Katolikus Szemle 20. (1906)
1. szám - Könyvismertetések és birálatok - Balics Lajos: Sörös Pongrácz: A bakonybéli apátság története
Izidor apát váltott föl. Guzmics után majd félszázadon át Sárkány Miklós ült az apáti székben; őt követte a Rend egyik legkiválóbb férfia, a korán elhunyt Villányi Szaniszló, 1894—1898-ig. Az ő nyomdokaiba lépett méltó utódja, Francsics Norbert. A bakonybéli apátság történetírójának nehéz, helyenként — különösen az I. kötetben — majdnem hálátlan munkát kellett végeznie. Az apátság mind irott, mind kőbe vésett emlékekben igen szegény; oklevelei gyér számmal maradtak fönn, régi kolostora és egyháza teljesen elpusztult. Kisebb apátság lévén, az apáti széken a középkorban legalább — úgy látszik — előkelőbb, vagy ismertebb nemzetségeink egy tagja sem ült s így ezek családi összeköttetése sem nyújthatott az író számára anyagot. Ami okleveles anyag fönnmaradt, ez is inkább a pörös akták számát szaporítja, ahelyett, hogy az apátság történetének krónikása lenne. A legrégibb oklevelek, melyek az apátság korai életéről nyújthatnának fölvilágosítást, nem bizonyultak valódiaknak s így segítség helyett inkább útját állják a történetírásnak. Nehéz dolga van ezekkel az írónak; teljesen elvetni sem akarja ezeket, de amit fölhasznál, arról meg nem mindig tudhatja, hogy mennyiben s egyáltalán igazat mondanak-e? Sörös nem tudott ellentállani a kísértésnek, mert Szalmád birtokról (I., 34.) hamis oklevél alapján beszél; az apátság birtokainak megállapításánál ugyan főleg a XVI. századbeli összeírásra — jegyzékre — támaszkodik (I., oklevéltár, 290. sz.), de ezen összeírás jórészben korábbi okleveleken nyugszik s így nem lehet több hitele, mint maguknak a fölhasznált okleveleknek. Jusztus apátnak (1239—1245.) nagy érdemül tudja be Sörös, mert bátor föllépésével lehetetlenné tette a jövőben, hogy az apátság függetlensége ellen a veszprémi püspökök támadást intézhessenek, holott Jusztus apát szent Istvánnak oklevelével hadakozik s pedig azzal a szent Istvánnak tulajdonított oklevéllel, melyről Erdélyi László kimutatta (1., 233.), hogy épen ezen időtájt készült; magának IX. Gergely pápának 1230. évi bullája szintén ezen szent István-féle levélre hivatkozik is, támaszkodik is. Más oklevélre itt annál kevésbé gondolhatunk, mert ha ilyen 1230. táján létezik, semmi ok sem lehetett a meglevő, ismert 1037. évi levél elkészítésére. Vidfy apáttal (I., 171.) nem negyedszázados, hanem jóval több idő záródott le, mely alatt Bakonybél a kormányzók mostoha vezetését élte. A II. kötetben, melynek anyaga sokkal hálásabb, eljut Sörös a bakonybéli apátság történetének fonalán egészen napjainkig. Ha a kiválóan értékes kötetben valamit kifogásolnunk kell, legfölebb az, hogy különösen a legújabb kor történeténél fölös számú, kevésbé érdekes és értékes részletezésre akadunk; így például a 132. lapon, ahol Sörös hatodértékű gazdasági inventáriumot is földolgoz. Utóbb is fordul elő több dolog, mely nem annyira az olvasó közönség elé, mint inkább házi krónikába való. Viszont azonban Sörösnek épen mindenre kiterjedő figyelme teszi.