Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1985 (92. évfolyam, 1-50. szám)
1985-01-06 / 1. szám
92. évfolyam, 1. szám Egyes szám ára: 50 cent 1985.január 6. Volume 92, No. 1 January 6,1985 ^atoltítuö jUagparok Vasárnapja Catholic Hungarians' Sunday A magyarság legnagyobb katolikus hetilapja KIADÓHIVATAL: — EDITORIAL OFFICE: P.0. Box 2464 Youngstown. Ohio 44509 Tel.: (216) 799-2600 és 799-3335 (USPS 291-640) The world’s largest Catholic Hungarian weekly Price of one copy: 50 cents rta i 3t DK GEORGS FAZEKAS 341 E LAKEVIEW BLVD ERIE PA 16504 Duray Miklós még mindig börtönben van (Az alábbi körlevél, melyet a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottsága adott ki a Felvidéken, kerülő úton jutott el hozzánk. Az alábbiakban változtatás nélkül közöljük.) Kedves Barátunk! Százötvennégy nappal ezelőtt tartóztatták le a szlovák hatóságok Duray Miklóst, a szlovákiai magyar kisebbség alkotmányos jogainak védelmezőjét. Duray 39 éves pozsonyi geológus és író, 1978-ban alapította a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságát. Ezzel felvette a küzdelmet a szlovák hatóságoknak a magyar nyelvű iskolák felszámolására irányuló törekvéseivel. A hatóságok tervet készítettek a magyar oktatási nyelvű iskolák átszervezésére, amelynek értelmében az általános iskolák 5. osztályától kezdve a magyar nyelv, a földrajz és a történelem kivételével minden egyéb tantárgyat szlovák nyelven tanítottak volna. Ezt megelőzően már a hetvenes évek közepén részlegesen megszüntették a magyar nyelvű pedagógusképzést. Az iskolák körzetesítése, vagyis összevonása következtében több helyen elsorvadt a magyar nyelvű alsófokú oktatás. A szlovák iskolaügyi minisztériumban pedig távlati terv készült a magyar többségű dunaszerdahelyi járás magyar nyelvű iskoláinak visszafejlesztésére. A CSMKJB külföldön is nyilvánosságra hozott dokumentumaiban rámutatva ezen törekvésekre, kényelmetlen helyzetbe hozta a szlovák hatóságokat. Ezért került sor 1982-ben Duray Iiklós első letartóztatására, majd perbe fogására. A tárgyaláson szlovákiai magyarokon kívül a nemzetközi emberi jogi szervezetek és a magyarországi értelmiség képviselői — Cseres Tibor, Csurka István, Mészöly Miklós írók — is jelen voltak. Az ügyész burzsoá nacionalizmussal vádolta Durayt, aki bátran védekezett, feltárva a magyar kisebbség elleni diszkrimináció tényeit. A magyar és külföldi közvélemény tiltakozására, valamint a magyar kormány közbenjárására a tárgyalást a második napon, 1983 február elején elnapolták. A későbbiek folytán bizonytalan időre elhalasztották, és Durayt szabadlábra helyezték. A szlovák hatóságok — Duray meghurcolásának megfélemlítő hatásában bízva — újabb akciót készítettek elő a szlovákiai magyar nyelvű iskolák ellen. A szlovák kormány 1983. november 25-i ülésén jóváhagyott egy olyan iskolaügyi törvényjavaslatot, amely lehetővé tette volna a magyar nyelvű iskolák felszámolását Szlovákiában. A javaslat szerint „az iskolaügyi minisztérium engedélyezheti, hogy a nemzetiségi oktatási nyelvű iskolákban némely tantárgyat szlovák vagy cseh nyelven tanítsanak, amennyiben az ezen iskolákban tanuló diákok szüleivel való egyetértés alapján a területileg illetékes nemzeti bizottság erre javaslatot tesz”, továbbá „az iskolaügyi minisztérium elrendelheti, hogy némely iskolában meghatározott tantárgyakat más nyelven is oktassanak, mint az iskola oktatási nyelve”. A törvényjavaslatnak ez a két pontja szembetűnően ellentétes a Csehszlovák Szocialista Köztársaság nemzetiségeinek helyzetét szabályozó 1968. október 27-i alkotmánytörvénnyel, mely biztosítja a nemzetiségeknek a saját nyelvükön való művelődés jogát, továbbá kimondja, hogy „az elnemzetlenítésre irányuló nyomás minden formája tilos”. A