Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1986 (93. évfolyam, 1-50. szám)
1986-08-24 / 32. szám
é. októl KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA 1986. augusztus 24. Dr. Töttösy Ernő: KÉZFOGÁS („A jog komédiája” című elbeszélés-sorozatból) Meleg nyári nap volt 1951-nek aratást megelőző napjaiban. Amikor kemény férfikezek várták az aratás napsugaras gondját, elnehezült a szívük arra a tudatra, hogy a földdel, ezzel a mindent adó és mindent bezáró földdel, nem rendelkezhetnek többé. Törvény korlátozza a földbirtok adásvételét. Nincs többé szabad átruházás. A földtulajdon meglévő gazdái új utakat kellett, hogy keressenek a törvényen kívül, mert ha a törvény szembehelyezkedik az élettel, félre kell tenni a törvényt. Az élet parancsa erősebb, így lesz írásos ügyvédi vagy közjegyzői okiratok helyett adásvétel bizonysága egy kézfogás. • • • Mérgesen követte az asszony minden mozdulatát, amint az dacosan tett-vett lábost, kiskanalat, zöldségestálat, tányért. — Te akartad, Iris!... Az asszony tovább csörömpölt, mintha edényeinek zajával akarná elvágni minden beszélgetés lehetőségét. — Hallód-e? — laposította el nagy tenyerét az asztalon. — Mit tegyek most? — Elmegy kend! — Elmegyek hát! Felállt, hogy csak úgy beleroppant a puhafa konyhaszék. — .. .De oda a böcsület! Az asszony fel sem nézett, amikor köszönés nélkül kifordult a házból. Döngő léptei elálmosodtak a nyikorgó kapu előtt, lassult a járása, mintha vissza akart volna menni valamiért, pedig csak a lelkét nyomó zsák terhe rokkantotta meg. Az a „lélekzsák” nyomorgatta, mióta annál a huncut kis fiskálisnál az írás alá kanyarította a nevét. Az asszony akarta. Mindig a nő rontja meg a férfiember becsületét, mióta Éva anyánk az almába harapott. Az asszony akarta azt is, hogy István bácsinak elaggják a földet. Betyár egy spermeiszter volt az István bácsi. Honnan a csudából tudta összerakni a ropogós ferén tokát? ... Igaz, hogy nem vót se kutyája, se macskája! Csak az a fene nagy vágyódása a föld után. Minél inkább nem lehetett vásárni, minél inkább senkié lett a föld, annál jobban vágyott utána az meg. Lefékezte egyébként is elmélkedő járását, mert fekete posztóruhája ittasan nyelte a napsugarakat. Vastag fekete ünneplő dukál a haldoklónak, még ha nem is volt valami jóságos ember az életében. Mégiscsak a nagybátyja__ A pusztai meleg verejtékcseppjei mohón futottak a fehér gallér alá. Legszívesebben ledobta volna Szorít... minden szorít ebben a főcédulás világban. Ennek is az a dinnyefejű Rákosi az oka Ha nem tiltja meg a földek adásvételét. .. most nem is vana semmi baj. Kaszált a lábával, mintha le akarta volna taposni az útszélen gonoszkodó csalán bokrot. Persze, hogy nem lett volna semmi baj — rúgott a szőrös levelek felé. — Hiába erőszakoskodott volna az asszony, hogy elaggyák az apai főd egy darabját!__Vagy ha eladták vóna, csinátak vóna szerződést is! Rendes, írásos szerződést a jegyzőnél, vagy annál a ravasz fiskálisnál — hogy a fene enné meg azt is. Mert ha írásos szerződés készül... nincs kísértés, nem csúszhat becsületük vetésébe a kígyó. Ki merte vóna szerződés, telekkönyvi beírás esetén újra eladni a fedet?__De ki vette vóna meg? Rákosi azonban megtiltotta az írásbeli eladást, bár azt nem tilthatta meg, hogy írás nélkül cseréljen gazdát a föld. Sokszor csak egy puszta kézfogással! A meleg kivörösítette arcát, de az emlékek is belekontárkodtak színe változásába. Emlékek?