Katolikus Szemle 25. (1973, Róma)

3–4. szám - ESZMÉK ÉS MŰVEK - Várady Imre: 1848–49 a világirodalomban

csak az ateista J.-P. Sartre-tól, vagy az alapjában véve pogány M. Heideggertől határolta el magát, hanem még K. Jasperstől is, aki­nek filozófiájában pedig sok rokonszenves, a sajátjával közös elemet talált. G. Marcel filozófiáját a belga jezsuita, Roger Troisfontaines ele­mezte legteljesebben De l'existence á l'Être c. kétkötetes monográfiá­jában. (Első kiadása 1953-ban, új bővített kiadása 1968-ban jelent meg a Nauwelaerts kiadónál, Louvain-Párizs). Ehhez a munkához maga Marcel írt « levél-bevezetőt ». Itt többek között ezt olvassuk: « Ez a munka végül is megvalósítja azt..., amit én magam akartam megcsinálni. Ön végtelenül világos és hozzáférhető, ugyanakkor töké­letesen hűséges is ». Hűségesen a szókratészi módszerhez, Marcel nem alkot eszme­rendszert, hanem kérdez, keres, új távlatokat nyit, új fénybe állítja az emberi valóságot. « Kezdettől fogva szinte megragadhatatlan esz­mék körül forgok, amelyeknek szeretnék testet adni, — írja valahol. Úgy tűnik, csak akkor fejezem be küldetésemet a földön, amikor ez sikerül ». Ez a küldetés abban állt, hogy értelmet adott a láthatatlan­nak, a halálnak, a halhatatlanságnak, rányitott a lét misztériumára, amelyet ezek a szavak sejtetnek: jelenlét, szeretet, reménység. Gabriel Marcel 1973. október 8-án húnyt el párizsi lakásán. Elment ama « másik királyság felé », ahol szerettei várták. Az élet alkonyán láthatatlanul körülveszik a hajdani gyermeket mindazok, akik ked­vesek voltak neki, elsősorban korán elhúnyt anyja, és ez a megszám­lálhatatlan sereg láthatatlan, remegő boltíveket képez: alattuk halad el, egyre inkább meghajolva, mint valami katedrális ívei alatt, vagy miként a mély óceánok fenekére hatoló búvárok, míg csak térdre nem ereszkedik, és le nem fekszik, hogy meghaljon. Akkor az ember elszakad a világtól, elszakad önmagától is, kiszakad a számkivetés világából, és mindent elnyel a Szeretet. SZABÓ FERENC 1848-49 A VILÁGIRODALOMBAN GLORIA VICUS 1848-49. Szabadságharcunk a világirodalomban. Szerk. Tollas Tibor, Nemzetőr, München, 1973, 352 old. Mélységesen megindító ennek a könyvnek időszerűtlensége ellenére való megjelentetése. Ma, mikor a legjobb esetben a holdra­kéták és a futurológia problémái érdekesek, különben pedig a kép­zőművészetben, zenében, irodalomban a múlttal való gyökeres sza­kítás a jelszó, s a tehetségtelenek, szélhámosok és kóros elmék tob­zódnak az ún. szellemi életben, szinte magában álló lelkesedést és hitet bizonyít, hogy valaki Petőfi és Kossuth nemzedéke áldozatának és dicsőséges elbukásának nemzetközi visszhangját elsárgult köny­vek sírboltjaiból feltámasztani próbálja. Mai írástudóink közül Tollas Tiboron kívül nem tudnék senki mást, aki ekkora fáradságot követelő és szerény sikert igérő munkára vállalkozott volna. A hatalmas antológia puszta nyersanyagának ösze

Next