Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1987 (94. évfolyam, 1-50. szám)

1987-04-05 / 14. szám

1987. április 5. KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA 1735. április hónap 8-án, csütörtök napján hajnalban, éppen 252 esztendeje már, hogy a Márvány-tenger partja­in bezárult a Nagy Fejede­lem életregénye. Amikor a szeles pirkadás­­kor harsogva verődtek parthoz a tenger hullámai, II. Rákóczi Ferenc könnyekkel a szemében búcsúzott a körülötte álló hű kurucaitól — Magyarország­tól. A hű kurucok leszárma­zottjai még a mai napig is nem­zedékről nemzedékre hagyomá­nyozzák „édes Uruk” emlékét! Aki kísérni kívánja a nagy fejedelem sorsát, annak emlé­­keznie kell az általa írt sorok­ra: .......bárki légy, ne dicsérj, ha megírod életem történetét!” A fegyelem, hűség és tisz­telet volt eszménye és harcai­nak kívánsága. A kuruc kor erényeiből, hibáiból és nemes vérhullatásából öröklött ötvö­zetet ma is viseli a magyar nép, így tehát a magyar föld vándo­rai, bujdosói most alázattal hajtanak fejet fejedelmük vág­tató szellemalakja előtt. A ma­gyar föld fölött még a régi szél süvölt. A vágtató robaj ma ugyanaz, mint egykor. Az örök igazság nevében el-elnézik otthon ma is a Nagy­ságos Fejedelem képmását a kereszténységet hozó Szent István urunkéval együtt. Mert a nemzet nem halt meg. Min­dig és mindenkor, szegénylegé­nyek, szegény magyar parasz­tok és nemes urak egyaránt ké­szek életüket áldozni a hazá­ért. Magyarország sebei újra kiújultak! A fejedelem lelke még meg­­dübörögteti földünket. Az isteni örök igazság nevében még megdöngetjük Nyugat ka­puit. „Hiszem a mindenható Is­tent — írta egykor II. Rákóczi Ferenc —, neki adassék tiszte­let és dicséret minden százado­kon át,­­ így megnyugodva, keresz­tényi alázattal meghajtjuk fe­jünket a kor nagysága és a fe­jedelem emléke előtt. Akarjuk a magyar fényességet, az ő di­csőségét, mint annyi bujdosó és idegenbe szakadt magyar szíve, hiszen az ő lelke is ide­genben álmodott. A fejedelem is és sokan mások élhettek volna nyugod­tan a magyar hazában. De nem tették az erkölcsi elv kedvé­ért, hogy meg ne hazudtolják a szabadság harcait. Alakja, em­léke, nagysága a távoli múlt­ból is kristálytisztán ragyog felénk, mint a férfias bátor­ság, elvhűség, akaraterő szinte utánozhatatlan példája. Hiszen ő mondta egykor: ........egyáltalában nem félek ki­jelenteni előtted óh dicsőséges Isten, örök Igazság. Akinek minden cselekedetemet aján­lottam, hogy minden tettem­nek célja csak a szabadság sze­­retete volt! A vágy, hogy hazá­mat felszabadítsam. Nem is bosszúvágy indított erre, nem is koronát vagy fejedelemsé­get akartam szerezni, nem kor­mányzáshoz volt kedvem. Ki­zárólag az a hiú dicsőség veze­tett, hogy kötelességemnek ele­get tegyek a Haza iránt és Te irántad, édes Istenem! .. Milyen szomorú, hogy a magyar föld népe ma éppen olyan szegény, mint volt Rá­kóczi korában! És éppen olyan gazdagok vagyunk, mint a szé­kelyföldi János bá’, aki sze­génységével alig fér be a temp­lom ajtaján, de hitében erős és megingathatatlan. Elmondhatjuk a fejedelem távolodó szellemalakja után, hogyha egyedül is maradtunk, ő azért itt jár közöttünk. Mi is bízunk, mert hitünket so­hasem hagyjuk el! Nagyságos Urunk könnyei értünk is foly­tak, amikor elaluvék, mivel­hogy úgy halt meg, mint egy gyermek — írta Mikes Kele­men is a távoli hazába. Végezetül szegény vándor, ha egyszer eljutsz a Márvány­tenger partjára, jusson eszed­be, hogy ő „.. .címeinél fogva híres, érdemeit tekintve dicső­séges, és most mégis a magyar földön álmodik az egykor szám­űzött. Ebből tanuld meg utazó, hogy az emberi viszontagsá­gok feltétele szerint száműze­tésben senkinek sincs állandó és örökös vagyona. Hogyan kell élni és harcolni a haza és az Ég számára, életében példás jámborsággal, száműzetésben megnyugvással, a betegségben hosszas türelemmel, a halálban rövid, de bátor küzdelemben a nemes példát adott az utódok­nak! Menj utazó és ne feledkez­zél meg a jámborul elhunytról, gondold meg, hogy ezekkel a fegyverekkel vívta ki az Eget!” Nyirádi-Szabó Imre II. Rákóczi Ferenc Ssalav­­ívm­a rajza Egy-két jó szót Gorbacsovról !