Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1987 (94. évfolyam, 1-50. szám)

1987-12-27 / 49-50. szám

t­­oktol mi fQrt.oIi'Ui.5 4\«uv©k. V-v»r,'wi* Cítí>ol»c Hungarians Sunday ■> WX Published weekly except Easter & Christmas ond 2 weeks in July by the Catholic Publishing Co., Inc.. 1739 Mahoning Avenue, Youngstown, Ohio 44509-2413 Telefon: (216) 799-2600 or 799-3335. Alop.iono 1894 október 24-én Msgr Bóhm Károly pópoi pretókR-plébános. Established October 24 1894 by Rev Msgr ChoHes Boehm Popo* Prelate-Post or A történelem fehér foltjai KATINY (Folytatás az 1. oldalról) hotatot adott ki Moszkvában, miszerint: megoldották a „szét­hullott” Lengyelország problé­máját, megteremtették a tartós béke alapjait. Egyben kimond­ták, Anglia és Franciaország lesz a felelős a háború folyta­tásáért. A franciák megijedtek és nem mozdultak, így a szovjet beavatkozás legyengítette a len­gyel ellenállást és segítette a nácikat, hogy — elkerülve a kétfrontos háborút — minden erejüket Lengyelországra össz­pontosíthassák. Tyimosenko felhívást intézett a lengyel katonákhoz, „felsza­badítónak” nevezte­ a Vörös Hadsereget és felszólította a lengyeleket, csatlakozzanak testvéreikhez”! A csalogató szó nem hatotta meg a lengyel tiszteket és kato­nákat, csak haragjukat fokozta. Az utolsó percig teljes volt az egység, de mint ismeretes, így is csak 11 napig tartották magu­kat. A hivatalos szovjet sajtóban a következő adatok jelentek meg: 1939-ben 230 ezren kerül­tek szovjet fogságba — köztük 12 tábornok és legalább 8000 más tiszt. Ezt a számot később kibővítették a letartóztatott tar­talékos tisztek számával, vala­mint az 1939-ben Litvániában és Lettországban internált len­gyel tisztekkel, akik a balti álla­mok bekebelezése után egyszer­­csak szovjet kezekben találták magukat. A lengyel hadifog­lyok összlétszáma tehát 1939- ben kb. negyedmillió volt — szovjet adatok szerint. Jozef Czapski lengyel tiszt, ismert festő és író, egyike a rendkívül kevés életben mara­­dottnak. „Sztarobelszki emlék” című könyvében így ír az orosz ígérgetésekről: ,,A fegyverleté­tel után a szovjet hatóságok el­rendelték a városban maradt lengyel tisztek összeírását, akár behívták őket a szeptemberi mozgósításkor, akár nem. Az összeírtaknak azt mondták: ugyanúgy kezelik őket, mint a Vörös Hadsereg tisztjeit. Majd, mintegy kétezer tisztet, mind szolgálatban lévőket, mind tar­talékosokat letartóztatták, be­börtönözték, majd deportálták őket." Maguk a megszállók is bizonytalankodtak, mi történ­jék a foglyokkal. A lengyel ka­tonák pedig feltételezték, hogy „rendes hadifogolyként” keze­lik őket, az általuk is jól ismert genfi és hágai konvenciók sze­rint. Eszükbe sem jutott, hogy az oroszok ezeket megsérthetik, netán sutba dobják. A Vörös Hadsereg hivatalos közleményei szerint persze „rendes hadifog­lyok” voltak, Tyimosenko tá­bornok kiáltványa szerint, ba­rátok, szovjet szimpatizánsok”. A Külügyi Népbiztosság, a szov­jet sajtó, a titkosrendőrséggel egyetértésben viszont kijelentet­te: ha nincs lengyel állam, akkor ezek a foglyok „fegyveres bandák tagjai”, így saját törvé­nyeik szerint bűnözőknek te­kintendők. Végülis ez a nézet kerekedett felül. A lengyel tiszteket három kü­lönleges táborba szállították: Kozelszkba, Sztarobelszkba és Osztaskovába. 