Katolikus Szemle 2. (1950, Róma)
1. szám - Nagy halottaink - S. F.: Trikál József. Lelkiismeretvizsgálat egy magyar pap-filozófus halálára
42 NAGY HALOTTAINK TRIKÁL JÓZSEF (1873-1950) Lelkiismeretvizsgálat egy magyar pap-filozófus halálára. Február közepén Trikál József dr., a Pázmány Péter Egyetem hittudományi karának volt tanára, csendesen, ahogy élt, eltávozott az élők sorából. Elmélyedő, visszavonult, komoly papi élet után 77 esztendős korában fejeződött be földi pályája: igazi érett gyümölcsként hullott le a fáról. A halál hirtelen tört reá, de nem okozhatott nála meglepetést, sőt valószínűleg egész lénye örömmel üdvözölte ezt a döntő változást. Alig képzelhető ugyanis nagyobb ellentét, mint az, amely Trikál Józsefet az otthoni lármás világtól elválasztotta. Ő a szerénység mintaképe volt: borzadással tölthette el lelkét az az uralom, amely napról-napra harsogóbb és napról-napra üresebb hangokat keres önmaga dicsőítésére. A mélybenéző öreg tudós valóságos testi fájdalmakat érezhetett, amikor a durvaság és szervezett erőszak fokozódó rikácsolással az emberi boldogság fölülmúlhatatlan korszakaként kelleti magát. Legtisztább érzéseibe marhatott bele az a tény, hogy hazájában a munkát éltető belső érzületet már semmibe sem veszik, hanem helyette nyers számítások és körmönfont százalékösszehasonlítások szerint teremtenek a vak pártlelkesedés növelésére újabb és újabb nagyságokat : elkezdik a durva politikát kiszolgáló úgynevezett « valóságot » ábrázoló bérencművésznél s folytatják le egészen az ország első fejősgulyásáig. Ha valaki látta és érezte, mennyi korlátoltság és műveletlenség rejtőzik ebben az új rendben, hát elsősorban Trikál József volt az, hiszen egész életén keresztül fáradsággal, türelemmel, lelkületének állandó finomításával igyekezett a szellem birodalmába behatolni. Életét áldozta erre a munkára s valóban semmivel sem lehetne őt oly pontosan jellemezni, mint hogy személyének teljes háttérbeszorításával, az egyéni érdemek, munkák, erőfeszítések szándékolt rejtegetésével, a fecsegő és szeszélyes közélet tartózkodó kerülésével szolgálta élethivatását, a keresztény bölcselet művelését. Hallgatóin és szűk baráti körén kívül kevesen érintkeztek vele, külső szerepléséről szinte soha sem lehetett hallani. Trikál neve ismeretlen férfiút jelölt még olyan társaságokban is, ahol egyébként papok sűrűn megfordultak. Megismeréséhez egyetlen út vezetett: könyveit kellett elővennünk. E könyvek eleinte lassúbb ütemben jelentek meg, később a húszas-harmincas években az élete delét túllépő tudós mind sűrűbben bocsátotta közre elmélkedéseinek gyümölcseit. Szándékosan irjuk elmélkedéseinek gyümölcseit, mert Trikál könyvei elmélkedésekből születtek meg. Nem volt módszeres kutató, aki beletemetkezett volna egyetlen kérdésbe s ennek vonatkozásait boncolgatta volna szívtelen alapossággal évtizedeken át. Nem lángolt benne az a vitatkozó szenvedély sem, amely éles szemmel megpillantja ellenfeleit s az elfogadhatatlan nézetek ellen szenvedélyes harcot folytat. Rendszerezőnek sem nevezhetjük őt: nem gyűjtögette össze lassú munkával a kutatás eredményeit s nem jött az egységes földolgozás ügyességével segítségünkre. Trikál írásai elmélkedő lelkialkatot árulnak el. Ha olvasásukba fogunk, nyomban érezzük, hogy szerzőjük csak akkor nyúlt a tollhoz, amikor a tárgyalt kérdésre nézve benső rágódások után eljutott a világos fölismerésig. Ezért mindig a magasból tekint le, fölénnyel és biztonsággal mondja ki véleményét, szellemi munkája semmi különösebb izgalmat nem árul el. Leggyakoribb, szinte állandó írói magatartása a bölcs ítélkezés. Megállapít, gondosan felfedi a bonyolultabb összefüggéseket, majd velős s áttetsző mondatokban fejti ki, hogy mit kell tartanunk a felvetett kérdésről. Kétely, ingadozás, keresés, bizonytalankodás, vagy olyan homály, amely a részletekben való eltévelyedés következtében jött volna létre, az ő munkáiban sohasem található. Legföljebb az okoz néha zavart, hogy az egymás mellé sorakozó határozott szentenciák között mi nem látjuk mindig oly élesen az összefüggéseket, mint ahogy azokat az író megpillantotta. Ne feledjük: Trikál pályájának első hosszabb állomása a hittanárság volt. Könnyen föltehetjük, hogy itt izmosodott meg szellemének eme tulajdonsága. Az ifjúságnak az igazságot kellett nyújtania világos tömör és határozott fogalmazásban. Elméje mélyén azonban nála is izguló, rendkívüli, igazi filozofikus érdeklődés dolgozott. Az élettől visszavonult pap különösen vonzódott az újabb filozófia leginkább vitatott kérdéseihez. Az élet a maga titokzatos működésével, a célratörekvés és az ösztön hatalma, a gondolkodás sajátos munkája, az élet elemi tevékenységeinek és szellemi mivoltunknak egymásbafonódása, viszonyunk a külső világhoz feszült figyelést tartottak ébren benne. Amikor a század elején néhány nevesebb gondolkodó, elsősorban a francia Bergson, kiábrándulva a számok, a logikai törvények és a tiszta tudomány jégvilágba zárt nagyképűségéből, mohó és üde szenvedélyességgel kereste az élő valóság minél tökéletesebb megismerését, Trikál benső ujjongással fordult az új kezdeményező felé. Nyomban észrevette, hogy az eszmékbe és rideg törvényekbe temetkező gőggel együtt a hitetlenség is összeomlóban van. Számított reá, hogy a gondolati összefüggésekbe nem szorítható élő és tudatos valóság kutatása előbb vagy utóbb fel fogja szabadítani azokat a lelki irányulásokat is, amelyek végül az Istenhez vezetnek. A nagyobb nyilvánosságnak szánt első művében, az Egység Felében, amely a világháború előtt az Élet könyvei között jelent meg, már ezt a gondolatot tárgyalja. Igyekszik megállapítani azokat a szálakat, amelyek a kibontakozó új irányt a hagyományos keresztény gondolkodáshoz fűzik. Kifejezi egyszersmind reményét is, hogy ez a találkozás a kereszténységgel be fog következni. Trikál jóslata akkor merésznek tetszhetett. Ma már tudjuk.