szlovákiai magyar nyelvű iskolák ellen tervezett lépés széles körű tiltakozást váltott ki, melynek során közel tízezer szlovákiai magyar nemzetiségű állampolgár fordult levélben a szlovák hatóságokhoz. A törvényjavaslat kérdéses pontjaival szemben foglalt állást a CSEMADOK vezetőségének számos tagja, sőt, a magyar hatóságok is — ők Lubomir Strougal 1984 márciusában tartott hivatalos budapesti látogatását használták fel álláspontjuk kifejtésére. A tiltakozások együttes hatására a szlovák kormány a törvényjavaslatnak a nemzetiségi iskolák elleni pontjait visszavonta ugyan, de Juraj Busa szlovák oktatásügyi miniszter 1984. március 24-én tartott sajtóértekezletén kijelentette, hogy a kihagyott két bekezdést miniszteri rendeletek útján fogják valóra váltani. Néhány héttel ezután vették őrizetbe Duray Miklóst, aki korábban Gustáv Husák köztársasági elnökhöz, a CSKP főtitkárához intézett levélben tiltakozott az iskolaügyi törvényjavaslat ellen, hangsúlyozva annak alkotmányellenességét és azt, hogy „az ilyen tartalmú törvény elszabadítaná a sovinizmus önkényét minden oldalon”. Duray újabb letartóztatására nemcsak a törvényjavaslat kudarca miatt érzett bosszúvágy késztethette a szlovák hatóságokat. Minden bizonnyal így akarják megfélemlíteni azokat, akik Szlovákiában valamilyen formában helytelenítik a magyar oktatási nyelvű nemzeti iskolák felszámolásának meg-megújuló kísérletét. Ha számításuk beválik, és a Duray elleni eljárást Szlovákia-szerte néma csönd fogadja, ez csak arra fogja bátorítani a hatalmi szerveket, hogy könyörtelenül végrehajtsák a szlovákiai magyar iskolák — következésképpen az egész szlovákiai magyar kisebbség — fölmorzsolását, erőszakos asszimilációját. A szlovákiai magyar kisebbség sorsa, mint ahogy Duray Miklós sorsa is, bizonytalan. Börtönében Duray leveleit visszatartják, feleségével eddig csak egy ízben — a foglár társaságában — találkozhatott néhány kurta percig. Vádirat egyelőre nincs. Egészségi és lelkiállapotáról — főleg a hatodik hónapja tartó bizonytalanság miatt — semmi biztosat nem tudnak hozzátartozói. A szlovákiai magyarság pedig hallgat. Való igaz, Durayért szót emelni 1984 Szlovákiájában meglehetősen kockázatos. Ám kockán forog a szlovákiai magyar iskolák sorsa is. Egyén és közösség jövője így válik azonossá a szlovákiai magyarság felszámolására törekvő szlovák nacionalita politika számításaiban. Ezt az azonosságot még az sem tudja kettéválasztani, aki — talán önmaga megnyugtatására — elhiszi Janics Kálmán képtelen állítását, miszerint „Duray szovjet ügynök és provokátor”. Janicsnak — A hontalanság évei című, a szlovákiai magyarság 1945—48-as üldözéséről szóló, Svájcban megjelent kiváló könyv szerzőjének — ez az abszurd ötlete jellemző a kisebbségi sors kutyaszorítójára, és sajnos kiválóan alkalmazható a szlovákiai magyarok szembeállítására. Duray második letartóztatása után a széles körű magyarországi és nemzetközi tiltakozás (Nemzetközi PEN Klub, amerikai külügyminisztérium, nyugati hírügynökségek, magyar írók és értelmiségiek, nyugati kongresszusi képviselők, világhírű amerikai írók, ügyvédek stb.) várható volt, annál kevésbé négy szlovák értelmiséginek, Ján Carnogurskynak, Milan Simeckának, Jozef Jablonickynek és Miroslav Kusynak Szlovákia vezetőihez írt levelei, melyben szót emelnek Duray Miklós alkotmányellenes letartóztatása és fogva tartása ellen. „Durayval és állásfoglalásával lehet vitatkozni, be lehet bizonyítani, hogy ebben vagy abban téved, hogy ezt vagy azt nem gondolta végig — demokratikus államban azonban nem volna szabad őt bebörtönözni. Azoknak a problémáknak az elhallgatásával, amelyekről beszél, semmi pozitív dolgot el nem érnek, mindössze a problémák maguk mélyülnek el, és a kapcsolatok romolhatnak tovább. Duray