Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1987 (94. évfolyam, 1-50. szám)

1987-01-04 / 1. szám

94. évfolyam, 1. szám 1987. január 4. n vám ára 50 ' Ismét ránk köszöntött az új esztendő. Kire a huszadik, kire az ötvenedik, kire — mint rám is — a nagyon sokadik. — Szil­veszter éjfélén összeütöttük po­harainkat, kortyintottunk vagy alaposat nyeltünk a szerencsé­re. Bálokon és templomoknál lelkesen ráztuk egymás kezét, gondosan elkerülve persze azo­kat, akiket nem kedvelünk. Ki­csit talán el is hittük, hogy valami csodás fordulat követ­kezik. Az élet száguldásában azonban nincsenek állomások. A képzeletbeli mezsgyek­re éppen csak odapillantottunk, s már el is tűnt a bal kanyar­ban. Csekkeinken még párszor elhibázzuk az évszámot, aztán megszokottá válik a megélj­en­­zett új esztendő. Gondjaink maradnak a régiek, fényes ter­veink csakúgy kerékbe törnek, mint azelőtt. Szigorú diétád dacára meg­­méretel és nehéznek találtától; doktorod előtt továbbra is le­tagadod a borral locsolt nehéz vacsorákat. Könnyelmű erős fo­gadásokkal áltatod magad, de asszonyod nem értékeli a gye­rekes szembekötősdit. Arra is aszpirint vehetünk, hogy az orvostudomány újabb tilalomfákkal keseríti sivárrá ijesztgetett életünket. Csupán az a megnyugtató, hogy a sta­tisztikai következtetések alap­ján már régen be kellett volna mondanunk az unalmast. Embertársaink sem változ­nak egy fikarcnyit. Fortunátus továbbra is azért jár magyar összejövetelekre, hogy márkás autóját megcsodáljuk. Szervác piros szőnyeget terít a saját lába elé. Bonifác olyan fennkölt marad, mintha tenmaga emlék­műve lenne. Künn a nagyvilágban el­­cuppannak a júdáscsókok, és többször elárultatik az Ember­fia. Nálunk meredeken törnek magasba a közszükségleti cik­kek árai, orosz­honban ismét katasztrofális lesz a termés. Washington feloldja a gabona­zárlatot, Moszkva influenzát (Russian-flu) és hokicsapatokat küld cserébe. Szovjetek golyó­val etetik az éhező színeseket, a gazdag országok szegényei adakozással támogatják a sze­gény országok gazdagjait. Pártatlan marad az igaz­ságszolgáltatás a vasfüggöny mindkét oldalán. Nyugaton a bíróságok eldöntik, hogy ki­nek van jobb ügyvédje. Keleten a bíróságoknak semmit sem kell eldönteniök, mert készen kap­ják az ítéletet. A rab emberi jogain sem esik csorba. Odaát szibériai üdülésre küldik, ná­lunk előbb kijön a börtönből, mint a kárvallott a kórházból. Postánk népszerűsége — jelentések szerint — az eske­­tési szövegekbe is belekerül: „Küldd, Uram, áldásodat a fia­tal párra, de ne kanadai postá­val, mert mikorára ideér, ezek már szétváltak!” A Magyar Népköztársaság az új esztendőben is szilárdan áll a dicsőséges Szovjetunió mellett: „Ha Gorbacsov el­tüsszenti magát Moszkvában, nátha járvány tör ki Budapes­ten.” Kádárék változatlanul biztosítják a magyarok szólás­­szabadságát, csupán a szólás utáni szabadságra nem lesz biz­tosíték. Munkásaink sem fukarkod­nak a felajánlásokkal. Elvégre a szocializmust építeni mégis csak könnyebb, mint dolgozni. A tervteljesítés vonalán jelen­téktelen döccenőkkel szemben, hatalmas előrefutásokkal szá­molhatunk. Havi átlagban egy héttel hátralékban lesznek a munkával, viszont két héttel előbbre a kávészünetekkel. Emigrációs berkeinkben korunkat meghazudtoló lendü­lettel szorongatjuk egymás gi­gáját. A közömbös többség vál­tozatlanul „korpát” és „disz­nót” emleget, mert ez nem ke­rül pénzbe. Másrészt a maguk­ban kesergő hazafiaknak se éj­jelük, se nappaluk nem lesz a honfibútól, így nekik sem ma­rad idejük semmi áldozatra. Különféle egyesületeink pedig rövidesen megtartják év­záró közgyűléseiket. Az elnökök közmegelégedésre tudatják a tagsággal, hogy sajtóra, könyvekre, általában nemzeti ügyünkre semmit, vagy még ennél is kevesebbet költöttek. Újságíróink kedvenc tintá­ja marad a vitriol. Más toll­­forgatók között — íme — vesze­delmesen terjed a rosszmájú­ság. És hát. .. reményeinknél soraink fogynak majd sebeseb­biken. H­azság legj­ov­­bb katolikus h­etilapja Lemke Gyula: Bort, búzát, békességet!