Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1985 (92. évfolyam, 1-50. szám)
1985-12-15 / 48. szám
92. évfolyam, 48. szám 1985. december 15. Mindszenty bíboros Magyarország az Egyház ága • Magyarország és az Egyház világokat átfogó fájának utolsó ága itt Közép-Európában. Ez a hatalmas fa kétezer éven át termette népek és nemzetek boldogulására az emberi civilizáció áldott gyümölcseit. Nem közömbös ma sem, épp a civilizáció szempontjából, hogy a fának közép-európai ága öt-hat felé hasítva elsorvad, avagy egész erejével szolgálja ezer éve betöltött küldetését a Julián barátok fáklyájával. A Világegyház vonalán küldöm ezt a gondolatot, mert az ma is hit és szeretet egységén túl az igazság oszlopa és erőssége (1 Tim 3,15). Magának a magyarságnak is vannak a civilizáció védelmében elévülhetetlen és eleddig kellően nem méltányolt szolgálatai. Ittléte óta állandóan, de különösen a XIII—XV. században a maga testével és vérével védte Nyugat békéjét és épségét. Ezért nevezi Franciaországról írt történelmi művében Michelet Nyugat áldott megmentőjének. A magyar vér széles folyamként dagad, és amíg Michelangelo nyugodtan dolgozik a Szent Péter kupoláján, London nyugodtan él Shakespeare színműveinek, végvári vitézeink őrt állnak Róma, London és Párizs kapujában is.. . Nagyhatalomból vérfolyamon át lettünk kis állammá, csonka és koldus nemzetté. (Szózat a Világegyházhoz) 16504 - - 1---ERIS FA Catholic Hungarians’ Sunday KIADÓHIVATAL: - EDITORIAL OFFICE: P.O. Box 2464 Youngstown, Ohio 44509 Tel.: (216) 799-2600 és 799-3335 (USPS 291-640) The world's largest Catholic Hungarian weekly Price of one copy: 50 cents Egyes szám ára: 50 cent A magyarság legnagyobb katolikus hetilapja Stirling György: A nagy hazugságok országa I. Mindenki ismeri a hazug emberről és a sánta kutyáról szóló régi magyar közmondást. Nos, a gyakorlatban naponta tapasztalhatjuk, mennyire igaz ez a közmondás, ha a kommunista országok sajtóját olvassuk. Hazudnak a szovjet, a magyarországi és a lengyel újságok, de nem maradnak mögöttük a béketábor többi lapjai sem. Hazudozás terén azonban mind közül magasan viszi a pálmát a Román Szocialista Köztársaság sajtója. Az űr, ami a romániai újságokban közreadott hírek, munkasikerekről lelkendező beszámolók és riportok, valamint az igazság között tátong, szinte áthidalhatatlan. A Ceausescu Romániájában szerkesztett újságok — nyomják azokat románul, németül vagy magyar nyelven — egyforma szemérmetlenséggel hamisítják meg az igazságot és adnak be az olvasóknak olyasmiket, amiknek semmi közük a való tényekhez. Hazugságskálájuk kiterjed a nemzetiségek — magyarok, németek — sorsát derűs színekkel festő írásokra, Ceausescu magasztalására és a romániai jólétet biztosító hatalmas gazdasági-társadalmi fejlődés bemutatására. Ezúttal csak ez utóbbi témakörből hozunk példákat és állítjuk párhuzamba a bukaresti lapok közleményeit a valósággal. A Ceausescu-korszak dicsőítése Hozzájutottam az ELŐRE című, Bukarestben magyarul kiadott kommunista újság néhány példányához, melyek véletlenül mind a román nemzeti ünnep — augusztus 23. — körüli dátumokat viselnek, sőt köztük van a nagy napon megjelent szám is: vörös fejléccel, az ünnep méltatásával, Ceausescu képével és idézeteivel, azonkívül természetesen az őt dicsőítő versek és cikkek émelyítő tömegével. Vannak olyan magabiztos tudósítások, hogy ha azokat egy más bolygóról idecsöppent űrhajós kezébe adnánk, az azok alapján szentül meg lenne győződve arról, hogy Romániában minden a legnagyobb rendben van és az ország rakétasebességgel halad előre a fejlődés útján. Hadd idézzek erre kapásból néhány példát az ELŐRE számaiból. Az amerikai napilapoknál is nagyobb formátumú, elég silány minőségű papírra nyomott sajtótermék minden sora derűt keltő olvasmánynak ígérkezik ... „Ceausescu-korszak: történelmi két évtized" és „Éljen drága hazánk, a szocialista Ceausescu-Románia!” — hirdeti az első oldalon két pirossal nyomott jelmondat, majd következik az első cikk „Dicsőséges esztendők" címmel. A cikkíró (Román Győző a neve) fellengzős szavakkal méltatja a Ceausescu-korszak nagyszerű eredményeit, melyek új fejezetet nyitottak Románia történetében. „Olyan korszak kezdődött negyvenegy évvel ezelőtt (1944. augusztus 23-án fordult szembe a román hadsereg német szövetségeseivel és állt szovjet oldalra. — S. Gy.), amely hazánk évezredes történetének (!) legszebb eredményeit hozta. E négy évtized alatt minden tevékenységi területen hatalmasak a változások, óriási az előrelépés. Megszüntettük a termelőeszközök magántulajdonát, az ember ember általi kizsákmányolását, az osztályelnyomást, létrehoztunk egy egységes szocialista gazdaságot. A termelőerők soha nem ismert fejlődésen mentek keresztül, Románia ipari-agrárországgá vált, fejlett iparral és korszerű mezőgazdasággal. Az ipari termelés ma százszor nagyobb (!), mint 1944- ben volt és a mezőgazdasági termelés hétszeresen haladja meg a negyven év előtti szintet. A nemzeti jövedelem jelenleg 32-szer nagyobb, mint 1944-ben volt. Mindez erőteljes alapot teremtett a további fejlődéshez, a nép életszínvonalának emeléséhez.” Mit nyújt a népnek a „Conducator”? Az ELŐRE évfordulós számánál csupán néhány hónappal korábbi dátumú az a Washington Post, mely előttem fekszik s melyben a „Romania's Worst Winter Since World War II.” című cikket olvastam. Minden kommentár nélkül idézek most néhány idevágó részletet ebből az amerikai cikkből: „A második világháború óta ettől a téltől szenvedtek legtöbbet Románia lakosai — olvassuk a Post cikkében, melyet Bradley Graham, a lap legismertebb közép-európai tudósítója írt , mert más országokban elképzelhetetlen megszorítások keserítették életüket. A tél folyamán 50 százalékkal csökkentették az energiaszolgáltatásokat, így a villany- és gázfogyasztást. A főzés, fűtés és világítás idejét a minimálisra kellett redukálni a magánlakásokban éppúgy, mint a hivatalokban. A televízió két órára korlátozta adását, a vendéglők — ahol egyáltalán volt kiszolgálás — este 9-kor bezártak. Minden magánautót le kellett állítani, benzint nem lehetett kapni a kutaknál. A rendelkezések megtartását különleges brigádok ellenőrizték, s akit pazarláson értek, azt súlyosan megbüntették. Egy kereskedősegéd ellen, akit rajtakaptak azon, hogy ebédidő alatt rádiót hallgatott, bűnügyben emeltek vádat.” Mintha némi ellentmondás mutatkoznék a két cikk között: egy olyan országban, ahol „a termelőerők soha nem ismert fejlődésen mentek keresztül", s ahol az ipari termelés százszorosa a réginek, vajon miért kellett ilyen drasztikus energiakorlátozásokat alkalmazni, amilyenekre sehol a világon nem került még sor békeidőben? A Ceausescu-korszak csak ilyen életszínvonalat képes biztosítani a szocialista Románia népeinek? De érdemes még további részleteket is elolvasni a Washington Post cikkéből: „Románia adósságai 1981-ben meghaladták a tízmilliárd dollárt, s azóta ez az összeg nőtt. Az üzletek üresek és az élelmiszerek egy részét jegyre adják. Románia azelőtt olajat és élelmiszert exportált, ma mindkettőből behozatalra szorul. Húst ritkán lehet kapni, a vajat és cukrot racionalizálták. Nyugati megfigyelők szerint a bajokért a rossz vezetés, a szakszerűtlen szervezés, valamint a helytelen energiagazdálkodás felelős. Románia krízisről krízisre bukdácsol s ezzel kiérdemelte az Európa gazdaságilag második legziláltabb állama címet, a mélypontobb állama címet, a mélyponton lévő Lengyelország után" — írja a Washington Post. A „forradalmi humanizmus” a gyakorlatban Az amerikai főváros liberális napilapja igazán nem gyanúsítható elfogultsággal Ceausescuval szemben, s