1939-ben sokez­ren éltek ezekben a táborokban a legnagyobb nyomorban, zsú­foltságban. Schaniewitz pro­fesszor, aki a ,, kozelszki táboro­zás” egyik túlélője azt írja: „...a foglyok általános hangulata op­timizmusra hajlott. Hittek a szövetségesekben. A Nyugat iránti bizalom bőszítette szovjet őreiket”. Ezért megpróbálták átnevelni őket, de a lengyel tisz­tek minden büntetés ellenére megtartották azt a szokásukat, hogy minden nap közösen imádkoztak. Előbb hangosan, majd a sok büntetés következ­ményeként csendben, de min­dig együtt. Az oroszok semmi­lyen módszerrel nem tudták el­érni, hogy felhagyjanak elmél­kedésükkel. 1940 áprilisában megkezdő­dött a különleges táborok fel­számolása. Egyszerre kezdődött el és nagyon módszeresen zajlott le, nyilvánvalóan központi terv szerint. A művelet előre jól ki volt dolgozva és magasabb szin­ten döntöttek róla. A lengyel tisztek sorsa tehát 1940 tavaszán pecsételődött meg. Hideg fővel hozták a döntést akkor, amikor még BÉKE volt, a Szovjetunió szép egyetértésben kollaborált a hitleri Németországgal. A professzor visszaemlékezé­sei szerint: ,,Úgy hittük, hama­rosan kiszabadulunk. ... Még a pesszimistábbak is úgy vélték­, fogságunk a végéhez közeledik. De néhány nap múlva útnak in­dultak az első csoportok KA­TINY felé." (Folytatjuk) , Ttr---r­T T ~ -nr TT I 'IT ur HI N­ HMM ||­­ KEGYELEMTELJES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁN a ST. LADISLAUS EGYHÁZKÖZSÉG 1412 East 29th Street Lorain, Ohio 44055 KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA Itt a tél, ráér. Kérjen tollal írott énekeimből, verseimből, rövid színpadi megjelenéseim­ből. Ingyen küldök önnek. Cím: Károly Herczeg, 156­­­9th St., Brandon, Man. Canada Jelszava: Nehéz munka vissza­szerezni Nagy-Magyarországot! * Stolmár G. Ilona H­elsinki szelleme és a valóság A „Helsinki Záróokmány­ban”, a 35 aláíró ország által válalt kötelezettségek felülvizs­gálásával foglalkozó bécsi ta­nácskozást másodszor is meg kellett hosszabbítani. A részt­vevőknek ugyanis nem sikerült kidolgozniuk közös álláspontot tartalmazó zárónyilatkozatot. A nyugati küldöttek keményen bírálták a Szovjetuniót és a kelet-európai szövetségeseit, mert az emberi jogok terén nem hajlandók semmiféle en­gedményekre, amely az előre­haladást biztosítaná. Warren Zimmermann, az amerikai küldöttség vezetője nyilatkozatot tett közzé, mely­ben megállapítja, hogy a bécsi tanácskozás eddigi tevékenysé­gét csak negatívan lehet érté­kelni. Szerinte „egyre fokozó­dik a tanácskozás résztvevőinek rossz közérzete, és ennek leg­főbb oka az, hogy a Szovjetunió és szövetségesei nem tettek ele­get az emberi jogokkal, a hu­manitárius problémák megol­dásával kapcsolatos, 1975-ben vállalt kötelezettségeiknek.” — így, eddig egyetlen fontos köte­lezettség­vállalásban sem sike­rült megegyezni Bécsben. Leif Nevik, a norvég kül­döttség vezetője úgy vélte, hogy egészségtelen, áporodott levegő lengi körül a konferenciát. A záródokumentum emberi jogi része körüli helyzetet „aggasz­tónak, sőt, talán riasztónak” mondta. A célokat illetően a Nyugatnak rendkívül nagy el­lenállással kell szembenéznie. Rudolf Torovszky, az osztrák küldöttség vezetője szerint a jövő év márciusa végéig talán sikerül eredményesen befejezni a konferenciát. Szerinte: „a Moszkvában és másutt, Kelet - Európában észlelhető változá­sok nem éreztetik hatásukat Bécsben. Ez a Szovjetunióban kibontakozó folyamatok ellent­mondásosságát jelzi.” Juri Kaslev szovjet küldött sajtóértekezleten mondta el ki­fogásait: „A záródokumentum tervezet emberi jogokra vonat­kozó fejezete nem tükrözi a Szovjetunió és a kelet-európai országok álláspontját. Javasol­tuk például a zárójelek alkal­mazását, ahol nincs egyetértés a szövegezésben, de a Nyugat ragaszkodik ahhoz, hogy mel­lőzzük a zárójeles megfogalma­zásokat. Ez