Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1983 (90. évfolyam, 1-50. szám)

1983-09-25 / 36. szám

4. oldal Évközi 26. vasárnap Olvasmány Ámosz próféta könyvéből (6, la, 4-7) Ezt mondja a mindenható Isten: Jaj nektek, népem gazdagjai! Elefántcsont ágyakban lustálkodtok és henyéltek fekvőhelyei­teken. Lakmároztok a nyáj bárányaiból és a csor­da borjaiból. Hárfaszó mellett énekeltek, és azt hiszitek, hogy olyan hangszereitek vannak, mint Dávidnak. Serlegekből isszátok a bort, a legfino­mabb kenettel kenitek meg magatokat, és semmit sem törődtök a nép romlásával. Ezért majd ti mentek a száműzöttek élén a számkivetésbe, és véget ér henyélő tobzódástok. Ez az Isten igéje. Zsoltár (145, 7, 8—9a, 9bc-10) Áldjad, lelkem, az Urat, dicsőítsed az Istent! Isten az elnyomottak pártját fogja, kenyeret ad az éhező embernek. Feloldja a foglyok bilincsét, megvilágosítja a vakokat. Áldjad, lelkem, az Urat, dicsőítsed az Istent! Fölegyenesíti a görnyedet, kedveli az igaz­lelkű embert. Oltalmazza a hontalant, gyámolítja az árvát. Áldjad, lelkem az Urat, dicsőítsed az Istent! Nem hagyja el az özvegyet, de megzavarja a gonoszok útját. Mindörökké uralkodik az Úr, Sión Istene, nemzedékről nemzedékre. Áldjad, lelkem, az Urat, dicsőítsed az Istent! Szentlecke Szent Pál apostolnak Timóteushoz írt első leveléből (6, 11 — 16) Kedvesem! Aki Isten embere vagy, mene­külj a bűntől! Törekedjél inkább igaz lelkületre, életszentségre, hitre, szeretetre, türelemre és sze­lídségre! Vívd meg a hit jó harcát! Szerezd meg az örök életet, hiszen erre kaptál meghívást, erre tetted le számos tanú előtt az igaz hitvallást. Parancsolom neked Isten nevében, aki min­dennek életet ad, és Krisztus Jézus nevében, aki Poncius Pilátus előtt tanúságot tett az igazság mellett, tartsd meg a parancsot büntetlenül és feddhetetlenül Urunk Jézus Krisztus eljöveteléig. Az ő eljövetelét a boldog és egyedüli Uralkodó, a királyok Királya és az­­uralkodók Ura való­sítja meg, aki egyedül halhatatlan, és megköze­líthetetlen világosságban lakik, akit senki nem látott és nem is láthat. Tisztelet neki és örök ha­talom! Úgy legyen! Ez az Isten igéje. Alleluja, alleluja, alleluja! Uram, a te szavad igazság. Tégy szentté minket igazságod által! Alleluja, alleluja­, alleluja! Evangélium Szent Lukács könyvéből (16, 19-31) Jézus egy alkalommal ezt a történetet mond­ta a farizeusoknak: Volt egy gazdag ember. Bíborba-bársony­­ba öltözködött, és naponta fényesen lakmáro­­zott. Élt ott egy Lázár nevű koldus is. A gazdag ember kapujánál feküdt, testét fekélyek borítot­ták. Sz­ívesen megette volna az ételmaradékot, ami lehullott a gazdag asztaláról, de abból sem adtak neki. Csak a kutyák mentek oda, és nyal­dosták sebeit. Meghalt a koldus, és az angyalok fölvitték Ábrahám mellé a mennyországba. A gazdag is meghalt, eltemették, és a pokolba jutott. Ott nagy kínja között az ég felé emelte tekintetét, és a messze távolban megpillantotta Ábrahámot és ve­le Lázárt a mennyországban. Fölkiáltott: ,,Ábrahám, atyám, könyörülj rajtam! Küldd le hozzám Lázárt, hogy vízbe márt­sa ujja hegyét, és enyhítse vele nyelvemet, mert nagyon szenvedek a lángokban!’’ Ábrahám azt felelte: ,,Fiam, emlékezzél rá, hogy te szerencsés voltál a földi életedben, Lázár pedig sok bajt látott. Most ő itt vigasztalódik, te pedig odaát gyötrődök Azonfelül közöttünk nagy szakadék tátong, hogy ne tudjon odajutni, aki innen át akar menni hozzátok, se onnan ide ne jöhessen senki.” ..Akkor arra kérlek, atyám — mondta a gazdag —, küldd el őt atyai házunkba, ahol még öt testvérem él. Tegyen bizonyságot előttük, ne­hogy ők is ide jussanak, e kínok helyére!” Áb­rahám erre csak annyit válaszolt: ,,Ott van ne­kik Mózes, ott vannak a próféták. Azokra hall­gassanak!” ,,Ábrahám, atyám! — szólt újra a gazdag. — Nem teszik. De ha valaki a halottak közül el­menne hozzájuk, bűnbánatot tartanának.” Ábrahám végül azt mondta: ,,Ha nem hall­gatnak Mózesre és a prófétákra, úgy akkor sem hisznek, ha valaki a halálból föltámad nekik.” Ezek az evangélium igéi. A KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA Mihályi Gilbert 40. papi jubileuma a chicagói Szent Istvánban Plébániai családi ünneplésnek készült. Az is lett. Hála­adó szentmisével kezdődött július 10-én, vasárnap. A 40 éves papnak Békési István jezsuita atya, a torontói Szent Erzsébet Egyházközség társplébánosa, a jubiláns régi jó barátja Rómá­ból és Szegedről, és Pável László chicagói egyházmegyés dia­kónus, Mihályi atya földije, segédkeztek az oltárnál. Szendy László, a jubiláns plébános szombathelyi premontrei gimná­ziumi iskolatársa olvasta a szentleckét, Pável László szerpap pedig az evangéliumot. A szentbeszédet Békési István, az egyik legkiválóbb magyar emigrációs népi szónok tartotta, s a papi jubileumhoz illően a papságról, Rómáról — Mihályi atyát Rómában szentelték pappá 1943. július 11-én — és a magyar emigrációs lelkipásztorról beszélt nagy elokvenciával. A szentmise után a templom bárjában volt koktél, ahol Petrákovits Jenő, Szabó István és Katona Jenő szolgálták a hűsítő és aperitív italokat. Majd a feldíszített Mindszenty­­nagyteremben következett a bankett. Pásztor Tóni Duna zene­kara adta az ebédzenét, és a kiváló zeneművész furulya- és tárogatójátékával gyönyörködtette a vendégeket. Közben bá­­rosaink az italokat rakták az asztalra. Oltáregyleti asszonyaink pedig felszolgálták a pörköltből, sült és rántott csirkéből és rétesből álló ebédet, amit oltáregyleti háziasszonyaink, egytől egyig kiváló szakácsnők: Szabady Klára, Koós Kató, Körmöczy Piroska és Krémer Vera készítettek már kora szombat reggel­től fogva. Az ebéd végeztével a jubileumi torta felszeletelésé­nek, kiosztásának és megízlelésének ceremóniája következett. Ezután a plébánia köszöntötte jubiláns plébánosát. Ka­tona Mária Sík Sándor Az acélember — Ének a sürgönypóz­náról című versét szavalta el, amely a papi hivatásról szóló gyönyörű lírai alkotás. Dr. Szederkényi Péter, a kiváló üzlet­ember, a rendező bizottság elnöke pedig melegen köszön­tötte a vendégeket és a jubiláns plébánost, mint lelkipásztort, hitszónokot, írót és magyar papot. Egyben felolvasta Tollas Tibor, Somos József St. Louis-i magyar plébános, Csengődy Gyula és Mária, a St. Louis-i magyar plébánia vezetőségi tag­jai, valamint a Bahama-szigeteken vakációzó Varga Pál és felesége táviratát. Majd dr. Fábián Árpád szombathelyi me­gyés püspök üdvözlő levelét ismertette. Ezt Mihályi atya tudta nélkül Petrákovits Jenő közbenjárására küldte el a jubiláns lelkipásztor szülővárosának jelenlegi püspöke. A püspöki levél így dicséri Mihályi atyának haza is elérő tevékenységét: „De Szombathely városa és Szent Márton egyházmegyéje is őrzi jubiláns szerzetes- és paptestvérem emlékét. Úgy gondolnak vissza — papok és hívek — Főtisztelendőségedre, mint