__ Inkább rémképek, amelyek előszólongatták a porlepte napokat. Az asszony hívta István bácsit a főd vételére. Kellett a pénz, az bizonyos, nagy volt az adó, gyalázatos a beszolgáltatás, kezdték piszkálni a ,,zsíros kulák” fiát. Nem volt elég a cifra ruha... István bácsi kinyújtotta kék eres, száraz tenyerét. — Csapj bele, öcsém. Aztán megvan az alku. Ránézett az asszonyra, fájt az apai juss elvesztése, de Ilus kimosolyogtatta a fogait. — Csapj mán bele, Pali! — És ne csináljunk írást? István bácsi somogyi arca valóságos dinnyévé formálódott. .. — Ugyan mán, öcsém! Még bajt csináljunk magunknak? Valahol megtanulnák, aztán leinternálnának. Ha mán az írást betiltották a kommonisták, azt nem tilthatták meg, hogy kezet fogjunk! — De... — Semmi de! Ez lesz a pecsét! így lett. Megállt és kioldotta a gallérját. Fújt az elviselhetetlen hőségben, mely senkit sem csalt ki a poros utcára. Jó is, hogy nem botlik emberfiába, még kiolvasnák vergődését a tekintetéből. Mert ezután jött csak a szégyen. Egy évvel a kézfogás után. Amikor az asszony felült az ágyban, fehéren és csábítóan, s ránézett azzal a gonosz, erőtlenítő nézésével, aminek nem tudott ellenállni. — Tudod-e Pálom, hogy mit gondoltam? Biztos volt benne, hogy ünnepi kérés következik, mert csak ilyenkor volt „Pálom” a megszólítás. Hétköznapokon egyszerűen „Pali”. Az asszony folytatta. — Arra gondoltam, hogy tudod... a fődi_amit eladtunk az István bácsinak... Elharapta a folytatást, de értette kimondás nélkül is a gondolatát. Megfordult az már benne is, de — még féléve, amikor majdnem mindenükből kiforgatták a tanácsházáról — még akkor sem jutott el odáig, hogy meg merje pendíteni. — Tudod, mire gondoltam, Pálom? — csábította tovább vakmerően az asszony. — Az a főd, amit az István bácsinak eladtunk, jó főd. . . a legjobb főd a környéken. .. Olcsóér, ingyenbe adtuk. Uzsoraárért. — Talán mégse. — Dehonnem. Tudod-e, hogy a fiskális mégegyszer annyit kínál érte? Elvörösödött, lesütötte a pilláit, s alulról nézett fel rá összeszorított szájjal, mint egy duzzogó macska. — Te már ügyvédnél is jártál? — Persze. Tudni akartam, hogy mit ér a főd. — Na és? — Mondtam már, hogy a dupláját. Mit gondolsz, megvette vóna másképpen István bácsi?... Szerződés nélkül?... Tovább érvelt, arcát hozzádörgölte az övéhez, s kezét beletette a nagy férfitenyérbe, így fogamzott meg a bűnös terv. Másnap már a szemüveges kis ügyvédnél voltak. Valóban többet ígért, mint amennyit István bácsi fizetett érte. Igaz az is, hogy közben mindennek felment az ára. Az érv azonban érv volt. Végzetes nadragulya a lelkiismeretnek. István bácsi uzsoraárért vette a földet , győzködték meg magukat. Az ügyvéd szertartásosan számolta le a forintokat és szerződést is csinált. Megjegyezte, hogy nem viszi be a telekkönyvhöz, de a dolog így rendben van. A kézfogás ott pironkodott Pál lelkében, miközben hallgatta a kis ügyvéd magyarázatát, aki hamiskásan törölgette a szemüvegét. Elmondta, hogy üresen hagyta a vevő nevét a szerződésen. Oda akárkit beírhat majd akkor, ha az országban ismét azé lesz a föld, aki meg tudja vásárolni. Újra meg kellett állnia. A meleg és a gondolatkísértetek új hurkot dobtak a nyakába. Komótosan levette a kalapját, letörölte kigombolt nyakalja verítékét és félszemmel átsandított az utca hajlatára, ahol már látszott István bácsi háza tája. Ott lesz a szemüveges fiskális is megüzenték. István bácsi végrendelkezni akar. De minek hivatta őt ehhez a végrendelethez? Nagy darab ember, fiatal, erős férfiember volt, most mégis úgy érezte magát, mint amikor Ids iskolatáskával, készületlenül bandukolt az iskolába a csalánszegte úton. Félt, mert felelni kell. Felelni! Mi másért hivatta volna az öreg nagybácsi? Ott lesz az ügyvéd, aki mindent tud. Szembe kell nézni a szégyennel! A házkapu