Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1983 (90. évfolyam, 1-50. szám)
1983-12-04 / 46. szám
1983. december 4. Moszkva segédcsapatai, a békeharcosok (Folytatás az oldalról) kellő gondot, és a hírközlés is agyonhallgatta. Pedig ez a jelentés cáfolhatatlan bizonyíték arra, hogy az új békemozgalmak támogatása és tüntetések szítása a szovjet bomlasztó stratégia szerves része, melynek irányítását külön osztály végzi a KGB moszkvai főhadiszállásán. Az egész világot behálózó szervezet jelszavai főleg a szociális és gazdasági problémákkal küzdő társadalmakban találnak jó talajra, de a KGB csillagászati összegeket áldoz az Egyesült Államokban működő békemozgalmak támogatására is. A Human Events cikke rámutat például arra, hogy az ún. Béke Világtanács vezetői összes akciójukhoz Moszkvából kapják az utasításokat, és ennek amerikai csoportja, az Amerikai Béketanács (u S. Peace Council) mindenben a központi irányvonalat követi. Az amerikai „békeharcosok” döntő többségükben az FBI nyilvántartásában szereplő kommunista párttagok, akik rendszeresen járják az egyetemi campusokat, azokat a helyeket, ahol sok ember megfordul, és rendszerint a baloldali diákegyesületek és a szakszervezetek kommunistaszimpatizáns körei révén tüntetéseket szerveznek, ők fogalmazzák meg a jelszavakat — pl. az egyoldalú leszerelésről, a nukleáris befagyasztásról stb. —, majd föltűnés nélkül elvegyülve a tömeghez szítják a hangulatot, gondoskodnak újabb lázító jelszavak bedobásáról. ★ Tüntetés Washingtonban A nyugat-európai békemozgalmak számára a Pershingrakéták telepítése nyújtott jó alkalmat a tüntetésekre, az Egyesült Államokban pedig a grenadai invázió öntött olajat a tűzre. November 12-én pl. húszezer ember lepte el az amerikai főváros utcáit, és bénította meg a forgalmat a Fehér Ház és a Capitolium közti hatalmas területen. A táblák feliratai az amerikai erők távozását követelték Közép-Amerikából, Grenadából, és a népek önrendelkezési jogát hirdette. Az ide-oda hullámzó tömeg egy része pedig a teljes leszerelésről és a katonai költségvetés redukálásáról ordítozott jelszavakat. Sztaniszlav Sevcsenko KGB őrnagy, aki 1979-ben disszidált az Egyesült Államokba, a Human Events kérdéseire a saját tapasztalatait is elmondja a Béke Világtanács munkájáról, és megerősíti az FBI-jelentés állításait. Kibővítve azzal, hogy a „békeharcos” szovjet ügynökök működési területe még az amerikai kongresszusra is kiterjed, és sokuknak az a feladata, hogy az arra hajlamos szenátorokat és képviselőket próbálják megnyerni az ügynek. Csak a vak nem látja a különböző akciók mögött a központi karmester kezét. És ez a kéz Moszkvából dirigál. A lenini előírások szerint igénybe véve a bomlasztás, a lázítás és az izgatás minden eszközét, hogy a szabad nyugati társadalmakat belülről gyöngítsék, és őröljék föl erkölcsi ellenálló erejüket. S hogy védtelenné tegyék őket, mire megérnek a soha föl nem adott bolsevista világuralmi tervek föltételei. Mindezt tetszetős jelszavak révén, amelyeket könnyen „el lehet adni” a békére vágyó naiv tömegek körében. A Human Events cikke utal arra, hogy sokan „paranoiát” emlegetnek, ha valaki kommunista összeesküvésről mer beszélni a szabad világ ellen. Még akkor is hallhatók ilyen vádak, ha a tények kétségbevonhatatlanul bizonyítják: a szálakat Moszkvában tartják kézben, s onnét mozgatják a bábokat. Akik szemet hunynak a valóság előtt, azok ellentétes előjelű betegségben, valami fordított paranoiában szenvednek. Sürgősen ki kell gyógyulniok, mielőtt a Szovjetunió el nem éri célját, és szét nem rombolja társadalmunkat. Mert annak romjai könnyen maguk alá temethetik őket magukat is. TÜZ TAMÁS: Elragadtatás Jeles napokon az aranyszálhúzó mester teste egy darabját s egész lelkét az Isten-lét mélységébe eresztvén vulkanikus talajra ér, dübörgő erők táncoltatják, pillangót a lángban, kilengés, négyjegyű szám vagy több is, magával rántja a szerkezeti egység, orra előtt a tőzeglápok, látószervén a dolgok lelke. Egy pillanatig sem érzi, hol van, hallja saját hangját a tengerjáró szelekben, föléri ésszel a jövőbe vetített