Katolikus Szemle 49. (1935)

1. szám - Tanulmányok - Brandenstein Béla: Az Actio Catholica hivatása és feladatai Magyarországon

AZ ACTIO CATHOLICA HIVATÁSA ÉS FELADATAI MAGYARORSZÁGON Írta: Báró Brandenstein Béla K­ORUNK két nagy történetalakító ereje a nemzeti és a szociális mozgalom : ezek hajtják a grandiózus mértékben aktív, új kultúra­- korszakot alkotó XX. század első felének hatalmas dinamikáját. A két mozgalom a legszorosabban összeszövődött : a modern nemzeti mozgalom jellegzetes vonása, hogy az egész néptestre kiterjed és azt tuda­tosan aktiválja, tehát egyúttal mélyen szociális természetű ; a modern szociális mozgalmak pedig mind erősebben fűződnek a nemzeti szellem erős öntudatosulásához, egyúttal nemzeti színt öltenek és nemzeti öntuda­tosulással mennek végbe, vagyis tényleg nemzeti szociális mozgalmak, nemcsak Németországban és Olaszországban, de még a valamikor nemzet­tagadó módon nemzetközi marxizmus megvalósulásában, a sztálini bolse­vizmusban is. A mai nemzeti és a szociális mozgalmak így közös célban találkoznak. Együttesen arra törekednek, hogy az egészében nemzetileg tudatosított és kulturált néptesten nyugvó szociális — de a Szovjetet kivéve nem szocialista-kommunista, hanem a magántulajdon társadalmi elvén álló — népállamokat építsenek ki. Ilyen módon ezek a hatal­mas közösségi szellemű és nemzeti eszményeik folytán túlnyomóan idealista mozgalmak az individualista és később materialista újkor helyében egy erősen közösségi és idealista szellemű kulturális korszakot indítanak meg. Kétségtelen, hogy egy közösségi és idealista kor, egész iránya folytán, lehetőségeiben sokkal keresztényibb, sőt könnyen kibontakozó univerza­lista hajlamai folytán egyenesen katolikusabb, mint egy individualista és materialista szellemű kor. Az elmúlt újkor, hatalmas keresztény és lényegé­ben katolikus hagyománya ellenére, erősen antikatolikus és végső kihatásai­ban keresztényellenes szellemet öltött, de belső ellenmondásai, nem utolsó sorban éppen erkölcsi ellenmondásai miatt össze is omlott. Az új, anti­individualista, antiliberális és a materializmus ellen is küzdő mozgalmak gyakori keresztényellenessége részben ennek az újkori kereszténytelenség­nek önkénytelen öröksége ; másrészt annak következménye, hogy ezek a mozgalmak a szertelen újkori individualizmussal szemben, némileg a hatásos reakció történeti-társadalmi szükségességével is, sokszor szélsőséges kollektivizmusba és közösségi unitarizmusba csapnak át. Bíznunk lehet azonban abban, hogy az e tekintetben kétségtelenül káros és rossz újkori örökség felismerése annak elvetésével fog járni, a szélsőséges közösségi unitarizmus pedig idővel magától teret fog engedni a szabad egyéniség tágabb körű érvényesülésének, mikor is az emberiség alkalmassá válik az egyéni szabadság, a közösségi egység és rend egyensúlyán felépülő univerz­ s Katolikus Szemle

Next