Katolikus Szemle 1. (1949, Róma)

1. szám - Mihalovics Zsigmond: Se gyökér se lomb?

5ECYÖKÉR LE LOMB? A tavasz ezüst fényözönében sas gvi 11 annak a roaial Campagna girbe-gur­ba olajfáinak új életre sarjadó, dus gyümölcsöt ígérő, finom erezetű levelei. Olyanok ma is, mint egykoron, amikor a kegyelettel ihletett festők Madonnáik átszellemült alakjai mögé hátterül alkalmazták a biblikus hangulatot árasztó olajfa-halmokat. De "öreg csontok" ezek a formátlan törzsű, emberi nemtörődöm­ségtől megviselt, kiszáradtnak látszó, meddőnek vélhető, eltörzsült faagastyá­nok. És mégis fé­nyesek a levelei, mégis megindul tavasszal bennük az élet, még­is gazdag gyümölcs­öt érlelnek. Miért? Mert gyökereik nekik való nedveket húz­nak az ősi földből s finom lombjaik minden lélegzetvétele a napsugárból, a magasságból szivja az éltető erőt. Nem újság ez nekünk magyaroknak, hiszen minket is gyökereink és lomb­jaink táplálnak. A hasa földjében, népünkben gyökerezünk. Nemzeti műveltsé­­günk hagyományaiból és éltető napunk, a kegyelem forrásaiból táplálkozunk.És annál erősebbek vagyunk, minél mélyebben gyökerezünk népben és hazában, s mi­nél gazdagabb lombozat alakítja önértékeinkké mindazt, amit a magasságból, a kultúrából merítünk. Pogány viharok tépték ki sokunkat a hazai földből, messzire vetet­tek s bér gyökereinkhez idegen tájon is sok hazai tapad, gyökérzetünk egy ré­ssé nem tud erősíteni, megújítani minket. A gyökértelenség veszélye fenyeget. Hisszük ugyan, hogy lelki-szellemi gyökereink túlnyúlnak az országok határain, de félő, hogy előbb utóbb mégis érvé­nyesül a távolság iszonyú realitása, s e­lőbb-utóbb felsír a lelkünk a hazai röggel és a haza népével való közvetlen kapcsolat gyötrő hiánya okából. Előbb-utóbb diadalmaskodik a tények lebírhatat­lan ereje a nemes szándék, a hazához való tapadás, a néppel való együttélés akarása felett, ha nem gondozzuk ezeket a gyökereket, nem védjük ezeket a hajszálereket, amelyek révén lélekben, szellemben együtt élhetünk és szenved­hetünk népünkkel, hazánkkal. Gondozzuk és­­védjük e szellemi lelki gyökereket, mert igy leküzdhetjük a gyökértelenség nyavalyáját, mely személyiségünket ki­forgatja magyar jellegéből s kiszakít a magyar közösséghez való tartozásból.E­gyéni és társas életünk mindkét formájában folytassuk a küzdelmet mindaddig s szent pillanatig, ameddig ismét meg nem vethetjük lábunkat a honi földön, amig ismét nem élhetünk a népben és népért, a magyar hazában. Társas életformában a szellemi gyökértelenség elleni küzdelemnek bevált módjai mindenkor és mindenben felkeresni magyar testvéreinket. Velük érezni és gondolkodni. Terheiket s gondjaikat megosztani, őket segíteni.­­He® számitó és ellenszolgáltatást váró, hanem odaadó, cselekvő, késedelmet nem ismerő módon. Hacsak néhány magyar éljen is egy városban községből, egyek legyenek, akik ismerik egymás gondját, viselik egymás terhét. Becsüljék meg egymásban a közösség tudatát és a magyarság ismeretét. Legyenek az egye­temes magyarsághoz való tartozás szellemét éltető s e szent tüzet gondost egész emberek. Ha számosan élnek egy közületben, legyen gondjuk arra, hogy legyen magyar szentmise, ahol magyar nyelven olvassák fel a szent leckét és evangéli­umot, legyen magyar szent beszéd, az egyházi és nemzeti hagyományok megélése, a legyen - hacsak lehet magyar óvoda, iskola, továbbá önmaguknak és gyermeke­iknek a magyarság ismeretében és a magyar élet égető kérdéseiben rendszeresen -közös megbeszé­lésekhez kapcsolódó­­ tovább­képzése. Egyéni életünkben a szellemi gyökértelenség elleni küzdelem elenged­hetetlen módja: szellemileg együttélni a magy­ars­ággal. Lé­lekben csak azok éltet­nek együtt, akiknek szellemi mivolta ugyanazzal a lelkiséggel válaszol a kül­­­világ ugyanazon jelenségeire. Lelkiségünk ma rég a hazában élő igaz magyarok

Next