Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1987 (94. évfolyam, 1-50. szám)
1987-01-04 / 1. szám
94. évfolyam, 1. szám 1987. január 4. n vám ára 50 ' Ismét ránk köszöntött az új esztendő. Kire a huszadik, kire az ötvenedik, kire — mint rám is — a nagyon sokadik. — Szilveszter éjfélén összeütöttük poharainkat, kortyintottunk vagy alaposat nyeltünk a szerencsére. Bálokon és templomoknál lelkesen ráztuk egymás kezét, gondosan elkerülve persze azokat, akiket nem kedvelünk. Kicsit talán el is hittük, hogy valami csodás fordulat következik. Az élet száguldásában azonban nincsenek állomások. A képzeletbeli mezsgyekre éppen csak odapillantottunk, s már el is tűnt a bal kanyarban. Csekkeinken még párszor elhibázzuk az évszámot, aztán megszokottá válik a megéljenzett új esztendő. Gondjaink maradnak a régiek, fényes terveink csakúgy kerékbe törnek, mint azelőtt. Szigorú diétád dacára megméretel és nehéznek találtától; doktorod előtt továbbra is letagadod a borral locsolt nehéz vacsorákat. Könnyelmű erős fogadásokkal áltatod magad, de asszonyod nem értékeli a gyerekes szembekötősdit. Arra is aszpirint vehetünk, hogy az orvostudomány újabb tilalomfákkal keseríti sivárrá ijesztgetett életünket. Csupán az a megnyugtató, hogy a statisztikai következtetések alapján már régen be kellett volna mondanunk az unalmast. Embertársaink sem változnak egy fikarcnyit. Fortunátus továbbra is azért jár magyar összejövetelekre, hogy márkás autóját megcsodáljuk. Szervác piros szőnyeget terít a saját lába elé. Bonifác olyan fennkölt marad, mintha tenmaga emlékműve lenne. Künn a nagyvilágban elcuppannak a júdáscsókok, és többször elárultatik az Emberfia. Nálunk meredeken törnek magasba a közszükségleti cikkek árai, oroszhonban ismét katasztrofális lesz a termés. Washington feloldja a gabonazárlatot, Moszkva influenzát (Russian-flu) és hokicsapatokat küld cserébe. Szovjetek golyóval etetik az éhező színeseket, a gazdag országok szegényei adakozással támogatják a szegény országok gazdagjait. Pártatlan marad az igazságszolgáltatás a vasfüggöny mindkét oldalán. Nyugaton a bíróságok eldöntik, hogy kinek van jobb ügyvédje. Keleten a bíróságoknak semmit sem kell eldönteniök, mert készen kapják az ítéletet. A rab emberi jogain sem esik csorba. Odaát szibériai üdülésre küldik, nálunk előbb kijön a börtönből, mint a kárvallott a kórházból. Postánk népszerűsége — jelentések szerint — az esketési szövegekbe is belekerül: „Küldd, Uram, áldásodat a fiatal párra, de ne kanadai postával, mert mikorára ideér, ezek már szétváltak!” A Magyar Népköztársaság az új esztendőben is szilárdan áll a dicsőséges Szovjetunió mellett: „Ha Gorbacsov eltüsszenti magát Moszkvában, nátha járvány tör ki Budapesten.” Kádárék változatlanul biztosítják a magyarok szólásszabadságát, csupán a szólás utáni szabadságra nem lesz biztosíték. Munkásaink sem fukarkodnak a felajánlásokkal. Elvégre a szocializmust építeni mégis csak könnyebb, mint dolgozni. A tervteljesítés vonalán jelentéktelen döccenőkkel szemben, hatalmas előrefutásokkal számolhatunk. Havi átlagban egy héttel hátralékban lesznek a munkával, viszont két héttel előbbre a kávészünetekkel. Emigrációs berkeinkben korunkat meghazudtoló lendülettel szorongatjuk egymás gigáját. A közömbös többség változatlanul „korpát” és „disznót” emleget, mert ez nem kerül pénzbe. Másrészt a magukban kesergő hazafiaknak se éjjelük, se nappaluk nem lesz a honfibútól, így nekik sem marad idejük semmi áldozatra. Különféle