Katolikus Szemle 20. (1906)

1. szám - Könyvismertetések és birálatok - Balics Lajos: Sörös Pongrácz: A bakonybéli apátság története

Izidor apát váltott föl. Guzmics után majd félszázadon át Sárkány Miklós ült az apáti székben; őt követte a Rend egyik legkiválóbb férfia, a korán elhunyt Villányi Szaniszló, 1894—1898-ig. Az ő nyomdokaiba lépett méltó utódja, Francsics Norbert. A bakonybéli apátság történetírójának nehéz, helyenként — külö­nösen az I. kötetben — majdnem hálátlan munkát kellett végeznie. Az apátság mind irott, mind kőbe vésett emlékekben igen szegény; oklevelei gyér számmal maradtak fönn, régi kolostora és egyháza teljesen elpusz­tult. Kisebb apátság lévén, az apáti széken a középkorban legalább — úgy látszik — előkelőbb, vagy ismertebb nemzetségeink egy tagja sem ült s így ezek családi összeköttetése sem nyújthatott az író számára anya­got. Ami okleveles anyag fönnmaradt, ez is inkább a pörös akták számát szaporítja, ahelyett, hogy az apátság történetének krónikása lenne. A leg­régibb oklevelek, melyek az apátság korai életéről nyújthatnának fölvilá­gosítást, nem bizonyultak valódiaknak s így segítség helyett inkább útját állják a történetírásnak. Nehéz dolga van ezekkel az írónak; teljesen elvetni sem akarja ezeket, de amit fölhasznál, arról meg nem mindig tud­hatja, hogy mennyiben s egyáltalán igazat mondanak-e? Sörös nem tudott ellentállani a kísértésnek, mert Szalmád birtokról (I., 34.) hamis oklevél alapján beszél; az apátság birtokainak megállapításánál ugyan főleg a XVI. századbeli összeírásra — jegyzékre — támaszkodik (I., ok­levéltár, 290. sz.), de ezen összeírás jórészben korábbi okleveleken nyug­szik s így nem lehet több hitele, mint maguknak a fölhasznált oklevelek­nek. Jusztus apátnak (1239—1245.) nagy érdemül tudja be Sörös, mert bátor föllépésével lehetetlenné tette a jövőben, hogy az apátság független­sége ellen a veszprémi püspökök támadást intézhessenek, holott Jusztus apát szent Istvánnak oklevelével hadakozik s pedig azzal a szent István­nak tulajdonított oklevéllel, melyről Erdélyi László kimutatta (1., 233.), hogy épen ezen időtájt készült; magának IX. Gergely pápának 1230. évi bullája szintén ezen szent István-féle levélre hivatkozik is, támaszkodik is. Más oklevélre itt annál kevésbé gondolhatunk, mert ha ilyen 1230. táján létezik, semmi ok sem lehetett a meglevő, ismert 1037. évi levél el­készítésére. Vidfy apáttal (I., 171.) nem negyedszázados, hanem jóval több idő záródott le, mely alatt Bakonybél a kormányzók mostoha veze­tését élte. A II. kötetben, melynek anyaga sokkal hálásabb, eljut Sörös a bakonybéli apátság történetének fonalán egészen napjainkig. Ha a kiválóan értékes kötetben valamit kifogásolnunk kell, legfölebb az, hogy különö­sen a legújabb kor történeténél fölös számú, kevésbé érdekes és értékes részletezésre akadunk; így például a 132. lapon, ahol Sörös hatodértékű gazdasági inventáriumot is földolgoz. Utóbb is fordul elő több dolog, mely nem annyira az olvasó közönség elé, mint inkább házi krónikába való. Viszont azonban Sörösnek épen mindenre kiterjedő figyelme teszi.

Next