Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1985 (92. évfolyam, 1-50. szám)

1985-12-15 / 48. szám

92. évfolyam, 48. szám 1985. december 15. Mindszenty bíboros Magyarország az Egyház ága • Magyarország és az Egyház világokat átfogó fájának utolsó ága itt Közép-Európában. Ez a hatalmas fa kétezer éven át ter­mette népek és nemzetek boldogulására az emberi civilizáció áldott gyümölcseit. Nem közömbös ma sem, épp a civilizáció szempontjából, hogy a fának közép-európai ága öt-hat felé hasítva elsorvad, avagy egész erejével szolgálja ezer éve betöltött külde­tését a Julián barátok fáklyájával. A Világegyház vonalán küldöm ezt a gondolatot, mert az ma is hit és szeretet egységén túl az igazság oszlopa és erőssége (1 Tim 3,15). Magának a magyarságnak is vannak a civilizáció védelmé­ben elévülhetetlen és eleddig kellően nem méltányolt szolgálatai. Ittléte óta állandóan, de különösen a XIII—XV. században a maga testével és vérével védte Nyugat békéjét és épségét. Ezért nevezi Franciaországról írt történelmi művében Michelet Nyugat áldott megmentőjének. A magyar vér széles folyamként dagad, és amíg Michelangelo nyugodtan dolgozik a Szent Péter kupolá­ján, London nyugodtan él Shakespeare színműveinek, végvári vitézeink őrt állnak Róma, London és Párizs kapujában is.. . Nagyhatalomból vérfolyamon át lettünk kis állammá, csonka és koldus nemzetté. (Szózat a Világegyházhoz) 16504 -­ - 1---­ERIS FA Catholic Hungarians’ Sunday KIADÓHIVATAL: - EDITORIAL OFFICE: P.O. Box 2464 Youngstown, Ohio 44509 Tel.: (216) 799-2600 és 799-3335 (USPS 291-640) The world's largest Catholic Hungarian weekly Price of one copy: 50 cents Egyes szám ára: 50 cent A magyarság legnagyobb katolikus hetilapja Stirling György: A nagy hazugságok országa I. Mindenki ismeri a hazug emberről és a sánta kutyáról szóló régi magyar közmondást. Nos, a gyakorlatban naponta tapasztalhatjuk, mennyire igaz ez a közmondás, ha a kommu­nista országok sajtóját olvas­suk. Hazudnak a szovjet, a ma­gyarországi és a lengyel újsá­gok, de nem maradnak mögöt­tük a béketábor többi lapjai sem. Hazudozás terén azonban mind közül magasan viszi a pál­mát a Román Szocialista Köz­társaság sajtója. Az űr, ami a romániai újságokban közre­adott hírek, munkasikerekről lelkendező beszámolók és ripor­tok, valamint az igazság között tátong, szinte áthidalhatatlan. A Ceausescu Romániájá­ban szerkesztett újságok — nyomják azokat románul, né­metül vagy magyar nyelven — egyforma szemérmetlenséggel hamisítják meg az igazságot és adnak be az olvasóknak olyas­miket, amiknek semmi közük a való tényekhez. Hazugság­skálájuk kiterjed a nemzetisé­gek — magyarok, németek — sorsát derűs színekkel festő írá­sokra, Ceausescu magasztalá­­sára és a romániai jólétet biz­tosító hatalmas gazdasági-tár­sadalmi fejlődés bemutatására. Ezúttal csak ez utóbbi téma­körből hozunk példákat és állít­juk párhuzamba a bukaresti la­pok közleményeit a valósággal. A Ceausescu-korszak dicsőítése Hozzájutottam az ELŐRE című, Bukarestben magyarul kiadott kommunista újság né­hány példányához, melyek vé­letlenül mind a román nemzeti ünnep — augusztus 23. — körüli dátumokat viselnek, sőt köztük van a nagy napon megjelent szám is: vörös fejléccel, az ün­nep méltatásával, Ceausescu képével és idézeteivel, azonkívül természetesen az őt dicsőítő versek és cikkek émelyítő töme­gével. Vannak olyan magabiz­tos tudósítások, hogy ha azokat egy más bolygóról idecsöppent űrhajós kezébe adnánk, az azok alapján szentül meg lenne győ­ződve arról, hogy Romániában minden a legnagyobb rendben van és az ország rakétasebes­séggel halad előre a fejlődés útján. Hadd idézzek erre kapásból néhány példát az ELŐRE szá­maiból. Az amerikai napilapok­nál is nagyobb formátumú, elég silány minőségű papírra nyo­mott sajtótermék minden sora derűt keltő olvasmánynak ígér­kezik ... „Ceausescu-korszak: törté­nelmi két évtized" és „Éljen drága hazánk, a szocialista Ceausescu-Románia!” — hirdeti az első oldalon két pirossal nyo­mott jelmondat, majd követke­zik az első cikk „Dicsőséges esztendők" címmel. A cikkíró (Román Győző a neve) felleng­zős szavakkal méltatja a Ceau­sescu-korszak nagyszerű ered­ményeit, melyek új fejezetet nyitottak­­ Románia történeté­ben. „Olyan korszak kezdődött negyvenegy évvel ezelőtt (1944. augusztus 23-án fordult szembe a román hadsereg német szövet­ségeseivel és állt szovjet oldal­ra. — S. Gy.), amely hazánk évezredes történetének (!) leg­szebb eredményeit hozta. E négy évtized alatt minden tevé­kenységi területen hatalmasak a változások, óriási az előre­lépés. Megszüntettük a terme­lőeszközök magántulajdonát, az ember ember általi kizsákmá­nyolását, az osztályelnyomást, létrehoztunk egy egységes szo­cialista gazdaságot. A termelő­erők soha nem ismert fejlődésen mentek keresztül, Románia ipari-agrárországgá vált, fejlett iparral és korszerű mezőgazda­sággal. Az ipari termelés ma százszor nagyobb (!), mint 1944- ben volt és a mezőgazdasági termelés hétszeresen haladja meg a negyven év előtti szintet. A nemzeti jövedelem jelenleg 32-szer nagyobb, mint 1944-ben volt. Mindez erőteljes alapot teremtett a további fejlődéshez, a nép életszínvonalának emelé­séhez.” Mit nyújt a népnek a „Conducator”? Az ELŐRE évfordulós szá­mánál csupán néhány hónappal korábbi dátumú az a Washing­ton Post, mely előttem fekszik s melyben a „Romania's Worst Winter Since World War II.” című cikket olvastam. Minden kommentár nélkül idézek most néhány idevágó részletet ebből az amerikai cikkből: „A második világháború óta ettől a téltől szenvedtek legtöbbet Románia lakosai — olvassuk a Post cikkében, me­lyet Bradley Graham, a lap leg­ismertebb közép-európai tudósí­tója írt , mert más országok­ban elképzelhetetlen megszorí­tások keserítették életüket. A tél folyamán 50 százalékkal csökkentették az energiaszol­gáltatásokat, így a villany- és gázfogyasztást. A főzés, fűtés és világítás idejét a minimálisra kellett redukálni a magánlaká­sokban éppúgy, mint a hivata­lokban. A televízió két órára korlátozta adását, a vendéglők — ahol egyáltalán volt kiszol­gálás — este 9-kor bezártak. Minden magánautót le kellett állítani, benzint nem lehetett kapni a kutaknál. A rendelkezé­sek megtartását különleges bri­gádok ellenőrizték, s akit pazar­láson értek, azt súlyosan meg­büntették. Egy kereskedősegéd ellen, akit rajtakaptak azon, hogy ebédidő alatt rádiót hall­gatott, bűnügyben emeltek vádat.” Mintha némi ellentmondás mutatkoznék a két cikk között: egy olyan országban, ahol „a termelőerők soha nem­ ismert fejlődésen mentek keresztül", s ahol az ipari termelés százszoro­sa a réginek, vajon miért kellett ilyen drasztikus energiakorlá­tozásokat alkalmazni, amilye­nekre sehol a világon nem ke­rült még sor békeidőben? A Ceausescu-korszak csak ilyen életszínvonalat képes biztosíta­ni a szocialista Románia népei­nek? De érdemes még további részleteket is elolvasni a Wash­ington Post cikkéből: „Románia adósságai 1981-ben meghalad­ták a tízmilliárd dollárt, s azóta ez az összeg nőtt. Az üzletek üresek és az élelmiszerek egy ré­szét jegyre adják. Románia az­előtt olajat és élelmiszert ex­portált, ma mindkettőből beho­zatalra szorul. Húst ritkán lehet kapni, a vajat és cukrot raciona­lizálták. Nyugati megfigyelők szerint a bajokért a rossz veze­tés, a szakszerűtlen szervezés, valamint a helytelen energia­­gazdálkodás felelős. Románia krízisről krízisre bukdácsol s ezzel kiérdemelte az Európa gazdaságilag második legzilál­tabb állama címet, a mély­pon­­tobb állama címet, a mélypon­ton lévő Lengyelország után" — írja a Washington Post. A „forradalmi humanizmus” a gyakorlatban Az amerikai főváros liberá­lis napilapja igazán nem gya­núsítható elfogultsággal Ceau­­sescuval szemben, s mégis