Katolikus Szemle 55. (1941)
5. szám - Szemlék - Bírálatok
lélek ábrázolása. Nem pusztán ikonográfiai érdeklődésből teszi, hanem azért, hogy a Szentlélek hitét erősítse, imádását fokozza, kegyelmének befogadására előkészítsen. Ezért az egyházi irodalom legszebb szövegeit gyűjti össze — misekönyvből, más szerkönyvekből, szentatyákból, misztikusokból. Kiállítása elsőrendű ; olvasása tanulságos és léleképítő. —r. Szépirodalom Justh Zsigmond: Ádám. (Regény, Athenaeum, 1941. 120 l.) Justh Zsigmondnak, az érdemtelenül kevésre értékelt realista regényírónknak írói oeuvre-je a nemrég előkerült kéziratai egy részének kiadása révén két új kötettel gyarapodott, amelyek nemcsak Justh írói munkásságának új szempontokból való megvilágítását teszik lehetővé, hanem bizonyos mértékig az író átértékeléséhez is vezetnek. Az egyik posthumus Justh-kötet, az Ádám, regény, az író első regénye, amelyet Kozocsa Sándor rendezett filológus gonddal sajtó alá. Az 1885-ből való alkotás kicsiben és még kissé ziláltan ugyan, de az egész későbbi Justh-féle írásművészetet magában tükrözi. Meséje elnagyolt, mint általában minden Justh-regényé és a kiegyezés utáni falusi intelligencia, a születőben levő magyar polgári középosztály reális rajzát tárja elé. Maga a történet minden mesterkéltsége mellett is egyszerű : egy református lelkészcsalád tragédiája és szétzüllése. A lelkész felesége elcsábítja a körükbe került káplánt és ezzel nemcsak a férj nyugalmát dúlja fel, hanem a lányáét is, aki szerelmes a káplánba és akit a csapás a sírba visz. Lélekben a káplán is összeomlik, bár a falu plébánosa megmutatja neki az egyetlen lehetséges kiutat; az asszony pedig, a vihar okozója, továbbáll a falusi vándorszínészekkel. A regény meséje, mint láthatjuk, meglehetősen naiv, de nem szabad elfelednünk, hogy Justh 22 éves volt, amikor írta. De nemcsak naiv ez a történet, hanem romantikus is, bár ez a sorsromantika mélyen a realizmus talajába van ágyazva. A történeten erősen érzik a csináltság, emberábrázolása azonban már egyenetlenségei ellenére is figyelemre méltó s a későbbi kiváló lélekelemzőt sejteti. Justh realitása már ebben a korai regényében sem zolai, hanem bourgeti értelemben vett realitás, hűvös fővel tett vizsgálódások és eredmények tárgyilagos jellemzése. Hűvösen objektív ez az írás, mint Justh minden regénye, de ugyanakkor kristályosan csillogó, amely ritka jelenség egy önmagától megrészegedett korban. Justh aprólékos gonddal dolgozik és a magyar faj féltése árad ki a soraiból. A regény legjobb két alakja a református káplán és a katolikus plébános figurája, ez utóbbi nemcsak nemes, hanem élettől teljes is, annyira, hogy a későbbi Justhregényekben is bátran megállhatná a helyét. Az Ádámnál sokkal nagyobb meglepetést okozott Justh Zsigmond Naplója, amelyről már megemlékeztünk Szemlénkben. Galambos Gruber Ferenc Pekár Gyula: A kékszakállú herceg. Singer és Wolfner, 2701. Szabó Dezső akkor szerette volna már «pekártalanítani» a magyar irodalmat, mikor Pekár még javában divatozott. Hogy ez mennyire nem sikerült Szabónak, mutatja ez a posthumus novellás kötet. Pekár erényei és hibái az elmúlt korszak irodalmának jórészt közös jegyei. Könnyed, jókaias mesemondás, a szerelmi téma egyeduralma, ú. n. gáláns történetek, melyekben kevés a mélyebb probléma, de viszont ritkán csap át ízléstelenségbe és erkölcstelen írásmódba. Világnézeti tájékozottsága felületes, (arról beszél pl., hogy a középkorban a szerelmet tartották az eredeti bűnnek — persze a katolikusok, holott ez inkább Luther tanításának felelne meg). Unalomig váltogatja a Madonna modellje és a művész szerelmének motívumát. Egypár kalendárium-ízű történet is belekerült ebbe a gyűjteménybe. Dr. Gertrúd von le Fort: A magdeburgi menyekző. Fordította : Ijjas Antal. Szent István-Társulat, 221. A német katolikus szépirodalomnak sok szempontból egyedülálló kiválósága Gertrúd von le Fort: Az Egyház lelkébe, a keresztény élet keresztes misztikájába, a liturgia életformáló értékeibe kevesen hatoltak be oly mélyen a világirodalom nagyjai közül, mint ez a hugenotta családból származó konvertita írónő. Amagdeburgi menyekről Magdeburg 1631-ben történt ostromát tárgyalja. A várost Gusztáv Adolf megbízottja, Falkenberg óbester a Tillyvel való kiegyezés ellen lázítja. A megegyezést Ahlemann Willigis akarja közvetíteni, akiben az írónő a németség nagy lelki problémáját, a hitszakadással kettétört nemzeti egység utáni vágyat jellemzi. Menyasszonya, Plögen Erdmuth benn marad az ostromlott városban, míg őt meggyőződése Tilly táborába viszi. A leány elfogadja sértődöttségében Falkenberg széptevését. Tilly meg akarja