Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1986 (93. évfolyam, 1-50. szám)
1986-09-07 / 34. szám
93. évfolyam, 34. szám 1986. szeptember/. LOUIS SZATMÁRY 2218 N LINCOLN AVE CHICAGO ILL 60614 Egyes szám ára: 50 cent A magyarság legnagyobb katolikus hetilapja Dr. Nánay Endre: Szociális megújhodás a Szovjetunióban? A londoni Guardian napilap moszkvai munkatársa, Martin Walker kicsempészett a Szovjetunióból egy 1985. november 21-én keltezett, 17 oldalas dokumentumot, melynek tartalma — amennyiben eredeti és hiteles az okirat — rendkívüli érdeklődésre tarthat számot. Az okirat sehol sem látott nyomdát a vasfüggöny mögött, és semmilyen híranyagban nem szerepelt annak ellenére, hogy több mint fél év eltelt keltezésétől. A nyugati szovjetológusoknak és álomfejtőknek azt kell kitalálni, hogy ki, milyen szervezet az okirat szerzője, illetve az csak egy disszidens fogalmazványa, vagy pedig — ahogy a szakembereknek becézettek el akarják hitetni — fontos, bennfentes, számottevő szovjet egyéniségek aggodalmának kifejezése. Eleddig az amerikai vagy a nyugati sajtó a dokumentum teljes szövegét nem tette közzé. A kivonatos közlések és utalások a következőkben adhatók vissza: most, hogy a szocializmus teljes és végleges győzelme adva van, a proletárság diktatúrájára továbbra már nincs szükség, mondja többek között a Szocialista Megújhodási Mozgalom (Movement for Socialist Renewal), úgyis mint a dokumentum aláírója. Számtalan helyen idézi Lenint, s dogmáival kívánja bizonyítani a szociális és politikai reform szükségességét és időszerűségét. Itt az idő a dolgozók, a parasztok és az intelligencia közös működésére és összefogására a szovjet tábor jövője érdekében. A szólásszabadságot és a normális kritikát nem lehet továbbra is durván elfojtani a kevesek uralma érdekében (mert Lenin mondotta: nyilvánosság nélkül nevetséges a demokratikus jelzőt használni). Az alapvető emberi jogok megtagadása, (melyhez a személyes szabadságon kívül hozzátartozik a polgárok ellátásáról való gondoskodás) az emberi méltóság meggyilkolása. A jelen szovjet külpolitika — mondja a dokumentum kivonatos, nyugati sajtóismertetése — teljesen téves elveken és elképzelésen alapul. Az esztelen fegyverkezési láz őrjöngéssé fajult; a volt koloniális rend országainak szovjetizálása, az afganisztáni hadviselés nem hoz dicsőséget a Szovjetuniónak, legkevésbé a „nemes” hadseregnek. A szociálpolitikai rezsimek Magyar-, Lengyel- és Kelet- Németországban (csak ezt a három országot említik) lojálisak a Szovjetunióhoz, hiszen jelen vannak a szovjet katonai erők. A Szovjetunió 10—15 évvel hátrább van gazdaságilag, mint a kapitalista országok, illetve közel van a fejletlen országok státusához. Nyugatra szóló adósságában Brazília és Mexikó után következik. 2005- re exportjának 75 százalékát kénytelen lesz külföldi adóssága törlesztésére fordítani. Az USA fegyveres erejében messze túlhaladta a Szovjetuniót, mondja a szamizdat dokumentum, illetve az amerikai sajtó idézete. A továbbiakban az aláírók a javaslat szükségét azzal is indokolják, hogy Nyugaton számtalan kormány vagy az uralmon levők akcióit kiteregeti a sajtó, s ezzel nemcsak üres kritikát gyakorol, de változást provokál. Idéz több nyugati botrányt (így a Watergate-t, a francia Greenpeace-ügyet, stb.). A dokumentum — amint a fentiekből is kiolvasható — századfordulót jelentene, ha eredeti, hiteles, nemcsak egy kis évtizedek óta szokásos lázongó kör firkálása ... ha Martin Walker legalább azt közli, hogy kitől, milyen körülmények között vette át Moszkvában az okiratot! A nyugati hírközlő és hírmagyarázó szervek, de a kormánykörök illetékesei is igyekeznek felderíteni az