Katolikus Szemle 17. (1903)
9. szám - Költemények - Prónai Antal: Futó csillagok
Ugye, jámbor olvasó, ez már aztán igazi, hamisítatlan pusztai hang, mégpedig a javából ? Igaz, hogy a költészethez az ilynemű elkeseredésnek semmi köze. Ez a bíró s nem az eszthetikus Ítélőszéke elé tartozik! De nem szaporítom a szót! Ha minden kifogásomat el akarnám sorolni, tudja Isten, mikor lenne vége. Én erősen hiszem, eljön az idő, mikor költőnk maga fogja legjobban sajnálni, hogy verseit a kellő válogatás nélkül adta nyilvánosságra. Bizony erre a kötetre nagyon is illik Kazinczy híres epigramja: «Tűzbe felét». Legalább is a felét! Lakatos Vincze dr. Futó csillagok. Ifjan elhunyt költőink jellemképei. Irta Prónai Antal dr. Budapest. A Szent-István-Társulat kiadása. 1903. 4—146 l. Ára? Rendkívül kedves és megnyerő Prónai kis könyvének még formája is. De kedves, vonzó s amellett tanulságos tartalma is. Könnyed, szellemes s mégis tudományos hangon rajzolja meg irodalmunk korán elhunyt jeleseinek jellemképeit, melyek ha nem is mindig tökéletesek, de a főbb dolgokban az olvasót biztosan útbaigazítják. Az írók, akikkel Prónai foglalkozik, a következők: Ányos Pál, Dayka Gábor, Szentjóbi Szabó László, Kármán József, Csokonai Vitéz Mihály, Czakó Zsigmond, Petőfi Sándor, Kerényi Frigyes, Tóth Ede, Reviczky Gyula. A teljesség kedvéért ezekhez sorolhatta volna Bozzai Pált, kinek egy-két verséről Petőfi is magasztalólag nyilatkozott és Tisza Domokost, kit meg Arany kedvelt. Ami a jellemképek értékét illeti, nekünk legkevésbbé tetszett a Petőfiről szóló. Hiába, Petőfi egyénisége olyan óriási, költészete, élete eseményekben oly gazdag, hogy róla hű képet rajzolni egy-két lapon lehetetlen ! Szerzőnk persze nem tehet róla, hogy ő is a «Futó csillagok® közé került, kik őmellette nagyon is elhomályosulnak. Petőfi valójában ragyogó nap s a többiek jórészt csak szendefényű csillagok. Éppen azért a többiekről szóló jellemzések jobban is sikerültek, habár mi Dayka hagyományos nagyságát, melyet Kazinczy nagyon is elfogult ítélete és kedvezése állapított meg, inkább csak a Kisfaludy Sándor véleménye szerint mérlegelnek. Nem tartjuk tehát szerencsésnek a szerző ezen ítéletét: «Annyi bizonyos, hogy azon kor költői közül csak Ányos állítható melléje® (t. i. Dayka mellé). Ányos szerintünk, egy-két költeménye által (ő is csak így!) akkor is rokonérzést fog az olvasóban kelteni, mikor Dayka csak az irodalomtörténet egy elhalványult alakjává zsugorodik, mert homályos érzéseinek még homályosabb tolmácsolását meg sem fogják érteni.