Katolikus Szemle 41. (1927)

4. szám - Könyvismertetések és birálatok - Fallenbüchl Ferenc: Kiss Szerafin: A bakonybéli apátság

rajzává szövődnek össze. Széchenyi élete ez volt: vivódás. Hitt isteni küldetésében, tisztán látta hivatásának nagyságát, küzd, de ereje kétségbe­esve roppanik össze a teher alatt. E küzdelem harcának, melynek utolsó aktusa tragédiája volt; vágyainak, melyek nemzete emelésében tetőződ­tek; finom élű lelkiségének, melynek megkapóan szép bizonysága mély vallásos érzése és tisztán látó s tettekben megnyilatkozó, emelkedett hazaszeretete; mindenre kiterjedő tanulási készségének; a következteté­seknek, melyeket az élet korszakos alakulásokat magával vonó, majd meg apró-cseprő változásainak megfigyeléséből levont profetikus meg­látásainak,­­ gondos megválogatással, a lélekalakulás menetét megértő érzékkel követve, mindnek helyet adnak a szemelvényekben a szerkesz­tők. Rövid találó jegyzetek kisérik mindenütt a szöveget. Mindenképen használhatóvá akarták tenni e könyvet: a beosztás, az anyagkiszemelés, a szakirodalom összefoglalása, kitűnő áttekintést nyújtó tartalomjegyzék mind közremunkálnak ebben. Nélkülözhetetlen e könyv az adatkeresőnek, nélkülözhetetlen mindenkinek, ki Széchenyit és tanítását rövid foglalatban akarja feltalálni. Tanárok, tanítók kitűnő hasznát fogják venni. Némileg kiütköző hang, hogy Fekete Széchenyi fajszeretetét ma is élő emberéhez hasonlítja. Tulajdonképeni kifogást egyet tehetnénk. A politikai háttér hiányzik. Széchenyi nagy kultúr­történeti alak, de nem látjuk beállítását a politikai történetbe. Széchenyi színeivel, szemelvényekkel találunk ugyan vázlatot, de az összefüggő kép hiányzik. Oka érthető, de e hiány nélkül a mű értéke nyerne. L. O. Kiss Szerafin: A bakonybéli apátság. Pápa, 1925. Keresztény nemzeti nyomdavállalat.­­v Újabban egyre fokozódó érdeklődés nyilvánul meg a Bakony s annak középpontja, a bakonybéli bencés apátság iránt. A turisták nagy szeretettel veszik útjukat a Bakonynak s erdős-hegyes vidékét keresztül­kasul barangolva, zarándoklelkülettel sietnek az ősi apátság kegyeletes látogatására. Maga az apátság körül létesített község is zavartalan csend­jével, üde levegőjével s természeti szépségekben pompázó vidékével kedves, meghitt pihenőt nyújt azoknak, akik nyáron enyhülést, nyugal­mat keresnek. Kiss Szerafin bencés tanár és bakonybéli lelkész tehát igen jó szolgálatot tett, amikor ügyes módon, szép, élvezetes előadásban vonul­tatja fel a Bakony ősrégi bencés monostorának nagy múltját, dicsőséges meg szomorú korszakait. Bizony a mai egyszerű templomot és kis kolos­tort látva alig hinnék, hogy ez a szent István alapította monostor vala­mikor a nullius apátságok ritka kiváltságait élvezte. Törökpusztítás s tűzvészek hamvasztották el ősi épületeit, amikor pedig újjáéledt, a viszo­nyok nem kedveztek annak a nagyszerű, pompakedvelő stílusnak, amely­ben pl. a lajtántúli apátságok tündökölnek.

Next