nyitva volt, mintha őt várták volna Döngő lépteit lefékezte. A halálos beteg környezetében csendnek kell lennie. Julis néni, a ráncos képű szomszédasszony jött elébe, úgy látszik ő segédkezik a haldokló mellett. Megköszörülte a torkát, de Julis néni átsegítette a zavarán. — Vártunk mán, Pali. Többször is kérdezett utánad István bátyád. Tuszkolta beljebb. A haldokló duzzadt dumák alatt feküdt, mintha a vízibetegségtől felpuffadt lábai óriásokká nőttek volna Az arca sápadt volt és tüskeszerűen álltak ki rajta a szőrök. A leeresztett zsaluk félhomályt takartak a szobára A legyek bántó zümmögésében alig hallatszott a szakadozott, fuldokló lélegzet. — Vártalak! — mondta az öreg erőtlenül. Az érkező tekintete köszönés nélkül tapadt a sápadt arcra Magához tért, s odabólintott a sarokban üldögélő ügyvédnek. Nem jött ki hang a torkán, magához húzta az üres széket, s leült az ággyal szemben. Kevélyen nézett a haldokló szemébe, s felkészülve várta a legsúlyosabb vádat... Elhatározta hogy nem ellenkezik. Beismeri, hogy gyalázatos volt a cselekedete. Még akkor is megteszi, ha ez a kis ügyvéd minden szavát hallani fogja. Nézett a szürkéskék szemekbe, amelyeknek jeges szilárdságát valami lázas rianás tépte fel. Csak a szemek éltek a sárga arcon. Sohasem érezte ennyire, hogy a földszagú, kemény, szófukar öregember az ő vére, a nagybátyja... — Pali öcsém! Tudod-e, miért hivattalak? Nem kérdés volt, inkább megállapítás. — Tudom! — száraz és keserű volt a válasz. — A fődet... tudod, azt a fődet, amit a kézfogás nekem juttatott vóna... Megállt. Szeme a sarokba tévedt, ahol a kis ügyvéd szálkás-hegyes írással talán szokásból, talán unalomból felírta egy fehér papírlap tetejére a dátumot. Továbbfutottak a szembogarak a mennyezet felé, s ott megálltak, mintha keresnének valamit... — Hogyha az Úristen — folytatta — másként nem rendelte vóna! Azért hivattalak csak, hogy megmondjam neked... Hangja még halkabb lett, szilárdsága megtört, mint az olvadó acélé... — Sajnálom, hogy rideg rokon voltam. Bajban voltatok, s én segítség helyett ellenszolgáltatást kértem... A fededet vettem el .. Pál feje a padló felé fordult, úgysem láthatta a mennyezetet kereső szemeket. — Egyszóval — rakta tovább lassan szavait az öreg —, tiéd maradhat a főd. Böcsüld meg.. . feloldalak a kézfogás alól! Pál a csontos, melegen lüktető kéz után nyúlt, mely ernyedten tétlenkedett a magas dumna felett. Megszorította Mélyen, a szíve mélyéből. A feje lecsuklott, s valami belső lelki földrengés rázta a vállát, mert úgy érezte magát, mint a szerelmes, akinek elhozzák szerelmét... halottam Éj színdarab 1956-tól Seattleben Washington állam Magyar Amerikai Szövetsége (Hungarian American Association of Washington) nagyszabású ünnepségeket tervez a magyar szabadságharc 30. évfordulójára. „HUNGARY REMEMBERED” címmel, angolul, szájhagyományon alapuló történelmi színdarabot írnak Szablya Ilona és menye, Marcey Painter Szablya. A darab tárgya az 1956-os szabadságharc lesz, a műfaj új. Szablyáék legidősebb leánya, Ili és férje, Barry Meiners dolgozták ki e műfajt a „Baltimore Voices” című művel, melyet a National Endowment for the Humanities pályadíjával írtak, rendeztek és ők maguk is szerepeltek benne. Ezt már az USA-ban bemutatták. Ugyanebben a műfajban írják a Seattle-i színdarabot is. A „HUNGARY REMEMBERED” premierje október 24- én lesz a Seattle University Pigott auditóriumában. Október 25-én és 26-án is lesznek előadások. A szövegkönyv és a darabról készült videoszalag máris előjegyezhető, de legkorábban csak következő év januárjában tudják szállítani. A cím: Mrs. Ilona Szablya 