távlatokat. Egy kissé szomorkás aláfestés. Vigaszt merít a sorsszerűség titkos letétjeiből. KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA A magyar békemozgalom „Dialógus" A magyarországi független békemozgalom, „Dialógus” ez év júniusában találkozót szervezett a nyugati békemozgalmak képviselőivel. A kísérlet célja lett volna, a nyugati és az eddig csak Magyarországon létező, párttól, illetve pártoktól független békemozgalmak közötti kapcsolat felvétele, amit azonban a magyar hatóságok megakadályoztak. A Dialógus nem látta további értelmét a hatóságok elleni állandó harcnak, s feloszlatta önmagát. A csoportot szétzúzták, jóllehet tagjai szigorúan betartották a magyarországi törvényeket (köztük a gyülekezésről szóló rendelkezéseket is), egyetlen céljuk a béke problémájára való koncentrálás volt, s elhatárolták magukat az otthoni ellezékiektől, nem foglalkozva gazdasági és belpolitikai helyzettel a szocialista tömbön belül. A szervezet tagjainak többsége egyetértett a mai hazai fennálló rendszerrel, nem akartak az ún. emberi jogok otthoni helyzetével foglalkozni, kizárólagos céljuk a leszerelés előmozdítása, ezt azonban mindkét oldaltól (keleti, nyugati) követelték. A hatóságok persze nem nézték jó szemmel, hogy a csoport elzárkózott mindenféle központosítási kísérlet elől, aminek értelmében be akarták őket vonni az otthoni párt vagy a KISZ által szervezett állítólagos békemozgalomba, ahol csak a nyugati országok, illetve a NATO elleni hatságok vettek részt egy-egy államilag kontrolált tüntetésen. A szervezet tagjai agitáltak az utcákon, iskolákban, egyetemeken, sőt, ez év márciusában 400 fős csoportot képezve vettek részt egy békegyűlésen, s plakátjaik szövege szerint elítélték a varsói szerződés tagországainak militarista törekvéseit is. Negyven tag akart május végén a Berlinben tartott Európai Békekonferencián részt venni, egyikük sem kapott kiutazási engedélyt. Az első időben a Dialógus nem lett zaklatva a hatóságok oldaláról. Az otthoni Béketanács képviselői megpróbálták a szervezet tagjait beolvasztani az állam által ellenőrzött békemozgalom keretei közé, a tagok azonban továbbra is a független cselekvési lehetőséget választották. S természetesen ez már sok volt az otthoni hatóságoknak, a Dialógus veszélyt jelentett, éppen azért, nem állami, illetve pártvonalon tevékenykedett, hanem függetlenül ezektől az irányítószervektől. Nem tűnik véletlennek az sem, miért éppen júniusban zúzták szét a szervezetet. A Szovjetunió vezetői gyanakvással nézik a bizonyos vonalon liberális Magyarország belpolitikai fejlődését, s ezért Kádárnak (aki július közepén Moszkvában járt) ütőkártyát, bizonyítékot jelentett a Kreml felé a szervezet szétoszlatása, mondván, a szocializmus fejlődése biztosított, nem engedünk semmiféle ellenzéki vagy független szervezetet sem működni. A hatósági akció az addig tolerált csoport ellen a tagok egyéni meggyőzésével, illetve fenyegetésével kezdődött. A júliusi nyugati békemozgalmak képviselőivel való találkozást minden lehető eszközzel gátolták, s mikor mégis sikerült a tagoknak két amerikai, két osztrák és egy nyugatnémet békemozgalmi képviselővel találkozni, a rendőrség letartóztatta őket. Az addig bizonyos mértékig eltűrt szervezetből hirtelen „államellenes tevékenységet folytatók bandája” lett. A pszichoterror egyes tagoknál sikerrel járt, ők továbbra is a békemozgalom keretein belül tevékenykedhetnek, de nem függetlenül, hanem a párt által ellenőrzött Béketanácson belül. A csoport feloszlatása és egyes tagok átpártolása azonban nem jelenti azt, hogy működésük megszűnt volna. Csak módszereik változtak, a nyílt fellépés helyett kénytelenek titokban szervezkedni, gyülekezni, agitálni. Mindez mutatja, hogy az otthoni kommunista párttal semmiféle dialógus nem lehetséges. Csáki Tibor Október 23-a Londonban A londoni magyar kolónia 1983. október 22-én este 7:15- kor rendezte meg a dicsőséges forradalmunk 27. évfordulóját a londoni Polish Heart lengyel klub dísztermében számos és előkelő hallgatóság részvételével. Az ünnepély jelentős része angol nyelven