Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1987 (94. évfolyam, 1-50. szám)
1987-12-27 / 49-50. szám
toktol mi fQrt.oIi'Ui.5 4\«uv©k. V-v»r,'wi* Cítí>ol»c Hungarians Sunday ■> WX Published weekly except Easter & Christmas ond 2 weeks in July by the Catholic Publishing Co., Inc.. 1739 Mahoning Avenue, Youngstown, Ohio 44509-2413 Telefon: (216) 799-2600 or 799-3335. Alop.iono 1894 október 24-én Msgr Bóhm Károly pópoi pretókR-plébános. Established October 24 1894 by Rev Msgr ChoHes Boehm Popo* Prelate-Post or A történelem fehér foltjai KATINY (Folytatás az 1. oldalról) hotatot adott ki Moszkvában, miszerint: megoldották a „széthullott” Lengyelország problémáját, megteremtették a tartós béke alapjait. Egyben kimondták, Anglia és Franciaország lesz a felelős a háború folytatásáért. A franciák megijedtek és nem mozdultak, így a szovjet beavatkozás legyengítette a lengyel ellenállást és segítette a nácikat, hogy — elkerülve a kétfrontos háborút — minden erejüket Lengyelországra összpontosíthassák. Tyimosenko felhívást intézett a lengyel katonákhoz, „felszabadítónak” nevezte a Vörös Hadsereget és felszólította a lengyeleket, csatlakozzanak testvéreikhez”! A csalogató szó nem hatotta meg a lengyel tiszteket és katonákat, csak haragjukat fokozta. Az utolsó percig teljes volt az egység, de mint ismeretes, így is csak 11 napig tartották magukat. A hivatalos szovjet sajtóban a következő adatok jelentek meg: 1939-ben 230 ezren kerültek szovjet fogságba — köztük 12 tábornok és legalább 8000 más tiszt. Ezt a számot később kibővítették a letartóztatott tartalékos tisztek számával, valamint az 1939-ben Litvániában és Lettországban internált lengyel tisztekkel, akik a balti államok bekebelezése után egyszercsak szovjet kezekben találták magukat. A lengyel hadifoglyok összlétszáma tehát 1939- ben kb. negyedmillió volt — szovjet adatok szerint. Jozef Czapski lengyel tiszt, ismert festő és író, egyike a rendkívül kevés életben maradottnak. „Sztarobelszki emlék” című könyvében így ír az orosz ígérgetésekről: ,,A fegyverletétel után a szovjet hatóságok elrendelték a városban maradt lengyel tisztek összeírását, akár behívták őket a szeptemberi mozgósításkor, akár nem. Az összeírtaknak azt mondták: ugyanúgy kezelik őket, mint a Vörös Hadsereg tisztjeit. Majd, mintegy kétezer tisztet, mind szolgálatban lévőket, mind tartalékosokat letartóztatták, bebörtönözték, majd deportálták őket." Maguk a megszállók is bizonytalankodtak, mi történjék a foglyokkal. A lengyel katonák pedig feltételezték, hogy „rendes hadifogolyként” kezelik őket, az általuk is jól ismert genfi és hágai konvenciók szerint. Eszükbe sem jutott, hogy az oroszok ezeket megsérthetik, netán sutba dobják. A Vörös Hadsereg hivatalos közleményei szerint persze „rendes hadifoglyok” voltak, Tyimosenko tábornok kiáltványa szerint, barátok, szovjet szimpatizánsok”. A Külügyi Népbiztosság, a szovjet sajtó, a titkosrendőrséggel egyetértésben viszont kijelentette: ha nincs lengyel állam, akkor ezek a foglyok „fegyveres bandák tagjai”, így saját törvényeik szerint bűnözőknek tekintendők. Végülis ez a nézet kerekedett felül. A lengyel tiszteket három különleges táborba szállították: Kozelszkba, Sztarobelszkba és Osztaskovába. 