egyesületeink pedig rövidesen megtartják évzáró közgyűléseiket. Az elnökök közmegelégedésre tudatják a tagsággal, hogy sajtóra, könyvekre, általában nemzeti ügyünkre semmit, vagy még ennél is kevesebbet költöttek. Újságíróink kedvenc tintája marad a vitriol. Más tollforgatók között — íme — veszedelmesen terjed a rosszmájúság. És hát. .. reményeinknél soraink fogynak majd sebesebbiken. Hazság legjovbb katolikus hetilapja Lemke Gyula: Bort, búzát, békességet! - AUG 18. LOUIS SZATKARY 2218 N LINCOLN AVE CHICAGO ILL 60614 Tarnóczy Szabolcs: Magyarul magyarul... Két és fél éve telepedtünk le Ausztriában, s most aggódva figyelem gyermekeink fejlődését. Kislányunk 3 és fél, kisfiúnk másfél esztendős. Tulajdonképpen semmi okunk sem lenne az aggodalomra, ha régebb óta kinn élő magyar családok gyermekeinél nem vettünk volna észre bizonyos aggasztó tüneteket. Kétségbeejtően makogják ugyanis anyanyelvüket. Helytelen ragozás, szegényes szókincs, a magyar nyelv esetlen keverése a némettel (ugyanez itt Amerikában az angollal —■ szerk.), megannyi sajátos, sajnálatos tünet. A szülők pedig csak a vállukat vonogatják. Hiába, a gyerek a baráti körben, az iskolában, a televízióban, a boltban is csak a németet hallja és gyakorolja, elkerülhetetlen, hogy előbbutóbb el ne felejtsen magyarul. Mit is mondhatnánk erre? Azt, hogy ez egyszerűen nem igaz! A szülők elhibázták valahol a dolgot. Ha van lehetőség beszélni, olvasni s írni, akkor nem lehet azt elfelejteni. Vegyünk csak néhány példát: Ismerős család jön hozzánk látogatóba, s az édesanya panaszkodik, hogy négyéves kislánya már keveri a magyart a némettel. Ha kérdik tőle, hogy tud-e magyarul, azt feleli: Magyarul nem, csak ungarischul. A gyerek az anya elbeszélése alatt fegyelmezetlenül viselkedik, mire az feléje fordulva játékosan fenyegetőzik: „Jó légy, mert a bácsi ért hozzá, hogy bezauberoljon a bandijába egy kindet!” Dermedten hallgatom az intést. Később diszkréten azt javaslom nekik, hogyha azt akarják, a gyerek tisztán beszéljen magyarul, próbálják ők is elkerülni — legalább otthon — a két nyelv keverését. Egy másik család negyedikes kislánya szépen beszél magyarul. Akartunk adni neki egy mesekönyvet, de kiderült, hogy olvasni már csak németül tud. Értelmiségi szülei „elfoglaltak”, nincs idejük olvasni tanítani. Pedig már csak a betűk kiejtését kellene megtanulnia s gyakorolnia. A harmadik családban a 12 év körüli kislány egyáltalában nem beszél magyarul, bár mindent megért. A szülők 56 óta élnek kinn, de családi körben többnyire németül folyik a társalgás. Amikor egy magyar könyvet ajánlok nekik, csak mosolyognak: „E témában sokkal több s jobb könyv jelent meg német nyelven.” Fölajánlom, hogy szívesen megtanítom kislányukat magyarul, mire azt felelik: „így is sokat kell tanulnia szegénynek az iskolában, minek túlterhelni, hisz’ a kényszerű tanulás úgyis csak dacot váltana ki a gyerekből.” Mint a példákból is kitűnik, mindenütt csak kényelmi vagy nevelési problémák az okok. Egy család mesélte, hogy eleinte csak magyarul beszéltek otthon, de később, mikor a gyerek az iskolából hazajőve csak németül akart beszélni, ráhagyták: „Hadd gyakoroljon, meg aztán így tanulunk mi, szülők is.” Ezzel szemben az az igazság, hogy azokban a családokban, ahol fontosnak tartják, hogy a gyerekek tudjanak magyarul, ott ezt a célt játszva is képesek elérni. Vasárnap magyar misére járnak, még akkor is, ha az osztrák templom közelebb esik, vagy jobban tetszik az osztrák pap