Katolikus Szemle 55. (1941)
4. szám - Szemlék - Pénzes Balduin: Zolnai Béla: A magyar biedermeier
barátainak arcképeit is. Nem riad vissza a sötétebb árnyalatok felvetítésétől sem. Látja az irodalom elzsidósodásának veszedelmét — Bródy Sándoron keresztül. Sok jószándék, alapos tudás, a szépnek és a jónak igazi akarása, az élet örömeinek epikureista élvezése — ez jellemzi Justh Zsigmondot és arisztokrata kortársait, akik vele együtt, csaknem kivétel nélkül fiatalon haltak el, elégvé gyorsan szenvedélyeik tüzében. Csak éppen egy hiányzik valamennyiből, a hit melege, a lélek elmélyülése. A kor materialista lelkületének nyomait viselik magukon, ebben a szellemben vitatkoznak Marxról és Schopenhauerről, a kor szociális és gazdasági problémáiról. Lehangoló és sötét az a kép, amit Justh Zsigmond naplójában a századvégi magyar társadalom lelki arculatáról rajzol. Lehangoló, de igaz. Ezért valóságos forrásmunka ez a kiegyezés utáni magyar társadalom ismeretéhez, azonkívül, hogy érdekes olvasmány, igazi lelki élmény is egyben. • Tóth László ZOLNAI BÉLA: A MAGYAR BIEDERMEIER A karácsonyi könyvpiac egyik legszebb könyve, a magyar biedermeier-kutatás-Jtx. nak Lauka munkájával együtt legjelentősebb értéke. Óriási, jórészt eddig alig érintett anyag alapján rajzolja meg a magyar biedermeiert olyan szellemes és kellemes stílusban, hogy alig vesszük észre, hogy tudományos könyvet olvasunk. A könyv jelentőségéhez mérten kissé bővebben foglalkozunk vele. Mivel pedig a szerző sok megállapításával nem értünk egyet, és főként ezekkel foglalkozunk, talán több lesz a bíráló, mint a dicsérő szó. Ez természetesen nem azt jelenti, mintha a műben több volna a bírálni, mint a dicsérni való. Elsőül is a b. külsőt , lakást, bútorzatot, divatot állítja elénk azzal a szeretettel, amellyel szobánk egy régi emlékű, nagyanyáink korát lehelő bútordarabját nézzük. De mintha túlságosan az unokák elfogódottságával, idők folyamán rárakódott hangulati telítettségével nézné a dolgokat és rajzolná olyanoknak, amilyeneknek mi látjuk, és nem olyanoknak, amilyenek valójában voltak. Ebből származik a legtöbb zavaró mozzanat. Vegyük mindjárt magát biedermeier fogalmat. A l. népszerű elképzelés szerint reális életszemléletet, polgári nyugalmat (ominózus hálósapka !), egyszerűséget, sőt az asztal örömeinek s a pipázó semmittevésnek való hódolást jelent. Ennek az elképzelésnek, amit a divatlapok novellistái, rajzolatírói alakítottak ki jórészt idegen minták nyomán, és hagytak ránk örökül, van is komoly alapja. De Zolnai mintha a kelleténél jobban vonzódna a b.-nek ehhez a fogalmazásához. Szívesen fedezi fel pl. a ruházatban a polgári természetesség és józanság jeleit, aminek az ellenkezőjéről könnyen meggyőződhetünk, ha kezünkbe vesszük a korbeli divatlapok divatképeit ; kelleténél jobban hangsúlyozza a piratórium jelentőségét ; tévesen teszi meg a telt idomú, pirospozsgás barna szépséget a b. női ideálnak, mikor irodalomban, festészetben még mindig (sőt Adyig) a szőke és kékszemű, angyalian szótlan és ártatlan, távoli, romantikus szépség járja. Zolnai (igaz, hogy csak zárójelben) említi ezt is, sőt az egyik következő fejezetet egészen ennek a hervadó szépségnek szenteli, majd később a hervatag Csapó Etelkát, Petőfi bájos szőke szerelmét is b. ideálnak mondja. Szerintünk százszor több joggal, mint a molett barnát. A zavart a b. fogalmának kettős értelmezése okozza. Mert van a b.-nek az említettől nagyon is elütő értelmezése, e szerint sok lelki meghasonlást és menekülést, bánatot és nyugtalanságot, szentimentális elvágyódást és beteges érzékenységet és érzelmességet jelent a b. Az irodalmi b., ami Zolnait is elsősorban érdekli, ilyen. Ilyen főként az 1814—48 közti időben, amely minden b. kutatót, Zolnait is főképen foglalkoztatja. (Pedig az évszámokat nem ártana kissé hátrább tolni.) E második fogalmazás szerinti b. embernek már nagyon is jól áll a divatlapok tarka és érzelgős divatja, ne ideálja meg természetesen szőke és hervatag. A második fejezetben a társasági életet jellemzi. Megrajzolja a társadalmi érintkezés specifikusan korjellemző vonásait, s a nemzet megmagyarosodásában vitt fontos szerepét. Szép és igaz sorok. De mikor a márciusi Magyarországról így ír : «A biedermeier nyárspolgár, a pipázó maradi nemes, a cinikus konverzációt folytató uracskáról-holnapra Európa hőse lett» — megint a fentebb elsőnek említett népszerű értelmezést hangoztatja és általánosítja szinte az egész magyarságra. Széchenyi, Wesselényi, Petőfi nemzedékére pedig fő jellemvonásként ez a pipázó biedermeier bélyeg aligha illik. A harmadik részben ahervadása liliomhullás volt a motívum történetét és