1939-ben sokezren éltek ezekben a táborokban a legnagyobb nyomorban, zsúfoltságban. Schaniewitz professzor, aki a ,, kozelszki táborozás” egyik túlélője azt írja: „...a foglyok általános hangulata optimizmusra hajlott. Hittek a szövetségesekben. A Nyugat iránti bizalom bőszítette szovjet őreiket”. Ezért megpróbálták átnevelni őket, de a lengyel tisztek minden büntetés ellenére megtartották azt a szokásukat, hogy minden nap közösen imádkoztak. Előbb hangosan, majd a sok büntetés következményeként csendben, de mindig együtt. Az oroszok semmilyen módszerrel nem tudták elérni, hogy felhagyjanak elmélkedésükkel. 1940 áprilisában megkezdődött a különleges táborok felszámolása. Egyszerre kezdődött el és nagyon módszeresen zajlott le, nyilvánvalóan központi terv szerint. A művelet előre jól ki volt dolgozva és magasabb szinten döntöttek róla. A lengyel tisztek sorsa tehát 1940 tavaszán pecsételődött meg. Hideg fővel hozták a döntést akkor, amikor még BÉKE volt, a Szovjetunió szép egyetértésben kollaborált a hitleri Németországgal. A professzor visszaemlékezései szerint: ,,Úgy hittük, hamarosan kiszabadulunk. ... Még a pesszimistábbak is úgy vélték, fogságunk a végéhez közeledik. De néhány nap múlva útnak indultak az első csoportok KATINY felé." (Folytatjuk) , Ttr---rT T ~ -nr TT I 'IT ur HI N HMM || KEGYELEMTELJES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁN a ST. LADISLAUS EGYHÁZKÖZSÉG 1412 East 29th Street Lorain, Ohio 44055 KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA Itt a tél, ráér. Kérjen tollal írott énekeimből, verseimből, rövid színpadi megjelenéseimből. Ingyen küldök önnek. Cím: Károly Herczeg, 1569th St., Brandon, Man. Canada Jelszava: Nehéz munka visszaszerezni Nagy-Magyarországot! * Stolmár G. Ilona Helsinki szelleme és a valóság A „Helsinki Záróokmányban”, a 35 aláíró ország által válalt kötelezettségek felülvizsgálásával foglalkozó bécsi tanácskozást másodszor is meg kellett hosszabbítani. A résztvevőknek ugyanis nem sikerült kidolgozniuk közös álláspontot tartalmazó zárónyilatkozatot. A nyugati küldöttek keményen bírálták a Szovjetuniót és a kelet-európai szövetségeseit, mert az emberi jogok terén nem hajlandók semmiféle engedményekre, amely az előrehaladást biztosítaná. Warren Zimmermann, az amerikai küldöttség vezetője nyilatkozatot tett közzé, melyben megállapítja, hogy a bécsi tanácskozás eddigi tevékenységét csak negatívan lehet értékelni. Szerinte „egyre fokozódik a tanácskozás résztvevőinek rossz közérzete, és ennek legfőbb oka az, hogy a Szovjetunió és szövetségesei nem tettek eleget az emberi jogokkal, a humanitárius problémák megoldásával kapcsolatos, 1975-ben vállalt kötelezettségeiknek.” — így, eddig egyetlen fontos kötelezettségvállalásban sem sikerült megegyezni Bécsben. Leif Nevik, a norvég küldöttség vezetője úgy vélte, hogy egészségtelen, áporodott levegő lengi körül a konferenciát. A záródokumentum emberi jogi része körüli helyzetet „aggasztónak, sőt, talán riasztónak” mondta. A célokat illetően a Nyugatnak rendkívül nagy ellenállással kell szembenéznie. Rudolf Torovszky, az osztrák küldöttség vezetője szerint a jövő év márciusa végéig talán sikerül eredményesen befejezni a konferenciát. Szerinte: „a Moszkvában és másutt, Kelet - Európában észlelhető változások nem éreztetik hatásukat Bécsben. Ez a Szovjetunióban kibontakozó folyamatok ellentmondásosságát jelzi.” Juri Kaslev szovjet küldött sajtóértekezleten mondta el kifogásait: „A záródokumentum tervezet emberi jogokra vonatkozó fejezete nem tükrözi a Szovjetunió és a kelet-európai országok álláspontját. Javasoltuk például a zárójelek alkalmazását, ahol nincs egyetértés a szövegezésben, de a Nyugat ragaszkodik ahhoz, hogy mellőzzük a zárójeles