4416 134th PL SE, Bellevue, WA 98006. A forradalom híres versei, népi táncosok és a helyi egyetem énekkara is szerepel a darabban. A darab előadásához hat jó színész elegendő. Több mint tíz előadás vezeti be a színdarabot, melyeket Washington állam nagy egyetemeinek tanárai tartanak. A Washington Commission for the Humanities 6000 dolláros pályadíjat adott az események megszervezésére. A magyarok mind önkéntesen adják munkájukat. Szablyáék naponta legalább nyolc órát töltenek a készülődéssel. A sorozat utolsó eseménye Tollas Tibor költő előadása lesz. Mottónk, Brigadekr General Roy K. Flint, West Point mondása: „Vannak dolgok, amikért érdemes meghalni. Ha nem lennének, nem lenne értelme az életnek. Ezek egyike a szabadság, mely nem nemzeti kiváltság. Minden ember szabadságjoga létkérdés.” Szablya Ilona Támogassa a Vasárnapot! Vajda Albert: Amerikai mogyoró Kanadában Albin kanadai, de nagyon szereti a magyarokat. Ez abból is kitűnik, hogy a Torontótól körülbelül 100 kilométernyire fekvő Lagoon Cityben keresett lakást magának, márpedig az köztudomású egész Kanadában, hogy a gyönyörű települést egy zseniális magyar hívta életre. A hatalmas telepen, amelyet festői lagúnák fonnak át, csupán néhány magyar család és Albin magyar szeretetére jellemző, hogy nem kanadai, hanem magyar szomszédot választott, és Pista barátom házának tőszomszédságában ütötte fel tanyáját. Legújabb angol nyelvű könyvem megjelenésének idején, röviddel ezelőtt, meglátogattam Pistát és Pepit — így hívják Pista feleségét —, aki mindig a legremekebb „papit”, azaz magyar ennivalót nyújtja át a látogatónak. Ottlétem alatt Albin naponta többször is megjelent Pistáék teraszán és minden alkalommal, szemmel látható örömmel fogadta, hogy Pepi azonnal kisiet hozzá és magyaros szeretettel megvendégeli. Mivel Albinról tudják, hogy vegetáriánus, tehát nincsen szó valamiféle jó paprikás csirkéről, pörköltről vagy töltött káposztáról. A kínálat, magyar szemszögből nézve, meglehetősen egyhangú: Albin minden alkalommal amerikai mogyorót kap Pepi kezéből. Méghozzá: hámozatlanul. Szó nélkül átveszi, villámgyorsan lehántja a szürkésdrapp burkot, és a két bent lévő magot elrejti pofazacskójába. Ezzel már át is veszi a következő adagot. És ez így megy ötszörhatszor. Ekkor Albin gyors székeléssel eltűnik ház alatti otthonában, ahol — minden valószínűség szerint — számos kamrában tárolja az ajándék mogyorókat, szűkös termésre gondolva. Úgy érzem, ezek után szinte felesleges elárulnom, hogy Albin nem emberi lény, hanem chipmunk. A szótár szerint ez amerikai mókust jelent, vagyis egy olyan kis rágcsáló fajtát, amely Európában ismeretlen. Jóval kisebb, mint a mi mókás barna mókusaink, akkora, hogy elfér az ember tenyerében. Szőre galambszürke, fehér csíkokkal tarkítva. Csillogó szemével okosan néz, a nagy füle állandóan izeg-mozog, fekete gomborrocskája pedig fürkészve szimatol körbe-körbe. Hogy mikor bukkant fel először Pistáék háza táján, azt ma már nem lehet tudni. Csak arra emlékeznek, hogy egy kellemes nyári délelőtt kint ültek a teraszon, amikor a napfényben egyszer csak megjelent a váratlan látogató. Megállt tőlük vagy tíz lépés távolságban, ott felemelkedett két hátsó lábára, a mellsőkkel pedig integető mozdulatokat tett. — Hát, te meg mit keresel itt, Albin? — szólt rá Pepi magyarul. Pista megkérdezte, hogy miért éppen Albin, mire Pepi, igazi női logikával felelte: — Mert pontosan olyan, mint egy Albin. Ebben megegyeztek. Sőt, ami ennél is fontosabb, Albin is egyetértett a névadással, mert ma már ott tart, hogyha Pepi kiáll a teraszra és elkiáltja magát: — Albin! — akkor a