Katolikus Szemle 1. (1949, Róma)
1. szám - Mihalovics Zsigmond: Se gyökér se lomb?
5ECYÖKÉR LE LOMB? A tavasz ezüst fényözönében sas gvi 11 annak a roaial Campagna girbe-gurba olajfáinak új életre sarjadó, dus gyümölcsöt ígérő, finom erezetű levelei. Olyanok ma is, mint egykoron, amikor a kegyelettel ihletett festők Madonnáik átszellemült alakjai mögé hátterül alkalmazták a biblikus hangulatot árasztó olajfa-halmokat. De "öreg csontok" ezek a formátlan törzsű, emberi nemtörődömségtől megviselt, kiszáradtnak látszó, meddőnek vélhető, eltörzsült faagastyánok. És mégis fényesek a levelei, mégis megindul tavasszal bennük az élet, mégis gazdag gyümölcsöt érlelnek. Miért? Mert gyökereik nekik való nedveket húznak az ősi földből s finom lombjaik minden lélegzetvétele a napsugárból, a magasságból szivja az éltető erőt. Nem újság ez nekünk magyaroknak, hiszen minket is gyökereink és lombjaink táplálnak. A hasa földjében, népünkben gyökerezünk. Nemzeti műveltségünk hagyományaiból és éltető napunk, a kegyelem forrásaiból táplálkozunk.És annál erősebbek vagyunk, minél mélyebben gyökerezünk népben és hazában, s minél gazdagabb lombozat alakítja önértékeinkké mindazt, amit a magasságból, a kultúrából merítünk. Pogány viharok tépték ki sokunkat a hazai földből, messzire vetettek s bér gyökereinkhez idegen tájon is sok hazai tapad, gyökérzetünk egy réssé nem tud erősíteni, megújítani minket. A gyökértelenség veszélye fenyeget. Hisszük ugyan, hogy lelki-szellemi gyökereink túlnyúlnak az országok határain, de félő, hogy előbb utóbb mégis érvényesül a távolság iszonyú realitása, s előbb-utóbb felsír a lelkünk a hazai röggel és a haza népével való közvetlen kapcsolat gyötrő hiánya okából. Előbb-utóbb diadalmaskodik a tények lebírhatatlan ereje a nemes szándék, a hazához való tapadás, a néppel való együttélés akarása felett, ha nem gondozzuk ezeket a gyökereket, nem védjük ezeket a hajszálereket, amelyek révén lélekben, szellemben együtt élhetünk és szenvedhetünk népünkkel, hazánkkal. Gondozzuk ésvédjük e szellemi lelki gyökereket, mert igy leküzdhetjük a gyökértelenség nyavalyáját, mely személyiségünket kiforgatja magyar jellegéből s kiszakít a magyar közösséghez való tartozásból.Egyéni és társas életünk mindkét formájában folytassuk a küzdelmet mindaddig s szent pillanatig, ameddig ismét meg nem vethetjük lábunkat a honi földön, amig ismét nem élhetünk a népben és népért, a magyar hazában. Társas életformában a szellemi gyökértelenség elleni küzdelemnek bevált módjai mindenkor és mindenben felkeresni magyar testvéreinket. Velük érezni és gondolkodni. Terheiket s gondjaikat megosztani, őket segíteni.He® számitó és ellenszolgáltatást váró, hanem odaadó, cselekvő, késedelmet nem ismerő módon. Hacsak néhány magyar éljen is egy városban községből, egyek legyenek, akik ismerik egymás gondját, viselik egymás terhét. Becsüljék meg egymásban a közösség tudatát és a magyarság ismeretét. Legyenek az egyetemes magyarsághoz való tartozás szellemét éltető s e szent tüzet gondost egész emberek. Ha számosan élnek egy közületben, legyen gondjuk arra, hogy legyen magyar szentmise, ahol magyar nyelven olvassák fel a szent leckét és evangéliumot, legyen magyar szent beszéd, az egyházi és nemzeti hagyományok megélése, a legyen - hacsak lehet magyar óvoda, iskola, továbbá önmaguknak és gyermekeiknek a magyarság ismeretében és a magyar élet égető kérdéseiben rendszeresen -közös megbeszélésekhez kapcsolódó továbbképzése. Egyéni életünkben a szellemi gyökértelenség elleni küzdelem elengedhetetlen módja: szellemileg együttélni a magyarsággal. Lélekben csak azok éltetnek együtt, akiknek szellemi mivolta ugyanazzal a lelkiséggel válaszol a külvilág ugyanazon jelenségeire. Lelkiségünk ma rég a hazában élő igaz magyarok