Katolikus Szemle 9. (1957, Róma)
4. szám - Simonfay Ferenc: Nemzeti kommunizmus?
gok, elsősorban az USA iránt. Mindebből arra a következtetésre s megoldási lehetőségre jut, hogy az Egyesült Államoknak olyan, elsősorban gazdasági kapcsolatokat kellene kiépítenie a népi demokráciákkal, hogy egy « harmadik erő » alakulhasson ki, mely semlegesítené az URSS eddigi közvetlen befolyását a kérdéses népek életében és elfogadhatóbbá tenné számukra jelenlegi kormányzatukat. A cikkek értelme és sugalmazásuk lényege végeredményben az, hogy a népi demokráciákban a kommunizmus gazdasági és szociális szempontból még a fejlődés stádiumában van, melyből fokozatosan kialakul majd egy magasabb életszínvonal; voltaképpen a jelenlegi állapotok sem olyan elviselhetetlenek, amint egyesek állítják és a rendszer, bizonyos könnyítésekkel, tulajdonképpen megfelel az ottani népek igényeinek. De nemcsak Salisbury és nyugati kollégái, hanem újabban sokkal súlyosabb politikai tényezők is, úgy tűnik, már teljesen elfeledkeztek Berlinről, Poznanról és Budapestről, és a két Sputnik szuggesztív hatására igyekszenek derűsebb színekben látni az elnyomott népek tragédiáját. Szabadságjogokat és a demokrácia elveit mellőzve ismét a koegzisztencia szellemében keresik a maguk szempontjából legkellemesebb megoldást és nemcsak a közvéleménnyel, hanem az érdekeltekkel is azt az életformát akarják elfogadtatni,, amely ellen a német, lengyel és magyar munkásság nemrég még vérét áldozva küzdött. Félreértés ne essék: minden józan ember egyetért abban, hogy a nyomorban élő rabnemzetek sorsának bármily kis enyhülése megmentheti őket a jövő számára, ha azonban a könnyebb sorsára a szabad nemzeti lét feláldozása és a nemzet fejlődésképes hagyományaitól és szellemétől idegen életforma elfogadása, a megalkuvás egyet jelent a hazaárulással. De nézzük gyakorlatilag a kérdést: Hozna-e megoldást a jelenlegi status quo rögzítése mellett a népi demokráciák gazdasági megsegítése? Elsősorban is semmi biztosíték sincs arra, hogy a népi demokráciák kormányai nem fogják eladni vagy hadianyagért elcserélni a külföldi segítséget. A magyar forradalom alatt és után is a külföldi segély nagy része nem a kórházaknak és az éhezőknek, hanem a pártnak és a párt létét biztosító szervezeteknek jutott. De ha optimista álláspontra helyezkedünk is ebben a kérdésben, még mindig nagyon is kétséges, hogy gazdasági segéllyel ki lehet-e építeni egy « semleges harmadik erőt ». Ez a mai nemzetközi helyzetben egyáltalán nem valószínű. Jó példa erre Tito esete, aki hosszú éveken keresztül óriási külföldi segélyekben részesült. A kérdés ismerői szerint a magyar gazdasági helyzet a forradalom előtt jobb volt a jugoszlávénál, jóllehet Magyarország nem kapott nyugati segélyt. Tito tehát a gazdasági segítséget minden bizonnyal nem a szociális jóllét emelésére, hanem a nehézipar és a hadsereg fejlesztésére fordította. Tito nyugati batrájtkozása végeredményben csakis a szovjet tömb érdekeit szolgálta, mert a feltétel nélkül adott nyugati segély egyrészt a Szovjetuniót mentesítette Tito eltartásától, másrészt katonailag felszerelte a Nyugat egyik ellenfelét. Tito példája tehát Salisbury javaslata ellen szól. A népi demokráciák gazdasági megsegítésének egy « harmadik erő », mások nyíltabb megfogalmazása szerint a « nemzeti kommunizmus » kialakítása volna a célja. Vannak nyugaton, az emigránsok körében is, akik az oroszoktól való függő viszonyból és az abszolút totalitarizmusból a kivezető utat ebben az új kommunista rendben látják, amely a kommunista szociális és gazdasági rendet fenntartva, s a szovjet tömb keretén belül, de bizonyos belpolitikai és gazdasági autonómiával a nemzet sajátos életviszonyaihoz alkalmazná a kommunizmust. Nem kétséges, hogy az ilyen belső változás, főleg ha a gazdasági helyzet javulásával járna, csökkentené a belső elégedetlenséget. Tegyük fel, hogy Moszkva — bár annakidején Benes, Massaryk, Dimitrov és Rajk hasonló kísérleteit nem tűrte el — valamely okból hozzájárulna ahhoz, hogy a népi demokráciákban a kommunizmusnak ez az új formája alakuljon ki. De mit jelentene gyakorlatilag egy-egy kis nép számára ez a változás? Talán lemondana Moszkva azokról a gazdasági előnyökről, amiket egyoldalú kereskedelmi szerződésekkel biztosított? Lemondana a magyar uránról, alumíniumról, olajról, az öt hajógyár folyami és tengeri hajóiról valamint egyéb ipari és mezőgazdasági termékeikről, amelyeknek olcsó szállítása nemcsak a szovjet blokk keretén belül, hanem a Közép- és Tá-