prédikációja. Odahaza következetesen csak magyarul beszélnek, rákényszerítve így a gyerekeket is a nyelv gyakorlására. Keresik a magyar társaságot, cserkész és egyéb rendezvényeket látogatnak, rossz tapasztalatok ellenére nyitottak maradnak honfitársaikkal szemben. Ha nincs mód a gyereket magyar iskolába, osztályba, különórára járatni, otthon maguk adnak nekik játékos nyelvórákat, s beszereznek magyar könyveket. Mégis azt kell mondanunk, hogy a legfontosabb a szellem. Ha a zsidóság nagy része a szétszóratás óta közel 2000 éve képes fönntartani a nemzettudatot fiaiban, soha ne feledje, hogy hazája a Szentföld, nyelve a héber, miért ne tudnánk mi magyarok is magyar szelleműek maradni nemzedékeken át? Hiszen mi is hasonlóképpen lettünk száműzöttek, a mi hazánk is idegen iga alatt nyög! S ha a zsidóság számára ez a nemzettudat nem okozott integrálódási nehézségeket más népek közt letelepedve, miért kellene félnünk, hogy a mi gyerekeinknél okoz? Mennyivel lesz értéktelenebb állampolgár új hazájában, ha szívében magyarul érez, gondolkozik, ha jól beszél, ír, olvas anyanyelvén is? Ám a gyerek csak akkor tanul meg magyar szellemben gondolkodni, ha a felnőtteknél is ezt látja. A közöny hatása rombolóbban hat rá, mert ezt kényelmesebb követnie. Fontos kérdés tehát: Milyen áldozatokat vagyunk képesek hozni mi, felnőttek, szülők a magyar szellem fönnmaradásáért? Tartsunk lelkiismeretvizsgálatot! Nem sajnáljuk-e a pénzünket magyar újságok előfizetésére, magyar könyvek vételére, magyar szellemet, kultúrát ápoló szervezetek támogatására? Azt a pénzt, amit gondolkodás nélkül kiadunk a kényelmünket szolgáló leglehetetlenebb vacakokra! Ha mi már e szempontból eljutottunk bizonyos szintre, megteszünk-e minden tőlünk telhetőt a magyar szellem ápolásáért, próbáljuk-e meggyőzni még közömbös testvéreinket arról, hogy ez a helyes út? Prófétái vagyunk-e a magyar ügynek? Ez nem kényelmes, nem hálás feladat. Talán egyesek kinevetnek érte. De éppúgy, mint keresztény hitünket, magyarságunkat sem elegendő csak példamutatással terjesztenünk. A szó és a tett egysége hatásos. Sokan írunk, kevesen olvasunk, íróink éjszaka, megszállottan írnak munka után, könyvük kiadását megtakarított pénzükből fedezik, s a csekély példányszám ellenére alig tudnak eladni belőle. Fölmerült bennem a gondolat: megengedhetetlen, hogy az emigráció számtalan könyvkiadványa között épp gyerekeknek való ne legyen egy sem? Nekem is vannak játékos gyerekverseim, egy grafikus barátom vállalná az illusztrációt. Mindketten munkanélküliek vagyunk, elkészítenénk e könyvet misszióból. Tucatnyi helyen kopogtattam az ötlettel a kiadást finanszírozó vállalkozó után. Az eredmény: mosolygó csodálkozás naivságunkon s men(Folytatás a 2. oldalon) A jóakaratú embereknek 1986—1987 Adjon az Isten az új esztendőben: jó munkát, jó kenyeret, jó egészséget — igazságot, szeretetet, békességet. Legyen már végre földünkön, hazánkban, házunkban, szívünkben — igazság, szeretet, béke. SERES PÉTER Catholic Hungarians’ Sunday KIADÓHIVATAL: - EDITORIAL OFFICE: P.O. Box 2464 Youngstown, Ohio 44509 Tel.: (216) 799-2600 és 799-3335 (USPS 291-640), ufe world's biiQCv .i" . qauar: weekly January 4, 1987 Volume 94, No. 1 Price of one copy 50 c< Olvasóink figyelmébe! Az elmúlt évektől eltérően sikerült a KMV évkönyvét korábban elkészítenünk. Minden rendben és jól sikerült, de a posta kicsit „megnehezítette” munkánkat. Az újabb postai szabályok szerint — többszörös megbeszélés után — végre