­alytsikás az­­ oldalról­ hét lakat alatt őrzött titok volt Magyarországon: „Nagy Imre, kormánya ne­vében, konkrét programot hir­detett: megállapodtak a szov­jet kormánnyal, hogy a Vörös Hadsereg alakulatai elhagyják Budapestet, tárgyalásokat kez­denek a Magyarországon állo­másozó szovjet haderő vissza­vonásáról; azonnali tűzszünet; új karhatalom alakul a honvéd­ség, a rendőrség, a felkelők részvételével, az Államvédelmi Hatóságot feloszlatják; bérren­dezés, üzemi demokrácia, a munkástanácsok elismerése; az ország címere a Kossuth-címer, március 15-e nemzeti ünnep. A programban keveredtek a már október 23-án megfogal­mazott követelések azokkal, melyeket a következő napon hoztak a felszínre. Nem való­színű, hogy Nagy Imre a felke­lők nyomására engedett volna, bár azok a tárgyalások során makacsul kitartottak: nem te­szik le a fegyvert, amíg nem vonják ki a szovjet csapatokat Budapestről, nem oszlatják fel az Államvédelmi Hatóságot. A miniszterelnök nem néhány száz fegyveres akaratának hó­dolt meg, hanem gyökeresen átértékelte álláspontját. Az el­lenforradalomból népmozga­lom lett, s minden más ebből következett; egy népmozgalom ellen a kormánynak sem oka, sem joga nem volt erőszakot al­kalmazni. Ez is az utca óhaja volt, aminek a felkelők fegyver­rel adtak hangot: ők voltak az utca szószólói." Gyurkó László természete­sen több helyen kommunista dialektikával magyaráz, védi az ávósokat és a munkásosz­tály győzelmét Kádár hatalom­­átvételében látja megvalósulni. A fent idézett főétel mellett azonban senki sem köteles a sa­látát is elfogyasztani. Forr a bor az írószövetség­ben is. Hullámossá vált az idá­ig egyenesen húzott határvo­nal. Élesednek az ellentmondá­sok és erősödik az éltető vita. Ismét van magyar irodalom! Az 56-os „történelmi visz­­szapillantás” szerzője az „ÚJ TÜKÖR” 1987. február 22-i számában szó szerint közöl két levelet: I. „Sem kedves, sem tisztelt uramnak nem tudom Önt szólí­tani, mert nekem Ön se nem kedves, se nem tisztelt, hanem szolgalelkű, megvásárolható ember, aki jó pénzért vagy hiúságból hajlandó meghami­sítani az 1956-os magyar sza­badságharc konkrét tényeit. Nem hiszem, hogy éppen Ön ne tudná — aki a témával foglal­kozik —, hogy mekkorákat ha­zudik és milyen rengeteg lénye­ges dolgot hallgat el. Meggyő­ződésem, hogy ha Ön tisztessé­ges magyar ember lett volna, nem vállalja el ennek a sorozat­nak a megírását. Ne gondolja az író úr, hogy mindent megte­het velünk. ” II. „Elvtársamnak nem szó­líthatom magát, mert maga ne­kem nem elvtársam. Én már akkor is a munkáshatalomért harcoltam, amikor maga ellen­forradalmár volt. Ezt, ha más­ból nem, a saját könyveiből tudom. Csak csodálkozom, hogy egy ember, aki kommu­nistának mondja magát, így merészel írni a legelvetemül­tebb ellenforradalmárokról, ilyen glóriát rajzol a fejük fölé, ahelyett, hogy odataszítaná őket, ahová valók: a szemétbe. De hát a zsák megtalálja a folt­ját. Azon még jobban csodálko­­­­zom, hogyan jelenhet meg egy lapban, melyet a Magyar Nép­­köztársaság ad ki és finanszí­roz, egy ilyen förmedvény. Gondolom, nem