okirat autenticitását, mielőtt hozzákezdenének annak kiértékeléséhez. Az elmúlt fél évszázad alatt ugyanis számtalan bátor hang követelte a változást a Szovjetunióban, de hangja nem jutott messze, legfeljebb az „igehirdető” találta magát Szibériában. (Szaharov és Bukovszkij csak példa a sok közül.) A szamizdat irat eredetének, szerzőinek kiderítése nélkül nincs nagyobb értéke a fenti közléseknek, hiszen a hibákat ismeri Nyugat, s azt is, hogy annak orvoslása alig tűr halasztást. Ám, ha a reális háttér nem adható meg, a naiv amerikai politikusok (de azok legilletékesebbje is) azt mondhatja: Na lám, itt a változás, minek ide légűrvédelem, amerikai sok száz billiós katonai költségvetés! Már most az illetékes kiértékelők is éppen azért vetik bele magukat a háttér tisztázásába, mert nagyon könnyen lehet, hogy a változást és újítást követelők éppen az USA-t és Nyugatot akarják beugratni hangzavarukkal. Hagyjátok abba az ellenünk való fegyverkezést, hiszen olvashatjátok, mi is ugyanazt akarjuk, mint ti, a„békét”! A helyzetanalizálók máris tudni vélik, hogy Roy Medvedev szovjet historikus ilyen területen dolgozik (bár testvére, Zhoers már Nyugaton él), és könnyen lehet, hogy egyes ottani hivatalosok rávették Medvedevet (és társait) ilyen szamizdat irat szerzőségére. Ezt annál is inkább meghirdetik, mert Gorbacsov szovjet vezér nyíltabb kulturális és sajtóéletet ígért a minap. Miért „szüneteltetik” a Tiszatáj folyóiratot? Csurka István szilenciuma mellett más „ügy” is foglalkoztatja a hazai közvéleményt: betiltották a Tiszatáj című irodalmi folyóiratot! A betiltási határozatot a Művelődési Minisztériumban hozták és onnét utasították a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalatot, hogy további intézkedésig „szüneteltesse” a folyóirat megjelenését. A sajtószabadság megsértésének, illetve egy újság betiltásának ilyen árnyaltan finom fogalmazásával már régen nem találkoztunk. Hadd idézzük, mit ír az „ügyről” a Magyar Nemzet: A Szegeden megjelenő Tiszatáj című folyóirat szerkesztőségének tagjaival szemben — lévén valamennyien párttagok — a lap politikai felügyeletét ellátó Csongrád megyei pártbizottság pártvizsgálatot indított. A testület sorozatos közléspolitikai hibákkal, a felelősségteljes és demokratikus műhelymunka hiányával indokolta bizalma megrendülését. A vizsgálat lezárásáig a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat szünetelteti a folyóirat megjelenését. A Tiszatáj szerkesztőinek „ügye” mindenképp sajnálatos esemény, hisz a folyóirat számos értékes publikációjával — így például a határainkon túli magyar irodalom, a szomszédos népek kultúrájának megismertetésével, népszerűsítésével — méltán vívta ki az olvasóközönség elismerését. A Tiszatáj „közléspolitikai hibája” abban nyilvánult meg, hogy gyakran adott nyilvánosságot erősen bíráló hangvételű írásoknak. Ebben a folyóiratban sok olyan vers is megjelent, ami most a „vizsgálat tárgya”. A Tiszatáj sorsa nyilvánvalóan az lesz, ami volt a tavalyelőtt hasonló „közléspolitikai hibák” miatt átmenetileg szüneteltetett renitens Mozgó Világé: néhány hónapos kihagyás után, új, párthű szerkesztőséggel ismét engedélyezték, s a folyóirat azóta kínosan ügyel a pártvonalra. A kezdetben színes, érdekes lap ma már csak szürke árnyéka hajdani önmagának, de megjelenhet. Valószínűleg ez lesz az ára a Tiszatáj további megjelenésének is: a szerkesztőket kicserélik, a név marad. Fő a látszat. A jelek szerint otthon élesedik az ideológiai harc. És működik a cenzúra. Az e hónapban életbe lépett új sajtótörvény nagyobb dicsőségére, mely szerint — ó, a papír sok mindent kibír! — a Magyar Népköztársaságban sajtószabadság van..., FMH