Katolikus Szemle 36. (1922)

5. szám - Könyvismertetések és birálatok - Lukcsics József: Hajnal István: Irástörténet az írásbeliség felújulása korából

nőt, Mauks Cornéliát, annyi Mikszáthról szóló bájos írás szerzőjét is, ki írásművészetéből fakadó jótanácsokkal bizonyára híven ott állt a szerző, testvére oldalán. Beöthy Zsolt kis essay-je Mikszáth művészeté­ről szép és igaz, de túlságosan is tömör. Különben lényegében nem más, mint Mikszáthról 1908-ban írt akadémiai jelentése. A mondhatlan veszteségül most elhúnyt mesternek ez immár az utolsó, még életében megjelent írása. A könyvhöz Rubinyi Mózes csatolt használható jegy­zeteket, de már a mű nagyhangú, édeskés bekonferálása ugyancsak tőle, bízvást elmaradhatott volna. Várdai Béla: Hajnal István: Írástörténet az írásbeliség felájulása korából. Kiadja a budavári tudományos társaság. Budapest, 1921. Apostol nyomda. 8-r. 173 lap, 1 levél, XXIII tábla, 1 levél. Az emberi műveltség és művelődés hordozója, az írás, szerepének jelentősége az élőszóéhoz hasonlít. Ami értéket az emberiség érzésben, szellemiekben és anyagi vívmányokban felszínre hozott, mind a betűk­ben halmozódott fel és segítségükkel terjed és fejlődik tovább. Hajnal e rendkívüli szorgalommal és kitartó lelkesedéssel megírt munkájában épen azt a világtörténelmi folyamatot jeleníti meg főbb vonásokban, amellyel az írás előlépett tudós zárkózottságából és a mindennapi életbe belesodródott. A toll kezeléséből, a betűk átalakulásából és a vonások minden kis hajlásából következteti, hogy mi volt az írás művelete az író szemében. A XII. és XIII. század írásemlékeinek alapján a legszélsőbb nyugati országok írásait hasonlítja össze a magyar és osztrák írásokkal. Az írás, amelynek használata a rómaiaknál a közönséges élet velejárója volt, az ókori műveltség bukása után, a korai középkorban gyakorlati formájában már csak egyes politikai intézményekhez tapadva élt és szerepében a X. és XI. században sülyedt legmélyebbre. Ez volt az írásreakció kora, amikor az írás feledésbe merült. A reakció a régi írások ellen irányult, amelyeket a közszükséglet már nem követelt meg. Kétszáz évvel később az írás már minden ország közigazgatásában szerepet játszik; az egyszerű nemes ember és városi polgár is hoz­záfordul­­jogi ügyeiben. A reánk maradt okleveles anyag száz meg százszoros mértékben nő. A nehéz emlékírásokból fürge kis folyóírások lesznek, amelyek a régi írás eredeti nehézségeit úgyszólván évtizedről­évtizedre küszöbölik ki. Az írásbeliség fellendülése a XII. és XIII. században az egyetemek hatásának köszönhető. A francia-német-magyar írásterületen az írás és okleveles gyakorlat fejlődését nagyjából a párisi egyetemen tanult papok vezették. Keleten ezeknek a párisi tanítványoknak szerepe döntő volt, mert itt a XII. és XIII. század folyamán általában minden előkelő fórum modern, képzett oklevélírójában a párisi egyetem növendékét kereshetjük. Számukat mégsem szabad túlbecsülnünk. Magyarországon

Next