Katolikus Szemle 53. (1939)
12. szám - Szemlék - Kozocsa Sándor: Könyv Pekár Gyuláról
KÖNYV PEKÁR GYULÁRÓL Lázár Béla írói arcképe. (A Petőfi Társaság kiadása.) 167 l. A századvég sokfelé ágazó, impresszionista színekben gazdag irodalmában gyö-is keveződik Pekár Gyula írói elindulása. A hivatottak belső lázával sejtette rendeltetését, de ez kezdetben még nem tudatosult előtte : festő akart lenni, majd barátjának, Justh Zsigmondnak ösztönzésére az írói pályára határozta el magát. A XIX. század eszméinek forrongása, vallási kételyei, misztikus és természettudományi dogmái mind-mind hatottak Pekárra. Szellemi portréját, ezt a kibontakozó ihletfolyamatot tárja elénk Lázár Béla tanulmányában. Pekár lelki képével szellemi irányvonalát is megrajzolta a kísérletezésektől a művészi kiborulásig. Végigkísér hősének életén, megkeresve cselekedeteinek logikai rugóit, de jellemzően elemzi emberi és írói magatartásának kapcsolatait is. Hőse legfontosabb szellemi tulajdonságának a műélvezést tartja. Pekár mint ember és mint művész egyaránt ennek a folytonos művészi magaslaton lévő lelki egységnek a szimbóluma. Nagy kultúrérdeklődés fűződik ösztönös finomságokkal benne, s művészi hite és alakító vágya emelik föl. Finoman határolja el Lázár Bourget lelki és vallási témáinak mélységét és Pékárra tett ösztönző hatását. Valóban, Taine-n át Bourget volt az a francia író, aki nemcsak Pékárra, de a századforduló majdnem minden valamirevaló írójára megtette a maga jótékony szellemi és lelki hatását Justh Zsigmondtól kezdve Pekár Gyulán, Ambrus Zoltánon, Malonyay Dezsőn át egészen Török Gyuláig. Minden finomságra kiterjedő esztétikai beleérzéssel tárja föl azokat a művészi adottságokat és lelki eredőket, amelyek Pekár Gyulából, a Dodó főhadnagy problémátlan írójából a nagyszabású Attila-trilógia mélységes nemzeti és emberi hivatástudatot lehelő alkotójáig vezettek. Pekár Gyulát életében sok támadás érte. Zárkózottnak, gőgösnek érezték kortársai, pedig éppen az ellenkezője volt. Az a férfi volt, aki elveihez és hitvallásához mindhalálig ragaszkodik. Hogy ő is tévedett, esetleg írótársaival szemben is, ez valószínű, hisz emberi dolog, de igaz magyar lelkiségét, jóhiszemű emberi szívét még ellenségei sem vitathatták el. Volt idő, amikor írótársaival szemben több megértést kívántak tőle, amit azonban halandó embertől nem lehet követelni, akinek annyi igaz barátja, de olyan végtelen sok ellensége is volt. Az átértékelési folyamatnak első hírnöke Lázár Béla munkája, amely egyben izgalmasan érdekes olvasmány is, mert mindenhol az élmény varázsával hat, különösen ott, ahol a századvég francia szalonéletét, művészi világát (Munkácsyék), irodalmi problémáit vagy 662 *939 SZEMLÉK az egyszerűség. Pl. ilyen mondatokkal : «Kilenc hosszú évszázad kevés volt ahhoz, hogy Szent István halotti arcát ellárvásítsa», «Mária Terézia egyéniségénél fogva mélyen vallásos nő volt s szerette volna, ha lelkiségének eme vetületét át tudja sugároztatni birodalma valamennyi országaira és népeire», «Már ez a tény előrevetette jövőjének irigyelt árnyékát», «Ezután Bécsen múlott, hogy ... a sokat vitatott kérdést Róma is lepontozhassa* — bajos mit kezdeni. Ebben a tekintetben szerzőnknek még mindig fejlődnie kell s előadásában jobban meg kell barátkoznia a szent egyszerűséggel. Legyen meggyőződve, hogy egy egyszerűen és világosan megfogalmazott mondat mindig jobban leköti az olvasó figyelmét, mint egy szokatlanságával elképesztő fordulat vagy éppen frázis. Említenünk kell még, hogy a szerző helyenkint talán túlozza az események fontosságát. Mivel adatait kizárólag a levéltárak aktáiból veszi és rendszerint nincs módjában az élet realitásaihoz mérni őket, hajlandó úgy venni a szavakat, ahogyan hangzanak. Pedig ez nem mindig kifogástalan eljárás. Pl. nem valószínű, hogy az egri káptalan ellenállása Erdődy püspökkel vagy éppen a királlyal szemben valóban olyan elszánt és kíméletlen lett volna, mint a szerző drámai erejű kifejezéseiből következtethetnek. A barokk korszak hiperlojális szelleme eleve valószínűtlenné teszi ezt. Egyébként tárgyi tévedést mindössze egyet vettünk észre a terjedelmes munkában : a szerző az 1733. évvel kapcsolatban ismételten országgyűlésről tesz említést, holott tudvalevő, hogy III. Károly 1728—29 óta nem tartott több országgyűlést. Az bizonyára csak elírás, hogy 1781-ben VII. Pius pápát említi. Ezen apró szeplők felemlítése azonban mit sem változtat azon megállapításunk igazságán, hogy a külsőleg is tetszetős kiállítású könyv mintaképe a jó monográfiának : sokszempontú, gazdag és változatos tartalmú s minden irányban kimeríti a témát. A közel száz oldalra terjedő oklevéltár csak növeli a munka tudományos hitelét. Balanyi György