Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1983 (90. évfolyam, 1-50. szám)
1983-11-06 / 42. szám
Viki ! Bridzsverseny a New York-i Magyar Ház javára A Piarista Diákszövetség, együttműködve az American Foundation for Hungarian Literature and Education Limiteddel, bridzsversenyt rendez a Magyar Ház javára és helyiségeiben 1983. november 22-én este, pontosan 7 órai kezdettel. . Érdeklődők forduljanak — lehetőleg írásban — a Piarista Diákszövetséghez: Piarist Alumni Association, 213 East 82nd Street, New York, N. Y. 10028. Telefonon is elérhető minden kedden és csütörtökön du. 1—5 óra között a 744—8594 számon. dr. Wälder György 4. oldal Évközi 32. vasárnap Olvasmány a Makkabeusok második könyvéből (7,1-2,9-14) A pogány Antiochus Epifánesz uralkodása alatt történt. Elfogtak hét testvért anyjukkal együtt. Osfórral és szíjkorbáccsal verette őket a király, hogy az Isten törvényében tiltott sertéshúsból egyenek. Ekkor közülük az első így szólt: „Mit akarsz velünk, és mit kívánsz tudni tőlünk? Mi készek vagyunk inkább meghalni, mint áthágni az atyáinknak adott isteni törvényeket.” Majd közülük a második már-már halálra váltan így beszélt: „Te gonosz! A jelen életben elveszítesz ugyan minket, a világ királya azonban a feltámadásban örök életre kelt, mivel az ő törvényeiért halunk meg.” Utána a harmadikat kínozták meg. Mihelyt felszólították, tüstént odanyújtotta a nyelvét, bátran odatartotta a kezét, és bizalommal így szólt: „Az égből kaptam ezeket. De az Isten törvényeiért lemondok róluk, mert bízom abban, hogy úgyis visszanyerem az Úrtól.” A király és a kísérete igen megcsodálta az ifjú lelki erejét, hogy szinte semmibe sem vette a kínzásokat. Miután kivégezték, a negyediket kínozták meg hasonló módon. Ő haldokolva így szólt: „A halálos ítélet mit sem árt azoknak, akik Istenben bíznak. Mert ő feltámasztja őket. Neked azonban nem lesz feltámadásod az örök életre.” Ez az Isten igéje. Zsoltár (16, 1, 5—6, 8 és 15) Öröm tölti el szívemet, ha megmutatod tündöklő arcod fényét. Hallgasd meg, Uram, igaz ügyemet, halld meg könyörgésem síró szavát! Öröm tölti el szívemet, ha megmutatod tündöklő arcod fényét. Szilárdan járok Isten útjain, add, hogy lépésem meg ne inogjon! Kiáltok, hiszen meghallgatsz, Istenem, hajolj hozzám, hallgasd meg kérő szavam! Öröm tölti el szívemet, ha megmutatod tündördő arcod fényét. Szárnyad árnyékában oltalmazz! Jobb létre ébredek, ha meglátlak téged. Öröm tölti el szívemet, ha megmutatod tündöklő arcod fényét. Öröm tölti el szívemet, ha megmutatod tündöklő arcod fényét. Szentlecke Szent Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt második leveléből. (2,15 —3, 5) Testvéreim! Legyetek állhatatosak, és ragaszkodjatok a hagyományokhoz, amelyeket tőlünk élőszóban vagy levélben kaptatok! Urunk, Jézus Krisztus pedig, és Isten, a mi Atyánk, aki szeretett minket, és kegyelmével örök vigasztalást és jó reménységet ajándékozott nekünk, vigasztalja meg szíveteket, és adjon nektek erőt, hogy mindig a jót mondjátok és tegyétek! Egyébként, testvérek, imádkozzatok értünk, hogy az Úr igéje terjedjen, és dicsőségre jusson, mint nálatok is, hogy megszabaduljunk a rosszindulatú és gonosz emberektől! A hit ugyanis nem mindenkié. Hűséges az Úr. Ő megerősít titeket, és megőriz a gonosztól. Bízom az Úrban, hogy most is és a jövőben is megtartjátok, amit meghagytunk nektek. Az Úr vezérelje szíveteket Isten szeretetére és krisztusi türelemre! Ez az Isten igéje. Alleluja, alleluja., alleluja! Imádkozva virrasszatok szüntelen, hogy az Emberfia elé méltón