Katolikus Szemle 33. (1981, Róma)

4. szám - Tóth László: Két költői antológia

a kérdésről a Magyar Hírek főszerkesztője Szántó Miklós, a fönt említett kötetben (161­1.) Czigány Lórántnak adott válaszá­­ban: « Az egységes magyar irodalom most illúzió. Egészen biztos, hogy a magyarországi megjelenés válogatással is jár majd. Ma­gyarországon van irodalompolitika. A hazai irodalompolitikát a következő módon jellemzik, röviden sűrítve: támogatás, tűrés, tiltás. Tehát van tiltás is.­­ Lehetséges tehát, hogy Faludy György ilyen tiltás áldozata. A második immár konkrétabb válaszunk, illetve föltevésünk pedig az, hogy úgy hisszük, hogy Faludy kihagyásának oka egy­részt Lukács Györgyről írt nem túlságosan tisztelettudó verse, másrészt pedig egy Magyarországon esetleg megjelenendő vers­antológiája kiadásáról írt verse lehet. Mindez azonban csupán magyarázat, vagy motiváció. Marad a változatlan puszta tény, hogy e három elsővonalbeli nyugati lírikus hiányzik a Vándo­rénekből. Önként vetődik föl tehát a mi részünkről az a kérdés, hogy — negyed évszázad távlatából — nem fog-e ez a tény is esetleg « kecses pontatlanság »-nak minősülni. Ami a kötet szerzőinek kiválasztását illeti, úgy látjuk, hogy a szerkesztő előnyben részesítette azokat, akik az egy­mást követő anyanyelvi konferenciákon jelen voltak, vagy akiket mások, ezeken a konferenciákon bemutattak, Czi­gány Lóránt és valószínűleg mások is. Ennek pozitív oldala az információnyújtás volt, negatívuma pedig a szektoriális hovatartozásból eredő korlátozottság. Béládi Miklós — aki régóta foglalkozik a külföldi ma­gyar irodalommal — 1973-ban még így jellemezte a vele való foglalkozás nehézségeit (Nyelvünk és Kultúránk, 273.1.) « szinte lehetetlen áttekinteni azt a rendkívül szerteágazó kapcsolatrendszert, mely a külföldi magyar nyelvű iroda­lom működését jellemzi. Eszmei vagy szervezeti fő közép­pontja nincsen, földrajzilag igen széttagolt, követi az emig­rált, disszidált, kivándorolt magyar anyanyelvűek szétraj­zását a világban. Társadalmi és kulturális intézményei azokon a helyeken szerveződtek, ahol nagyobb lélekszámú magyarság vert gyökeret: Nyugat-Európa országaiban, az Egyesült Államokban, Kanadában, Dél-Amerikában, kisebb mértékben a világ más pontjain. » Amit viszont Béládi a művek válogatása terén végzett, arról el kell ismernünk, hogy több gyökérrel tapad a ma­gyar vershagyományhoz, mintsem a Kemenes Géfin válo­gatta anyag. Például Cs. Szabó Lászlótól verseket közöl és nem prózát, vagy mondjuk « prózaverset », s a fragmenta­lista szperimentalista úgynevezett neoavantgardista művek túltengésétől is józanul óvakodott, bár éppen ezért nem tudjuk megérteni, hogy miért vett bele a kötetbe — Kassák

Next