csodálkozik, ha ezek után nem írom alá leve­lemet. ” Gyurkó válasza a „jobb- és baloldal” felé: „A két levélnek egyetlen közös jellemzője van: mindket­tő névtelen... Mégis közlöm azokat. Mementóként úgy gon­dolom, rég itt az ideje, hogy 1956-ról ne a szitok vagy a hozsánna nyelvén beszéljünk, ne titkolódzzunk, hanem szó­laltassuk meg a tényeket és a tanúkat. Űzzük ki magunkból, az országból, történelmünkből a félelem, a rágalmak, a gyű­lölet lidércét. Az igazság fel­tárása érdekében. Gyurkó László” Ez igen! — ugrottam fel íróasztalom mögül. Kádárék ,,gulyáskomunizmusában” már ott tartunk, hogy az ávós­­korszak visszasírói csak névte­lenül merészelnek hőbörögni. Kitört a „sztálinista csengő­­frász”! Szegény Gyurkó, kísér­tetekkel harcol a Magyar Nép­­köztársaság védelmében! Az első levelet például nem érde­melte meg. Aki olvassa cikkei­met, az tudja, hogy nem rajon­gok az „enyhe kommunizmu­sért” sem, de én „tisztelt uram­nak” szólítanám őt. Könyves­polcomon sorakoznak az utób­bi években Budapesten megje­lent szuperkommunista 56-os­­könyvek. Gyurkóé mindegyik­nél tárgyilagosabb. Nem va­gyunk mi olyan durvák, nemze­ti érzelmű magyarok, hogy minden apró füllentésért ököl­lel rohanjunk az íróra, inkább örülünk a sötétség birodalmá­nak felhőit áttörő fénysugár­nak. A második névtelen levél választékos stílusa sem jellem­ző a Rákosi-Gerő-korszak sztá­linistáira. „Ellenforradalmár­nak” nevezi Gyurkót az isme­retlen tettes, de rögtön hozzá­teszi: „Ezt, ha másból nem, a saját könyveiből tudom.” Mi­ért védi őt az, aki szidni akar­ja? Valódi veszett ávós sokkaa primitívebb módon írna. Bocsásson meg nekem az ÚJ TÜKÖR szerkesztősége, de mindkét levél Gyurkó László saját szerzeménye volt, aki be akarja bizonyítani, hogy a „szalonképes kommunizmus” alkotóit szélsőjobbról és szélső­balról egyaránt támadják. Ezzel visszatértünk Gorba­­csovhoz, aki ugyanebben az ügyben tevékenykedik Moszk­vában. Míg a Magyar Népköz­­társaság hivatalnokai „Jobb érzésű magyarokat” igyekez­nek az anyanyelvi konferenciá­kat irányító Hazafias Nép­frontba tömöríteni, addig a Kreml világviszonylatban szer­vez. Célja a jobboldali szocia­listákat, liberálisokat, kleriká­lis pacifistákat, humanista „természetvédőket” és naiv utópistákat egy mindent elsöp­rő egységpártba tömöríteni, természetesen szovjetkommu­nista vezetéssel. Ha Gorbacsov valóban új utakat nyit meg és békét óhajt, akkor ismerje el a semlegessé­get. Kész tények elé állítjuk őt, mert mi sem akarunk mást. Vonja ki csapatait Magyaror­szágról és ne avatkozzon bele más nemzetek belügyeibe. Pél­dának veheti Ausztriát, ahol az oroszok távozása után sem tört ki „fasiszta diktatúra”, nem vonultak be amerikai katonák Bécsbe, nem győzött az „im­­perilaista reakció” és nem fe­nyegeti a hatalmas Szovjetuni­ót semmifajta veszély onnan. Nemzeti forradalmunk függet­len és szabad Magyarországa az európai béke egyik támasz­pontja lehetne. Hasonlóan nyi­latkozott Nagy Imre és Mind­­szenty hercegprímás 1956-ban. " Esti zsolozsma a Tiberis partján . Ó, Róma, Rómám, mondd ki hogy kellek-e, te lengő láng mit vakmerőn takargat de el nem olthat sok vétkünk jellege: minden kövedben Isten csendje hallgat. A San Pietro roppant sátorába ezernyi szívhez még szívem befér-e? A víz — az alkony pírt lehelget rája — bíborvörös, mint áldozatok vére. Az Appián most akác illatárt bont szét a szél, mint csillogó lepelt, és abba göngyöl mindenféle neszt.