mégis ilyen lesújtó megállapításokat olvashatunk benne. A háromhasábos hosszú cikk további idézésétől eltekintünk, inkább visszalapozunk az ELŐRE előbb megkezdett vezércikkének olvasására, elmerengve közben azon, honnét vett ez a Román Győző ekkora bátorságot, hogy ennyire elferdítse a tényeket és kifacsarja az igazságot? Ez különösképp szembeszökő a következő sorokban, ahol a gazdasági fejlődéssel összefüggésben az ország társadalmi viszonyaival is kérkedik az ELŐRE cikkírója. „Pártunk szemléletében a nép jólétének növelése nemcsak anyagi igényeinek egyre teljesebb kielégítését jelenti, hanem mindazon körülmények létrehozását, amelyek jobbítják életminőségét, emelik kulturális és civilizációs szintjét. Beszédes kifejezője ez a szocialista társadalmunkra jellemző forradalmi humanizmusnak, amelynek középpontjában az etika és a társadalmi méltányosság, az ember szabadsága, méltósága és boldogsága áll, amely tág teret biztosít a társadalom minden tagjának egyénisége kibontakozásához és érvényesüléséhez. Mélyreható átalakulások mentek végbe társadalmunk szerkezetében: nemzetiségi különbség nélkül szorosabbra kovácsolódott az összes dolgozók egysége a párt körül. Figyelembe véve, hogy az ország területén, a történelmi fejlődés következtében évszázadok óta együttélő nemzetiségek is van(Folytatás a 3. oldalon) Dr. Nánay Endre: Mit keresnek a fehérek a fekete kontinensen? A dél-afrikai fehér-fekete probléma ismeretes mindenki előtt. A 75 százalékos fekete lakosság harmadosztályú polgársága és a velejáró lázongás lassan holtpontra juttatja Dél- Afrika gazdasági helyzetét is. A közgazdasági kérdések Dél- Afrikában jobban pillérei a belső és nemzetközi politikának, mint talán bárhol máshol a világon. Dél-Afrika hatalmas és pótolhatatlan nyersanyagkészlete, annak speciális nélkülözhetetlensége és kiváló minősége Nyugat számára olyan kérdéseket vet fel politizálásában, melyekből alig lehet kiutat találni. Egyes nyugati országok vagy vállalatok számára létkérdés a dél-afrikai piac, főleg az onnan való nyersanyag import, mellyel együtt jár a kölcsönös, néha közös üzletelés is. Japán úgyis mint nyersanyagában szegény ország kétségbeesve figyeli a dél-afrikai helyzet elmérgesedését, mert aligha engedheti meg magának, hogy Dél-Afrikából való érc-, szén-, stratégiai importját mellőzze. Japán szerint, termelése erre a speciális dél-afrikai anyagra van beállítva. Nyugat számtalan országa valósággal összeforrott a dél-afrikai termeléssel. Az USA például Dél- Afrikából szerzi be évtizedek óta 55 százalékát króm-, 49 százalékát platina-, 44 százalékát vanádium-, 39 százalékát mangánszükségletének. A világ legjobb kobaltját ugyan Zambia termeli, de az onnan csak a délafrikai vasútvonalon át jut hajóra és utána ide. Mint ismeretes, az angolok betelepedtek Dél-Afrikába és hosszú ideig gyarmatosítókként éltek az országban, s így teljesen kiépítették kereskedelmi és gazdasági kapcsolataikat Dél-Afrikában. A nyugatnémetek még a háborúk előtt, (mint németek) komoly gazdasági kapcsolatokat tartottak fenn Dél-Afrikával. (A Dél-Afrika által adminisztrált szomszédos Namíbia német gyarmat volt, s ma is ezrével élnek németek ott.) A nagy német cégek tucatjával működnek az országban. A hollandok szoros kapcsolatot tartanak fenn, hiszen az első dél-afrikai telepesek hollandok voltak, akik ma búr néven ismeretesek. Nyugat összefonódása gazdaságilag rányomja bélyegét a dél-afrikai politizálásra is. Mindezt félretéve Dél-Afrika déli partrésze, a két óceán találkozása, a világ hajóforgalmának stratégiai góca. Ennek elvesztése tragédiát jelentene a nyugati világ számára, vagy ahogy a híradások emlegetik: a nyugati világ ügyefogyottsága és balfogása lenne, mert a szovjet hajók özöne máris erre várakozik. Az afrikai jelen problémába bele van ágyazva a