ilyen lesújtó megállapításokat olvas­hatunk benne. A háromhasábos hosszú cikk további idézésétől eltekintünk, inkább visszalapo­zunk az ELŐRE előbb megkez­dett vezércikkének olvasására, elmerengve közben azon, hon­­nét vett ez a Román Győző ekkora bátorságot, hogy ennyi­re elferdítse a tényeket és ki­facsarja az igazságot? Ez külö­nösképp szembeszökő a követ­kező sorokban, ahol a gazdasági fejlődéssel összefüggésben az ország társadalmi viszonyaival is kérkedik az ELŐRE cikk­írója. „Pártunk szemléletében a nép jólétének növelése nem­csak anyagi igényeinek egyre teljesebb kielégítését jelenti, hanem mindazon körülmények létrehozását, amelyek jobbítják életminőségét, emelik kulturális és civilizációs szintjét. Beszédes kifejezője ez a szocialista tár­sadalmunkra jellemző forradal­mi humanizmusnak, amelynek középpontjában az etika és a társadalmi méltányosság, az ember szabadsága, méltósága és boldogsága áll, amely tág te­ret biztosít a társadalom min­den tagjának egyénisége kibon­takozásához és érvényesülésé­hez. Mélyreható átalakulások mentek végbe társadalmunk szerkezetében: nemzetiségi kü­lönbség nélkül szorosabbra ko­­vácsolódott az összes dolgozók egysége a párt körül. Figyelem­be véve, hogy az ország terü­letén, a történelmi fejlődés következtében évszázadok óta együttélő nemzetiségek is van­­(Folytatás a 3. oldalon) Dr. Nánay Endre: Mit keresnek a fehérek a fekete kontinensen? A dél-afrikai fehér-fekete probléma ismeretes mindenki előtt. A 75 százalékos fekete lakosság harmadosztályú pol­gársága és a velejáró lázongás lassan holtpontra juttatja Dél- Afrika gazdasági helyzetét is. A közgazdasági kérdések Dél- Afrikában jobban pillérei a bel­ső és nemzetközi politikának, mint talán bárhol máshol a vilá­gon. Dél-Afrika hatalmas és pótolhatatlan nyersanyagkész­lete, annak speciális nélkülöz­hetetlensége és kiváló minősége Nyugat számára olyan kérdése­ket vet fel politizálásában, me­lyekből alig lehet kiutat találni. Egyes nyugati országok vagy vállalatok számára létkér­dés a dél-afrikai piac, főleg az onnan való nyersanyag import, mellyel együtt jár a kölcsönös, néha közös üzletelés is. Japán úgyis mint nyers­anyagában szegény ország két­ségbeesve figyeli a dél-afrikai helyzet elmérgesedését, mert aligha engedheti meg magának, hogy Dél-Afrikából való érc-, szén-, stratégiai importját mel­lőzze. Japán szerint, termelése erre a speciális dél-afrikai anyagra van beállítva. Nyugat számtalan országa valósággal összeforrott a dél-afrikai terme­léssel. Az USA például Dél- Afrikából szerzi be évtizedek óta 55 százalékát króm-, 49 szá­zalékát platina-, 44 százalékát vanádium-, 39 százalékát man­gánszükségletének. A világ leg­jobb kobaltját ugyan Zambia termeli, de az onnan csak a dél­afrikai vasútvonalon át jut ha­jóra és utána ide. Mint ismeretes, az angolok betelepedtek Dél-Afrikába és hosszú ideig gyarmatosítókként éltek az országban, s így tel­jesen kiépítették kereskedelmi és gazdasági kapcsolataikat Dél-Afrikában. A nyugatnéme­tek még a háborúk előtt, (mint németek) komoly gazdasági kapcsolatokat tartottak fenn Dél-Afrikával. (A Dél-Afrika ál­tal adminisztrált szomszédos Namíbia német gyarmat volt, s ma is ezrével élnek németek ott.) A nagy német cégek tucat­jával működnek az országban. A hollandok szoros kapcsolatot tartanak fenn, hiszen az első dél-afrikai telepesek hollandok voltak, akik ma búr néven isme­retesek. Nyugat összefonódása gaz­daságilag rányomja bélyegét a dél-afrikai politizálásra is. Mindezt félretéve Dél-Afrika déli partrésze, a két óceán talál­kozása, a világ hajóforgalmá­nak stratégiai góca. Ennek el­vesztése tragédiát jelentene a nyugati világ számára, vagy ahogy a híradások emlegetik: a nyugati világ ügyefogyottsá­­ga és balfogása lenne, mert a szovjet hajók özöne máris erre várakozik. Az afrikai jelen problémába bele van ágyazva a szovjet