­ ­ - AUG 1­8. LOUIS SZATKARY 2218 N LINCOLN AVE CHICAGO ILL 60614 Tarnóczy Szabolcs: Magyarul magyarul... Két és fél éve telepedtünk le Ausztriában, s most aggód­va figyelem gyermekeink fejlő­dését. Kislányunk 3 és fél, kis­fiúnk másfél esztendős. Tulaj­donképpen semmi okunk sem lenne az aggodalomra, ha ré­gebb óta kinn élő magyar csa­ládok gyermekeinél nem vet­tünk volna észre bizonyos ag­gasztó tüneteket. Kétségbeej­­tően makogják ugyanis anya­nyelvüket. Helytelen ragozás, szegényes szókincs, a magyar nyelv esetlen keverése a német­tel (ugyanez itt Amerikában az angollal —■ szerk.), megannyi sajátos, sajnálatos tünet. A szülők pedig csak a vállukat vonogatják. Hiába, a gyerek a baráti körben, az iskolában, a televízióban, a boltban is csak a németet hallja és gyakorolja, elkerülhetetlen, hogy előbb­­utóbb el ne felejtsen magyarul. Mit is mondhatnánk erre? Azt, hogy ez egyszerűen nem igaz! A szülők elhibázták vala­hol a dolgot. Ha van lehetőség beszélni, olvasni s írni, akkor nem lehet azt elfelejteni. Ve­gyünk csak néhány példát: Ismerős család jön hoz­zánk látogatóba, s az édesanya panaszkodik, hogy négyéves kislánya már keveri a magyart a némettel. Ha kérdik tőle, hogy tud-e magyarul, azt fele­li: Magyarul nem, csak unga­­rischul. A gyerek az anya elbe­szélése alatt fegyelmezetlenül viselkedik, mire az feléje for­dulva játékosan fenyegetőzik: „Jó légy, mert a bácsi ért hoz­zá, hogy bezauberoljon a bandi­­jába egy kindet!” Dermed­­ten hallgatom az intést. Ké­sőbb diszkréten azt javaslom nekik, hogyha azt akarják, a gyerek tisztán beszéljen ma­gyarul, próbálják ők is elkerül­ni — legalább otthon — a két nyelv keverését. Egy másik család negyedikes kislánya szé­pen beszél magyarul. Akar­tunk adni neki egy meseköny­vet, de kiderült, hogy olvasni már csak németül tud. Értelmi­ségi szülei „elfoglaltak”, nincs idejük olvasni tanítani. Pedig már csak a betűk kiejtését kel­lene megtanulnia s gyakorol­nia. A harmadik családban a 12 év körüli kislány egyáltalában nem beszél magyarul, bár min­dent megért. A szülők 56 óta élnek kinn, de családi körben többnyire németül folyik a tár­salgás. Amikor egy magyar könyvet ajánlok nekik, csak mosolyognak: „E témában sok­kal több s jobb könyv jelent meg német nyelven.” Fölaján­lom, hogy szívesen megtaní­tom kislányukat magyarul, mi­re azt felelik: „így is sokat kell tanulnia szegénynek az iskolá­ban, minek túlterhelni, hisz’ a kényszerű tanulás úgyis csak dacot váltana ki a gyerekből.” Mint a példákból is kitű­nik, mindenütt csak kényelmi vagy nevelési problémák az okok. Egy család mesélte, hogy eleinte csak magyarul beszél­tek otthon, de később, mikor a gyerek az iskolából hazajőve csak németül akart beszélni, ráhagyták: „Hadd gyakorol­jon, meg aztán így tanulunk mi, szülők is.” Ezzel szemben az az igaz­ság, hogy azokban a családok­ban, ahol fontosnak tartják, hogy a gyerekek tudjanak ma­gyarul, ott ezt a célt játszva is képesek elérni. Vasárnap ma­gyar misére járnak, még akkor is, ha az osztrák templom kö­zelebb esik, vagy