Katolikus Szemle 57. (1943)
3. szám - Szemlék - Bírálatok
bírálatok Hittudományi doktori értekezések A a Deus scientiarum Domintim pápai körlevél máris örvendetes hatásokat hozott létre az egyházi tudományos irodalomban. Fontos intézkedése a körlevélnek, hogy elrendelte a doktori értekezések kinyomatását. Néhány hozzánk beküldött értekezés rövid ismertetése bizonyságot tesz arról, hogy ez az intézkedés hasznára van a magyar teológiai irodalom fejlődésének. Orbán László (Theologia Güntheriana et Concilium Vaticanum. Róma, 1942. 208.) A. Günther (1783—1863) életművének és bölcseleti-hittudományi rendszerének rövid kifejtése után a vatikáni zsinat állásfoglalását ismerteti a güntheri tanokkal szemben. Munkájának értékét a kiadatlan levéltári anyag 1943 SZEMLÉK mór, feketén rejtelmes, szertartóskodó figurája , Sivó Mária döbbenetes alakítása. A férj alapjában száraz, megcsömörlött természetét kissé frissen, önkénytelen könnyedséggel, nem egyszer szelesen — s ennyiben új feleségéhez alkalmazkodólag —, de a nehéz helyzetekben bizony külső rutinossággal adta a Somló István helyére szánt, Kolozsvárról feljött Szakáts Miklós ; még élnie kell mozdulatban, szóértékesítésben és hatásbiztosításban, hogy jó megjelenése, tiszta beszéde és találékonysága igazán érvényesülhessen. Remek alakítással szolgált Bihary József a tanuul erőszakolt, bolondokházától félő félkutya szerepében, és Boray Lajos, mint hidegeszű vizsgálóbíró, szintén kitett magáért. Egy gondolat azonban mégis kikívánkozott belőlünk a sok gondosság és a jó üzleti ötlet láttára : miért zárkózik el a Vígszínház még most is oly mereven az eleven magyar irodalom elől, miért kedvesebb neki egy francia vagy angolamerikai, átírásra szoruló darab valamelyik fiatal magyar író magyar levegőt teremtő színművénél. Talán még ma sincs meggyőződve az irodalmi őrségváltás szükségességéről s inkább marad egy körzet, egy idejétmúlt világszemlélet színháza, mint a szélesen megújuló magyar nemzeti irodalomé? . . . A tömegmulattatás bő kosarába ismét belehullott az irodalom vadkörtefájáról — a Vaszary-testvérek kertjéből — a legújabb fanyar «finom gyümölcs», a közlelkek indítására szánt vígjátékbohózat, állítólag erős «lelki izommunkával» termelt mester muzajgás a hálószoba körül három, egyre hangosabb felvonásban, szerzője ezúttal Vaszary Gábor, címe Udvarolni felesleges (vájjon megbírálni nem felesleges-e?). A szerelem örök téma, a házasság komoly dolog, csak — úgy látszik — az izlés romlik egyre körülötte. Az még nem volna baj, hogy az ötlet fülönfogott — éppen ellentéte Bókay János «Hazudj nekem»-jének, mert kölcsönös megbecsülést és feltétlen őszinteséget kíván a házastársaktól —, nagyobb hiba az, hogy az egész ordítozásig és hancúrozásig fajult kabarézás nélkülözi a kötelező, rejtett írói tanulságot, gátlástalan tréfaötlés, szabados felfogással. Jó, az elmaradt udvarlás — ha már a melák férjnek az az alapelve, hogy csalódása után nem hisz a leányszónak s így nősül — kijár az asszonynak, de miért bizonygatja ezt a szerző olyan «úrilánnyal», aki kis híja, hogy Szilveszterkor nem megy fel egy legénylakásra? A széptevés, a házasság előjátéka kijár a feleségnek, de akkor az miért csókolód o zik a valóságban is régi udvarlójával, bármily mulatságos helyzetek teremnek is ebből? Elszánt mulattató a szerző , minden tréfa jó neki, az első felvonásban a háttérben sorra pofozzák egymást a szereplők, a másodikban Pista bácsi ötletére a megnősült udvarló szűköl a félelemtől, a harmadikban — még mindig ordít a férj — a benfentes cseléd dobálja az ágyneműt és az utazóládát egyéni csatározással (játssza Vaszary Piri). Az utolsó rész, mint hangos bohózat, nem rossz, de — hol az egészből a tanulság, amikor az asszony végülis hazudik, holott komolyan őszinte lehetne ? Itt volna az ideje, hogy a Vaszary -kertek fáit beojtsák. Mert amely fa jó gyümölcsöt nem terem, az — a kritikusoktól — kivágattatik és irodalmi tűzre vettetik. Dayka Margit apró arcfintorai és félszájú mosolyai, ugrabugrálásai inkább üres mókázások voltak, mint szívszerint mulattatók : bár az alaphang tisztességes volt, nem dolgozta ki szerepét. Hajmássy Miklós túlmafjára színezte a férj alakját, külsejével játszott, nem értelmi meggyőzéssel. Pethes Ferenc is unalmas kezd lenni hegyes mokányságával és túlelevenségével : találjon ki már újabb alakot, vagy lessen el az életből. Lehet különben, hogy mindez a gyenge rendezés eredménye volt. Még Greguss Zoltán játszott leginkább vígjátéki stílusban, de ezzel egyedül is maradt. A darab bölcselkedéseiről aztán szó se essék. Nem illik mindent — még a temetőt is — kifigurázni. Udvarolni felesleges lehet, de nemesedni nem felesleges ! Szíva Béla