Katolikus Szemle 20. (1906)

1. szám - Könyvismertetések és birálatok - Balics Lajos: Sörös Pongrácz: A bakonybéli apátság története

kőzni, a Bakony ölébe visszavonulhassanak. Erre mutat Günthernek is, szent Gellértnek is a példája. Szent Gellért távozásával az apátság élete szűkebb mederben foly­dogál ; fönnállásának első és második századáról nem sokat tudunk, mert a teljesen megbízható bakonybéli oklevelek sorozata csak 1232. táján kezdődik. Az apátság birtokainak egy részét az alapító szent király nem a monostor közelében jelölte ki — de talán mégsem azon okból, amit Rómer Flóris oly szépen magyaráz, hiszen ennek ellentmondanak magá­nak Pannonhalmának birtokviszonyai, meg a tapasztalat szerint is távo­labb eső jószág több gondot és utánjárást kíván — hanem azért intéz­kedett így a szent király, mert a Bakony népesség hiányában birtoknak alkalmatos nem volt s egyébként is királyi vadászterület vala. Sajnos, hogy az apátság birtokviszonyaival, első birtokaival és hasznaival alig tudunk tisztába jutni. Az oklevelek, melyek ezekről magyarázatot adhat­nának, hasznavehetetleneknek bizonyultak. Fordulópontot képez az apátság életében, mert megzavarja, évszá­zadokra nyugtalanítja annak csendes életét, amidőn jogainak részben biztosítására, részben tágítására, az időleges szükségtől részben kénysze­rítve, a XIII. század második negyedében az apátság szent István és szent László egy-egy alakilag legalább helyt nem álló oklevelével kénytelen védekezni. A szent István-féle oklevéllel az apátság a püspöki (veszprémi) hatóság alól való mentességét és néhány birtokot igyekezik megvédel­mezni; a szent Lászlónak tulajdonított összeírás segítségével pedig birto­kainak jövedelmezőségét akarja — a szolgáló népekre rakott újabb és nagyobb terhek árán is — elérni. Az apátság ezen törekvése, mert ez reá nézve anyagi előnyökkel is járt, ellenfeleit pedig károsította, csak­hamar heves ellenzékre talált s így megindulnak a véget érni nem tudó pörök az apátság s a veszprémi és győri püspökök s több világi birtokos között. Ezen viszályok töltik be az apátság középkori, részben újkori tör­ténetének is legtöbb lapjait. Az exemtio, mely az apátságnak mind szellemi, mind anyagi elő­nyöket volt hivatva biztosítani, végre is az apátság függetlenségének árába került. Az apátság ugyanis közvetetlenül a római szentszék joghatósága alá tartozván, ez utóbbi élt is jogával s az apáti széket kezdetben reser­vatio útján töltötte be, majd pedig azt commendába adta, a commenda­torokat pedig természetes folyományként csakhamar követték a magyar királyoktól kinevezett gubernátorok, kormányzók. A sok viszály miatt a monostor — Nagy Lajos rendtartó kormányzása alatt! — annyira elsze­gényedett, hogy a szerzeteseknek alig volt betevő falatjuk; a commen­dator és gubernátor urak pedig annyira megrontották, hogy Mihály apát 1504-ben maga van a monostorban, szerzetesei elhaltak, az élők pedig elhagyták.

Next