álhatok! Alleluja, alleluja., alleluja! Evangélium Szent Lukács könyvéből (27, 34-38) Jézus ezt tanította a feltámadásról: E világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Akik azonban méltók lesznek arra, hogy eljussanak az örök életre és a halálból való feltámadásra, ott már nem nősülnek és nem mennek férjhez. Meg sem halhatnak többé, mert hasonlók az angyalokhoz, hiszen a feltámadás által Isten fiai. Hogy pedig a halottak feltámadnak, azt Mózes tanítja könyvének a csipkebokorról szóló részében. Ott azokat Ábrahám Istenének Izsák Istenének és Jákob Istenének nevezik. Ő nem a holtak Istene, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él. Ezek az evangélium igéi. KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA Válságban a család Nagymamáék hálószobájában függött egy kép, amely a szent családot ábrázolta. Szent József a gyalupadnál dolgozott, a 13—14 évesnek ábrázolt Jézus vitte neki — vagy hozta tőle — a deszkadarabokat, mialatt Mária a kép bal oldalán a rokkánál ült, háziruhának való anyagot fonva. A képről olyan egyetértés és béke sugárzott, hogy nekem is feltűnt: „milyen szép is lehetett Jézuskáéknál” — kommentáltam tízévesen. Azóta tudom, hogy ez a „családi csendélet” csak képeken létezik. Szociológiai vizsgálatok adatokkal is alátámasztják, amit mindnyájan tudunk: a család minden téren válságba került, íme, néhány adat: A családi élet mindinkább a családon kívül zajlik le. A házastársak nemcsak foglalkozásukat végzik, de szabad idejüket is nem ritkán töltik a család keretén kívül, mindenki a saját társaságában. A család — jobbik esetben — az evés és alvás helyévé válik, illetve degradálódik. Céljuknak kitűzött magasabb életszínvonal megköveteli, hogy mindkét házastárs keressen. Ebben az esetben a gyermek nem áldás, hanem teher és áldozat, legalábbis materiális szempontból. A családtagok és gyermekek közötti meghitt beszélgetést nagymértékben — olykor csaknem teljesen — felváltja a televíziónézés és a „szabadidő-foglalkozás” nevű újabb iparág nyújtotta lehetőségek fokozódó igénybevétele, gyermekek részéről is. Amit a 19. században nemcsak az egyházak, hanem a társadalom is házasságtörésnek tartott, azt a társadalmi normák önállósodása következtében ma megengedhetőnek, a családi élet „alternatív” formájának kiáltották ki és fogadták el a társadalomalakító erők. Beszélnek nyílt házasságról, házasságból hár másban, házastársi cseréről és csoportos házasságról. A halálig tartó kapcsolatot mint a személyiség szabad fejlődését gátló akadályt tüntetik fel. A társadalmi szokások szerint ma „kívánsággyermekről” beszélnek, a nem kívánt gyermeket pedig láb alól eltenni a közvélemény nagy része szerint a probléma természetes megoldása. Természetes következmény, hogy a — társadalom, szülők által nagymértékben — magára hagyott fiatalság tagjaiban csökken a készség és a képesség az életre szóló házasság megkötése és megtartása irányában.Eddig a vizsgálatok és a közvéleménykutatások összegezése. Gyönyörűen mutatja a fejlődést, hogy a beszélgetés elsorvadásától és a családi tűzhely kihűlésétől a gyermekölésig milyen „természetessé” válik az út a modern társadalomban és a vallás nélküli közvéleményben. Mégsem hiszem, hogy a gonoszság terjedésén sopánkodással, vagy „majd belecsap az Isten ebbe a bagázsba” című mondással segíthetnénk. Azt kell tegyük, ami lehetséges, és ez nem kevés. Tennünk kell Istenbe vetett mély hittel, áldozathozatallal és odaadó szeretettel. Ez az ami maradt, és ezt semmiféle társadalom és közvélemény nem veheti el tőlünk! _ tudomásul venni, hogy kisebbséggé