kis szürke mókus azonnal megjelenik, mert tudja, csak valami jó történhet vele. Az első találkozást — így meséli Pista — több követte. Kezdetben, úgy két-három napig, csak távolról szemlélte egymást a magyar házaspár és a csíkos mókus. Pepi, abból az elgondolásból kiindulva, hogy a chipmunk amerikai mókust jelent, egy marék amerikai mogyorót dobott oda Albinnak. A kis állat villámgyorsan felkapott egyet és egyetlen iromodással eltűnt odújában. Néhány nap múlva már a teraszon törte fel a mogyoró héját; nyilván úgy gondolta, jobb, ha Pepinek csinál szemetet a teraszon, mint saját magának a ház alatti barlanglakásban. Néhány héten át ez volt a kapcsolat közöttük. Amikor feleségemmel, egy esős napon ellátogattam Lagoon Citybe, és megcsodáltuk Pista és Pepi szép otthonát. Pepi azt mondta: — Most pedig meg kell ismernetek Albint! Kimentünk a teraszra, mert éppen elállt az eső és némi kis napsugár bújt ki a felhők közül. Leültünk egy rusztikus padra, amelyet Pista mindenhez értő keze ácsolt össze. Pepi amerikai mogyorót vett elő és elkiáltotta magát, persze magyarul: — Albin! Gyere, gyere, Albin! Abban a pillanatban a ház tövéből kidugta fejét a kis csikós mókus. Vagy tíz lépésre lehettünk a háztól, így jól láttam, hogy szemében csodálkozó kifejezés jelent meg. Ez az alak Pepi mellett nem Pista, az kétségtelen — mondta a csillogó mókusszem És ki lehet az az idegen nő? Csak nincs valami rejtett veszély az egész ügy hátterében? Mindenesetre, jó lesz vigyáznom! Az első gyanús jelre beugrom az odúmba, és a ház másik oldalán ásott vészkijáraton távozom. — Gyere, gyere, Albin! — folytatta Pepi —, ezek itt jó barátaink Floridából. Magyarul beszélt, olyan természetességgel, mint aki tudja, hogy a Kanadában élő amerikai mókusok tökéletesen értik a magyar nyelvet. Jól tudta, Albin előjött, széles ívben odafutott Pepihez — persze nem afelől jött, ahol mi ültünk —, kivette Pepi kezéből a mogyorót, és elfutott vele. A másodikat már ott ette meg Pepi lábánál. És a harmadik mogyoróért felszaladt Pepi ölébe és ott fogyasztotta. Közben le nem vette a szemét rólunk, az ismeretlenekről, akikről azt elhitte ugyan Pepinek, hogy jó barátok vagyunk, de hát sohasem lehet tudni ... Az amerikai csikós mókusok is tudják, hogy néha csalódni lehet a legjobb barátban is. Be kell vallanom, hogy Albin nem csalódott bennünk. Kis idő múlva feleségem kezéből is bátran vette ki a mogyorót, és engem is megtisztelt bizalmával, mert felfutott a lábamon. — Albin befogadott benneteket — mondta ünnepélyesen Pista, amikor az indiánok békepipájának mintájára, nem „elszívtuk”, hanem „elrágtuk” a békemogyorót. Ez abból állt, hogy feltörtem a burkot, a benne lévő két magból egyet átnyújtottam Albinnak, egyet megettem én. Nem mondhatom, hogy ez tetszett neki. Úgy éreztem, van valami szemrehányás a tekintetében. Mi az, mondta a mókusszem, eleszed előlem az ennivalót? Ne várj csak!... Egyetlen ugrással a terasz egyik sarkában termett, ahol kis mélyedésben megmaradt az esővíz. Ivott belőle, azután rám nézett, mint aki azt mondja: — Megetted az engem illető mogyoró felét, hát akkor most gyere, és igyál velem a tócsából! Az ajánlatot némán visszautasítottam De attól kezdve töretlenül — és osztozkodás nélkül — nyújtottam át Albinnak az amerikai mogyorót. Önző lény volt, mert egyetlen egyszer sem adott belőle nekem És még mondja valaki, hogy a kis amerikai szürke mókusnak nincsenek emberi tulajdonságai! TUZEX IKRA Tel.: 226-8868 és 521-5526 '‘‘GYÓGYSZER NÁDAS GYULA Magyar, angol betűs írógép lemez. Erdélyi csomagok, tape-recorder 1425 Grace Avenue, LAKEWOOD (Cleveland), Ohio 44107