Katolikus Szemle 33. (1981, Róma)
4. szám - Tóth László: Két költői antológia
a kérdésről a Magyar Hírek főszerkesztője Szántó Miklós, a fönt említett kötetben (1611.) Czigány Lórántnak adott válaszában: « Az egységes magyar irodalom most illúzió. Egészen biztos, hogy a magyarországi megjelenés válogatással is jár majd. Magyarországon van irodalompolitika. A hazai irodalompolitikát a következő módon jellemzik, röviden sűrítve: támogatás, tűrés, tiltás. Tehát van tiltás is. Lehetséges tehát, hogy Faludy György ilyen tiltás áldozata. A második immár konkrétabb válaszunk, illetve föltevésünk pedig az, hogy úgy hisszük, hogy Faludy kihagyásának oka egyrészt Lukács Györgyről írt nem túlságosan tisztelettudó verse, másrészt pedig egy Magyarországon esetleg megjelenendő versantológiája kiadásáról írt verse lehet. Mindez azonban csupán magyarázat, vagy motiváció. Marad a változatlan puszta tény, hogy e három elsővonalbeli nyugati lírikus hiányzik a Vándorénekből. Önként vetődik föl tehát a mi részünkről az a kérdés, hogy — negyed évszázad távlatából — nem fog-e ez a tény is esetleg « kecses pontatlanság »-nak minősülni. Ami a kötet szerzőinek kiválasztását illeti, úgy látjuk, hogy a szerkesztő előnyben részesítette azokat, akik az egymást követő anyanyelvi konferenciákon jelen voltak, vagy akiket mások, ezeken a konferenciákon bemutattak, Czigány Lóránt és valószínűleg mások is. Ennek pozitív oldala az információnyújtás volt, negatívuma pedig a szektoriális hovatartozásból eredő korlátozottság. Béládi Miklós — aki régóta foglalkozik a külföldi magyar irodalommal — 1973-ban még így jellemezte a vele való foglalkozás nehézségeit (Nyelvünk és Kultúránk, 273.1.) « szinte lehetetlen áttekinteni azt a rendkívül szerteágazó kapcsolatrendszert, mely a külföldi magyar nyelvű irodalom működését jellemzi. Eszmei vagy szervezeti fő középpontja nincsen, földrajzilag igen széttagolt, követi az emigrált, disszidált, kivándorolt magyar anyanyelvűek szétrajzását a világban. Társadalmi és kulturális intézményei azokon a helyeken szerveződtek, ahol nagyobb lélekszámú magyarság vert gyökeret: Nyugat-Európa országaiban, az Egyesült Államokban, Kanadában, Dél-Amerikában, kisebb mértékben a világ más pontjain. » Amit viszont Béládi a művek válogatása terén végzett, arról el kell ismernünk, hogy több gyökérrel tapad a magyar vershagyományhoz, mintsem a Kemenes Géfin válogatta anyag. Például Cs. Szabó Lászlótól verseket közöl és nem prózát, vagy mondjuk « prózaverset », s a fragmentalista szperimentalista úgynevezett neoavantgardista művek túltengésétől is józanul óvakodott, bár éppen ezért nem tudjuk megérteni, hogy miért vett bele a kötetbe — Kassák