Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1986 (93. évfolyam, 1-50. szám)

1986-09-07 / 34. szám

93. évfolyam, 34. szám 1986. szeptember/. LOUIS SZATMÁRY 2218 N LINCOLN AVE CHICAGO ILL 60614 Egyes szám ára: 50 cent A magyarság legnagyobb katolikus hetilapja Dr. Nánay Endre: Szociális megújhodás a Szovjetunióban? A londoni Guardian napi­lap moszkvai munkatársa, Mar­tin Walker kicsempészett a Szovjetunióból egy 1985. no­vember 21-én keltezett, 17 olda­las dokumentumot, melynek tartalma — amennyiben eredeti és hiteles az okirat — rendkívü­li érdeklődésre tarthat számot. Az okirat sehol sem látott nyomdát a vasfüggöny mögött, és semmilyen híranyagban nem szerepelt annak ellenére, hogy több mint fél év eltelt keltezé­sétől. A nyugati szovjetológu­­soknak és álomfej­tőknek azt kell kitalálni, hogy ki, milyen szervezet az okirat szerzője, il­letve az csak egy disszidens fogalmazványa, vagy pedig — ahogy a szakembereknek becé­zettek el akarják hitetni — fon­tos, bennfentes, számottevő szovjet egyéniségek aggodal­mának kifejezése. Eleddig az amerikai vagy a nyugati sajtó a dokumentum teljes szövegét nem tette közzé. A kivonatos közlések és utalá­sok a következőkben adhatók vissza: most, hogy a szocializ­mus teljes és végleges győzelme adva van, a proletárság dikta­túrájára továbbra már nincs szükség, mondja többek között a Szocialista Megújhodási Moz­galom (Movement for Socialist Renewal), úgyis mint a doku­mentum aláírója. Számtalan helyen idézi Lenint, s dogmái­val kívánja bizonyítani a szoci­ális és politikai reform szüksé­gességét és időszerűségét. Itt az idő a dolgozók, a parasztok és az intelligencia közös mű­ködésére és összefogására a szovjet tábor jövője érdekében. A szólásszabadságot és a nor­mális kritikát nem lehet to­vábbra is durván elfojtani a ke­vesek uralma érdekében (mert Lenin mondotta: nyilvánosság nélkül nevetséges a demokrati­kus jelzőt használni). Az alap­vető emberi jogok megtagadá­sa, (melyhez a személyes sza­badságon kívül hozzátartozik a polgárok ellátásáról való gon­doskodás) az emberi méltóság meggyilkolása. A jelen szovjet külpolitika — mondja a dokumentum ki­vonatos, nyugati sajtóismerte­tése — teljesen téves elveken és elképzelésen alapul. Az esztelen fegyverkezési láz őrjöngéssé fa­jult; a volt koloniális rend or­szágainak szovjetizálása, az af­ganisztáni hadviselés nem hoz dicsőséget a Szovjetuniónak, legkevésbé a „nemes” hadsereg­nek. A szociálpolitikai rezsimek Magyar-, Lengyel- és Kelet- Németországban (csak ezt a három országot említik) lojáli­sak a Szovjetunióhoz, hiszen jelen vannak a szovjet katonai erők. A Szovjetunió 10—15 év­vel hátrább van gazdaságilag, mint a kapitalista országok, il­letve közel van a fejletlen or­szágok státusához. Nyugatra szóló adósságában Brazília és Mexikó után következik. 2005- re exportjának 75 százalékát kénytelen lesz külföldi adóssága törlesztésére fordítani. Az USA fegyveres erejében messze túl­haladta a Szovjetuniót, mondja a szamizdat dokumentum, illetve az amerikai sajtó idézete. A továbbiakban az aláírók a javaslat szükségét azzal is indokolják, hogy Nyugaton számtalan kormány vagy az uralmon levők akcióit kiteregeti a sajtó, s ezzel nemcsak üres kritikát gyakorol, de változást provokál. Idéz több nyugati botrányt (így a Watergate-t, a francia Greenpeace-ügyet, stb.). A dokumentum — amint a fenti­ekből is kiolvasható — század­­fordulót jelentene, ha eredeti, hiteles, nemcsak egy kis évtize­dek óta szokásos lázongó kör firkálása ... ha Martin Walker legalább azt közli, hogy kitől, milyen körülmények között vet­te át Moszkvában az okiratot! A nyugati hírközlő és hír­­magyarázó szervek, de a kor­mánykörök illetékesei is igye­keznek felderíteni az