OLVASSA ÉS TERJESSZE A KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJÁT! KÉT ÉVRE VAGY KÉT CÍMRE: 37 dollár, EGY ÉVRE: 20 dollár, FÉL ÉVRE: 12 dollár. Catholic Hunsarians' Sunday KIADÓHIVATAL: - EDITORIAL OFFICE: P.O. Box 2464 Youngstown, Ohio 44509 Tel.: (216) 799-2600 és 799-3335 (USPS 291-640) Stirling György: Amikor pár hónappal ezelőtt Csurka István közöttünk járt, nem mondhatom, hogy mindenben egyeztünk vele. Sőt voltak kérdések, melyeket anynyira másként ítéltünk meg, hogy a keserű konklúzió nem lehetett kétséges: azért mert valaki a kommunista Magyarországon ellenzékinek számít s időnként odamondogat, még nem biztos, hogy egyetért velünk, emigránsokkal. Végeredményben ez nem is csoda: aki otthon él, másképp lát sok mindent, mint azok, akik nyugat szabad levegőjét szívják és kicsivel több értesülés birtokába jutnak, szélesebb látókörrel rendelkeznek, mint akiknek nyitottabb látását a szűk trianoni határok köré vont szellemi vasfüggöny akadályozza. És akik ráadásul szüntelenül a kommunista agymosás permetjében élnek, mely úgy hatol be gondolkodásukba és alakítja azt, mint ahogy a légkörbe jutott atomszennyeződés fertőzi észrevétlenül az egészséges szervezetet. Csurka sok érdekeset mondott amerikai körútján (s közben számos derék írását is olvashattuk), de kicsit elrontotta a szánk izét a Nemzetőrt megrovó fölényes hangú nyilatkozata, többször hangoztatott továbbközlési tilalma, meg még egy-két más nehezen magyarázható megállapítása. Tiszteletben tartottuk a vendégjogot és túltettük magunkat mindezen. Főleg, mert azt gondoltuk, mindezt a hazai hatalmasok gyanújának elaltatására írja és mondja, hogy ezzel is bizonyítja: nem szűrte össze a levet velünk, megátalkodott antikommunistákkal. Aztán — már elutazása után — jött az észak-kanadai magyar újságnak adott élménybeszámolója és ez kicsit kiábrándított. Ezt olvasva értettük meg igazán, milyen távolság van köztünk világnézetben, életszemléletben. Mert vajon elfogadhatjuk-e az arrogáns kritikát, mely szerint „régen meghaladott eszmék roszszul felhígított változatait és a valóság ismeretének teljes díjával lévő koncepciókat terjesztünk — valami magyarra hasonlító nyelven. ..” Tudomásul vehetjük-e a lekezelő véleményt, mely szerint „idejétmúlt eszmefoszlányokat böfögünk föl” és nem vesszük tudomásul azt a tényt, hogy a szocializmus Közép-Európában már sokkal jobban bele van gyökeresedve, mint gondolnánk. És így tovább. Mindez kicsit elgondolkoztatott. De hiszen megszoktuk már a hasonlókat. Nem Csurka az első hazai vendég, akit itt tejben-vajban fürösztenek, s aki — amikor hazaért, vitriolba mártott tollal írt gonoszkodó visszaemlékezéssel rótta le háláját meghívói és vendéglátói, a nyugati magyarok előtt. Istenem — legyintünk ilyenkor — mi is éltünk a komunizmusban (e sorok írója éppen 25 évig) s tudjuk, hogy van ez: meg kell tenniök, hogy békén hagyják őket. Csurka véleményét is odatettük a többi közé: ha ez az ára, hogy továbbra is publikálhasson, ám legyen, ő él otthon, nem mi, ő tudja. S lám, ilyen meglepetés! Kinyitom az augusztus 9-i Magyar Nemzetet, s abban szemembe ötlik egy beszélgetés Vajda György művelődési miniszterhelyettessel. A hosszú cikkben sok mindenről szó esik, s íme Csurkával, a Csurka-ügygyel (a lap munkatársa „ügy”nek nevezi az író körül történteket. ..) is foglalkozik majd’ egy teljes hasáb. (S ennek kapcsán szóba kerül egy másik „ügy”, a Tiszatáj című irodalmi folyóirat betiltása is, ami szintén nagy port vert otthoni irodalmi körökben.) No de ne kerülgessük a kérdést, mint macska a forró kását, hanem idézzük a „Gondterhelt bizakodás” című cikk idevonatkozó részét. Teljes egészében, egyetlen