ter­jeszkedés, természetesen alapo­san befedve egyes feketék po­litizálásával. Az érdemben ta­lán igaz, de az eredményében lázító türelmetlenség nemcsak a dél-afrikai feketéket, a körül­belül 15 milliót érinti (valóban tragikusan), de Nyugat száz­millióit is, magát Nyugatot is, sőt a nyugati politizálás és gaz­dasági élet alapelveit vagy pillé­reit. Dél-Afrikában van a világ krómtartalékának 83 százaléka, vanádiumának 64 százaléka, mangánjának 50 százaléka, a legjobb uránérc is itt talál­ható. Eleddig egyetlen a francia és a dán hivatalos kormány, melyek általános- és kölcsön­­beruházási stoppot parancsol­tak, de a végrehajtásban le­lassultak, mert időközben belát­ták kapkodásukat, szenzáció­szolgálatukat. A többi kormány csak rész­retorziókkal igyekszik kiszolgálni a dél-afrikai feketék programját a fehér kormány el­len. Köztudott és sokat ismételt immáron az utabbi időben, hogy a fekete lakosság Dél-Afrikában valóban elkülönített, sőt durván mellőzött, elnyomott. A jelen fehér (kisebbségi) kormányt bár hosszabb idő óta, de újabban most váratlan intenzitással érte a külföldi támadás. Részben azok részéről is, akik kizárólag csak a feketék ügyét látják az adott helyzetben, s ezért a 75 százalékos szakképzettség nélküli fekete tömeg teljes, azonnali rehabilitását követelik, sőt hadat üzentek ez ügyben a dél-afrikai fehér kormánynak. Aligha vitathatja valaki is, hogy a jelen igazságtalanságo­kon változtatni kell, nem ígére­tekkel, hanem cselekvéssel. Az azonnaliság és a teljesség azon­ban megoldhatatlan anélkül, hogy nemcsak egész Dél-Afrika, de talán egész Afrika, sőt a nyu­gati világ maga is komoly kárt ne szenvedne. A fekete tömeg azonnali forradalmi hatalomátvétele, ahogy azt egyes lázítók követe­lik, tragédiát jelentene az egész világ számára, kivéve a szovje­tet. A különböző tatárokba öltö­zöttek harcos hangja csak sze­mélyük szenzációját és nem az ügyet szolgálja. Minden bi­zonnyal az összehangolt cselek­vésnek itt az ideje. A menetren­det azonban bele kellene illesz­teni egész Afrika státusába, mert a Dél-afrikai Köztársaság az 51. országa Afrikának. Bár nem fekete uralkodók alatt él­nek a különböző színek, s a fe­hérnek sokkal jobb sorsa van, mint a nem fehérnek. De a feke­téknek nem rosszabb, mint a többi 50 afrikai országban, ahol egyik-másikban a fekete uralko­dók alatt milliószámra éhen hal­nak vagy a trónharcokban na­ponta ezrek tűnnek el örökre. Azt már a fehérek fel sem merik vetni, hogy minden szín­nek van saját kontinense, csak a fehérnek nincs. Afrika a feke­téké (még az 51. országból is kiutálják a fehéreket), Ázsia a sárgáké, Európa már elszíne­sedett ... Abszolút nyugalom A genfi csúcstalálkozó idején a legsúlyosabb incidens az volt, amikor a szovjet biz­tonsági szolgálat egyik embe­re — el akarván vágni egy tilos irányba haladó riporter útját — belefarolt kocsijával egy svájci rendőrfelügyelő autójába. En­nél nagyobb baj soha ne történ­jen egy csúcstalálkozó körül A genfiek türelemmel vi­seltek mindent, csak csütör­tök reggel lettek egy kicsit in­gerültek mindazok, akik az In­tercontinental szálló közelében laktak. Nemcsak a kocsijukat nem találták ott, ahol este hagyták, de a buszmegállók is eltűntek a körzetből. Az éjsza­ka folyamán ugyanis a biz­tonsági erők alaposan megtisz­tították a környéket, hogy min­den rendben legyen, amikor Gorbacsov pártfőtitkár és Reagan elnök felolvassa a szál­lodában berendezett sajtóköz­pontban a zárónyilatkozatot. Rendben is volt minden. Az óvatos „csőszök ” Moszkvában a művelődésügyi minisztérium betiltott két operettet, mert abban ivójelenetek voltak és ez nem fér össze a júniusban, Gorbacsov által meghirdetett antialkoholista kam­pánnyal. Egyébként a szovjet televízió cenzorai a „Traviata” című operából is kivágták az első felvonás ivós, mulatós jeleneteit. . . Volume 92, No. 48 December 15, 1985

Next