Katolikus Szemle 21. (1907)

3. szám - Értekezések, elbeszélő cikkek - Walter Gyula: I. Napoleon és a klasszikusok

I. NAPÓLEON ÉS A KLASSZIKUSOK.­ Fényes tehetségeire, kitartó szorgalmára és komoly törek­véseire nézve már kora ifjúságában magasan kiemelkedett Napó­leon társai közül. Midőn a briennei katonai nevelőintézet falai között folytatta tanulmányait, társai önkéntelenül elismerték szellemi fölényét. A leendő hadvezérek és tábornokok legkedvesebb szóra­kozását a katonai mérkőzések képezték. Az intézet nagy kiterje­désű udvarán valóságos ütközeteket rögtönöztek a nyugtalan vérű, eleven képzeletű, ártatlan kalandokra szomjúhozó ifjak. Odaadó hévvel, SZÍVÓS kitartással, határozott becsvággyal ostromolták egy­mást az ellenséges táborok. Az udvari viaskodások intéző szelleme mindig Napóleon volt. A zömök termetű fiatal vezér korát meghaladó komoly­sággal töltötte be magas méltóságát. Jobbját kabátja nyílásába rejtve és balját előkelően kinyújtva, épp oly állásban osztotta baj­társainak parancsait, mint azt később a harcmezőkön tette. Más mulatságokban ritkábban vett részt. Míg társai gondtalan vidámsággal, ötletes pajzánságokkal üdítették föl a sok tanulásban kifáradt szellemüket. Napóleon az intézet gazdag könyvtárának csendes termeibe lopódzott. A mennyiségtani tudományok mellett különösen a történelem keltette föl érdeklődését. Szenvedélyes mohósággal olvasta a régi római és görög történetírók munkáit. Tanulmányozta azonban a klasszikus irodalom más ágainak páratlan termékeit is. Korában még nem dúlt volt az a heves küzdelem, amelyet a közelmúlt évtizedekben a Macaulayk és Fraryak indítottak a latin és görög nyelv bevehetetleneknek tartott erősségei ellen. A gyakorlati élet követelményei nem játszottak még oly nagy szerepet az oktatás mezején. Az anyagi érdekek nem foly- 1 Fölolvastatott az esztergomi Katholikus Körben, 1906. december 6.

Next