buzgó szerzetesre, Szent Norbert hű fiára, mint kiváló hitszónokra, hitoktatóra és lelkipásztorra. Mióta a magyar földtől távol él, azóta is sokat tesz e föld papjaiért és híveiért. Kiváló hit­tudományos képzettsége, bensőséges imaélete, a szent litur­gia iránti vonzalma, gazdag lelkipásztori tapasztalata, a Szol­gálatban megjelent kitűnő cikkei, a Szűzanyáról és a litur­giáról írott értékes könyvei révén számunkra is bőségesen kamatoznak. Hála legyen mindezekért jóságos Istenünknek, minden jó adomány szerzőjének.” Ezután Polgár Melinda elszavalta Gödölley László Flo­ridába költözött volt templomtagunk Köszöntő című versét. Várfay István, a plébániai tanács elnöke mondott üdvözlő szavakat. Majd Szabady Klára, az Oltáregylet elnöknője szedte csokorba Mihályi atya itteni munkásságának kiemelkedő ered­ményeit. Kocsis István, a Szent Név Társulat elnöke folytatta az üdvözlést, majd Katona Mária, a Hétvégi Magyar Nyelv­iskola vezető pedagógusa csatlakozott a plébános köszönté­séhez. Ami következett, azt meglepetésül szánta Szendy László, a Loyola Academy tanára, Mihályi atya szombathelyi pre­montrei gimnáziumi iskolatársa. Régi és újabb felvételekből készített színes képekben mutatta be a jubiláns lelkipásztor élettörténetét, kezdve a Kövi utcai kis családi házon, a szé­kesegyházi keresztelőkúton, a püspöki elemi iskolán át a wis­­consini De Pere-i St. Norbert College professzori cap and gown ünnepi uniformisában . . . Bevezetésül Szombathely mai és Savaria korabeli történelméből láttunk képeket. Ezeket dr. Szemlér György, a Loyola egyetem történész-archeológus pro­fesszora magyarázta szakértelemmel. Közben báró Pongrácz Cili szavalta el Weöres Sándor Emlékezés az ifjúkori tájra című ideillő versét. Ádor Sándor pedig technikailag működött közre a vetítésben. A részt­vevők elhalmozták a jubiláns plébánosukat aján­dékaikkal, a rendező bizottság pedig Doxa aranyórával lepte meg Mihályi atyát. Előző este pedig privát vacsorát adtak lelkipásztoruk és vendége, Békési István atya tiszteletére a westplainsi Fountain Blue étteremben. Már 4 óra is elmúlt, amikor Mihályi atya megköszönte a vendégeknek, hogy papi jubileumát ilyen kedves nappá tették. A konyhán dolgozó és a finom bankettebédet készítő oltáregyleti hölgyekről elismeréssel szólt annál is inkább, mert ezúttal sokkal nagyobb gondot és strapát jelentett a sütés­főzés, mint máskor, hiszen vacsoráinkra ennyi vendéget so­hasem tudtunk befogadni, táncra is kell ugyanis elég helyet fenntartani. Háláját fejezte ki a rendező bizottságnak: Gyu­­rcsovits Kató és Szilveszter, Katona Mária és Jenő, Koós Kató és László, Szabady Klára, Szabó Ilona és István, Szabó Teréz, dr. Szederkényi Jutka és Péter, Várfay István hölgyeknek és uraknak a páratlanul gondos előkészítő munkáért, ami nélkül ez a nap nem lehetett volna ilyen bensőségesen szép. Extra köszönetet mondott a jubiláns dr. Szederkényi Jutkának és Péternek, a rendező bizottság elnökének a bizottság össze­állításáért és a jubileum meleg barátsággal való felkarolásáért, ami biztosította méltó megünneplését. ­ Gondolatok a Tízparancsolatról Nem olvastam az ószövetségbeli Mózes V. könyvét, mely részletesen foglalkozik a Tízparancsolattal. Gondolom sokan vannak a Kedves Olvasók közül, akik szintén nem olvasták. Viszont hittanban valamennyien tanultak már az elemi iskola felsőbb osztályaiban, és a hitoktató felkészültsége