Katolikus Szemle 39. (1925)

1. szám - Értekezések, elbeszélések - Kühár Flóris: Isten képe az emberben

ISTEN KÉPE AZ EMBEREN. A teremtéstörténet az ember teremtését úgy írja le, hogy az Isten a földből alkotta az embert és lelket lehelt bele; teremté az Isten az embert saját képére és hasonlatosságára. A biblia egyszerű szavait felhasználja a bibliai kritika és az mondja — íme, mily tökéletlen, mily dadogó emberi beszéd — mily nevet­séges antropomorfizmus! Az ember az Isten képe és hason­mása! Hogy lehetne az a sárból gyúrt lény az Isten képe, hogy tükrözhetné a mindenható, végtelen, teremtő Isten vonásait! Azt mondják tovább Nietzchével, nem az Isten teremté az em­bert saját képére és hasonlatosságára, hanem az ember teremté magának az isteneket a saját képére! A biblia egyszerű szavai így a hívő tudománnyal szemben­álló világnézet számára győzelmi jelszavává válnak a hitetlen­ségnek, mely belekapaszkodik ezekbe a primitív kifejezésekbe és nevetségessé akarja velük tenni évezredek hitét. A keresztény bölcselet a természetből, a természet koro­nájából, az emberből építi fel azt a hatalmas gondolati, ismereti épületet, melyet theocentrikus világnézetnek nevezünk. Ennek a bölcseletnek gondolatmenete az, hogy az egész természet magán viseli alkotójának nyomait; ezen nyomok összegyűjtésével, meg­figyelésével az istenbizonyítékok nagyszerű rendszere keletkezik; az emberi észnek ez a diadalmas felülemelkedése a véges, eset­leges, múló világból a végtelen, szükségképi, örök léthez, az Istenhez. Mi most megfordítjuk ezt az utat: ha a természet az Isten nyoma és ha a lélek az Isten hasonmása , akkor ugy­e nem­csak a nyomról lehet következtetni arra, aki saját nyomát a ter­mészetbe belevitte, nemcsak a képről lehet következtetni arra, aki saját képét belénk, lelkünkbe rajzolta, hanem megfordítva is — az Istenből, az ő lényéből, az ő tulajdonságaiból rá kell jönnünk annak a képnek a vonásaira, melynek hivatása, hogy az Isten képmása legyen.

Next