váltunk, akik a családi élet a szeretetteljes gyermeknevelés formáját az oltár előtt megkötött és halálig tartó házasságban kívánjuk megvalósítani továbbra is. ... — Legyünk kritikusak, mert nem minden jó, ami modern! Kutassuk fel magunk és gyermekeink számára, hol vannak a fenti modern megoldások hátrányai, árnyékoldalai, vallási szempontból is. — Ne ússzunk az árral! Legyen energiánk ellentmondani és ellenállni, sőt gyermekeinkkel — erre elegendő időt szánva, és kicsi kortól kezdve — a problémákat külön-külön fel__ Alakítsuk ki saját életstílusunkat, különös figyelemmel a megváltozott körülményekre. Ma már nem elég, ha azt és úgy adjuk tovább gyermekeinknek, amit és ahogy mi kaptuk szüleinktől. __ A kiélés és élvezetek helyett a fékezésben és az emberi, vallási, szellemi, magyarsági értékek felkutatásában és kiépítésében legyen közös célunk. __ Mint kisebbség, valósítanunk és hirdetnünk kell azt a régi, de manapság elfelejtett igazságot, hogy a szabadság megszűnik a másik ember értékeinek, érdekeinek és jogainak határánál, amit tiszteletben kell tartsunk. A másik ember területébe való betörés már szabadosság, azaz önkény, és a szabadság ellentéte. __ Mint kisebbség, jogunkban áll keresztény értékrendünkért kiállni és megtartani. Hiszen így szól Jézus: mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkének életét pedig elveszti? (Mt. 16, 26.) A korlátlan birtoklásvágy — több asszony, több férfi, áldozatból meg semmi — helyett a mi normánk maradjon a keresztény, a krisztusi élet és a család megvalósítása. Pontosan a keresztény családokra van szüksége az emberiségnek, a romlott társadalmi és közerkölcsök idején leginkább. Fejős Ottó A MILWAUKEE-I SZENT IMRE EGYHÁZKÖZSÉG örömmel értesíti a magyarokat, hogy templomuk és egyházközségük búcsúünnepe egybeesik három magyar szentünk ünnepével. 900 esztendeje annak, hogy István királyt, Imre herceget és Gellért püspököt az Egyház szentté avatta, és így mindannyiunk példaképévé tette. Ezen alkalomból szeretettel hívták meg önt, kedves családtagjad és barátait a Szent Imre Egyházközség plébánosa és vezetősége által rendezett programokra. Tisztelettel emlékezve szentjeinkre, kilencnapos lelkigyakorlatot tartunk. Október 29-én du. 6 órakor, templomunk 50 éves szentelési jubileuma. Misét mond dr. Fűz Balázs, O. Cist. Október 30-án, de. 11 órakor Jelinek Antal. Október 31-én du. 6 órakor dr. Fűz Balázs. November 1-én du 6 órakor dr. Mihályi Gilbert, O. Praem. November 2-án du. 6 órakor Skerl Alfonz. November 3-án dr. Mihályi Gilbert. November 4-én du. 6 órakor Dengl Miklós, OFM. November 5-én du 6 órakor Dengl Miklós. November 6-án de. 11 órakor dr. Irányi László püspök atyánk magyar papjaival együtt koncelebrált szentmiseáldozatot mutat be, szentbeszédet mond és felszenteli a most átalakított, restaurált kis templomunkat. Szentmise után, amíg az ebédet tálalják, filmvetítés lesz a hallban, dr. Irányi László püspökké szentelésével kapcsolatban, ami Washington, D. C.ben volt 1983. július 27-én. Ünnepi ebéd: kb. 1 órakor. Adomány 10 dollár. Májgombóc leves, rántott disznóhús vagy rántott csirke, körítés, burgonya vagy párolt vörös, káposzta, savanyúság, házi sütemény. Jó minőségű italok kaphatók. Kérjük a kedves testvéreket, előre jelentsék be, hogy ebédelni akarnak, mert csak így tudunk mindenki számára ebédet biztosítani. Asztalfoglalás miatt forduljanak a következőkhöz: dr. Gulner László (444— 3495); Marosvári János (964—9118); Böhm Lőrinc (871— 4380). Ebéd után ünnepi műsor lesz, majd különféle szórakozási lehetőségek- tombola, ügyességi