okirat autenticitását, mielőtt hozzá­kezdenének annak kiértékelésé­hez. Az elmúlt fél évszázad alatt ugyanis számtalan bátor hang követelte a változást a Szovjet­unióban, de hangja nem jutott messze, legfeljebb az „igehirde­tő” találta magát Szibériában. (Szaharov és Bukovszkij csak példa a sok közül.) A szamizdat irat eredeté­nek, szerzőinek kiderítése nél­kül nincs nagyobb értéke a fenti közléseknek, hiszen a hibákat ismeri Nyugat, s azt is, hogy annak orvoslása alig tűr halasz­tást. Ám, ha a reális háttér nem adható meg, a naiv ame­rikai politikusok (de azok leg­­illetékesebbje is) azt mondhatja: Na lám, itt a változás, minek ide légűrvédelem, amerikai sok száz billiós katonai költségve­tés! Már most az illetékes ki­értékelők is éppen azért vetik bele magukat a háttér tisztázá­sába, mert nagyon könnyen le­het, hogy a változást és újítást követelők éppen az USA-t és Nyugatot akarják beugratni hangzavarukkal. Hagyjátok abba az ellenünk való fegyver­kezést, hiszen olvashatjátok, mi is ugyanazt akarjuk, mint ti, a„békét”! A helyzetanalizálók máris tudni vélik, hogy Roy Medve­dev szovjet historikus ilyen te­rületen dolgozik (bár testvére, Zhoers már Nyugaton él), és könnyen lehet, hogy egyes ottani hivatalosok rávették Medvedevet (és társait) ilyen szamizdat irat szerzőségére. Ezt annál is inkább meghirde­tik, mert Gorbacsov szovjet ve­zér nyíltabb kulturális és sajtó­életet ígért a minap. Miért „szüneteltetik” a Tiszatáj folyóiratot? Csurka István szilenciuma mel­lett más „ügy” is foglalkoztat­ja a hazai közvéleményt: betil­tották a Tiszatáj című irodalmi folyóiratot! A betiltási határo­zatot a Művelődési Minisztéri­umban hozták és onnét utasí­tották a Csongrád Megyei Lap­kiadó Vállalatot, hogy további intézkedésig „szüneteltesse” a folyóirat megjelenését. A saj­tószabadság megsértésének, il­letve egy újság betiltásának ilyen árnyaltan finom fogalma­zásával már régen nem találkoz­tunk. Hadd idézzük, mit ír az „ügyről” a Magyar Nemzet: A Szegeden megjelenő Ti­szatáj című folyóirat szerkesz­tőségének tagjaival szemben — lévén valamennyien pártta­gok — a lap politikai felügyele­tét ellátó Csongrád megyei párt­­bizottság pártvizsgálatot indí­tott. A testület sorozatos köz­léspolitikai hibákkal, a felelős­ségteljes és demokratikus mű­helymunka hiányával indokolta bizalma megrendülését. A vizs­gálat lezárásáig a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat szü­netelteti a folyóirat megjelené­sét. A Tiszatáj szerkesztőinek „ügye” mindenképp sajnálatos esemény, hisz a folyóirat szá­mos értékes publikációjával — így például a határainkon túli magyar irodalom, a szomszédos népek kultúrájának megismer­tetésével, népszerűsítésével — méltán vívta ki az olvasóközön­ség elismerését. A Tiszatáj „közléspolitikai hibája” abban nyilvánult meg, hogy gyakran adott nyilvános­ságot erősen bíráló hangvételű írásoknak. Ebben a folyóirat­ban sok olyan vers is megjelent, ami most a „vizsgálat tárgya”. A Tiszatáj sorsa nyilvánvalóan az lesz, ami volt a tavalyelőtt hasonló „közléspolitikai hibák” miatt átmenetileg szünetelte­tett renitens Mozgó Világé: né­hány hónapos kihagyás után, új, párthű szerkesztőséggel is­mét engedélyezték, s a folyó­irat azóta kínosan ügyel a párt­vonalra. A kezdetben színes, ér­dekes lap ma már csak szürke árnyéka hajdani önmagának, de megjelenhet. Valószínűleg ez lesz az ára a Tiszatáj további megjelenésének is: a szerkesz­tőket kicserélik, a név marad. Fő a látszat. A jelek szerint otthon éle­sedik az ideológiai harc. És mű­ködik a cenzúra. Az e hónap­ban életbe lépett új sajtótör­vény nagyobb dicsőségére, mely szerint — ó, a papír sok mindent kibír! — a Magyar Népköztársaságban sajtósza­badság van..., FMH OLVASSA ÉS