zajlott le azon meggondolás alapján, hogy 1956 eseményei nem képezhetik soha többé a másodpercekre beidőzített nemzetközi hírszolgálati hálózat anyagát, viszont a magyarság elemi érdeke, hogy hősi halottaink életáldozatát idegen nyelveken, frissen és érdekesen tárjuk a nyugati közvélemény elé, és tartsuk a világ közvéleménye gyújtópontjában. Ennek megfelelően ünnepi szónokainkat nagy gonddal választottuk meg a még élő, mindhalálig magyarbarát angol résztvevők közül. Angol szokás szerint az elnöknő az 1956-os angol nagykövet özvegye, Lady Penelope Fry volt. Mivel szintén angol szokás, hogy csakis a saját bennszülötteik véleményét fogadják el fenntartás nélkül, angol ünnepi szónoknak sikerült megszereznünk a híres angol történészt, a sok világpiaci sikert aratott könyv szerzőjét, David Irving professzort, akinek Uprising című könyve a magyar forradalomról (amit ő felkelésnek nevez) ma már elfogadott nemzetközi adaléka 1956-os tragédiánk irodalmának. Tipikus lelkiismeretességgel elment Magyarországra, és elsőkézi értesülések alapján állította össze műve anyagát, ami 95 százalékban megerősíti 27 év alatt hirdetett igazságunkat, de lebont néhány legendát is, amit az utógenerációk ragasztottak 1956 eseményeihez. Személyes megjelenése nagy angol érdeklődést váltott ki, és részletes előadásáért szeretnénk ezúton is tolmácsolni számára hálánkat és köszönetünket. A következő szónokunk vitéz Group Captain Denis David, aki 1956-ban Anglia budapesti légügyi attaséja volt. A sokszor kitüntetett angol hőst a magyar Vitézi Rend is beválasztotta tiszteletbeli tagjai sorába, azon emberfeletti erőfeszítései jutalmaként, amikkel sok száz szabadságharcos honfitársunk életét mentette meg. Beszéde mindenben alátámasztotta forradalmunk hadi krónikásainak állításait, amihez mint szemtanú, saját személyes emlékeit is hozzáfűzte, egy idegentől szokatlan, túláradó szeretettel. Szünet után Gáspár Gyula honfitársunk szavalta el Tollas Tibor: Bebádogoztak minden ablakot című megrázó költeményét, mely tragikus óvásban kulminált a Nyugat felé: ha nem vigyáztok, egy napon a világhatalomra törő kommunizmus mindent elnyel, ami civilizációnknak szép és szent volt évezredek óta. Magyar ünnepi szónokunk dr. Töttösy Ernő, a Szabadságharcos világszövetség vezetőségi tagja, a belgiumi magyarság vezetője s a Magyar Szabad Európai Kongresszus alelnöke volt. Ékes beszédében utalt a nyugati politikai körök tájékozatlanságára, forradalmunk árulással egyértelmű magára hagyására és az azóta felnőtt magyar generációk lelki beállítottságára és módosított világnézetére. 1956-ban ismét egyedül maradtunk, de nemzeti feltámadásunk csírája a magyarság lelki televényében él és egykor (talán nem is olyan soká) sarjat hajt következő évezredünkre. E reményteljes felemelő üzenet után dr. Ispánki Béla pápai kamarás az angliai magyarság főlelkésze és dr. Váralljay Csocsán Jenő görög katolikus lelkész, az oxfordi egyetem előadója, mondtak imát angol és magyar nyelven, elesett hőseinkért. Majd az ünnepély a magyar és angol himnuszok hangjaival zárult be. 1956 óta sok víz folyt le a Themzén: a Szabadságharcos Szövetség szerepe a szabad világban átfogalmazódott a harcos antikommunizmusból a nemzetközi diplomácia békésebb, de — a magyarság szempontjából remélve — hatékonyabb nyelvére. A Szabadságharcos Szövetség angliai főcsoportja a jövőben ezt az utat kívánja követni. írja: P. Cser László SJ az életről LEGENDA A legenda: olvasnivaló. Hát olvassa, akinek nincs jobb dolga . Történt ugyanis, hogy a mi Urunk, a kis Jézus, aki Betlehemben született, Názáretben nevelkedett, hirdette az Isten igazát három évig, szenvedett három napon át, haldoklott, meg is halt háromórás haláltusában, így szólt önmagához.Mymégiscsak illene visszamenni oda, ahol én, az Atya Fia, embernek születtem anyámtól, Máriától, így is történt. Igen ám, de ez már a huszadik század. S ha választani kell, hová lépjek? — kérdezte magát Krisztus. Mondjuk — dünnyögte magában — ahol eddig lélekben voltam, de testileg sohasem, hadd megyek egy kis országba, mondjuk Magyarországra, így is történt. És