játékok, zene. Szeretettel hívnak és várnak mindenkit. Cím: St. Emeric’s Church, 1017 N. 17th Street, Milwaukee, WI. Telefon: (414) 933—1240. Életének 96. évében, a brazíliai Sao Paulóban elhunyt dr. Radócza Kálmánné (Gerbeaud Ilona). Hosszú és szép életének első fele egybeesett a pesti Gerbeaud-cég fénykorával. A Vörösmarty tér palotájában levő, nagyszerű tortáiról, süteményeiről, bonbonjairól híres „Zserbó” a hazai édesipari vállalatok között vitathatatlanul az első helyet foglalta el. A szovjet megszállás után a kommunisták ezt az országos hírű céget is államosították. A Gerbeaud lányok közül többen érték el kilencvenedik életévüket: az egyik Pesten halt meg 92 évesen, Ilona 95 évet élt, Gabriella pedig, aki 103 éves, ma is New Yorkban él. Irányi László püspök Passaicon A keleti partvidék magyar papsága október 11-én gyülekezett össze a New Jersey állambeli Passaicon, hogy köszöntse az új magyar püspököt. Török Bélát, a Szent István Egyházközség közszeretetnek örvendő plébánosát kérték fel a házigazdái tisztség ellátására, aki a régi tradícióknak megfelelően vállalkozott erre a nemes feladatra. Jóval 11 óra előtt a passaici és környékbeli magyarok megtöltötték az éppen 80. évfordulóját ünnepelni készülő régi, patinás templomot annak ellenére, hogy munkanap volt. A templomba bevonuló menet ministránsokkal az élen: Babos István SJ (New York), Csete Iván (Armonk, NY), Dallos Ferenc (Brooklyn), Erdei József (Matawan, NJ), Füzér Julián OFM (New Brunswick), Kiss Gábor SJ (Yonkers, NY), Korpits Tamás (Landsdale, PA), Kovács Lajos (Delaware), Lőrincz Ferenc (Allentown, PA), Mustos István SP (Devon, PA), dr. Pogány György, a Magyar Katolikus Liga pénztárosa (Newark), Spaits György (Philadelphia, PA), Skvnta István (Trenton, NJ), Slezák Imre OFM (New York), dr. Zalotay József (Washington, D. C.), Zembrznsky Mihály, Vincze Mihály (Woodbridge, NJ) és Török Béla passaici plébános, aki dr. Irányi László püspököt kísérte. A koncelebrációs misét a püspök Vincze Mihály, Füzér Julián és Török Béla segédletével mondta. A szentleckét egy erdélyi és egy budapesti itt időző pap olvasta fel. A magyar püspök nagy tudományos felkészültségű szentbeszédében az Árpád-házi szentek példájáról emlékezett meg. Hangsúlyozta, hogy azok a magyarok, akik egy századdal ezelőtt Európa népeivel háborúztak, és kalandozásaik során Svájcban és Augsburgban, két későbbi szent mártíromságát okozták, ez a nemzetté vált magyarság Szent István vezetésével megtért. Az Árpád-ház öt szentet adott az Egyháznak, ami szintén példa nélküli a nemzetek történetében. Az áldozati bort és ostyát Kaleta Ferenc és felesége vitték fel és adták át a püspöknek. Kaleta Ferenc egyik legrégibb tagja a passaici Szent István Egyházközségnek, és még Podolinban végezte a piarista gimnáziumot, és így a piarista diák találkozott a piarista püspökkel. A mise után a plébánián papi gyűlés volt, ahová meghívást kapott Bodnár Gábor, a Magyar Cserkészszövetség ügyvezető elnöke, és a magyar ifjúság emigrációs neveléséről tájékoztatta a főtisztelendő papságot. Itt kell megemlítenünk, hogy ez év november 27-én ünnepli a passaici Szent István Egyházközség alapításának 80. évfordulóját, és egyben megemlékezik Török Béla pappá szentelésének 40. évfordulójáról. A mise után dr. Irányi László több régi barátjával találkozott, és elbeszélgetett velük. Lippóczy Miklós 1983. november 8. A chicagói Szent István Király Plébánia meghívja november 6-án, vasárnap TOLLAS TIBOR irodalmi matinéjára. Utána a Forgószélben című, legújabban megjelent versgyűjteményének vására