megfogalmazásokat. Ez egyenlő azzal, hogy mindent vagy semmit” — mondta Kasler. Ez valóban óriási javaslat! Amíg a Nyugat az emberi jogok valóságos, tényleges betartásáért harcol, addig a kommunista tábor a zárójelek alkalmazásáért! És még föl is háborodnak, hogy egyértelmű, világos megfogalmazást akarnak. Mindent, vagy semmit. Mert a kommunisták szerint az emberek joga olyan dolog, amit egyszerűen zárójelbe kell tenni, amit azután úgy magyarázhatnak, ahogyan akarnak. Ezt már ismerjük. Még az egyértelműen megfogalmazott, és általuk aláírt szerződésekkel is ezt csinálják, hát még, ha zárójelbe kerülnek az emberi jogok! Mert jog vagy van, vagy nincs, és ahol nincs, azt jogtalanságnak, diktatúrának - esetleg rabszolgaságnak nevezzük. A bécsi konferenciával az RMOSZ is állandó kapcsolatot tart, minden esetben felemeli szavát azokért, akik ezt saját hazájukban nem tehetik. Amikor kijutott hozzánk a „Keszthelyi Zsolt Bizottság” jelentése, Pásztor László, az RMOSZ I.B. elnöke azonnal eljuttatta az anyagot Bécsbe is, mert ez az újabb dokumentum olyan, hogy a hű csatlós Kádár-rezsim semfogja tudni majd zárójelbe tenni. Keszthelyi Zsolt az a becsületes magyar fiatalember, aki politikai okokra hivatkozva tagadta meg a fegyveres katonai szolgálatot. Nem volt hajlandó olyan hadseregben szolgálni, mely nem demokratikus, sőt az ország érdekeit sérti. Nemcsak a nyomort egyre fokozó fenntartási és fegyverkezési kiadásokkal, de azzal is, hogy 1984 óta a magyar kiskatonák hazájuk védelmén kívül, a Szovjetunióra és a Varsói Szerződésre is fel kell esküdniük. Ez egyben azt is jelenti, hogy bármikor megismétlődhet 1956 úgy, hogy a magyar katonák nem emelhetnek fegyvert az őket lerohanó „szovjet testvérre”, és bármikor megismétlődhet 1968, amikor a cseheket kellett a magyar sorkatonáknak lerohanniuk „testvéri segítségnyújtás” címén. Keszthelyi Zsolt másodfokon két és fél évi börtönbüntetést kapott, ezt tölti most Márianosztrán. A helyzetéről kijuttatott jelentés embertelen bánásmódról tanúskodik. „Keszthelyi Zsolt szolgálatmegtagadó a börtönadminisztrációtól a következő hivatalos besorolást kapta:kiemelten szigorúan őrzendő, különösen veszélyes bűnöző’. A fenti döntés Keszthelyi Zsolt számára a magyar börtönökben megengedhető legkeményebb bánásmódot, napi 12 órás rendkívül nehéz kényszermunkát, a látogatásoknak és a csomagküldésnek a nemzetközi, valamint a magyar törvények által még éppen megengedett minimumra, azaz kéthónaponkéntira való korlátozását, de a legerőszakosabb bűnözőkkel való állandó, kényszerű összezártságot is jelenti. A rablók, rablógyilkosok körében egyetlen érintkezési forma az erőszak és az erőszakkal való fenyegetés. Nem véletlen, hogy Keszthelyit, aki az erőszak lelkiismereti elutasítása miatt került börtönbe, a legerőszakosabb közbűntényesekkel zárták össze. Nap-nap után megalázzák, a földre teperik, berugdossák az ágy alá és onnan nem engedik ki, ha igen, akkor fejét a falba verdesik, szexuális erőszakoskodással fenyegetik, vagy azzal, hogy a 220 voltos áramot a vaságyába vezetik. Amíg ezek az atrocitások nem válnak végzetessé, addig a börtönőrök nem avatkoznak be a zárkában történtekbe. A börtönhatóságok viszont finomabb eszközöket alkalmaznak. Az elítéltek legalapvetőbb jogait úgyneveztt kedvezményként kezelik, így azok engedélyezése, vagy nem engedélyezése a foglyok zsarolásának, manipulálásának eszközévé válik. Keszthelyi Zsolt például egyetlen olyan levelet sem kaphatott meg a börtönben, amely az