Katolikus Szemle 20. (1906)
1. szám - Könyvismertetések és birálatok - Balics Lajos: Sörös Pongrácz: A bakonybéli apátság története
kőzni, a Bakony ölébe visszavonulhassanak. Erre mutat Günthernek is, szent Gellértnek is a példája. Szent Gellért távozásával az apátság élete szűkebb mederben folydogál ; fönnállásának első és második századáról nem sokat tudunk, mert a teljesen megbízható bakonybéli oklevelek sorozata csak 1232. táján kezdődik. Az apátság birtokainak egy részét az alapító szent király nem a monostor közelében jelölte ki — de talán mégsem azon okból, amit Rómer Flóris oly szépen magyaráz, hiszen ennek ellentmondanak magának Pannonhalmának birtokviszonyai, meg a tapasztalat szerint is távolabb eső jószág több gondot és utánjárást kíván — hanem azért intézkedett így a szent király, mert a Bakony népesség hiányában birtoknak alkalmatos nem volt s egyébként is királyi vadászterület vala. Sajnos, hogy az apátság birtokviszonyaival, első birtokaival és hasznaival alig tudunk tisztába jutni. Az oklevelek, melyek ezekről magyarázatot adhatnának, hasznavehetetleneknek bizonyultak. Fordulópontot képez az apátság életében, mert megzavarja, évszázadokra nyugtalanítja annak csendes életét, amidőn jogainak részben biztosítására, részben tágítására, az időleges szükségtől részben kényszerítve, a XIII. század második negyedében az apátság szent István és szent László egy-egy alakilag legalább helyt nem álló oklevelével kénytelen védekezni. A szent István-féle oklevéllel az apátság a püspöki (veszprémi) hatóság alól való mentességét és néhány birtokot igyekezik megvédelmezni; a szent Lászlónak tulajdonított összeírás segítségével pedig birtokainak jövedelmezőségét akarja — a szolgáló népekre rakott újabb és nagyobb terhek árán is — elérni. Az apátság ezen törekvése, mert ez reá nézve anyagi előnyökkel is járt, ellenfeleit pedig károsította, csakhamar heves ellenzékre talált s így megindulnak a véget érni nem tudó pörök az apátság s a veszprémi és győri püspökök s több világi birtokos között. Ezen viszályok töltik be az apátság középkori, részben újkori történetének is legtöbb lapjait. Az exemtio, mely az apátságnak mind szellemi, mind anyagi előnyöket volt hivatva biztosítani, végre is az apátság függetlenségének árába került. Az apátság ugyanis közvetetlenül a római szentszék joghatósága alá tartozván, ez utóbbi élt is jogával s az apáti széket kezdetben reservatio útján töltötte be, majd pedig azt commendába adta, a commendatorokat pedig természetes folyományként csakhamar követték a magyar királyoktól kinevezett gubernátorok, kormányzók. A sok viszály miatt a monostor — Nagy Lajos rendtartó kormányzása alatt! — annyira elszegényedett, hogy a szerzeteseknek alig volt betevő falatjuk; a commendator és gubernátor urak pedig annyira megrontották, hogy Mihály apát 1504-ben maga van a monostorban, szerzetesei elhaltak, az élők pedig elhagyták.