szovjet terjeszkedés, természetesen alaposan befedve egyes feketék politizálásával. Az érdemben talán igaz, de az eredményében lázító türelmetlenség nemcsak a dél-afrikai feketéket, a körülbelül 15 milliót érinti (valóban tragikusan), de Nyugat százmillióit is, magát Nyugatot is, sőt a nyugati politizálás és gazdasági élet alapelveit vagy pilléreit. Dél-Afrikában van a világ krómtartalékának 83 százaléka, vanádiumának 64 százaléka, mangánjának 50 százaléka, a legjobb uránérc is itt található. Eleddig egyetlen a francia és a dán hivatalos kormány, melyek általános- és kölcsönberuházási stoppot parancsoltak, de a végrehajtásban lelassultak, mert időközben belátták kapkodásukat, szenzációszolgálatukat. A többi kormány csak részretorziókkal igyekszik kiszolgálni a dél-afrikai feketék programját a fehér kormány ellen. Köztudott és sokat ismételt immáron az utabbi időben, hogy a fekete lakosság Dél-Afrikában valóban elkülönített, sőt durván mellőzött, elnyomott. A jelen fehér (kisebbségi) kormányt bár hosszabb idő óta, de újabban most váratlan intenzitással érte a külföldi támadás. Részben azok részéről is, akik kizárólag csak a feketék ügyét látják az adott helyzetben, s ezért a 75 százalékos szakképzettség nélküli fekete tömeg teljes, azonnali rehabilitását követelik, sőt hadat üzentek ez ügyben a dél-afrikai fehér kormánynak. Aligha vitathatja valaki is, hogy a jelen igazságtalanságokon változtatni kell, nem ígéretekkel, hanem cselekvéssel. Az azonnaliság és a teljesség azonban megoldhatatlan anélkül, hogy nemcsak egész Dél-Afrika, de talán egész Afrika, sőt a nyugati világ maga is komoly kárt ne szenvedne. A fekete tömeg azonnali forradalmi hatalomátvétele, ahogy azt egyes lázítók követelik, tragédiát jelentene az egész világ számára, kivéve a szovjetet. A különböző tatárokba öltözöttek harcos hangja csak személyük szenzációját és nem az ügyet szolgálja. Minden bizonnyal az összehangolt cselekvésnek itt az ideje. A menetrendet azonban bele kellene illeszteni egész Afrika státusába, mert a Dél-afrikai Köztársaság az 51. országa Afrikának. Bár nem fekete uralkodók alatt élnek a különböző színek, s a fehérnek sokkal jobb sorsa van, mint a nem fehérnek. De a feketéknek nem rosszabb, mint a többi 50 afrikai országban, ahol egyik-másikban a fekete uralkodók alatt milliószámra éhen halnak vagy a trónharcokban naponta ezrek tűnnek el örökre. Azt már a fehérek fel sem merik vetni, hogy minden színnek van saját kontinense, csak a fehérnek nincs. Afrika a feketéké (még az 51. országból is kiutálják a fehéreket), Ázsia a sárgáké, Európa már elszínesedett ... Abszolút nyugalom A genfi csúcstalálkozó idején a legsúlyosabb incidens az volt, amikor a szovjet biztonsági szolgálat egyik embere — el akarván vágni egy tilos irányba haladó riporter útját — belefarolt kocsijával egy svájci rendőrfelügyelő autójába. Ennél nagyobb baj soha ne történjen egy csúcstalálkozó körül A genfiek türelemmel viseltek mindent, csak csütörtök reggel lettek egy kicsit ingerültek mindazok, akik az Intercontinental szálló közelében laktak. Nemcsak a kocsijukat nem találták ott, ahol este hagyták, de a buszmegállók is eltűntek a körzetből. Az éjszaka folyamán ugyanis a biztonsági erők alaposan megtisztították a környéket, hogy minden rendben legyen, amikor Gorbacsov pártfőtitkár és Reagan elnök felolvassa a szállodában berendezett sajtóközpontban a zárónyilatkozatot. Rendben is volt minden. Az óvatos „csőszök ” Moszkvában a művelődésügyi minisztérium betiltott két operettet, mert abban ivójelenetek voltak és ez nem fér össze a júniusban, Gorbacsov által meghirdetett antialkoholista kampánnyal. Egyébként a szovjet televízió cenzorai a „Traviata” című operából is kivágták az első felvonás ivós, mulatós jeleneteit. . . Volume 92, No. 48 December 15, 1985