TERJESSZE A KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJÁT! KÉT ÉVRE VAGY KÉT CÍMRE: 37 dollár, EGY ÉVRE: 20 dollár, FÉL ÉVRE: 12 dollár. Catholic Hunsarians' Sunday KIADÓHIVATAL: - EDITORIAL OFFICE: P.O. Box 2464 Youngstown, Ohio 44509 Tel.: (216) 799-2600 és 799-3335 (USPS 291-640) Stirling György: Amikor pár hónappal ez­előtt Csurka István közöttünk járt, nem mondhatom, hogy mindenben egyeztünk vele. Sőt voltak kérdések, melyeket any­­nyira másként ítéltünk meg, hogy a keserű konklúzió nem lehetett kétséges: azért mert valaki a kommunista Magyar­­országon ellenzékinek számít s időnként odamondogat, még nem biztos, hogy egyetért ve­lünk, emigránsokkal. Végeredményben ez nem is csoda: aki otthon él, másképp lát sok mindent, mint azok, akik nyugat szabad levegőjét szívják és kicsivel több értesü­lés birtokába jutnak, szélesebb látókörrel rendelkeznek, mint akiknek nyitottabb látását a szűk trianoni határok köré vont szellemi vasfüggöny aka­dályozza. És akik ráadásul szüntelenül a kommunista agy­mosás permetjében élnek, mely úgy hatol be gondolkodásukba és alakítja azt, mint ahogy a légkörbe jutott atomszennye­ződés fertőzi észrevétlenül az egészséges szervezetet. Csurka sok érdekeset mon­dott amerikai körútján (s köz­ben számos derék írását is ol­vashattuk), de kicsit elrontot­ta a szánk izét a Nemzetőrt megrovó fölényes hangú nyi­latkozata, többször hangozta­tott továbbközlési tilalma, meg még egy-két más nehezen ma­gyarázható megállapítása. Tiszteletben tartottuk a vendégjogot és túltettük ma­gunkat mindezen. Főleg, mert azt gondoltuk, mindezt a hazai hatalmasok gyanújának elalta­­tására írja és mondja, hogy ezzel is bizonyítja: nem szűrte össze a levet velünk, megátal­kodott antikommunistákkal. Aztán — már elutazása után — jött az észak-kanadai magyar újságnak adott él­ménybeszámolója és ez kicsit kiábrándított. Ezt olvasva ér­tettük meg igazán, milyen tá­volság van köztünk világnézet­ben, életszemléletben. Mert va­jon elfogadhatjuk-e az arro­gáns kritikát, mely szerint „ré­gen meghaladott eszmék rosz­­szul felhígított változatait és a valóság ismeretének teljes dí­jával lévő koncepciókat terjesz­tünk — valami magyarra ha­sonlító nyelven. ..” Tudomá­sul vehetjük-e a lekezelő véle­ményt, mely szerint „idejét­múlt eszmefoszlányokat böfö­günk föl” és nem vesszük tu­domásul azt a tényt, hogy a szocializmus Közép-Európában már sokkal jobban bele van gyökeresedve, mint gondol­nánk. És így tovább. Mindez kicsit elgondolkoz­tatott. De hiszen megszoktuk már a hasonlókat. Nem Csurka az első hazai vendég, akit itt tejben-vajban fürösztenek, s aki — amikor hazaért, vitriolba mártott tollal írt gonoszkodó visszaemlékezéssel rótta le háláját meghívói és vendéglá­tói, a nyugati magyarok előtt. Istenem — legyintünk ilyenkor — mi is éltünk a komunizmus­­ban (e sorok írója éppen 25 évig) s tudjuk, hogy van ez: meg kell tenniök, hogy békén hagyják őket. Csurka véleményét is oda­tettük a többi közé: ha ez az ára, hogy továbbra is publikál­hasson, ám legyen, ő él otthon, nem mi, ő tudja.­­ S lám, ilyen meglepetés! Kinyitom az augusztus 9-i Ma­gyar Nemzetet, s abban sze­membe ötlik egy beszélgetés Vajda György művelődési mi­niszterhelyettessel. A hosszú cikkben sok mindenről szó esik, s íme Csurkával, a Csurka-ügy­­gyel (a lap munkatársa „ügy”­­nek nevezi az író körül történ­teket. ..) is foglalkozik majd’ egy teljes hasáb. (S ennek kap­csán szóba kerül egy másik „ügy”, a Tiszatáj című irodal­mi folyóirat betiltása is, ami szintén nagy port vert otthoni irodalmi körökben.) No de ne kerülgessük a kér­dést, mint macska a forró ká­sát, hanem idézzük a „Gond­terhelt bizakodás” című cikk idevonatkozó részét. Teljes egészében, egyetlen szó