Katolikus Szemle 33. (1981, Róma)
3. szám - ESZMÉK ÉS MŰVEK - Kerényi Magda: Második Magyar Mérleg
Novák Mária páthosz nélkül, tárgyilagos adatokra támaszkodva ismerteti az ausztráliai magyar emigrációt, a két nagy központon kívül Brisbane, Canberra, Adelaide, Perth, Tasmania és Új Zéland magyarjainak kulturális aktivitását. Megindító a már Ausztráliában született költőnek, Ruttkay Arnoldnak «De mi magyarok maradunk » című verse, mely olyan ember vallomástétele magyarsága mellett, aki nemcsak a « Murray-parton született », de soha nem is járt Magyarországon. Befejezésül szól Novák Mária « azokról a magyarokról, akiket senki sem tart számon, mert vagy elkallódtak, vagy ismeretlen sírban nyugosznak, valahol a vörös homok alatt... elnyelte őket a sűrű eukaliptusz-vadon, vagy a napforralta pusztaság. Akik még élnek, ritkán találkoznak honfitársaikkal. Akad közöttük opálbányász, szezonmunkás és krokodil-vadász. » Dénes Tibor az emigráció lírájáról készít mérleget. Útmutatóul feltett kérdése, hogy mennyiben sajátították el a magyar költők az 1956 táján idekint uralkodó haragos és tiltakozó lírát — nem bizonyul eredményesnek. Talán azért, mert a nyugateurópai « haragos fiatalemberek dühe üresen kong, míg az emigrált magyar költők kiadták már otthon valódi haragjukat valódi haragokozókra. Dénes Tibor másik Ariadné-fonala a lírai termés labirintusában termékenyebb : a verses antológiákon vezet végig, ezek nyomán tárgyalja egy-egy költő vagy költőcsoport jelentőségét. A sort Csiky Ágnes Mária gyűjtésével nyitja, mely « Tíz év versei » cím alatt a háború végétől 1956-ig írt verseket közli. Részletesen beszél Dénes Tibor az 1957-ben megjelent « Füveskert » ről, Tollas Tibornak erről a megindító, börtönben készült versantológiájáról, melyből az emigrációban jelentős költők nőttek ki. 1959-ben Szabó Zoltán szerkesztésében jelent meg a «Kilenc költő» című gyűjtemény, 1969-ben az «Új égtájak» Juhász Vilmos és Gömöri György gondozásában. Evvel kapcsolatban van szó azokról a költőinkről, akik a legismertebbek az emigrációban. Dénes ítélete szubjektív, de — lévén lírai költészetről szó — jogos. Ő maga mondja, Gömöri György verseiről szólván: « Lehet, tévedek, a poézis dolgában nincs csalhatatlanság ». Az antológiákról áttér Dénes Tibor a folyóiratokra, főleg a Magyar Műhely köréhez tartozó költőkre, akiknél « nincs mondanivaló, sem tájékoztatás és érzelem — s gondolatközlés sincs », de van «üres szöveg» és mindez együtt — mondja Dénes — korunk jellemző sajátságaként jogosan tükröződik a költészetben. Kabdebó Tamás a széppróza műfaji kategóriáit vizsgálja a nyugati magyar irodalomban egy geometrikus modell alapján, melynek középpontjában az élményanyag, az ezt övező körön a prózai műfajok, egy külső körön a kritika és esszé változatai foglalnak helyet. A körrendszert bolygóként a nem-irodalmi szakterületek veszik körül. Kívülről befelé haladva saját ábráján először a « bolygók » irodalmi vonatkozását vizsgálja, majd a kritika és esszé műfajaiban alkotó írókkal foglalkozik, kiindulva az esszé nagymesterének, Cs. Szabó Lászlónak a jellemzéséből. Észrevétlenül siklik át a belső kör, vagyis a regény, novella, életrajz, humoreszk és más irodalmi formák képviselőire, ami természetes, hiszen alig van író, aki egyetlen műfajnak volna kizárólagos művelője. Kabdebó egyébként találó jellemzése nemcsak Határ Győzőre áll, aki , mint egy lándzsa átfúr minden kategóriát, megmerül minden formában, iszik