jobban tet­szik az osztrák pap prédikáció­ja. Odahaza következetesen csak magyarul beszélnek, rá­kényszerítve így a gyerekeket is a nyelv gyakorlására. Kere­sik a magyar társaságot, cser­kész és egyéb rendezvényeket látogatnak, rossz tapasztala­tok ellenére nyitottak marad­nak honfitársaikkal szemben. Ha nincs mód a gyereket ma­gyar iskolába, osztályba, kü­lönórára járatni, otthon maguk adnak nekik játékos nyelvórá­kat, s beszereznek magyar könyveket. Mégis azt kell mondanunk, hogy a legfontosabb a szellem. Ha a zsidóság nagy része a szétszóratás óta közel 2000 éve képes fönntartani a nemzettu­datot fiaiban, soha ne feledje, hogy hazája a Szentföld, nyel­ve a héber, miért ne tudnánk mi magyarok is magyar szelle­műek maradni nemzedékeken át? Hiszen mi is hasonlóképpen lettünk száműzöttek, a mi ha­zánk is idegen iga alatt nyög! S ha a zsidóság számára ez a nemzettudat nem okozott in­tegrálódási nehézségeket más népek közt letelepedve, miért kellene félnünk, hogy a mi gye­rekeinknél okoz? Mennyivel lesz értéktelenebb állampolgár új hazájában, ha szívében ma­gyarul érez, gondolkozik, ha jól beszél, ír, olvas anyanyelvén is? Ám a gyerek csak akkor ta­nul meg magyar szellemben gondolkodni, ha a felnőtteknél is ezt látja. A közöny hatása rombolóbban hat rá, mert ezt kényelmesebb követnie. Fon­tos kérdés tehát: Milyen áldo­zatokat vagyunk képesek hoz­ni mi, felnőttek, szülők a ma­gyar szellem fönnmaradásáért? Tartsunk lelkiismeretvizsgála­­tot! Nem sajnáljuk-e a pénzün­ket magyar újságok előfizeté­sére, magyar könyvek vételére, magyar szellemet, kultúrát ápoló szervezetek támogatásá­ra? Azt a pénzt, amit gondol­kodás nélkül kiadunk a kényel­münket szolgáló leglehetetle­nebb vacakokra! Ha mi már e szempontból eljutottunk bizo­nyos szintre, megteszünk-e minden tőlünk telhetőt a ma­gyar szellem ápolásáért, pró­báljuk-e meggyőzni még kö­zömbös testvéreinket arról, hogy ez a helyes út? Prófétái vagyunk-e a magyar ügynek? Ez nem kényelmes, nem hálás feladat. Talán egyesek kinevet­nek érte. De éppúgy, mint ke­resztény hitünket, magyarsá­gunkat sem elegendő csak pél­damutatással terjesztenünk. A szó és a tett egysége hatásos. Sokan írunk, kevesen olva­sunk, íróink éjszaka, megszál­lottan írnak munka után, köny­vük kiadását megtakarított pénzükből fedezik, s a csekély példányszám ellenére alig tud­nak eladni belőle. Fölmerült bennem a gondolat: megenged­hetetlen, hogy az emigráció számtalan könyvkiadványa kö­zött épp gyerekeknek való ne legyen egy sem? Nekem is van­nak j­átékos gyerekverseim, egy grafikus barátom vállalná az illusztrációt. Mindketten munkanélküliek vagyunk, elké­szítenénk e könyvet misszió­ból. Tucatnyi helyen kopog­tattam az ötlettel a kiadást finanszírozó vállalkozó után. Az eredmény: mosolygó cso­dálkozás naivságunkon s men­­(Folytatás a 2. oldalon) A jóakaratú embereknek 1986—1987 Adjon az Isten az új esztendőben: jó munkát, jó kenyeret, jó egészséget — igazságot, szeretetet, békességet. Legyen már végre földünkön, hazánkban, házunkban, szívünkben — igazság, szeretet, béke. SERES PÉTER Catholic Hungarians’ Sunday KIADÓHIVATAL: - EDITORIAL OFFICE: P.O. Box 2464 Youngstown, Ohio 44509 Tel.: (216) 799-2600 és 799-3335 (USPS 291-640), ufe world's biiQCv .i" . qauar: weekly January 4, 1987 Volume 94, No. 1 Price of one copy 50 c< Olvasóink figyelmébe! Az elmúlt évektől eltérően sikerült a KMV évkönyvét korábban elkészítenünk. Minden rendben és jól sikerült, de a posta kicsit „megnehezítette” munkánkat. Az újabb postai szabályok szerint — többszörös megbeszélés után — végre sikerült minden előfizetőnknek és terjesztőnknek megküldeni az 1987-es évkönyvet. Sajnos minden egyes darab után, itt Amerikában 73 cent postaköltségek kellett fizetnünk. A nagy terjedelem és színes borító ellenére azonban maradt a régi ár: 7 USA-dollár. Most ezúton kérjük mindazokat, akik már megkapták az idei évkönyvet, hogy a 7 dollár mellé a postaköltséget is mellékeljék. Köszönjük előre a szíves megértést és a fentiek tudomá­sulvételét! Reméljük akadálytalanul és hiánytalanul jut el minden kedves megrendelőnkhöz az 1987-es évkönyv, amely továbbra is megrendelhető. Nagyszerű ajándék mindenkinek és minden alkalomra! Rendeljen évkönyvet, még kapható! A VASÁRNAP SZERKESZTŐSÉGE 1987-et írunk.. Új évet kezdtünk. Az új év­ új feladatot jelent számunkra. Az új feladat pedig új felelősséget hoz. Az idő múlása mutatja meg, hogy értékesen vagy értéktelenül töltjük-e be hivatásunkat. Ha értékesen akarunk élni, bíznunk kell a magunk erején túl Isten segítségében is. Mennyire más minden, ha nem csupán „emberi”, hanem „isteni” mértékek szerint is próbálunk gondol­kodni és cselekedni. Hiszen nem felejthetjük, hogy az idő és az élet elmúlnak. De elmúlik velük együtt minden, ami csak ezt az időt és csak ezt az életet szolgálta. Ám megmarad az, amit az örökkévalókért tettünk. Ezért fontos, hogy jól használjuk fel időnket! Nem lehetünk középszerűek. Ismerjük fel a „pillanat” jelentőségét. Vagyis azt az „alkalmat”, amikor cselekedni tudunk elgondolásaink, terve­ink szerint. Aki mindig a „jobb alkalomra, szerencsésebb idő­pontra” vár, az a tétlen várakozásban elvesztegeti erejét, képes­ségeit, idejét. Talán szomorú, hogy sokszor kell újra kezdenünk, de vigasz­taló, hogy oly sokszor újra elkezdhetjük azt, amit megvalósítani akarunk vagy akartunk. Mit tehetnénk a Katolikus Magyarok Vasárnapja jövőjéért? Nem kell, sőt nem szabad kozmetikázni, mellébeszélni. Rá kell döbbennünk a Vasárnap jelen helyzetére, arra, hogy csakis az elő­fizetők által tud létezni, illetve miattunk, emigránsok miatt van nagy szükség e lapra. A „katolikus” jelző irányt és világnézetet ad lapunknak, de nem hagyható el az emigráció politikai küldetése sem. Nem hitbuzgalmi cikkeket akarunk csupán — erre más újsá­gok, folyóiratok a hivatottak —, nekünk a szabad világban hir­detnünk kell a valóságot, a sokszor fájó és szomorú igazságot. Meg kell mondanunk azokat a tényeket, amiket otthon elhallgat­nak, sőt ámítva letagadnak vagy sajnos, önmagukat is becsapva elhitetnek az otthon élőkkel, na és azokkal, akik „gyakrabban” vagy „másért” járnak haza. így a Vasárnap kedves Olvasója, előfizetője, támogatója, ter­jesztője, írója és munkatársa nem lehet közömbös a jelen hely­zettel és problémákkal szemben. Az új esztendőben ezért nem hiábavaló az újrakezdés, a tervezés, az „álmok szövögetése”, amelyek egykor — az időben is — megvalósulhatnak, persze csak egységes magyar összefogással. Ezt az összefogást és magyar egységet szolgálja és támogatja a Vasárnap! Ezek a gondolatok segítsenek bennünket egy boldogabb és szebb esztendő megélésében, és a három szent bölcs példája szerint hódoljunk a mi Urunk, Jézus Krisztus előtt, „hogy ebben az új esztendőben is lehessünk épek testben, lélekben”! — A VASÁRNAP SZERKESZTŐI TERJESSZE ÉS TÁMOGASSA A VASÁRNAPOT AZZAL, HOGY BARÁTAINAK, ISMERŐSEINEK VAGY IDŐS MAGYARJAINKNAK - AKIK KEVÉS NYUGDÍJBÓL ÉLNEK - AJÁNDÉKKÉNT ELŐFIZET LAPUNKRA! KÉT ÉVRE 37, EGY ÉVRE 20, FÉL ÉVRE 12 USA-DOLLÁR. JELENLEG A LEGOLCSÓBB EMIGRÁCIÓS HETILAP!

Next