szerint bő­vebb magyarázatot kaptunk a rövid szöveghez. A különböző gyónást előkészítő könyvecskékben (gyónó tükör) is részle­tes magyarázat van a parancsolatokhoz. Iskoláskoromban — noha nem egyházi iskolába jártam — a hittan éppen olyan kötelező tantárgy volt, mint az írás, olvasás, számolás vagy a földrajz. Elfogadtam kritika nélkül, amit a tanító néni, illetve a hitoktató néni mondott. Istenről, Jézusról már otthon hallottam. Minden este lefekvés előtt anyai felügyelet mellett imádkoznom kellett. A Tízparancsolat­ról azonban az elemi iskolai hittanórán tanultam. Megtanultam mind a tizet a hozzájuk tartozó bevezetéssel, akárcsak a föld­rajzból azt, hogy Magyarország fővárosa Budapest, és a szám­tanból a kisegyszeregyet. Csak a későbbi éveimben gondol­koztam el, hogy milyen logikus felépítésű mestermű az egész. Az első három parancsolat az embernek Istenhez való viszonyát szabályozza. Néhány hittankönyv a bevezetést is az I. parancsolathoz sorolja, bár abban Isten Úr mintegy bemu­tatkozik. Megmondja ki ő, és mik a fő tulajdonságai. Magá­nak a parancsolatnak a lényege az, hogy az Úr az egyetlen Isten, nem tűr más isteneket. Sem festett vagy faragott képet, sem szellemi bálványokat. A parancsolatok felülről lefelé, vagyis csökkenő fontossági sorrendben következnek. A má­­­sodik parancsolat megtiltja az Úr nevével való visszaélést, a káromkodást és a hamis esküt. E két tiltó parancsolat után egy elrendelő következik: a III. parancsolat a hetedik napot Isten napjául rendeli. Az ő dolgaival kell foglalkoznunk ezen a napon. Ennek a parancsnak szociális jelentősége is van: senki se hajtsa magát és alkalmazottait megszakítás nélkül. A IV. parancsolat azokkal kapcsolatos, akik az egyén létre­jöttében Isten Úr munkatársai. Egyházunk tanítása szerint Isten minden emberi lelket egyénileg, közvetlenül teremt, míg az emberi test létrejötte a szülők összműködésének eredmé­nye. Azonkívül, normális körülmények között, a szülők táp­lálják, ruházzák, nevelik az egyént, amíg az önmagáról gon­doskodni tud. Illő, hogy a szülők megbecsülésben részesül­jenek. Az V—X. parancsolatok mind tiltok. A legsúlyosabb kö­vetkezményű bűntől a kevésbé súlyos felé haladva. Az V. VI. és VII. parancsolatok cselekvést tiltanak, a VIII. beszédet, a IX. és X. bűnös gondolatot, vágyat. Az emberölés következményét, a halált nem lehet meg nem történtté tenni. Senki emberfia sem tudja visszaadni a kioltott életet. Sem a sajátját, sem a másét. Én valami jel­képet látok abban, hogy Jézus Úr hároméves földi tanítói és prófétai működése alatt csak természetes halállal meghalta­­kat támasztott fel (Lázár, Jairus leánya, a naimi ifjú), noha bizonyára voltak akkor is emberöléseknek és gyilkosságoknak ártatlan áldozatai. Az első erőszakos halált szenvedett emberi test, amelyet Jézus Úr föltámasztott, a saját meggyötört, meg­gyilkolt teste volt. (A keresztre feszítés az ő esetében igaz­ságtalan ítéleten alapuló kegyetlen gyilkosság.) A VI. parancsolat megszegésével okozott bajok esetleg jóvátehetők: az elcsábított nőt feleségül veszi a csábító, a törvénytelen gyereket törvényesítik, vagy derék emberek örökbe fogadják; a nemi bajok néha gyógyíthatók. A VI. parancsolat is cselekvést tilt, de itt közvetlenül jóvá tehetők. Az ellopott, elsikkasztott, elrabolt anyagi dol­gokért kárpótlást lehet kapni. (Ha a törvény jól működik.) A VIII. parancsolat már nem