ő érdekében kifejtett széleskörű nemzetközi szolidaritásról számol be, ugyanakkor a börtöncenzúra maradéktalanul továbbította számára azokat a leveleket, amelyek — megítélésük szerint — Keszthelyi ügyének kedvezőtlen alakulását tartalmazzák, pl. azt, hogy több ügyvédet eltiltottak védelmétől, egy pedig ígérete ellenére visszalépett képviseletétől. A cenzúra tudatos alkalmazása egy évekre elzárt embernél óhatatlanul torz valóságkép kialakulását idézi elő. (...) Keszthelyi Zsoltnak egyszerre kell elviselnie a közbűntényes és az úgynevezett katonai elítélteket sújtó megpróbáltatásokat. Mint katonai elítéltet csak a katonai ügyészség titkos listáján szereplő ügyvéd védheti ügyét, sorsát titkosan kezelik, jogait egyáltalán nem tudja megvédeni. Keszthelyi gyermekkorától a családjára is jellemző szívbetegségben szenved, ennek szövődményeként strummája is lett, amit a börtönkórházban is kimutattak. Keszthelyi börtönkörülményei egyre romlanak, mégpedig a börtönhatóságok tudatos intézkedései következtében, így nem mondhatunk mást, mint azt, hogy a hatóságok Keszthelyi Zsolt testi és lelki épségének helyrehozhatatlan tönkretételére törekednek. A Keszthelyi Zsolt Bizottság. ” Remélem, a bécsi konferencián lesznek olyanok, akik Erőss André magyar küldöttség-vezetőhöz nyílt, egyenes és nem zárójeles kérdéseket intéznek az RMDSZ által kijuttatott jelentés kapcsán! És remélem, hogy olyanok is sokan lesznek, akik egyenlőségjelet tesznek a mai, „modern” kommunista igazságszolgáltatás és a hírhedt ÁVH közé. Úgy látszik, nem volt véletlen, hogy éppen Kádár volt Rákosi belügyminisztere, jól kitanulta a szakmát! Igaz, a módszerei finomodtak, már nem a börtönőrök kínozzák a rabokat, hanem a gyilkosokkal veretik őket. Persze, csak a politikai elítélteket, akik tulajdonképpen nincsenek is hazánkban, hiszen éppen Kádár kürtölte világgá még 1973- ban: „Magyarországon nincsenek politikai okok miatt elítéltek a börtönökben ”, és nyugodtan mondhatta is, mert előzőleg átminősítették a politikaiakat. Végülis, Keszthelyi sem politikai, hanem szolgálatmegtagadó. De milyen jogról lehet beszélni abban a zárójeles, kommunista „jogállamban”, ahol a katonai szolgálatot megtagadókat a katonai bíróság ítéli el, mely eleve ellensége annak, aki nem lép szolgálatába? Keszthelyi Zsolt nincs egyedül, több száz fiatal sínylődik a magyar börtönökben, köztük olyan kispapok, akik nem tudták lelkiismeretükkel, hitükkel összeegyeztetni az erőszakot, és nem tudták elfogadni a kommunista honvédségnek azt a parancsát, hogy egyenruhában tilos átlépni a templomok küszöbét — az egyenruha viselése viszont még a szabadság ideje alatt is kötelező, így karácsony táján, a szeretet és békesség ünnepén, a betlehemi jászolók előtt gondoljunk rájuk is, imádkozzunk értük! Imádkozzunk ezekért a becsületes magyar fiatalokért, a Megváltó eljövetelekor az ő megváltásukért, szabadulásukért, szép magyar hazánk fel-szabadulásáért! 1987. december 27. Isten éljen mindig a szívedben! Egy szent sem boldogabb, egy szív sem vidámabb, mint az, ki szívében Istent hordozza. (Páduai Szent Antal) KEGYELEMTELJES, boldog karácsonyt, ÁLDÁSOS, BÉKÉS ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁN, A WINNIPEGI PÁDUAI SZENT ANTAL EGYHÁZKÖZSÉG NEVÉBEN, Fr. PÁLDEÁK I. SZABOLCS, O.F.M. plébános i jiajnwm jmjmziiumuxiuiaujaumujxuxtujtuxiLMUiKiaujiLzausiLíMgBUMiJMaiiim Kegyelemteljes és szép karácsonyt, Istentől megáldott új esztendőt kíván az akroni Jézus Szent Szíve Egyházközség aLwurTM