Katolikus Szemle 16. (1902)
10. szám - Értekezések és elbeszélő czikkek - Trikál József: Az Unam Sanctam Bulla (Második, befejező közlemény)
AZ UNAM SANCTAM BULLA. (Második, befejező közlemény.) II. A bulla elemzése. Ha a középkor gondolatvilágát sikerült visszaadnom, lelkünk benyomásainak ereje mellett az Unam Sanctam bulla más színben fog föltűnni. Elveszíti érdességét, erőszakosságát és mint ama kor szellemének hű kifejezője áll előttünk! A modern világnézetben felnőtt ember szinte elbámul a tekintély és fensőbbség érzetének olyan markáns megnyilvánulása előtt, de a történetíró nem engedi át magát tavaszi érzelgősségnek akkor, ha a telet kell figyelő szemmel elemeznie. Vegyük most bonczolás alá magát a bullát. Két főrészből áll. Az első részben bebizonyítja a pápa, hogy Krisztus egyháza egy, egyedüli és egységes. Képeinek sorozatát, amelyekkel ezen dogmatikus elvet kifejti, azon kijelentéssel zárja be, hogy «bárki, legyen az görög vagy más valaki, ha az állítja, hogy ő Péternek és utódainak nincs alárendelve, nem tartozik Krisztus juhai közé, mivel egy akol van és egy pásztor. Tehát ez a pápa lelkiekben való főhatalmának kijelentése. A második részben azon alapelveket hangsúlyozza, amelyeket a középkor az egyház hatalmára vonatkozólag kifejlesztett és a közfelfogásban, közjogban szem előtt tartott. Azaz itt kidomborodik azon viszony, amely a századok lefolyása alatt az egyház és az állam között történelmi jog alapján érvényre jutott. E szerint hangsúlyozza a pápa, hogy az uralkodók, akik személyükre vonatkozólag az egyházhoz tartoznak és következőleg a pápa szellemi hatalma alatt állanak, királyi hatalmuk gyakorlásában az egyházhoz, illetve annak szellemi hatalmához szoros viszonyban állanak. A világi kard is, vagyis az erő, az egyházhoz mint szellemi anyához tartozik, 60*