egyenlő azzal, hogy mindent vagy semmit” — mondta Kasler. Ez valóban óriási javaslat! Amíg a Nyugat az emberi jo­gok valóságos, tényleges betar­tásáért harcol, addig a kom­munista tábor a zárójelek al­kalmazásáért! És még föl is há­borodnak, hogy egyértelmű, világos megfogalmazást akar­nak. Mindent, vagy semmit. Mert a kommunisták szerint az emberek joga olyan dolog, amit egyszerűen zárójelbe kell tenni, amit azután úgy magya­rázhatnak, ahogyan akarnak. Ezt már ismerjük. Még az egy­értelműen megfogalmazott, és általuk aláírt szerződésekkel is ezt csinálják, hát még, ha záró­jelbe kerülnek az emberi jogok! Mert jog vagy van, vagy nincs, és ahol nincs, azt jogtalanság­nak, diktatúrának - esetleg rabszolgaságnak nevezzük. A bécsi konferenciával az RMOSZ is állandó kapcsolatot tart, minden esetben felemeli szavát azokért, akik ezt saját hazájukban nem tehetik. Ami­kor kijutott hozzánk a „Keszt­helyi Zsolt Bizottság” jelentése, Pásztor László, az RMOSZ I.B. elnöke azonnal eljuttatta az anyagot Bécsbe is, mert ez az újabb dokumentum olyan, hogy a hű csatlós Kádár-rezsim sem­­fogja tudni majd zárójelbe tenni. Keszthelyi Zsolt az a becsü­letes magyar fiatalember, aki politikai okokra hivatkozva ta­gadta meg a fegyveres katonai szolgálatot. Nem volt hajlandó olyan hadseregben szolgálni, mely nem demokratikus, sőt az ország érdekeit sérti. Nemcsak a nyomort egyre fokozó fenn­tartási és fegyverkezési kiadá­sokkal, de azzal is, hogy 1984 óta a magyar kiskatonák ha­zájuk védelmén kívül, a Szov­jetunióra és a Varsói Szerződés­re is fel kell esküdniük. Ez egy­ben azt is jelenti, hogy bármi­kor megismétlődhet 1956 úgy, hogy a magyar katonák nem emelhetnek fegyvert az őket le­rohanó „szovjet testvérre”, és bármikor megismétlődhet 1968, amikor a cseheket kellett a magyar sorkatonáknak lero­hanniuk „testvéri segítségnyúj­tás” címén. Keszthelyi Zsolt másodfokon két és fél évi bör­tönbüntetést kapott, ezt tölti most Márianosztrán. A helyze­téről kijuttatott jelentés ember­telen bánásmódról tanúskodik. „Keszthelyi Zsolt szolgálat­megtagadó a börtönadminiszt­rációtól a következő hivatalos besorolást kapta:­­kiemelten szigorúan őrzendő, különösen veszélyes bűnöző’. A fenti dön­tés Keszthelyi Zsolt számára a magyar börtönökben megen­gedhető legkeményebb bánás­módot, napi 12 órás rendkívül nehéz kényszermunkát, a láto­gatásoknak és a csomagküldés­nek a nemzetközi, valamint a magyar törvények által még éppen megengedett minimum­ra, azaz kéthónaponkéntira va­ló korlátozását, de a legerősza­kosabb bűnözőkkel való állan­dó, kényszerű összezártságot is jelenti. A rablók, rablógyilko­sok körében egyetlen érintkezé­si forma az erőszak és az erő­szakkal való fenyegetés. Nem véletlen, hogy Keszthelyit, aki az erőszak lelkiismereti elutasí­tása miatt került börtönbe, a legerőszakosabb közbűnténye­­sekkel zárták össze. Nap-nap után megalázzák, a földre teperik, berugdossák az ágy alá és onnan nem engedik ki, ha igen, akkor fejét a falba verdesik, szexuális erőszakosko­dással fenyegetik, vagy azzal, hogy a 220 voltos áramot a vas­ágyába vezetik. Amíg ezek az atrocitások nem válnak végze­tessé, addig a börtönőrök nem avatkoznak be a zárkában tör­téntekbe. A börtönhatóságok viszont finomabb eszközöket al­kalmaznak. Az elítéltek l­eg­­alapvetőbb jogait úgyneve­ztt kedvezményként kezelik, így azok engedélyezése, vagy nem engedélyezése a foglyok zsaro­lásának, manipulálásának esz­közévé válik. Keszthelyi Zsolt például egyetlen olyan levelet sem kap­hatott meg a börtönben, amely az ő