kiha­gyása nélkül, mivel minden szó fontos lehet, amit egy felelős kultúrpolitikus, Vajda György mond. És éppen mert ő mond­ja, véleménye a hivatalos hazai kultúrpolitikát, a kormány ál­láspontját tükrözi. Ebből egy szó sem sikkadhat el: hadd ol­vassák a naiv nyugati magya­rok, mennyit változott a rend­szer Rákosi óta és milyen de­mokrácia van ma kies hazánk­ban. Hiszen maga Kádár jelen­tette ki a TIME magazinnak legutóbb adott terjedelmes nyilatkozatában: „Rend­szerünk lényege a demokrácia. És mi azt nagyon komolyan vesszük, hogy erősítsük ezt a demokráciát.” Hát a Csurka-ügyből meg­győződhetünk arról, hogyan erősítik Kádárék a demokráci­át és egyáltalán, hogy mit ér a sokat hangoztatott szocialista demokrácia. Tehát: Magyar Nemzet 1986. augusztus 9-i szám, 9 ol­dal, középső hasáb. — Itt olyan — a kialakult társadalmi közmegegyezést sértő — ügyről van szó, amely túlmutat a művészetpolitika hatókörén. Csurka István idén tavasz­­szal — meghívás alapján — hosszabb utazást tett Kanadá­ban, az Amerikai Egyesült Ál­lamokban és a Német Szövetsé­gi Köztársaságban. Ezzel egy­idejűleg a törvényes előírások megkerülésével egy New York-i kiadónál esszékötetet jelentetett meg. Külföldi meg­nyilatkozásai, előadásai — amelyek közül az egyik felolva­sására felhatalmazást adott a Szabad Európa Rádiónak — és az esszékötetben közölt írásai sértik a Magyar Népköztársa­ság érdekeit, torzított képet ad­nak közállapotainkról, népünk elmúlt harmincéves történel­méről, figyelmen kívül hagyják hazánk, nemzetünk, az itt élő és alkotó emberek erőfeszítése­it és az ezek eredményeként elért társadalmi és politikai vívmányainkat. Államunk eddig sem tá­masztott és ezután sem tá­maszt világnézeti előfeltétele­ket azokkal szemben, akik a ha­zai nyilvánosság fórumain sze­repelni kívánnak. Ugyanakkor minden állampolgárától meg­követeli törvényeink betartá­sát, elvárja az állampolgári lo­jalitásnak azt az elemi szintjét, hogy ne működjék együtt a tár­sadalmi-politikai rendszerünk­kel és a Magyar Népköztársa­sággal szemben ellenséges te­vékenységet folytató körökkel, propagandaközpontokkal Mindezek alapján a szer­kesztőségek Csurka István mű­veit — további döntésig — nem jelentetik meg, ugyanilyen ér­telmű tájékoztatást kaptak a könyvkiadók, a filmstúdiók és a színházak fenntartói. A kritika, a tévedés lehe­tőségét is vállaló építő szándé­kú művészi közéletiség nem­csak „eltűrt”, hanem illetékes és igényelt írói magatartás. De a kettős szerep — főleg ha póz­zá merevül — a szerepvállalót is hiteltelenítheti. Csurkát te­hetséges íróként tartja számon az irodalmi közvélemény; újab­ban azonban ahelyett, hogy meggyőző és megrendítő erejű műveket írna, úgy tűnik, tisztá­zatlan szerepeket vállal Má­sokhoz hasonlóan neki is el kell döntenie, hogy — akár szigorú­an kritikus műveivel — szocia­lista hazánk nyilvánosságát és kultúráját akarja-e szolgálni vagy ellenségeink fórumain, az általuk vezényelt zenekarban kíván „ tuttista” lenni. * Hogy mennyi ellentmon­dás, mellébeszélés van ebben a (Folytatás a 2. oldalon) A Csurka-ügy Volume 93, No. 34 The world's latest Catholic Hungarian weekly Price of one copy: 50 cents *Ercemberek Losonczy István a teljes vagyonával és vérével védett Temesvárért meghalt, Szondy Drégely romjai alá temetkezik százötven emberével. Zrínyi Szigetvárnál megállítja a tö­rököt, Dobó pedig kétezer emberével és az egri csillagokkal a török által birkankolnak csúfolt Eger várát százezer pogánnyal szemben védelmezni kezdi. Mindenki letört, min­denki behatolt az árba, úgyis hiába! És ha nem lettek volna ércemberek és egri csillagok, elvitte volna az ár a nemzetet. (Egerben, 1947. szeptember 19-én) T/tatefoff&ffy t­ Mxt ­ffnetU­r , September 7, 1986

Next