Katolikus Szemle 36. (1922)

8. szám - Könyvismertetések és birálatok - Tordai Ányos: Horváth János: Petőfi Sándor

sem hiányoznia. Kevés könyv van, amely a magyar faj jövőjébe vetett hitet, de egyúttal a katholikus önérzetet is annyira képes megerősíteni s a katholicizmus fennsőbbséges erkölcsi erejét igazolni, mint Pezen­hoffer könyve. Kovács Alajos: Petőfi Sándor. Irta Horváth János. Pallas-kiadás, 1922. 597 lap. Ára 450 . Mindnyájunké immár a meggyőződés, hogy kulturális felsőbb­ségünk egyik hatalmas biztosítéka szebb jövendőnknek. Jól tudjuk azt is, ez a meggyőződés a multak tanulságán alapul. Ahányszor csak talpa alá vetett bennünket a sors, a mélységből kiáltó szó mindig az iro­dalomé volt. Valamikor Zrínyinek hívták a riasztó kürtöst, hívták aztán Kazinczynak, Vörösmartynak, hívták Jókainak, Aranynak, s hívják most Pintérnek, Horváthnak. Sajnos, jelen nyomorúságunknak mindmáig nem született méltó fantosa, de a magyar tudományos irodalom a romok felett máris épített két hatalmas világító tornyot. Nem azért, hogy a pusztulás képe annál jobban fájjon, hanem azért, hogy a szemekbe biztató fényt villantson. Pintér irodalomtörténete a magyar nemzeti lélek kincsesházát tárja fel ország-világ előtt. Horváth Petőfi­ tanulmánya a kincsesház egyik legragyogóbb gyémántját tűzi a letiport Hungária homlokára. A magyar tudományos irodalom Horváth munkájához tárgyban is csak kevés hasonlót ismer, módszerben, mélységben, alaposságban, terjedelemben hozzáfogható­ pedig egyet sem. Ily monumentális mun­kára nem vállalkoztak sem régi, sem újabb esztétikusaink. «Könyvem, mondja a szerző, tartalma szerint fejlődésrajz, vagy egy régi szót eleve­nítve föl: pályakép». De e rajz a legapróbb részletig teljes és pontos, ezen a képen, akárcsak a fotográfus lemezén, rajt van minden ragyo­gás, de a legkisebb szemölcs is. Talán ha igyekszem összeállítani a lélek-, jellem-, ihlet- és miliő­analízis eredményeit, némi halvány képet tudok adni a munka tar­talmáról. I. (A műösztön első kísérletei.) Petőfi első kísérleteiben Kölcsey és Vörösmarty nyomain indul. Már ezekben készséget mutat a dalforma iránt. Jelentkezik stíl­ösztöne, még pedig a korszak romantikus stílusával szemben a reális stíl felé indul. II. (A lírai szerepjátszás kora.) Lírája különválik a kor átlag­lírájától. Témái: saját életkörülményei. Önarcképeket rajzol, de állandóan torzítja vonásait a tárgyi igazság rovására. Ez a szerepjátszó hajlam nyilvánul genre­ képeiben, sőt népdalainak is a szerepjátszás adja meg a való igazsággal nem mindig egyező lírai igazságot. A stílreformot Katholikus Szemle, 1922. VIII. 32

Next