Katolikus Szemle 27. (1913)
3. szám - Könyvismertetések és birálatok - Dőry Ferenc: Sörös Pongrác: A pannonhalmi szent Benedek-rend története. XI. kötet. A tihanyi apátság története. Második korszak. Tihany mint fiókapátság. 1701-től napjainkig
tult, elhanyagolt állapotban. Grassó Willibáld, az új apát (1719—1740.) nagy buzgalommal lát ugyan hozzá a helyreállításhoz, szorgoskodik az apátság jogainak védelmében is; igyekezetének eredményét azonban részben tönkreteszi a tűzvész, mely 1736-ban a monostort és a templomot csaknem teljesen elpusztítja. Ezek újjáépítése már Grassó utódjára, Lécs Ágostonra (1740—1760.) maradt. Lécs jelentékeny érdemeket szerzett mind a lelki életnek az apátság területén való föllendítése, mind az apátság anyagi helyzetének javítása által; ő szerezte meg Schuster József özvegyétől előbb bérbe, majd tulajdonul a savanyúvízi, a mai balatonfüredi fürdőt. Sajnos, hogy ezen, egyébként jeles ember magánéletével megszólásokra és botrányokra adott alkalmat s a főapát ismételt figyelmeztetéseire és fenyegetéseire sem akart bűnös életmódjával szakítani; erélyesebben pedig Sajghó főapát, ki a szerzeteseivel való viszálykodása közben Lécs Ágostonban látta egyik főtámaszát, nem mert vele szemben fellépni. Végre mégis kánoni vizsgálatot tartottak ellene, melynek eredménye azonban titok maradt. Ellentéte volt e részben utódja a hitbuzgó, aszkétaéletű dr. Vajda Sámuel (1760—1795.), kinek áldásos kormányzása alatt érte 1787-ben a szent Benedek-rendet a szomorú csapás, II. József feloszlató rendelete. A tihanyi konventnek is távoznia kellett s az elaggott apát rokonai körében várta remény és aggodalom között az időt, midőn szerzeteseivel megint visszatérhet a monostorba. A Gondviselés azonban máskép határozott : csak Vajda halála után hét évvel állította vissza I. Ferenc király a rendet s noha a pannonhalmi főapátság Tihanyt is átvette, újabb másfél évtized telt el, mire a tihanyi monostor ismét apátot kapott. Ennek oka Novák Krizosztom főapát vonakodásában rejlett. Nóvák ugyanis a Rendet visszaállító királyi oklevél alapján — mely szerint a fiókapátságok élére a főapát nevez ki a konventtagok véleményének megkérdezése után apátokat s terjeszti fel megerősítés végett az uralkodó elég tetszésétől függőnek tekintette egyáltalán az apáti szék betöltését s nem nevezett ki senkit. Végre is 1816-ban a királyi rendeletre összeült rendi káptalan ejtette meg a hármas jelölést az apáti méltóságra s ennek alapján a király nevezte ki tihanyi apáttá az első helyen jelölt Horváth Pál (1817—1832.) komáromi házfőnököt és igazgatót. A mult század folyamán egyébiránt ismételten hosszabb széküresedés szakította meg a tihanyi apátok sorozatát. Így Horváth halála után is öt év mult el, mire a király a főapát előterjesztésére Brestyenszky Bélát (1838—1850.), a jeles mathematikust s a Magyar Tudományos Akadémia tagját a tihanyi apáti méltóságban megerősítette; ez utóbbinak elhunytával pedig Rimely Mihály főapát makacskodása folytán tizennégy évig volt apát nélkül a monostor s végre is a helytartótanácsnak kellett erélyes rendelettel keresztülvinni az apáti szék betöltését. Az új apát akkor Simon Zsigmond pannonhalmi perjel lett (1864—1891.), kinek utódja 1894. óta a jelenlegi tihanyi apát, Halbik Ciprián.