bezárásával pedig végképp semmi sem oldódik meg, mindössze annyit érnek el, hogy a nálunk lévő magyar kisebbség valamennyi nyílt problémája mellé még az ügyének vértanúját is elnyeri. (...) Duray nem izgat, hanem érvel, nem az érzelmekre, hanem az észre hat, nem kiváltságokat követel, hanem igazságos megoldást” — írja Jozef Lénártnak, az SZDKP első titkárának címzett levelében Miroslav Kusy közgazdász és filozófus, a Charta ’77 egyik aláírója és szóvivője. Kusy, három másik — Peter Colotkának, az SZSZK kormánya elnökének címzett — levél szerzőjével együtt a kisebbségi problémák nyilvános és demokratikus vitáját követeli a megfélemlítés és bebörtönzés helyett. Követelésükkel egyetértve valljuk, hogy a nyilvános és demokratikus vitához vezető út első lépése Duray szabadon bocsátása kell hogy legyen. A szlovákiai magyar kisebbség és a börtönében fogva tartott Duray Miklós nevében örömünket és köszönetünket fejezzük ki magyar, szlovák és más nemzetiségű barátaink szolidaritási megnyilvánulásaiért. Szükségünk van rá, és szükségünk lesz rá a jövőben is. Az ő példájuk nyomán buzdítunk minden szlovákiai magyart, hogy alkotmányos jogaival élve tiltakozzon a szlovákiai magyarságot sújtó diszkrimináció ellen, és követelje Duray azonnal szabadon engedését. Duray egész eddigi életével és tevékenységével példát adott az igazságért való küzdelem következetes vállalására. De ebben a küzdelemben nem szabad őt magára hagynunk, hisz ez a küzdelem mindannyiunkért, a szlovákiai magyarok közös sorsának jobbulásáért és a jövőnkért folyik. Másoljátok, terjesszétek az általatok már ismert információkat barátaitok és ismerőseitek széles körében. Szólítsatok fel tiltakozásra minél több embert, ezzel is tanújelét adva, hogy SZOLIDARITÁST VÁLLALUNK DURAY MIKLÓSSAL ÉS MINDEN, IGAZSÁGTALANUL ÜLDÖZÖTT POLGÁRTÁRSUNKKAL! KÖVETELJÜK A SZLOVÁKIAI MAGYAROK EGYÉNI ÉS KOLLEKTÍV JOGAINAK TISZTELETBEN TARTÁSÁT ÉS BIZTOSÍTÁSÁT! ELÍTÉLÜNK MINDEN HATALMI ÖNKÉNYT ÉS JOGTALANSÁGOT! SZOLIDARITÁST ÉS SZABADSÁGOT DURAYNAK?! 1984. október 10. A CSMKJB • információs csoportja (A szerkesztő megjegyzése: Lapzártakor érkezett hír szerint röviddel karácsony előtt Durayné engedélyt kapott, hogy férjét meglátogassa. Állítólag jó lelkiállapotban, de testileg legyengülve, lefogyva találta. Nemrég egy svájci barátjától a börtönben csomagot kapott. A vádiratot már ismertették vele, de a tárgyalás időpontját még mindig nem tűzték ki. Címe a börtönben: Miklós Duray 7-18-1945 Víznica • Justicná ulica 2 810 00 Bratislava Czechoslovakia Kérjük olvasóinkat, minél többen küldjenek neki újévi üdvözletet, kifejezve abbeli reményüket, hogy az új év meghozza számára a szabadulást.) Mit búsulsz, kenyeres? Teljesen szavahihető és egybehangzó források szerint a budapesti Szabadság téren kirakott Kádár-kép alá valaki szurokkal a következő szavakat írta: „Mit búsulsz, kenyeres? Ez se tart örökké! 150 év alatt se váltunk törökké!” A jelentések szerint az esetnek külön színt és érdekességet ad az a tény, hogy az egyébként is savanyú ábrázatú Kádár ezen a fotón olyan képet vágott, mintha éppen most harapott volna egy rothadt vackorba. Az emberek négy napig zarándokoltak a Szabadság térre csodát látni, míg végre a hatóságok levakartatták a feliratot, amit csak nagy nehezen lehetett eltávolítani. DR. SZENTMIKLÓSY ÉLES GÉZA: „Ez a harc lesz a A gazdaságilag, politikailag és ideológiailag csődbe jutott pánorosz bolsevizmus világuralmának megvalósítása érdekében — szövetkezve a világkormány létesítésére törekvő szélsőbaloldali liberalizmussal — a tömegek grandiózus hazugságokkal történő megfélemlítését veti fokozott erővel latba. Ehhez jön még a leigázott népek verejtékéből megteremtett félelmetes hadigépezetével való fenyegetőzés