még mi történt? Két ember találkozott Budapest határában. Az egyik már túl a nyolcvanon, a másik hetven felé. Szállás után néztek, és az autók világában intettek egy autósnak. A sofőr ajtót nyitott nekik és kérdezte: — Na, hová? Az öregebbik azt mondta: — Oda, ahol Pannonhalma van. Az autós hátrafordult, és úgy nézett rájuk, mint aki bolondokra néz. Meg is kérdezte újra: — Hová’ __Pannonhalmába! — kottyant bele a társalgásba a fiatalabbik is, a majd hetvenéves. Zsebébe nyúlt, amerikai dollárokat mutatott, és az autós bólintott: — Most már értem. A két ember beszélgetett. A sofőr fülelt. Arról társalogtak, hogy milyen is az élet. Bennük, könnlöttük, fölöttük. Végül is megegyeztek abban, hogy az egyik öreg magyar tanár, lélekben az apja a fiatalabbnak, aki már majd hetvenéves öreg. Ezen aztán elmosolyogtak, nevetgéltek is. Amikor Pannonhalmára értek, a kolostor udvarára, az autós kiugrott az autójából, és ajtót nyitott nekik a kiszállásra. Mind a ketten kiléptek, öregesen, derűsen. Az autós térdre ereszkedett, és így szólt: — Hát hol a harmadik? — Kicsoda harmadik? — kérdezte az öreg magyar tanár, mert a kicsit fiatalabb amerikai dollárokkal a kezében állt fizetésre készen. Egymásra nézett a két utas. Nekik olyan természetesnek tűnt, hogy Magyarországon, Budapest és Pannonhalma között velük kirándul, velük ül, hallja hangjukat, és bólint vagy csóválja a fejét az Atyaisten örök vándora, a Fiúisten. HOGY TUDJUK CSODÁLNI MAGUNKAT! (És mennyire szeretnénk, ha csodálnának!) Már a cím is elárulja, hogy népszerűtlen lesz, ami következik. De vannak olvasók, akik még magukkal is szembe tudnak nézni. Mi is az a tükör, amibe belenézünk? Kinek ilyen, kinek olyan. Lehet a nagy természet tükre: ebben nézték és látták magukat Kína régi bölcsei. Ady Endre a Magunk szerelméről írt tragikus sorokat, valóban, ez a nagy költő, bár szerette volna, ha szeretnék, magánál messzebb alig jutott. Azaz: eljutott fajtája szerelméhez, de magyar népében is inkább önmagát szerette, mint fajtáját, de ehhez forduljon az olvasó jobb Ady-szakértőkhöz! Miért keressük a megértést, az elismerést? Miért szeretünk „fönt” lenni, mint a színészek, akik meg játsszák valam' kinek az életét, és alázatos-büszke meghajlással fogadják a tapsot? Szeretnének az lenni, akit megjátszottak. Ha Dosztojevszkij lennék, nagyon is a mélybe, a lelkünkbe fuvaroznám az olvasót, de felületesebb civilizációban élünk, hát csak maradjunk a felületen. Szent Ágostont hívhatnám segítségül, ő ismerte magát, s így az egész emberiséget, őszinte maga analízisében. Gyanúm, hogy Freud — majd kiderül egyszer — jobban ismerte magát, akibe belezsúfolódott, és ebből a maga zsúfoltságból nem tudott kiszállni szabadon, az élet frissebb, egészségesebb levegőjébe. A kérdés tehát kérdés marad: ha annyira igyekszünk csodálni magunkat, és ha annyira szeretnénk, hogy csodáljanak, mit is keresünk? Magunkat, vagy amik lenni szeretnénk? Talán — és így keresésünkben igazunk van: a „többet” keressük, hívjuk, szeretjük. A magunknál „többet”, íme, máris ott kopogunk a lét, a mindenség, az Isten kapuján Boldog, aki kitartó volt, kopogott, kopogott. Mert ha kinyílt az ajtó, érdemes volt odáig élni, és a kinyitott ajtón az élet igazi értelmébe belépni. Dr. Jaszovszky József újabb írásai Ismét magyar testvéreink figyelmébe ajánlják dr. Jaszovszky József eddig megjelent könyveit... Kitűnő karácsonyi ajándék a Győzedelmes világnézet két kötete. Az első kötet melléklete is megjelent: Isteni románc. Tizenegy elmélkedést tartalmaz. Mielőtt Jézus jött I. és II.; Szeretnünk kell; Szeresd ellenségedet!; A hazátlan; A megbocsátás; Az üres sír; Miért taszítanak el téged, Krisztusom?; Isteni románc a tengeren; A titokzatos felhő; Jöjj vissza! Ez a melléklet a század nagy megtértjének, Giovanni Papininek az üzenete a modern világhoz dr. Jaszovszky remek közvetítésében. Azok, akik a két kötetet megrendelik, a mellékletet ingyen kapják. A két kötet ára egyenként 8 dollár, a mellékleté külön rendelésben 2 dollár. Kapható a Vasárnap könyvosztályán, P. O. Box 2464 — Youngstown, Ohio 44509. 5. oldal "