Katolikus Szemle 14. (1962, Róma)
1. szám - ESZMÉK ÉS MŰVEK - Tóth László: Magyar heraldika - Vörös Látóhatár
denütt a keresztény világon. A svéd városok közül még Upsala és Linköping is tartottak fenn alapítványi diákotthonokat Párisban, amelyekről szintén szó esik a könyvben. A Szerző által először közölt eredeti okmányok révén fény derül ezeknek a svéd diákotthonoknak az életére, a velük kapcsolatos gazdasági kérdések során pedig sok eddig ismeretlen név. Sok párisi helytörténeti adat kerül felszínre, és ezek segítségével a Szerzőnek sikerül megállapítania a ma már eltűnt épületek pontos fekvését a középkori Quartier Latin útvesztőiben. Közvetlen magyar vonatkozású adata ennek a példás feldolgozású kötetnek ugyan nincsen, de hasznos analógiául szolgálhat magyar vonatkozásban is, hisz a XII. sz. második felétől kezdődően számos magyar tanuló és tanár is megfordult Párisban— gondoljunk csak Anonymus mesterre — ahol életkörülményeik nem sokban különböztek az Északról jött társaikétól. PÁLINKÁS LÁSZLÓ Magyar heraldika L'heraldique hongroise címen jelent meg Lausanneban Vajay Szabolcsnak az « Archives héraldiques suisses» és az «Archivium Heraldicum» folyóiratokban publikált cikkeinek együttes különlenyomata. A nagy formátumú, húsz oldalra terjedő, bőséges bibliográfiai anyagot nyújtó szaktanulmány jól megválasztott illusztrációkkal bemutatja a magyar heraldika érdekességeit a honfoglaló családok címereitől kezdve a tizenhatodik századig. Érdeme, hogy világosan rámutat a címerekben előforduló sajátos magyar elemekre. TÓTH LÁSZLÓ Vörös Látóhatár 1961 januárjában — a fiatalabb és egészségesebb irányzat győzelmének ellenére — újra megjelent a « régi » Látóhatár, rózsaszínűbben, mint valaha. Az első számot a maga egészében a két szerkesztő, Horváth Béla és Vámos Imre írta. Később jelezték anyagi forrásukat is, de a lap tartalma sokkal messzebb mutatott: arrafelé, ahová jól végzett munkájuk tudatában el is mentek. Nem írhatjuk hazafelé, mert ha Magyarországra mentek is, nem a magyar nép várta őket. A budapesti rádió azóta már jelentette, hogy Horváth Béla, « a katolikus költő hazatért». Attól a közismert ténytől eltekintve, hogy egy költőt nem az tesz katolikussá, hogy milyen sűrűn emlegeti Krisztust és a szenteket, maga Horváth Béla már 1961 januárjában kifejezetten megcáfolta nemcsak azt az állítást, hogy katolikus költő, hanem azt is, hogy egyáltalán katolikus keresztény. Ezt írta a Látóhatár említett számának 47 lapján: «Kibontakozásomat megkönnyítette, hogy a kereszténységet és főként a katolikus Egyházat most már mint történeti tényt ítéltem meg és tanítását mint üdvrendszert már nem fogadtam el». Ezek után kár volna papírt pazarolnunk azoknak a sötét vádaknak megcáfolására, amelyekkel azóta megjelent írásaiban a kereszténységet ülette. Ma már tudjuk, hogy amit írt, azt Júdás-pénzen és Júdás-szándékkal írta. Ennél csak az a súlyosabb, hogy ő, aki mindig üldözöttnek érezte magát s az üldözöttekért szavalt, most üldözött hazai egyház üldözőinek fogja bérbeadni a tollát, íróember súlyosabban nem ítélheti el önmagát. SZERKESZTŐSÉG 79