sikerült minden előfizetőnknek és terjesztőnknek megküldeni az 1987-es évkönyvet. Sajnos minden egyes darab után, itt Amerikában 73 cent postaköltségek kellett fizetnünk. A nagy terjedelem és színes borító ellenére azonban maradt a régi ár: 7 USA-dollár. Most ezúton kérjük mindazokat, akik már megkapták az idei évkönyvet, hogy a 7 dollár mellé a postaköltséget is mellékeljék. Köszönjük előre a szíves megértést és a fentiek tudomásulvételét! Reméljük akadálytalanul és hiánytalanul jut el minden kedves megrendelőnkhöz az 1987-es évkönyv, amely továbbra is megrendelhető. Nagyszerű ajándék mindenkinek és minden alkalomra! Rendeljen évkönyvet, még kapható! A VASÁRNAP SZERKESZTŐSÉGE 1987-et írunk.. Új évet kezdtünk. Az új év új feladatot jelent számunkra. Az új feladat pedig új felelősséget hoz. Az idő múlása mutatja meg, hogy értékesen vagy értéktelenül töltjük-e be hivatásunkat. Ha értékesen akarunk élni, bíznunk kell a magunk erején túl Isten segítségében is. Mennyire más minden, ha nem csupán „emberi”, hanem „isteni” mértékek szerint is próbálunk gondolkodni és cselekedni. Hiszen nem felejthetjük, hogy az idő és az élet elmúlnak. De elmúlik velük együtt minden, ami csak ezt az időt és csak ezt az életet szolgálta. Ám megmarad az, amit az örökkévalókért tettünk. Ezért fontos, hogy jól használjuk fel időnket! Nem lehetünk középszerűek. Ismerjük fel a „pillanat” jelentőségét. Vagyis azt az „alkalmat”, amikor cselekedni tudunk elgondolásaink, terveink szerint. Aki mindig a „jobb alkalomra, szerencsésebb időpontra” vár, az a tétlen várakozásban elvesztegeti erejét, képességeit, idejét. Talán szomorú, hogy sokszor kell újra kezdenünk, de vigasztaló, hogy oly sokszor újra elkezdhetjük azt, amit megvalósítani akarunk vagy akartunk. Mit tehetnénk a Katolikus Magyarok Vasárnapja jövőjéért? Nem kell, sőt nem szabad kozmetikázni, mellébeszélni. Rá kell döbbennünk a Vasárnap jelen helyzetére, arra, hogy csakis az előfizetők által tud létezni, illetve miattunk, emigránsok miatt van nagy szükség e lapra. A „katolikus” jelző irányt és világnézetet ad lapunknak, de nem hagyható el az emigráció politikai küldetése sem. Nem hitbuzgalmi cikkeket akarunk csupán — erre más újságok, folyóiratok a hivatottak —, nekünk a szabad világban hirdetnünk kell a valóságot, a sokszor fájó és szomorú igazságot. Meg kell mondanunk azokat a tényeket, amiket otthon elhallgatnak, sőt ámítva letagadnak vagy sajnos, önmagukat is becsapva elhitetnek az otthon élőkkel, na és azokkal, akik „gyakrabban” vagy „másért” járnak haza. így a Vasárnap kedves Olvasója, előfizetője, támogatója, terjesztője, írója és munkatársa nem lehet közömbös a jelen helyzettel és problémákkal szemben. Az új esztendőben ezért nem hiábavaló az újrakezdés, a tervezés, az „álmok szövögetése”, amelyek egykor — az időben is — megvalósulhatnak, persze csak egységes magyar összefogással. Ezt az összefogást és magyar egységet szolgálja és támogatja a Vasárnap! Ezek a gondolatok segítsenek bennünket egy boldogabb és szebb esztendő megélésében, és a három szent bölcs példája szerint hódoljunk a mi Urunk, Jézus Krisztus előtt, „hogy ebben az új esztendőben is lehessünk épek testben, lélekben”! — A VASÁRNAP SZERKESZTŐI TERJESSZE ÉS TÁMOGASSA A VASÁRNAPOT AZZAL, HOGY BARÁTAINAK, ISMERŐSEINEK VAGY IDŐS MAGYARJAINKNAK - AKIK KEVÉS NYUGDÍJBÓL ÉLNEK - AJÁNDÉKKÉNT ELŐFIZET LAPUNKRA! KÉT ÉVRE 37, EGY ÉVRE 20, FÉL ÉVRE 12 USA-DOLLÁR. JELENLEG A LEGOLCSÓBB EMIGRÁCIÓS HETILAP!