Katolikus Szemle 10. (1958, Róma)
1. szám - Tizedik évünk elé
TIZEDIK ÉVÜNK ELÉ Tíz esztendő a hontalan életben nem csekély idő. S ha külföldi magyar folyóirat lép tizedik évébe, főleg olyan természetű, amely nem a napi politika eseményeivel és emigrációs házi perpatvarokkal foglalkozik, vagy valamely politikai csoport programját hirdeti, még kevésbé az. Ma könnyebb a felszínen élni és írni, mert az átlagos olvasó sem akar elmélyedni, s a hontalan magyar gyökértelensége, megélhetési gondjai, vagy szellemi távlatának korlátoltsága miatt szintén hamarabb nyúl az igénytelenebb szellemi táplálék után. Azt nem is említem, hogy milyen kevesen vannak, akik az értékes magyar írásért áldozni is hajlandók volnának. Ennek ellenére a Katolikus Szemle megérte tizedik évét, s nyugodtan mondhatjuk, hogy az első két év lendülete után bekövetkezett rövid válságot kiheverve, mind tartalom, mind pedig kiállítás tekintetében méltó képviselője a keresztény magyar gondolatnak. Hivatásunk pontosan ez: a keresztény magyar gondolat képviselete a hontalan magyarság körében. Programunk tíz éve változatlan: keresztény szellemben foglalkozunk korunk vallási, világnézeti, kulturális és társadalmi kérdéseivel, valamint a hazai és külföldi magyar élet problémáival. Ezt a hivatást különösen jelentőssé teszi az a tény, hogy odahaza az elmúlt tíz évben a katolikus sajtónak egyre szűkebben jutott a papír s kitűnő írógárdája ellenére sem képviselhette, — főként világnézeti vonalon nem — a keresztény eszméket azzal a nyíltsággal és eréllyel, amely a gondolat- és sajtószabadság elvét tiszteletben tartó országokban tulajdona. A történelmi materializmus tétele szerint a kereszténység lejárt gazdasági rendszerek ideológiai felépítménye, a keresztény gondolat tehát idejétmúlt, elöregedett tudománytalan. A marxista gyakorlat azonban maga bizonyítja a marxista tétel hamisságát, amikor erőszakkal fojtja el a katolikus sajtót, mert tudja jól, hogyha nem tenné, kinyilvánulna annak eszméiből sugárzó ereje és hódító dinamikája, s ezzel csattanósan rácáfolna minden ellenkező állításra. Ám az otthoni helyzeten mi nem tudunk változtani. Amit tehetünk ez: hűségesen helytállunk keresztény magyarságunk mellett és továbbra is hirdetjük magyar nyelven a keresztény gondolatot. Meggyőződésünk, hogy egy új világ születésének gyötrelmeiben vajúdó korunkban, — mert új világ van születőben, a modern természettudomány és technika eredményeinek hatására kibontakozó humanista jelszavú egyetemes kultúra és nemzetközi társadalom új világa — e vajúdó korban tehát a keresztény eszmék tiszta fénye és építő ereje őriz és termékenyít meg minden igaz emberi értéket s biztosítja az emberiségnek a földi békét, a személyi szabadságot, az egészséges haladást s mindezek koronájaként Isten örök barátságát. Katolikusok vagyunk, a szó eredeti s nem csak vallási értelmében. Hiszünk Babitssal « a nemzeteken felülálló, egész világnak szóló katolikus igazságban». A nemzetek mellé ma a társadalmi osztályokat és az ideológiákat is ide kell írnunk, mert az igazság ezeknek sem monopóliuma. Valljuk az egyetemes igazságot a részlet-igazságok fanatikusaival szemben; azt az egyetemes igazságot, amely a lét és a világ teljes valóságát, az összes bennünk és kívülünk létező értéket felöleli. Valljuk, hogy a teljes valóság nemcsak a test, hanem a lélek is, nemcsak az anyag, hanem a szellem is; nemcsak a kultúra, hanem az erkölcs is; nemcsak a tudomány, hanem a vallás is; nemcsak a világ, hanem az örökkévalóság is; nemcsak az ember, hanem minden érték örök foglalataként és az ember boldogságának beteljesedéseként az Isten. Nyitott szemmel akarunk a világban állni s nyitott lélekkel akarunk befogadni minden igazi értéket, de valljuk az értékek változtathatatlan rendjét: a test a lélekért, az anyag a szellemért, a kultúra és tudomány végső fokon a vallásért és az erkölcsért van, mert az ember Istenért, Isten szolgálatára alkotott teremtmény. « Minden a tiétek. — kiáltja Szent Pál — akár a világ, akár az élet, akár a halál, akár a jelenvalók, akár az eljövendők: minden a tiétek, de ti Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig az Istené». Tévedés volna azonban mindezt úgy értelmezni, hogy katolicizmusunk valami szétfolyó univerzalizmus, az intellektuális humanizmusnak jámbor hangszerelésű utópiája. Szó sincs róla. A mi egyetemes igazságba vetett hitünknek világos, pontosan meghatározott, emberi formákba testet öltött kifejezője van. A végső, üdvözítő igazságnak felismerhető módon kell megjelennie a világban. Isten ezt az igazságot egyszülött Fiában, Jézus Krisztusban nyilatkoztatta ki, s az ő igazságát csak egy intézmény képviseli és hirdeti tévedhetetlenül a világban: a katolikus Anyaszentegyház. Mindazonáltal le kell szögeznünk, hogy ez a hitünk — még ha kívülállónak úgy tűnnék is