érdekében kifejtett széles­körű nemzetközi szolidaritásról számol be, ugyanakkor a bör­töncenzúra maradéktalanul to­vábbította számára azokat a le­veleket, amelyek — megítélé­sük szerint — Keszthelyi ügyé­nek kedvezőtlen alakulását tar­talmazzák, pl. azt, hogy több ügyvédet eltiltottak védelmé­től, egy pedig ígérete ellenére visszalépett képviseletétől. A cenzúra tudatos alkalmazása egy évekre elzárt embernél óha­tatlanul torz valóságkép kiala­kulását idézi elő. (...) Keszthelyi Zsoltnak egyszerre kell elviselnie a közbűntényes és az úgynevezett katonai elítélte­ket sújtó megpróbáltatásokat. Mint katonai elítéltet csak a katonai ügyészség titkos listáján szereplő ügyvéd védheti ügyét, sorsát titkosan kezelik, jogait egyáltalán nem tudja megvé­deni. Keszthelyi gyermekkorá­tól a családjára is jellemző szív­­betegségben szenved, ennek szövődményeként strummája is lett, amit a börtönkórházban is kimutattak. Keszthelyi börtön­­körülményei egyre romlanak, mégpedig a börtönhatóságok tudatos intézkedései következ­tében, így nem mondhatunk mást, mint azt, hogy a hatósá­gok Keszthelyi Zsolt testi­ és lelki­ épségének helyrehozhatat­lan tönkretételére törekednek. A Keszthelyi Zsolt Bizottság. ” Remélem, a bécsi konferen­cián lesznek olyanok, akik Erőss André magyar küldött­ség-vezetőhöz nyílt, egyenes és nem zárójeles kérdéseket intéz­nek az RMDSZ által kijuttatott jelentés kapcsán! És remélem, hogy olyanok is sokan lesznek, akik egyenlőségjelet tesznek a mai, „modern” kommunista igazságszolgáltatás és a hírhedt ÁVH közé. Úgy látszik, nem­­ volt véletlen, hogy éppen Ká­dár volt Rákosi belügyminisz­tere, jól kitanulta a szakmát! Igaz, a módszerei finomodtak, már nem a börtönőrök kínoz­zák a rabokat, hanem a gyilko­sokkal veretik őket. Persze, csak a politikai elítélteket, akik tulajdonképpen nincsenek is hazánkban, hiszen éppen Ká­dár kürtölte világgá még 1973- ban: „Magyarországon nincse­nek politikai okok miatt el­ítéltek a börtönökben ”, és nyugodtan mondhatta is, mert előzőleg átminősítették a poli­tikaiakat. Végülis, Keszthelyi sem politikai, hanem szolgálat­megtagadó. De milyen jogról lehet beszélni abban a záró­jeles, kommunista „jogállam­ban”, ahol a katonai szolgála­tot megtagadókat a katonai bí­róság ítéli el, mely eleve ellen­sége annak, aki nem lép szolgá­latába? Keszthelyi Zsolt nincs egye­dül, több száz fiatal sínylődik a magyar börtönökben, köztük olyan kispapok, akik nem tud­ták lelkiismeretükkel, hitükkel összeegyeztetni az erőszakot, és nem tudták elfogadni a kom­munista honvédségnek azt a parancsát, hogy egyenruhában tilos átlépni a templomok kü­szöbét — az egyenruha viselése viszont még a szabadság ideje alatt is kötelező, így karácsony táján, a sze­retet és békesség ünnepén, a betlehemi jászolók előtt gon­doljunk rájuk is, imádkozzunk értük! Imádkozzunk ezekért a becsületes magyar fiatalokért, a Megváltó eljövetelekor az ő­­ megváltásukért, szabadulásu­kért, szép magyar hazánk fel-­­­szabadulásáért! 1987. december 27. Isten éljen mindig a szívedben! Egy szent sem boldogabb, egy szív sem vidámabb, mint az, ki szívében Istent hordozza. (Páduai Szent Antal) KEGYELEMTELJES, boldog karácsonyt, ÁLDÁSOS, BÉKÉS ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁN, A WINNIPEGI PÁDUAI SZENT ANTAL EGYHÁZKÖZSÉG NEVÉBEN, Fr. PÁLDEÁK I. SZABOLCS, O.F.M. plébános i jiajnwm jmjmziiumuxiuiaujaumujxuxtujtuxiLMUiKiaujiLzausiLíMgBUMiJMaiiim Kegyelemteljes és szép karácsonyt, Istentől megáldott új esztendőt kíván az akroni Jézus Szent Szíve Egyházközség aLwurTM

Next