szó kihagyása nélkül, mivel minden szó fontos lehet, amit egy felelős kultúrpolitikus, Vajda György mond. És éppen mert ő mondja, véleménye a hivatalos hazai kultúrpolitikát, a kormány álláspontját tükrözi. Ebből egy szó sem sikkadhat el: hadd olvassák a naiv nyugati magyarok, mennyit változott a rendszer Rákosi óta és milyen demokrácia van ma kies hazánkban. Hiszen maga Kádár jelentette ki a TIME magazinnak legutóbb adott terjedelmes nyilatkozatában: „Rendszerünk lényege a demokrácia. És mi azt nagyon komolyan vesszük, hogy erősítsük ezt a demokráciát.” Hát a Csurka-ügyből meggyőződhetünk arról, hogyan erősítik Kádárék a demokráciát és egyáltalán, hogy mit ér a sokat hangoztatott szocialista demokrácia. Tehát: Magyar Nemzet 1986. augusztus 9-i szám, 9 oldal, középső hasáb. — Itt olyan — a kialakult társadalmi közmegegyezést sértő — ügyről van szó, amely túlmutat a művészetpolitika hatókörén. Csurka István idén tavaszszal — meghívás alapján — hosszabb utazást tett Kanadában, az Amerikai Egyesült Államokban és a Német Szövetségi Köztársaságban. Ezzel egyidejűleg a törvényes előírások megkerülésével egy New York-i kiadónál esszékötetet jelentetett meg. Külföldi megnyilatkozásai, előadásai — amelyek közül az egyik felolvasására felhatalmazást adott a Szabad Európa Rádiónak — és az esszékötetben közölt írásai sértik a Magyar Népköztársaság érdekeit, torzított képet adnak közállapotainkról, népünk elmúlt harmincéves történelméről, figyelmen kívül hagyják hazánk, nemzetünk, az itt élő és alkotó emberek erőfeszítéseit és az ezek eredményeként elért társadalmi és politikai vívmányainkat. Államunk eddig sem támasztott és ezután sem támaszt világnézeti előfeltételeket azokkal szemben, akik a hazai nyilvánosság fórumain szerepelni kívánnak. Ugyanakkor minden állampolgárától megköveteli törvényeink betartását, elvárja az állampolgári lojalitásnak azt az elemi szintjét, hogy ne működjék együtt a társadalmi-politikai rendszerünkkel és a Magyar Népköztársasággal szemben ellenséges tevékenységet folytató körökkel, propagandaközpontokkal Mindezek alapján a szerkesztőségek Csurka István műveit — további döntésig — nem jelentetik meg, ugyanilyen értelmű tájékoztatást kaptak a könyvkiadók, a filmstúdiók és a színházak fenntartói. A kritika, a tévedés lehetőségét is vállaló építő szándékú művészi közéletiség nemcsak „eltűrt”, hanem illetékes és igényelt írói magatartás. De a kettős szerep — főleg ha pózzá merevül — a szerepvállalót is hiteltelenítheti. Csurkát tehetséges íróként tartja számon az irodalmi közvélemény; újabban azonban ahelyett, hogy meggyőző és megrendítő erejű műveket írna, úgy tűnik, tisztázatlan szerepeket vállal Másokhoz hasonlóan neki is el kell döntenie, hogy — akár szigorúan kritikus műveivel — szocialista hazánk nyilvánosságát és kultúráját akarja-e szolgálni vagy ellenségeink fórumain, az általuk vezényelt zenekarban kíván „ tuttista” lenni. * Hogy mennyi ellentmondás, mellébeszélés van ebben a (Folytatás a 2. oldalon) A Csurka-ügy Volume 93, No. 34 The world's latest Catholic Hungarian weekly Price of one copy: 50 cents *Ercemberek Losonczy István a teljes vagyonával és vérével védett Temesvárért meghalt, Szondy Drégely romjai alá temetkezik százötven emberével. Zrínyi Szigetvárnál megállítja a törököt, Dobó pedig kétezer emberével és az egri csillagokkal a török által birkankolnak csúfolt Eger várát százezer pogánnyal szemben védelmezni kezdi. Mindenki letört, mindenki behatolt az árba, úgyis hiába! És ha nem lettek volna ércemberek és egri csillagok, elvitte volna az ár a nemzetet. (Egerben, 1947. szeptember 19-én) T/tatefoff&ffy t Mxt ffnetUr , September 7, 1986