Katolikus Szemle 13. (1961, Róma)
1. szám - ESZMÉK ÉS MŰVEK - Várady Imre: Tollas Tibor munkássága és versei
belga, kanadai és egyesült államokbeli barátok támogatják. Ugyancsak jelentős teljesítmény volt hogy, 1957-ben lehetővé vált a szabadságharcos magyar írók első együttes irodalmi jelentkezése a Füveskert című verskötettel, melyből rövidesen egy országos visszhangot keltett német, majd olasz, orosz és svéd nyelvű antológiák készültek. A Füveskert ifjú költői közül többen ma már emigrációs irodalmunk legjobbjai közé emelkedtek és önálló kötetekkel igazolják, hogy elindítójuk avatott szeme helyesen ismerte föl bennük a jövő ígéreteit. Helyénvaló itt annak megemlítése is, hogy ahol a hontalan magyarok valamelyik csoportja problémáink megvitatásának, lelkiismeretvizsgálatnak, szorosabb összefogásnak szükségét érzi és szélesebb körű összejöveteleket rendez, a Nemzetőr gárdájának legtöbbször Tollas Tibor a szószólója és saját egyéniségével és élete példájával tetézi munkatársai állásfoglalásának súlyát. Végül pedig el nem hallgatható tény, hogy amerikai testvéreink szívéhez a magyar szó varázsával ma senki nála közelebb nem férkőzött. E sokirányú siker azonban szüntelen nagy áldozatokat követelt Tollastól. Bátor kezdeményei életbentartásának, továbbfejlesztésének terhe idővel mindinkább saját vállára nehezedett s egyre szűkebbre szorította egyéni élete külső-belső határait, elvonta a maga és családja jövőjének munkálásától és megfosztotta — nem egyszer hosszú hónapokon át — a költői alkotás boldog óráitól. Hogy bele nem fáradt az örökös lemondásba s szét nem törte a maga köré emelt munkabörtön rácsait, csak gránitkemény hitének és lankadatlan építőakaratának köszönhető. Rajongónak lehetne nevezni, ha e szóban nem lappangana a beteges túlzás jelentése is. De Tollas Tibor maga a duzzadó egészség, s törekvéseiben semmi sem bizonyult túlzottnak, hiszen amibe belefogott, azt mind meg is valósította. Az emberek bizalmát, rokonszenvét, segítőkészségét, amire tervei kiviteléhez lépten - nyomon szüksége van, éppen azzal hódítja meg, hogy nem ábrándokat kerget, csak másoknál messzebbre néz és távoli lehetőségek felé is reális, járható utakat jelöl ki. Amikor « a nagy magyar kalákához » munkásokat toboroz, nem hallgatja el a várható nehézségeket, de a leküzdésükben s a majdani eredmény elégtételében rejlő gyönyörűséget, melynek előérzete őt magát csordultig tölti el, szuggesztív erővel át tudja sugározni a hűvösekre, kétkedőkre, fáradtakra is. Mert nincsen szava, cselekedete, melyre a személyes érdek leghalványabb gyanúja is árnyékot vethetne, s ami póztalan, egyszerű, gátlástalanul nyílt egyéniségét még megvesztegetőbbé teszi: a hiúság is annyira hiányzik belőle, hogy másoknak e gyakori gyöngéjével sem számol mindig kellőképpen. «Ez az ember — mondta róla egyszer egy bölcs gazdag — a becsületességnek vagy megszállottja vagy sznobja, ami munkája értékének és erkölcsi hatásának szempontjából végül is egyre megy ». Ám aki közelebbről ismeri Tollast, a sznobság fogalmát sehogy sem tudja vele kapcsolatba hozni. A sznob — még legelőkelőbb formájában is — mindig valami belső bizonytalanságot, alsóbbrendűségi érzést, kielégítetlenséget leplez, sőt túlkompenzál. Tollasban ilyesminek nyoma sincs. Sem erényeit, sem gyengéit nem fitogtatja, kiegyensúlyozott lélek, átlátszó, mint a kristályüveg, magabiztosan járja útját, a tiszta lelkiismeretű emberek derűje, melege, természetes jóhiszeműsége árad belőle. S az ember és a költő tökéletesen egy benne, miként azt most megjelent első kötete tanúsítja. Verseinek is, mint előszavának legszembeötlőbb megkülönböztető jegye a korlátlan