar Népi Szövetség, amely a Groza vezette baloldali arcvonal számottevő politikai erejeként dolgozott. Beke György regénye személyes hitelességgel idézi fel a történelemmel való találkozás nehéz hónapjait, a székely város diákjainak útkeresését, a korszak elvadult politikai küzdelmeit. Regényének igen nagy információs értéke van, hiszen a Székelyföld „hideg napjairól” vajmi keveset tud a hazai olvasó. Mégsem pusztán ez az információs érték jelöli meg regényének helyét. A Haynal ház kapuja igazi írói eszközökkel megírt, jól szerkesztett regény, emlékezetes emberi alakokat kelt életre, és fordulatos cselekményt sző a korszak politikai harcai köré. Akad néhány figyelemre méltó részlete, mint például a földvári internálótábor leírása, a kollégiumi életrajza, vagy az ifjúmunkások és a baloldali diákok közös tüntetésének ábrázolása. Izgalmas, egyszersmind nagy reményeket tápláló korszakra emlékezett Vissza Beke György, ennek ma már történelmi tanulsága van. A tanulság értelmében az erdélyi magyarságnak a román demokrácia erőivel szövetségben kell keresnie a maga jövőjét. A román progressziónak pedig ügyelnie kell arra, hogy a nemzetiségi egyenjogúság szép elvei következetesen megvalósuljanak.★ A szerkesztő megjegyzése: Sem Beke György, sem az Erdélyi Magyar Népi Szövetség, sem azok a baloldali erdélyi magyarok, akik Grozában, a román demokrácia képviselőjében és harcosaiban kerestek szövetségest a magyarokat lefejező Maniu gárdisták, a Groza által fenntartott és a magyarok legjobbjait legyilkoló rendszer ellen, a földvári és a sok száz haláltábor ellen, nem gondolhattak arra, hogy a román demokrácia csődöt mond, nem létezhet, ha magyarokról van szó. A román népet már két évszázada mételyezik a Bratianuk, a Maniuk, a Grozák, a Ceausescuk a világ legnácibb fajelméletével, a dákoromán elmélettel. A román demokrácia, a román kommunizmus csődöt mondott emiatt a náci fajelmélet miatt. 5. szám A Francia Távirati Iroda jelentése alapján közölte a Le Monde című legnagyobb francia esti lap az alábbi cikket 1982. október 29-i számában: Felújult Budapest és Bukarest között az erdélyi magyar kisebbség körüli vita Az Erdélyben élő magyar kisebbség sorsa állandó vita tárgyát képezi a Versailles környéki békeszerződések óta Magyarország és Románia között. A második világháború után e kérdést háttérbe szorították és álcázták ugyan, de a 70-es évek óta a probléma ismét felszínre került, s jelenleg éles fordulatot vett. A helyzetet legújabban az is elmérgesítette, hogy áprilisban Bukarestben megjelent egy mű, amely az első világháború végén Romániához csatolt mintegy 2 millió főnyi magyar kisebbséggel foglalkozik. A Valóság című magyar kulturális folyóirat legutolsó száma kiemeli, hogy a szóban forgó könyv „nyílt és burkolt támadásokat intéz Magyarország ellen, eltorzított nézeteket vall a magyar történelemmel és a nemzetiségi kérdéssel kapcsolatosan, főleg azonban kitekert idézeteket tartalmaz Kádár János magyar pártvezetőtől”. A budapesti rádió egyik adását e kérdésnek szentelte sokatmondó cím alatt: Pszichománia veszélye a Kárpátokon. Ez a szóhasználat a pszichiátria szótárából származik, és szemmel láthatóan Ceausescura céloz, kinek markáns személyiségét Budapesten egyre nyíltabban teszik nevetségessé. Az MTI magyar hírügynökség kedden, október 26-án hét teljes lapon számolt be a két ország közti feszültség kiélesedéséről. (Francia Távirati Iroda, A. F. P.)