Katolikus Szemle 34. (1982, Róma)
1. szám - ESZMÉK ÉS MŰVEK - Szabó Ferenc: A fiatal Babits költészete (Rába György)
cáfolja szenvtelen parnasszizmusának tételét, szimbolizmusának önálló, megismerő koncepciója megdönti a dekadencia vádját és szecessziós besorolásának lehetőségét is, romantikus példaképek eredeti áthasonítása pedig kizárja, hogy első kötetére a hideg klaszszicizálás címkéjét ragasszák. » (238) Azt mondhatnánk — egyetértve Rába sokszor hangoztatott tételével (ti., hogy « Babits teremtő fantáziája mindig megismerő rendszerként működik»), Babits a romantikából átnyúlik a Rimbaud-val kezdődő és a szürrealistáknál tudatosan művelt módszer felé, illetve az expresszionizmusba. Ismeretes, hogy az első szürrealistáknál mennyire lényeges volt a megismerő funkció, az én (a tudattalan) és a másik, a világ megismerése a költői intuícóban, tehát a szubjektív és az objektív világ titkainak feltárása, « leleplezése », illetve ennek az ismeretnek objektiválása. Ezt már Rimbaud-nál látjuk. De jellemző, hogy Claudel és A. Breton egyaránt «megvilágosodott» a kamaszzsenit olvasva. Claudelnél a költői megismerés együtt-születés a valósággal, a teremtéssel (Connaissance connaissance). A szürrealisták nemcsak a « teremtés ajtaján dörömbölnek » (M. Nadeau), hanem abszolút, mágikus tudásra vágyakoznak, a tudattalant szabadítják fel az automatikus írással, majd lerombolják a személyt, hogy ez a mitikus főnix, világosságba öltözve Isten abszolút tudását birtokolja. A teljes szabadság és abszolút tudás vágya a szubjektivitás élébe, a fekete misztika a kétségbeesésbe vezet, ahol már a szépség meghalt. Babitsot e folyamat elejére kell helyeznünk. « A soha-meg-nemelégedés » költője, akit a nietzschei Übermensch kísértett, akit a « mindenek szerelme» hajtott, kríziseken és meghasonlásokon át és a « nyugtalanság völgyén » át jutott el derűsebb égtájakra. Rába György jól érzékelteti és dokumentálja az 1911-es beálló válságot (A Holnap kritikája stb.), az Ady-epigonsággal vádolt költő identitás-krízisét, majd a világháború alatti megrendülését és katarzisát (Kant és Szent Ágoston hatása, az emberi szenvedés és a szerelem tapasztalata). Szép elemzésekkel már előre mutat a második, ezután tárgyalandó korszak humanista és hivő Babitsa felé is (« A kóruslélek költészete », 445 kk). « 1920 végén kifosztott vendégnek látjuk Babitsot saját költészetében, akinek a külvilág segítségével kell új korszakot nyitnia, a külvilágéval, melynek neve lehet majd szerelem, természeti lét, igazságkeresés. Mindez azonban már más történet. » (564) Rába György az utolsó fejezetben (« A jóság versei darócban ») már elemez olyan verseket (« A jóság dala », « Zsoltár férfihangja »), amelyek Babits második korszakának nagy humanista és vallási ihletésű költeményeit jelzik előre (« Csillag után », « Az elbocsátott vad », « Balázsolás », « Eukarisztia », « Jónás imája » ...). Az első korszak többékevésbé vallásos verseinek elemzésénél lényegében elfogadja Rónay György « Babits hite » c. kiváló tanulmányának meglátásait. Dante és Szent Ágoston kétségkívül döntő hatással lesznek « katolikus » világnézetének kialakulására. Mindkettő már az ifjú években is « mestere », ill. vívódásainak társa. Hogy Babits maga mit szólt a « katolikus költő» névhez, azt világosan megmondja a könyvről könyvre (Magyar Helikon 1973)