Katolikus Szemle 25. (1973, Róma)
3–4. szám - ESZMÉK ÉS MŰVEK - Várady Imre: 1848–49 a világirodalomban
csak az ateista J.-P. Sartre-tól, vagy az alapjában véve pogány M. Heideggertől határolta el magát, hanem még K. Jasperstől is, akinek filozófiájában pedig sok rokonszenves, a sajátjával közös elemet talált. G. Marcel filozófiáját a belga jezsuita, Roger Troisfontaines elemezte legteljesebben De l'existence á l'Être c. kétkötetes monográfiájában. (Első kiadása 1953-ban, új bővített kiadása 1968-ban jelent meg a Nauwelaerts kiadónál, Louvain-Párizs). Ehhez a munkához maga Marcel írt « levél-bevezetőt ». Itt többek között ezt olvassuk: « Ez a munka végül is megvalósítja azt..., amit én magam akartam megcsinálni. Ön végtelenül világos és hozzáférhető, ugyanakkor tökéletesen hűséges is ». Hűségesen a szókratészi módszerhez, Marcel nem alkot eszmerendszert, hanem kérdez, keres, új távlatokat nyit, új fénybe állítja az emberi valóságot. « Kezdettől fogva szinte megragadhatatlan eszmék körül forgok, amelyeknek szeretnék testet adni, — írja valahol. Úgy tűnik, csak akkor fejezem be küldetésemet a földön, amikor ez sikerül ». Ez a küldetés abban állt, hogy értelmet adott a láthatatlannak, a halálnak, a halhatatlanságnak, rányitott a lét misztériumára, amelyet ezek a szavak sejtetnek: jelenlét, szeretet, reménység. Gabriel Marcel 1973. október 8-án húnyt el párizsi lakásán. Elment ama « másik királyság felé », ahol szerettei várták. Az élet alkonyán láthatatlanul körülveszik a hajdani gyermeket mindazok, akik kedvesek voltak neki, elsősorban korán elhúnyt anyja, és ez a megszámlálhatatlan sereg láthatatlan, remegő boltíveket képez: alattuk halad el, egyre inkább meghajolva, mint valami katedrális ívei alatt, vagy miként a mély óceánok fenekére hatoló búvárok, míg csak térdre nem ereszkedik, és le nem fekszik, hogy meghaljon. Akkor az ember elszakad a világtól, elszakad önmagától is, kiszakad a számkivetés világából, és mindent elnyel a Szeretet. SZABÓ FERENC 1848-49 A VILÁGIRODALOMBAN GLORIA VICUS 1848-49. Szabadságharcunk a világirodalomban. Szerk. Tollas Tibor, Nemzetőr, München, 1973, 352 old. Mélységesen megindító ennek a könyvnek időszerűtlensége ellenére való megjelentetése. Ma, mikor a legjobb esetben a holdrakéták és a futurológia problémái érdekesek, különben pedig a képzőművészetben, zenében, irodalomban a múlttal való gyökeres szakítás a jelszó, s a tehetségtelenek, szélhámosok és kóros elmék tobzódnak az ún. szellemi életben, szinte magában álló lelkesedést és hitet bizonyít, hogy valaki Petőfi és Kossuth nemzedéke áldozatának és dicsőséges elbukásának nemzetközi visszhangját elsárgult könyvek sírboltjaiból feltámasztani próbálja. Mai írástudóink közül Tollas Tiboron kívül nem tudnék senki mást, aki ekkora fáradságot követelő és szerény sikert igérő munkára vállalkozott volna. A hatalmas antológia puszta nyersanyagának ösze