és a világterrorizmus támogatása. Teszi ezt pedig azért, mert tudja: ha a közeljövőben nem ér el látható eredményt, akkor modern gyarmatbirodalmának felbomlása elkezdődik, mert „a marxizmus—leninizmus nem hoz megoldást a világ bajaira” — mondotta a napokban Teng Hsziao-ping a kínai kommunista párt lapjának elsőoldalas vezércikkében, miután már 35 éve kísérleteznek — vajmi kevés eredménynyel — a kommunista gazdasági rendszerrel. Ezért jelent meg Mihail Gorbacsov, a politbüró legfiatalabb tagja — és Csernyenko valószínű utódja — oly váratlanul Londonban, hogy tárgyalásokat kezdjen Margaret Thatcherrel, aki nemrégen írta alá Kínával a Hongkong átadásáról szóló szerződést. Gorbacsov a londoni parlamentben kijelentette: a Szovjetunió kész a nukleáris fegyverek radikális csökkentésére, de — és ez a döntő — csak akkor, ha először Amerika hajtja végre a csökkentést, továbbá ha Amerika véget vet az űrvédelmi fegyverek gyártásának és az antirakéta-fegyverekkel történő kísérletezésnek. Gorbacsov vagy hatalmi tébolyban szenved, vagy azt hiszi, hogy a kijevi kerület párttitkárának ad ki utasítást. De még azt is tudjuk, mit fog mondani a Pravda, a hudsoni Izvesztyija (a New York Times) és a potomaci Pravda (a Washington Post), ha nem teljesítik azonnal Gorbacsov kívánságait. Azt, hogy ezzel a Reagannel nem lehet tárgyalni, mert ez rakétamániákus, mire Tim O’Neill és Ted Kennedy vörösre tapsolják a tenyerüket, így a januári Shultz— Gromiko találkozó már „handicap”-pel indul, legalábbis erre számít Gorbacsov, a szalonbolsevistának álcázott vörös cárevics. / // / A végső Teng Hsziao-ping ugyan nem mondta ki, de ő is tudja, hogy a halálra centralizált kommunista gazdasági rendszer holtvágányra futott, ahonnan nincs visszatérés, mert kifogyott a szuszból. Életre keltése pedig a marxizmus—leninizmus feladását jelentené, aminek a közép- és kelet-európai rabnemzetek örülnének a legjobban. De ha ez így van, ha a marxizmus—leninizmus elvesztette értelmét, akkor mi indokolja a kommunizmus létezését és az érte hozott áldozatokat? Ha nem igazak a „tudományos szocializmus” tételei, akkor mi indokolja a diktatúrát és a napról napra való élés nyomorúságát, a civilizált élet kényelmének nélkülözését? A válasz: semmi, és így nincs értelme annak sem, hogy a rabnépek tovább tűrjék a diktatúrát. Ezért rohant Gorbacsov Londonba, és ezért találkozik Gromiko az amerikai külügyminiszterrel, függetlenül attól, hogy Amerika egyetlen rakétát sem vont ki Nyugat- Európából, pedig ha jól emlékszünk, még nem is olyan régen ezt a feltételt szabta a Szovjetunió a tárgyalások újrafelvételére vonatkozóan. Reagannek a demokraták azt hányják a szemére, hogy ő az egyetlen elnök, aki nem kötött a Szovjetunióval fegyverkezési egyezményt. Jól tette, mert egy államférfi nem akkor köt egyezményt az ellenséggel — márpedig a Szovjetunió az —, amikor az kívánja, hanem akkor, amikor ő azt jónak látja. Az elmúlt négy év alatt Amerika — Reagan politikai célkitűzéseinek részbeni megvalósításával — elég erős lett ahhoz, hogy a Szovjetunió ne tudja megzsarolni, mint tette azt Kennedyvel és Carterrel. S most a liberáldemokraták és a hírközlés le akarja faragni — a Szovjetunióval való tárgyalás előestéjén — a hadiköltségvetést. Miért? Gyengíteni Amerika tárgyalóképességét? Hatalmi féltékenység miatt veszélyeztetni a nemzet biztonságát? Kontárkodó kormányzás eredményeként kockára tenni milliók életét és Amerika nemzetközi szavahihetőségét? Leállítani a MX- rakéta gyártását csak azért, mert a londoni Jones-évkönyv azt állítja, hogy az MX-rakéták nem tudnak áthatolni a szovjet silókon, mert azokat a Szovjetunió megerősítette? Mi ez, ha nem a szovjetbarát sajtó Amerikát veszélyeztető hadjárata? (Folytatás a 6. oldalon)