­ ­ Nem tudja más: itt­hont keresve járt egy hontalan, és zsoltárt énekelt, csupán a holdban felfénylő kereszt. KISJÓKAI ERZSÉBET » 9. oldal Az Amerikai Magyarok Országos Szövetsége (AMOSZ) Tagintézményei és Igazgatósága mély fájdalommal jelentik, hogy Dr. Irányi László püspök az AMOSZ tb. elnöke, március 6-án váratlanul elhunyt. Hűséggel vezette híveit, szolgálta Istent és nemzetét. Kapja meg örök jutalmát az isteni Jó Pásztortól! A Szövetség nevében: Dr. Nádas János elnök Vigh Zsolt Pásztor László igazgatósági elnök "" intéző bizottsági elnök A Királyt, aki előtt mindenek élnek, jöjjetek imádjuk! " (Halotti Officium) Az édesanya, a család és szülőfaluja Szentpéterfa, közük a gyászhírt, hogy szeretett fiuk, Dr. Kurcz Pál a szombathelyi egyházmegye áldozópapja, Duisburg-Serm lelkipásztora, hosszú és súlyos betegség után, 59. életévében, a westerhalti Gertrudis kórházban elhunyt. Szentpéterfán született 1928. január 24-én, földműves család­ból. Szombathelyen a Faludi gimnáziumban érettségizett. Utána papi pályára jelentkezett. A szemináriumi rektor, Géfin Gyula Innsbruckba küldte teológiára. Szüleit és test­véreit ekkor telepítették ki a Hortobágyra, a Rákosi-éra idején. Édesapja korai halála ennek volt következménye. 1953-ban szentelik pappá Innsbruckban. Tanulmányi évei alatt a sokgyermekes Juen család, a tiroli Fliessből fogadta magához a hontalan kispapot. Náluk töltötte vakációit. 1956- ban doktorált. Közben Muttersben káplánkodott.­­ A ma­gyarok 1956-os forradalma után 1961-ig Rómában tanul szociológiát. A jó­ságon prelátus gondoskodik róla. Majd Essenbe kerül káplánnak 1968-ig. Hogy angolt tanuljon, Amerikába megy. Itt Pattersonban hitoktató 1973-ig. Vissza­jön Essenbe és tanít a wolsburgi népfőiskolán. Egészségi okokból vállalja el a Duisburg-Selm-i plébániát 1975-ben és vezeti példás buzgósággal 1986 nyaráig, amikor végleg ágynak dőlt, míg a halál meg nem váltotta, ez év február 15-én. A tiroli Füessben, második otthonában várja a boldog fel­támadást. Temetése február 21-én volt. Adj, Uram, örök nyugodalmat neki, és az örök világosság fényeskedjék neki. Nyugodjék békében! Amen. ­ Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy­­ özv. Erényi Gézáné szül. Ürményi-Rozsnyai Czakó Hermina 1987. február 22-én nemes lelkét visszaadta Teremtőjének. Lángoló magyar szíve megszűnt dobogni. Szenvedés nélkül, váratlanul ment el közülünk. Hat év után követte élettársát, Erényi Gézát, aki vezető egyénisége volt az amerikai magyar társadalomnak, nemzet­közi elnöke az AFABN-nek, szerkesztője és kiadója az Ame­rikai Magyar Hangnak, a Magyar Távirati Iroda volt munka­társa és osztálytanácsosa, stb. A magyar célokat szolgáló munkájában Erényi Hermina hűséges, segítő munkatársa volt. A hatvanas években Erényi Géza betegeskedése miatt vissza­vonultak a közéletből, de támogatták halálukig a magyar lapokat, intézményeket és majd minden író könyve bekerült könyvtárukba. Gyászolják: szerető húga dr. Baloghné Ürményi Irma, sógora dr. Balogh Barna, unokaöccse Ürményi R. Cz. Ákos, Magyarországon özv. Ürményi R. Cz. Attiláné, Ilus, leánya Potyi, fiai: dr. Ürményi R. Cz. Huba és Csaba, öccse Ürményi R. Cz. Endre, felesége Mária, leányuk Csóti Ferencné Emese és férje, gyermekeik: Zsolt és Zoltán, dr. Ürményi R. Cz. Éva, Ürményi Zoltán mérnök, a többi rokonok, barátok és tisztelői. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás köszönetet mondunk mindazoknak, akik a temetésen megjelentek vagy részvétüket fejezték ki és gyászunkban velünk osztoztak. Dr. Balogh Barna és felesége Ürményi Irma Magyar Temetkezési Otthon CLIFTON MEMORIAL HOME, INC. 139 ACKERMAN AVENUE CLIFTON, NEW JERSEY 07011 Telefon: (201) 546-7111 OPÁCSITY ALBERT tulajdonos — manager (A passaici Szent István magyar egyházközség tagja)­­ *

Next