Katolikus Szemle 37. (1923)
9. szám - Könyvismertetések és birálatok - Hoitsy Pál: Régi magyar alakok. (A letűnt nemzedék férfiai.)
képét, akik a közéletnek, közművelődésnek többé-kevésbbé fontos tényezői voltak. Sőt az apró jellemvonásokból gyakran nagy tanulságokat vonhatunk le magánéletünk vagy a közélet feladatainak irányítására nézve is. Hogy nálunk mért olyan gyér a memoár-irodalom, annak egyik okára talán épen Hoitsy Pál e művének előszava mutat rá, amikor néhány kiváló magyar emberről úgyszólván általában a magyar emberre nézve megállapítja, hogy épen arról szokott legkevesebbet beszélni, abból árul el legkevesebbet, ami legkiválóbb benne s amiről nem tud a nagyközönség. Sokan tudnak jellemző dolgokat kiváló emberekről és már felejtett nagy eseményekről, de egy-egy szűk körben elmondott adomán kívül nem tartják érdemesnek, hogy megírják. Vagy nem is buzdítják őket rá, mert hiszen az a kis kör, amely buzdíthatná, úgy is ismeri, tovább nem vet rá ügyet. Annál örvendetesebb, hogy Hoitsy Pál a közelmúlt vezérszereplőitől megment olyan vonásokat,„amelyek a nemzeti kultúrélet történetének ítéletmegállapításaira nézve épen nem közömbösek. Ezek a jellemvonások nem mindig kedvezők, de az író jól tette, hogy nem vetette félre ezeket sem. Ezzel nemcsak igazságosságát tanúsítja, hanem szolgálatot tesz azoknak, akik a nemrég letűnt korszakról és annak szereplő, alakító személyiségeiről tiszta képet kívánnak nyerni. E jellemvonásoknak tükrében meglátjuk saját nemzeti hibáinkat is, noha a szerző távol áll attól a szándéktól, hogy moralizáló oktatást akarjon adni. Hoitsy Pál csak néhány, általa közvetlenül ismert jellemvonást tár föl kötete 24 alakjában, nem is kíván tovább menni a vázlatnál, de vázlatai erővel teljesek, hívek, úgyhogy belőlük következtethetünk az egész alakra. Ad sok új dolgot is, amit csak ő tud vagy ő leshetett el, oly dolgok mellett, amelyeket mi, a kortárs nemzedék, már ismertünk, de az ő tollán elevenednek meg előttünk. Az igazság érdekében nem kiméni, egész helyesen, például Csernátony Lajos, hogy rávilágítson ádáz természetére, amelynek hatása kisugárzik a mai sajtóállapotokra is; a szerencsétlen, spekulációitól elkapatott Csávolszky Lajos gyöngeségeire (hány utódja járhat ma köztünk hasonló agyaglábakon a mai cifra világban!); igazságot szolgáltat az élclapoktól agyonhurcolt Móricz Pál tudásának és becsületességének, Kossuth Lajos Tivadar félreismert egyéniségének. Már szinte regényszámba megy talán az egész kötet legkerekebb kis képe Péterfy Jenőről : benne van az ideális magyar író és tanár, egyszersmind az életrevalóság hiányából eredő sanyarúság teljes képe. De hát nem hasonló hozzá a tudós Jedlik Ányos sorsa, aki iránt lerója Hoitsy tanítványi háláját? Csak épen hogy anyagi létét, biztosította a bencés rend. Vagy Svarcz Gyuláé, aki egész vagyonát ráköltötte dolgozatai külföldi kiadásaira ! Ám ott vannak bokrétában a vidám képek is, mint Beöthy Aldzsié... Várjon el-e még a közeljövőben olyan időket a magyar nemzet, amelyek ismét jókedvű Beöthy Algernonokat szülhetnek?...