cselekvést, hanem csak be­szédet tilt: a hamis tanúzást a bíróság előtt, a rágalmazást, a pletykát. Természetszerűen az írott szóra ugyanez vonat­kozik. A IX. és X. parancsolat nem a cselekvést, nem is a go­nosz beszédet tiltja, hanem a bűnös gondolatot: a parázna vagy kapzsi vágyakat. A beszédet és a cselekedetet többnyire a gondolat előzi meg. Az ilyen le nem győzött kívánságok előbb-utóbb beszéddé, sőt: cselekedetté válnak. Ezért tiltja a Tízparancsolat más feleségének vagy anyagi javainak az elkívánását. Ha az ember még nem beszélt bűnös vágyáról, és nem kezdett cselekedni, csak ő maga és Isten Úr tudnak róla. Még lehet visszakozni, mielőtt súlyosabb dolgok tör­ténnének. A Tízparancsolat felépítése logikus, következetes. Az em­beri természet bölcs ismeretére mutat. Egy okkal több, hogy isteni eredetét elfogadjuk. Akár maga Isten Úr diktálta kő­­táblára az Egyiptomból kivándorló nép vezéréül elhívott Mózes egyiptomi hercegnek a Sinai hegyen, füst, lángok és villám­lások közepette — amint ezt a hitoktató néni mesélte annak idején az iskolában —, akár a Szentlélek Isten sugalmazta bölcs törvényhozóknak évszázadokkal később, amint ezt né­hány hivő lelkű történész valószínűsíti napjainkban. Más lapra tartozik, hogy az emberek — a szabad aka­rattal visszaélve — nem tartják meg a Tízparancsolat leg­többjét. Ez nem változtat az isteni kinyilatkoztatás nagysze­rűségén. Képzeljük el, milyen szép, békés lehetne az élet a földön, ha az emberek a Tízparancsolat szerint élnének! Mennyivel derűsebben várná mindenki, halálvágy vagy (másfelől) halál­­félelem nélkül, hogy Isten Úr fiatalon vagy öregen áthívja a múlandóságból az örökkévalóságba. Bellarius Utószó: Az utóbbi években döbbenetes jelenség tanúi lettünk. Úgy látom, Isten Úr megelégelte a VI. parancsolat általános és ki­hívó módon történő áthágását az ún. keresztény országokban, és lesújtott büntető kezével. Az eddig ismert nemi betegségek­hez ráadásul új, ma még nem gyógyítható két betegség ütötte fel a fejét. Egyik a herpes. Nem halálos, de fájdalmas, és nem gyógyítható. Eddig az USA-ban több mint 20 millióan kapták meg, és a hírközlő szervek csak most kezdik a közönséget tájékoztatni. Miért hallgattak néhány évvel ezelőtt, amikor még „csak” ötmillió herpesbeteg volt? (Ezt Phyllis Schlafly kérdezte egy idei körlevelében, és meg is felelt a kérdésre.) A másik isteni büntetésszerű betegség az AIDS (Acquired Immune Deficiency Syndrome), amely a legtöbb esetben ha­lálos. Túlnyomó részben homoszexuális és biszexuális férfiak kapják meg. Nem a beteges hajlam, hanem a pervertált élet­mód folytán. Az atlantai országos járványellenőrző központ 1983 júniusi jelentése szerint az USA 50 államában és Puerto Ricóban 1641 AIDS esetet jelentettek. Ebből 597-en máris meg­haltak. A betegség áldozatainak 71 százaléka homoszexuális vagy biszexuális férfi volt, 17 százaléka kábítószeres, aki intra­vénás injekcióval adta be magának a kábítószert, 5 százalék Haitiből bevándorolt néger (ezekről kiderült hogy ők is ho­moszexuálisok), 1 százalék haemophiliás. A hiányzó 6 száza­lékról nincs adat. Minden 7 AIDS-es betegből 6 meghal a di­agnózis megállapítása után 3 éven belül. A 4 évvel ezelőtt megállapítottakból már egy sincs életben. A betegek száma minden 6 hónapban megduplázódik. (Charles Rice profesz­­szor cikkéből a The Wanderer 1983. augusztus 18-i számából.) 1983. szeptember 25.

Next